2021. május 7. péntek

máj. 7
16:36
Egymilliárdos áfacsalás napelemes rendszerekkel (Alternatív Energia)
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 7
16:36
A sportélet újraindulása támogatja az Adidast (ProfitLine)
Az Adidas 20%-os bővüléssel 5,27 milliárd eurós árbevételt ért el a negyedévben, felülmúlva a várt 5,03 milliárd eurót.
máj. 7
16:48
Megjelent a Wizz Air jövő évi menetrendje (vg.hu)
A vállalat az elmúlt időszak nehézségei ellenére is fontosnak tartja, hogy mindenki számára elérhető áron biztosítsa az utazás lehetőségét.
máj. 7
16:54
Nem akármilyen évforduló a mai nap Magyarországon (Piac és Profit)
25 éve csatlakozott az OECD-hez Magyarország.
máj. 7
16:54
10-ből 1 magyart teljesen kikészített a pandémia: bezzeg a hollandokat, svédeket, észteket (Pénzcentrum)
Az Eurobarometer új kutatása megmutatja, hogy mennyire viselte meg az európai lakosságot a lezárások időszaka az egyes országokban. Amióta a koronavírus világjárvány megjelent Európában is, az országok különféle korlátozó intézkedéseket vezettek be a fertőzés terjedésének meggátlása érdekében. Ez így volt Magyarországon is: a mindennapokat utazási
máj. 7
16:54
A hamarosan induló, nagyszabású vidékfejlesztés fontos része az ökogazdálkodás támogatása (hirado.hu)
A kormány nagyszabású vidékfejlesztést tervez az elkövetkezendő években, amelynek fontos része ez a gazdálkodási forma.
máj. 7
17:00
Karácsony Gergely: nem mondunk le Budapest fejlesztéséről! (Menedzsment Fórum)
A városok kifosztásával szűkre szabott mozgástéren belül is belefogtunk a Lánchíd, a rakpart, a Blaha Lujza tér fejlesztésébe, nem mondunk le a zöld fejlesztésekről, a városi közlekedés modernizálásáról - írta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
máj. 7
17:06
A BMW eredményét sem találták el az elemzők (ProfitLine)
A BMW árbevétele 15%-kal 26,78 milliárd euróra emelkedett, felülmúlva a 26,15 milliárd eurós konszenzust.
máj. 7
17:06
Az AstraZeneca helyett mást javasolnak a 40 alattiaknak a britek (vg.hu)
A brit oltásügyi bizottság szerint a fiatalok hajlamosabbak az oltás ritka mellékhatásaként feltüntetett vérrögképződésre.
máj. 7
17:12
A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a klímatörvényt (Alternatív Energia)
Csaknem három héten át tartó szenvedélyes viták után a francia nemzetgyűlés kedden első olvasatban jóváhagyta az Emmanuel Macron államfő által kezdeményezett klímavédelmi törvénytervezetet, amelyet elsősorban a baloldali pártok és a Zöldek bíráltak a szerintük túl szerény célok miatt.
máj. 7
17:12
Az AstraZeneca helyett más oltást javasol a 40 évnél fiatalabbaknak a brit oltásügyi bizottság (Adózóna)
A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) azt javasolta pénteken, hogy a 18-39 éves korosztály nem kiemelten veszélyeztetett – például krónikus betegségekben nem szenvedő – tagjainak az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű koronavírus-vakcinája helyett lehetőség szerint más oltóanyagokat ajánljanak fel.
máj. 7
17:24
Pocsékba megy a Pfizer és a Moderna az USA-ban (vg.hu)
Hiánycikk az oltások során használt speciális fecskendő, ezért a vakcinák tárolására használt fiolákból nem sikerül minden dózist kinyerni – állítják az oltási kampányban részt vevő szolgáltatók.
máj. 7
17:30
Elásta a csatabárdot a két elektronikai óriás (Portfolio)
Az Ericsson és a dél-koreai Samsung elektronikai és távközlési konszern megegyezett minden szabadalmi jogi vita lezárásában és egyúttal több éves együttműködési szerződést kötöttek egymás szabadalmainak kölcsönös használatáról - jelentette be pénteken a honlapján publikált közleményben a svéd Ericsson AB.
