2021. május 7. péntek

máj. 7
14:12
Az EMA megkezdte egy új, koronavírus-fertőzöttek kezelésére kifejlesztett gyógyszer vizsgálatát (Portfolio)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a brit GlaxoSmithKline és az amerikai Vir Biotechnology vállalatok által közösen fejlesztett, Sotrovimab nevű, koronavírussal fertőzöttek kezelését célzó gyógyszer folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az uniós ügynökség pénteken.
máj. 7
14:12
Átrendezte a kommunikációs szokásainkat a pandémia (MMonline)
A mély, bensőséges beszélgetések sosem látott arányban terelődtek át a digitális csatornákra, a videóchat-használat egyenesen megduplázódott. Mint arra az NN Biztosító legutóbbi kutatása rávilágított, a többség nem mond le arról, hogy az élet fontos dolgait megbeszélhesse azokkal, akikkel átmenetileg nem találkozhat. Ehhez a megkérdezettek kétharma
máj. 7
14:15
Forgalomkorlátozás lesz hétvégén az Árpád hídon (Adózóna)
Egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett lemossák a hétvégén az Árpád hidat – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
máj. 7
14:18
Kiderült hol véd a következő szezonban Gulácsi Péter (vg.hu)
A Bundesliga egyik legjobb, legmegbízhatóbb kapusának tartott Gulácsi csütörtökön ünnepelte 31. születésnapját.
máj. 7
14:36
Rendben folynak az érettségi vizsgák (ProfitLine)
Rendben folynak az érettségi vizsgák az egész országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
máj. 7
14:36
Még van erő a német IT-cégben (vg.hu)
A német tőzsdén jegyzett, informatikai megoldásokat kínáló Cancom árfolyama emelkedésnek indult.
máj. 7
14:36
100 százalékban környezetbarát mobiltokkal rukkolt elő a Telenor (MMonline)
Május 10., a madarak és fák napja alkalmából a Telenor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Cellect együttműködésében limitált szériás, 100%-ban lebomló, növényi alapú mobiltelefon tokok készültek. Az Év madarát, a cigánycsukot ábrázoló kollekciót Czikkely Panni formatervező művész álmodta meg. Minden eladott tok árából 500
máj. 7
14:42
Orbán Viktor: egész Európa fogadjon el minden biztonságos vakcinát (Portfolio)
Úgy tehetjük biztonságossá Európát, ha minden ember oltáshoz jut – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra feltöltött videójában, amelyet az európai szociális csúcstalálkozó előtt töltött fel. A rendezvényt Portóban tartják.
máj. 7
14:42
Tagdíj-befizetés: már érkeznek a tervezetek a Nak-tól (Agroinform)
2021. május 1-jén megkezdődött a gazdálkodó szervezetek tagdíj-megállapítási és -befizetési időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál. Számukra a tagdíj megfizetésének határideje 2021. június 15.
máj. 7
14:54
Egyre több cég oltatja be az erre vágyó dolgozóit (Piac és Profit)
A legnagyobb vállalatok egyre gyakrabban szerveznek oltási lehetőséget.
máj. 7
14:56
Harminc év teljesítményét akarja elérni a kormány néhány év alatt? (Piac és Profit)
A következő másfél évben legalább annyi vállalkozáshoz kell eljutnia a kormány gazdaságfejlesztési programjainak, mint az elmúlt harminc évben összesen - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
máj. 7
15:00
Június végéig be tudják oltani a felnőtt lakosság felét Horvátországban (Menedzsment Fórum)
Horvátországban több mint húsz százalékkal csökkent a fertőzöttek száma a múlt héthez képest, és közel 800 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 7
15:00
Horvátország: június végéig be tudják oltani a felnőtt lakosság felét (Privátbankár)
Horvátországban több mint húsz százalékkal csökkent a fertőzöttek száma a múlt héthez képest, és közel 800 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 7
15:00
Minden rendben találtak a szlovákok a Szputnyik V tesztjeiben (vg.hu)
Az orosz félnek május végéig kell elküldenie a Szlovákiába már leszállított oltóanyagból vett mintákból készített teszteket.