máj. 7
17:36
A szaúdi titkosszolgálat kritikus tárgyalásai Iránnal és Szíriával (Privátbankár)
Rijád napjainkra diplomáciailag sarokba szorult Biden iráni kurzusváltása, a jemeni háború elhúzódása és a libanoni politikai válság miatt. A szaúdiak most hajlandónak mutatkoznak kiegyezésre az iráni tengellyel Szíriában, miközben Irán mérséklő erővel bír majd a jemeni húszi lázadókra. Káncz Csaba jegyzete
máj. 7
17:36
Felvételizők figyelem! Utolsó utáni lehetőség többletpontokra (ProfitLine)
Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről. Most olyan megoldás áll a vizsgázók rendelkezésére, melynek köszönhetően még akár június közepén is nyelvvizsgázhatnak a diákok úgy, hogy az többletpontot érjen a felvételin, ráadásu
máj. 7
17:36
Az Európai Gyógyszerügynökség lezárta a Johnson&Johnson; vakcinájának a vizsgálatát (Portfolio)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottsága lezárta a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek összefüggésében indított vizsgálatát, és kiemelte: az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockáz
máj. 7
17:38
Most dől el a forint hosszabb távú sorsa, közel vagyunk egy kulcsfontosságú szinthez (Portfolio)
A forint a szerdán áttörte az erősödés irányába a 200 napos mozgóátlagot az euróval szemben, és bő 3 éve nem volt olyanra példa, hogy tartósan ezen fontos technikai szint alatt maradjon, így látszólag kinyílt egy nagyobb tér a további erősödése felé. Ha azonban kicsit alaposabban ránézünk a grafikonra, azt is látjuk, hogy valójában nagyon közel van
máj. 7
17:42
Itt a pénteki jó hír: biztonságos a Janssen vakcina (Menedzsment Fórum)
Biztonságos a Johnson&Johnson cég vakcinája, sokkal több az előnye, mint az esetleges mellékhatása - tudatta pénteken az EMA:
máj. 7
17:42
Merkel: világszerte be kell árazni a szén-dioxid-kibocsátást (Alternatív Energia)
A széndioxid-kibocsátás piaci alapú és globális beárazása szükséges a éghajlatváltozás feltartóztatásához - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Petersbergi Klímadialógus (PCD) nevű konferenciasorozat idei tanácskozásán, amelyet a novemberi glasgow-i ENSZ-klímakonferencia (COP26) előkészítésére hívtak össze.
máj. 7
17:42
Mi lesz veletek, rendezvények? (Agroinform)
Egyelőre egy dolog tűnik biztosnak: a bizonytalanság. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, lesznek-e idén agrárszakmai rendezvények, és cég legyen a talpán, amelyik biztosra meri tervezni a részvételét.
máj. 7
17:42
Fenntarthatóság a mindennapokban (vg.hu)
A vásárlók sokfélék, és a fenntarthatóság kérdéséhez is máshogy viszonyulnak. Vélemény.
máj. 7
17:48
Jóváhagyta a WHO a kínai vakcinát (vg.hu)
Az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalása szerint a Sinopharmot is alkalmazhatják az oltási programban.
máj. 7
17:48
No para: minden támogatható kisüzemi pályázat nyerni fog (Mezőhír)
Messze nagyobb az érdeklődés a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázat iránt, mint amivel a szaktárca számolt.
máj. 7
17:54
Csak a Mol-részvények drágultak a vezető négyesből (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,34 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 164,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
máj. 7
17:54
A WHO jóváhagyta a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását (Portfolio)
Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a koronavírus ellen kifejlesztett kínai Sinopharm-vakcina vészhelyzeti alkalmazását - közölte az MTI. Az oltást 18 év felettiek számára engedélyezték. A kínai vakcina ezzel felhasználható lesz a COVAX-program keretében, azaz alacsony jövedelmű országok is részesedhetnek a kínai vakcinából.
máj. 7
18:00
Hogyan írj e-mailt úgy, hogy válaszoljanak is rá? (Forbes)
Öt tipp, hogy ne pont a te üzeneted végezze a kukában. Naponta körülbelül 300 milliárd új e-mail köröz a világban, egy ember átlagosan 121 új mailt kap minden munkanapján –
máj. 7
18:06
Tízezer kilométert ad az Erste a kisvállalkozók újraindulásához (ProfitLine)
Akár Vlagyivosztokig is elviszi az Erste Bank a kisvállalkozókat: a pénzintézet nem csak kedvezményes hitellel segíti az újraindulást, hanem akár 300 ezer forintos üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatosság is. A kedvezményes finanszírozási- és számlakonstrukciók mellett államilag támogatott hitelek és sajá
máj. 7
18:06
Ilyen az elmúlt 14 évben nem történt a magyar utakon: számítani lehetett rá (Pénzcentrum)
Jóval kevesebb személysérüléses közúti baleset volt 2020-ban, mint az azt megelőző 13 évben - derül ki a KSH adataiból.
máj. 7
18:06
Gépbemutató, telephelymegnyitó és pályázati tanácsadás a Novara Coop-pal! (Agroinform)
Indul a szálastakarmány betakarítási szezon! Temérdek pályázat áll rendelkezésre, amelyek kihasználásához segítséget nyújt a Novara Coop Kft. a vadonatúj tököli telephelyén! Massey Ferguson gépekkel és sok más márkával várunk!
máj. 7
18:12
Változik a szentendrei HÉV közlekedése május 8-16. között (Adózóna)
Karbantartás miatt két hétvégén, május 8-án és 9-én, valamint május 15-én és 16-án a szentendrei (H5-ös) HÉV csak a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedik – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
máj. 7
18:24
Még egy jó hír mára: a WHO engedélyezte a Sinopharm vakcina használatát (Menedzsment Fórum)
Az Egészségügyi Világszervezet engedélyezte a kínai Siniopharm vakcina vészhelyzeti alkalmazását - közölte a The New York Times.
máj. 7
18:36
Pénzre váltanák a követőiket, de a netes gyűlölködésből nem kérnek a futballklubok (Menedzsment Fórum)
Futballklubok, játékosok és szervezetek sora sötétítette el közösségimédia-csatornáit május 1. és 4. között, ezzel tiltakozva a gyűlölködő, illetve rasszista kommentáradat, valamint a különféle platformok szerintük nem megfelelő moderálása miatt. Gesztusnak látványos volt, de ha az összes üzleti és kommunikációs érv a közösségimédiás-jelenlét növel
máj. 7
18:36
Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor (ProfitLine)
Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a KKV-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a
máj. 7
18:36
Már nem védik a buszsofőröket (Azenpenzem)
Hétfőtől visszatér a régi rend: azokra az autóbuszokra és trolibuszokra, amelyek korábban az elsőajtós felszállási rend szerint üzemeltek, csak az első ajtón lehet majd felszállni. Eltávolítják a járművezetők védelmére kihúzott kordonokat is.
máj. 7
18:42
Hamarosan újabb elektromos autó pályázat érkezik (Alternatív Energia)
Hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 7
18:42
Nyír-Lift - a veszélyes időkben is a felfelé gombot nyomják (KKV Magazin)
A több mint harminc éve családi vállalkozásként alapított kelet-magyarországi Nyír-Lift Kft. vezetését már 25 évesen átvette édesapjától Kováts Dániel. Az ambiciózus kezdők összes hibáját elkövette, mégis megerősödve jöttek ki a 2008-as válságból. Majd jó ütemben bővítették a profiljukat, a digitalizáció segítségével felpörgették az értékesítést, é
máj. 7
18:42
A gindivatra felülő első magyar toniksűrítmény frappáns és fenntartható. De jó is? (Forbes)
A Mayer szörp megcsinálta a környezet- és gasztrobarát tonikszirupot. Egy magyar gint is találtak hozzá.