máj. 7
15:00
BigCare: segítő projektben a Telekom (MMonline)
Civil szervezetek mindennapi problémáinak megoldásában segítenek innovatív, kreatív fiatalok – ez a BIGcare amely a huszonéves korosztályt vezeti el a társadalmi felelősségvállalás világába, gyakorlati tapasztalatot és sikerélményt biztosítva számukra. A BIGcare az innovációk és az innovatív csapatok versenye, az erejét mégis az együttműködés adja
máj. 7
15:06
Csökkent a fertőzöttek száma Horvátországban (ProfitLine)
Horvátországban több mint húsz százalékkal csökkent a fertőzöttek száma a múlt héthez képest, és közel 800 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 7
15:06
Ajándékozási szerződés minta 2021: Mikor támadható meg az ajándékozási szerződés? (Pénzcentrum)
Akár ingó, akár ingatlan vagyontárgy ajándékozásáról van szó, tudnunk kell, hogy a vagyonátruházás ezen típusának is megvannak a maga formai követelményei, szabályai, amelyek hivatalossá teszik a folyamatot. Milyen esetekben kell ajándékozási szerződés, mikor van ajándékozási illetékfizetési kötelezettség?
máj. 7
15:12
Csalódást okozott az amerikai munkanélküliségi adat (Portfolio)
Az előző hónaphoz képest minimálisan nőtt áprilisban, az elemzői várakozásoknál jóval kedvezőtlenebbül alakult az amerikai mezőgazdaságon kívüliek munkanélküliségi rátája. Az amerikai gazdaság gyors kilábalására a foglalkoztatottság növekedése késve reagál.
máj. 7
15:12
Fontos szerepe lehet a V4 és Japán gazdasági együttműködésének (hirado.hu)
A V4 és Japán együttműködése kiváló alapot teremthet a távol-keleti szabadkereskedelmi övezet és az EU együttműködéséhez.
máj. 7
15:16
NAV-tájékoztató típusszabályzatok közzétételéről (Adózóna)
A pénzmosási törvény hatálya alá tartozó könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján végző, az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végző, virtuális és törvényes fizetőeszközök, illetve virtuális fizetőeszközök közötti átváltási szolgáltatásokat
máj. 7
15:18
Így néz ki a majdnem félig kész Mol-torony (képek) (Portfolio)
Mostanra elérte a 48%-os készültséget a Mol Campus. Az irodaház a Market Építő kivitelezésében valósul meg, az építkezésről pedig számos fotó készült. Íme.
máj. 7
15:18
Tömegesen hagyják el Indiát légi úton (vg.hu)
A legnépszerűbb úti célok Dubaj és a Maldív-szigetek, amely területek most biztonságosabb bázist jelentenek a koronavírus elől.
máj. 7
15:18
A V4 és Japán gazdasági együttműködéséről tárgyaltak Varsóban (Demokrata)
Videó! A V4 és Japán gazdasági együttműködése hozzájárulhat a közép-európai térség járvány utáni fellendüléséhez – mondta Szijjártó Péter.
máj. 7
15:24
Jó ötletnek tűnik most a nyersanyagok vétele, illetve tartása (Piac és Profit)
Hetedszer nyerte el az OTP Föld Kincsei Alap az Év Legjobb Árupiaci Alapja címet a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón, ami megsüvegelendő teljesítmény annak ismeretében, hogy lapunk nyolc évvel ezelőtt indította útjára e díjat. Az újabb elismerés apropóján beszélgettünk az alap kezelőjével, Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési iga
máj. 7
15:26
Óriási forrásemelés – jóval több pénz jut erre a pályázatra (Piac és Profit)
Az állattartók örülhetnek.
máj. 7
15:30
A Merkel-kormány kiáll a szabadalmi jog mellett (vg.hu)
A szellemi tulajdon védelme az innováció forrása – hangsúlyozta a berlini kabinet szóvivője.