máj. 7
18:48
Egymilliárddal emelik a tétet: újabb 24 ezer fa telepítése várható (Infostart)
Sikeres a kormány Településfásítási programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken – mondta a tárca közleménye szeri
máj. 7
18:48
A testmozgás segít kigyógyulni a koronavírus elhúzódó tüneteiből (Portfolio)
Jelentős javulást tapasztaltak testmozgásukban, légzésükben, fáradtságukban és kognitív képességeiben azok a hosszan tartó Covid-19 tünetekben szenvedők, aki részt vettek egy hat hétig tartó rehabilitációs programon - közölték brit kutatók.
máj. 7
18:50
3 év után újra nyereséges a Waberer’s (Portfolio)
Tovább folytatódik a javuló tendencia a Waberer'snél, és bár a cég árbevétele csökkent az első negyedévben, mind EBITDA, mind profitsoron növekedést ért el a vállalat, így három év után ez volt az első olyan negyedév, amikor sikerült profitot termelnie a cégnek. A menedzsment várakozásai szerint a 2020 első, Covid által még kevéssé érintett negyedé
máj. 7
18:54
Hitelmoratórium: sorsdöntő hónapok várnak a cégekre (Piac és Profit)
Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a kkv-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a
máj. 7
19:06
Csökkenéssel zárt a BUX, a Mol emelkedett (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,34 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 164,37 ponton zárt pénteken.
máj. 7
19:12
Ajándékozási illeték 2021: Mennyi az ajándékozási illeték mértéke, gépjármű ajándékozási illeték kalkulátor (Pénzcentrum)
Nagyobb értékű vagyontárgyat ajándékoznál, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Segítünk! Tudd meg, mennyi az ajándékozási illeték összege, hány százalék az ajándékozási illeték 2021 évében és milyen esetekben fizetendő!
máj. 7
19:18
Kriptovalutát követelő zsaroló e-mailek érkezhetnek (Adózóna)
Kriptovalutát követelő zsaroló e-mailek miatt figyelmeztet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
máj. 7
19:36
Új vezérigazgató a K&H; Csoport élén (ProfitLine)
Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport vezérigazgatójává, az új vezető korábban már dolgozott négy évig a K&H-nál.
máj. 7
19:42
Meghalt vagy feléled a kormány nagy hanggal beharangozott rozsdaövezeti programja? (Privátbankár)
Több mint egy éve tologatja a kormány a rozsdaövezetek kijelölését. Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen még inkább felpörgetné a lakásépítést, új körzeteket lehetne bekapcsolni a városok vérkeringésébe és munkahelyteremtésnek sem utolsó. Az előzményeket és a lehetséges eredményeket mutatja be Mester Nándor A hét videójában.
máj. 7
19:42
Hivatalos: jóváhagyta a WHO a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását (Pénzcentrum)
Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását - jelentették be Genfben, a szervezet székhelyén.
máj. 7
19:54
Lazít Anglia: 12 országból karantén nélkül lehet beutazni - Magyarország nincs a listán (Portfolio)
Május második felétől tizenkét országból és térségből lehet karanténkötelezettség nélkül Angliába utazni - jelentette be pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter. A zöld kategóriás országok listájára egyelőre nem került fel Magyarország, amely a sárga, továbbra is karanténkötelezett országok között van.
máj. 7
20:00
Öt hatalmas EU-pályázat a láthatáron! - Most még bárki beleszólhat a tartalmukba (Portfolio)
Megjelent pénteken délután a kormány hivatalos uniós pályázati társadalmi egyeztető felületén két nagy keretösszegű, a 2021-2027-es ciklushoz tartozó uniós gazdaságfejlesztési pályázat, amelyek a nyári hónapokban nyílhatnak meg és összességében 336,7 milliárd forintnyi forrást kínálnak a vállalkozások nagyon széles körének sokféle fejlesztési célra
máj. 7
20:06
Spanyolország lazít, megkönnyítik az utazást országon belül (Portfolio)
Spanyolországban vasárnaptól ismét bárki szabadon utazhat a tartományok között, miután lejár a koronavírus-járvány miatt tavaly október vége óta érvényben lévő szükségállapot.

Keresés