máj. 7
15:30
Új podcast indul az ÉvaMagazin.hu-n (MMonline)
Újabb tartalommal erősíti kínálatát a Marquard Media Magyarország. Elindult a Micsoda nők voltak című podcastsorozat az ÉvaMagazin.hu felületén, az első részében II. Katalin cárnő titkairól tudhatnak meg érdekességeket a hallgatók. Az igényes női portál számára nem ismeretlen a podcastok világa: Zubor Rozália vezetésével már másfél éve sikerrel fut
máj. 7
15:36
A nyersanyagok vétele, illetve tartása most jó ötletnek tűnik (Menedzsment Fórum)
Hetedszer nyerte el az OTP Föld Kincsei Alap az Év Legjobb Árupiaci Alapja címet a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón, ami megsüvegelendő teljesítmény annak ismeretében, hogy lapunk nyolc évvel ezelőtt indította útjára e díjat. Az újabb elismerés apropóján beszélgettünk az alap kezelőjével, Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési iga
máj. 7
15:36
Betegek, figyelem: jövő héttől már elvégzik ezeket a kezeléseket, beavatkozásokat a kórházak (Pénzcentrum)
Május 13-ától újraindulnak az elektív beavatkozások és a rehabilitációs ellátások, amelyek az egészségügyi szolgáltatónál előre egyeztetett időpontokban, a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával történhetnek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán.
máj. 7
15:42
Körforgásos üzleti modellel a társadalom szélére szorult emberekért (Alternatív Energia)
A Jelenlét Program keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartható társadalmi célú vállalkozásokat működtet, melyek legfontosabb célja, hogy a perifériára szorult embereket integrálja az értékteremtő munka világába. A program válságálló, hazai munkahelyeket hoz létre és sikeres termékeket juttat a piacra.
máj. 7
15:42
Cseresznyelégy ellen rovarcsapda? Így használd helyesen a sárga lapot (Agroinform)
A kiskertek fáin egyre többször tűnik fel a ragacsos sárga lap, mint növényvédelmi eszköz. Ismerni kell a működését, hogy hatásos legyen!
máj. 7
15:42
Jól indult és tovább terjeszkedne a Vantage Towers (vg.hu)
A Vantage Towers, amelyet a Vodafone csoport a hatékonyabb eszközhasznosítás érdekében hozott létre, fél éve kezdte meg a működését Magyarországon.
máj. 7
15:48
Orbán Viktor: a beoltottságtól függ a biztonság (vg.hu)
A miniszterelnök szerint az oltás az európai szociális helyzet kulcskérdése.
máj. 7
15:54
Az egyetemek rektorai dönthetnek a félév befejezésének módjáról (vg.hu)
Hétfőtől az óvintézkedések maradéktalan betartása mellett visszatérhetnek a hallgatók a felsőoktatási intézményekbe.
máj. 7
16:00
Szokatlan dolgot tett Elon Musk: óvatosságra intette a kriptobefektetőket (Portfolio)
Elon Musk óvatosságra intette a kriptobefektetőket, miután egy pénteki tweetjében arról írt, hogy a kriptodevizák ígéretesek, de azért nem árt óvatosnak lenni.
máj. 7
16:00
Vicces nőkkel tér vissza az MTV gálája (MMonline)
Egyéves kihagyás után, magyar idő szerint május 17-én és 18-án visszatér az MTV Movie & TV Awards. A hétvégi duplagálának rögtön két házigazdája lesz; Leslie Jones és Nikki Glaser. Az amerikai stand-up szcéna legnépszerűbb komikusnői elképesztő humorukkal szórakoztatják majd az esemény nézőit, miközben az év kedvenc filmjei, sorozatai és valóságsho
máj. 7
16:06
Palkovics: a minimálbér szabályozását az EU-tagállamoknál kell hagyni (Adózóna)
Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdések
máj. 7
16:06
Így kezdték a pénteket az amerikai piacok (ProfitLine)
Vegyesen indult a kereskedés pénteken a vártnál lényegesen gyengébb áprilisi foglalkoztatási adatok ismeretében.
máj. 7
16:06
Most indul csak be az igazi drágulás Magyarországon - Mit lép erre az MNB? (Portfolio)
Kedd reggel közli a KSH az infláció áprilisi statisztikáját, a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint pedig akár nyolc éve nem látott magasságba is szökhetett az áremelkedési ütem. És nem biztos, hogy ez a csúcs, sokan várnak májusra még egy kisebb emelkedést. Az igazi kérdés azonban az lehet, mi lesz nyártól, a gazdaság újraindításának milye
máj. 7
16:06
Magyarország jól döntött, amikor csatlakozott az OECD-hez (Demokrata)
Varga Mihály szerint büszkeségre ad okot, hogy az OECD működéséhez hazánk is hozzá tud járulni.
máj. 7
16:08
Befektetési ABC kezdőknek – Online előadás (Portfolio)
Befektetési alapok, egyedi részvények, nyugdíjbiztosítás, önkéntes biztosítás a néhány legismertebb befektetési termék közül, amelyek közül választhatunk, ha megtakarításainkat kamatoztatni szeretnénk. Online előadásunkon ezeket a termékcsoportokat járjuk körbe, valamint megismerjük az indexkövető befektetéseket, amelyek kevésbé ismertek, ám a múlt
máj. 7
16:12
Késhet az első önvezető Tesla piacradobása (vg.hu)
A gyártó már teszteli a teljesen önvezető (full self-driving/FSD) autók béta verzióját.
máj. 7
16:12
A műanyag a legjobb – 10 erős állítás a cápától, Balogh Leventétől (Forbes)
A Szentkirályi vezére fejből felsorolja az összes érdekeltségét, bárkit beenged az üzemeibe körülnézni, és már letett arról, hogy ásványvízdinasztiát építsen.
máj. 7
16:18
Karikó Katalin: több évtizede külföldön élek, de családommal együtt mindig is magyar maradtam (Portfolio)
Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke munkásságát pénteken Budapesten az Emberi Méltóság Tanácsa.
máj. 7
16:18
Kiengedték a Nitrogénművek tulajdonosát a házi őrizetből (Agroinform)
Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék – tájékoztatta a vállalkozó tulajdonában álló Nitrogénművek Zrt. csütörtökön az MTI-t. A törvényszék szóvivője megerősítette Bige László bűnügyi felügyeletének megszüntetését.
máj. 7
16:24
Közbeszerzést nyert az Opus egyik leányvállalata (Portfolio)
Közel 90 millió forint értékű közbeszerzést nyert az Opus közvetett tulajdonában lévő R-KORD Építőipari Kft.
máj. 7
16:30
10-ből 8 magyar ilyen befektetésben gondolkodik: tudnak valamit? (Pénzcentrum)
A magas végzettség és a budapesti lakóhely nem csupán a befektetési formák ismeretére és használatára gyakorol pozitív hatást, hanem a fenntarthatóbb pénzügyekkel összefüggő érzékenységre is – derült ki az ALTEO Csoport országos, reprezentatív felméréséből. A fenntarthatóság fokozódó jelentőségét jól érzékelteti, hogy a legértékesebb amerikai nagyv
máj. 7
16:30
Most dőlhet el az OTP hosszabb távú árfolyampályája (vg.hu)
A gyorsjelentést követő profitrealizálás ellenére is komoly emelkedés lehetőségére utal az árfolyamgrafikonon kirajzolódott technikai kép.
máj. 7
16:32
Árverésen Kennedy elnök szerelmes levelei (vg.hu)
A kézzel írt levelek sorai egy svéd nőnek szólnak.
máj. 7
16:36
A nyersanyagok vétele, illetve tartása most jó ötletnek tűnik (Privátbankár)
Hetedszer nyerte el az OTP Föld Kincsei Alap az Év Legjobb Árupiaci Alapja címet a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón, ami megsüvegelendő teljesítmény annak ismeretében, hogy lapunk nyolc évvel ezelőtt indította útjára e díjat. Az újabb elismerés apropóján beszélgettünk az alap kezelőjével, Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési iga

Keresés