Napi Nem követte további gyengülés a keddi éles lefordulást a BUX árfolyamában, szerdán visszatért a vételi kedv, aminek köszönhetően 46379 ponthoz erősödött vissza az index. Ezzel egyelőre érdemi fordulat a napos grafikon technikai képében nem tudott bekövetkezni, érdemi támasz nem került tesztelésre a rövid visszarendeződés folyamán. Az árfolyam
Áprilisban 4 millió 559 ezer foglalkoztatottat számlált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ami 57 ezer fős csökkenés az előző hónaphoz képest. Az egy évvel ezelőtti beszakadáshoz képest nincs túl sok információtartalma az adatnak, de a válság előtti szinthez viszonyítva (2019 április) 80 ezer fővel dolgoznak kevesebben. A koronavírus-járvány ha
A biztosítási szektor tavaly még növekedni tudott, ám 2021-re igencsak lassulhat az ágazat. Hiszen a szerződéseket javarészt előre kötik meg, az emberek pedig elsők között a biztosításon spórolnak, ha baj van.
Az INA-részvények visszavásárlásának ügyében csak akkor születhet egyezség, ha a javasolt árban közelednek egymáshoz a felek – írja a Világgazdaság, Tomislav Coric horvát gazdasági minisztert idézve.
„Amit a koronavírus okozta gazdasági válságból tanultunk többek között az az, hogy senki sem ülhet nyugodtan a babérjain, alkalmazkodni kell a folyamatosan változó környezethez” – mondta a Portfolio-nak Fehér Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Executive programokért és szakirányú továbbképzésekért felelős dékánja. A szakember kitért arra is, hogy
Az elmúlt 24 órában 396 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az országban és a betegségben 32 ember hunyt el - közölte csütörtök reggel a hivatalos kormányzati koronavírus-portál. A friss adatok szerint 1215 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 136-an vannak lélegeztetőgépen. Közben az oltási program folyamatosan zajlik és az elsőre
A spárgaültetvénytől egészen a konyhai elkészítésig követte a spárga útját Frutti és Veggi az Európai Friss Csapat első főzéssel egybekötött különleges sajtóworkshopján, amely rendkívüli helyszínen, az egyik legnagyobb hazai spárgatermelőnél zajlott.
Egy friss jelentés szerint jelentősen megugrott a magánrepülők használata Európában az utóbbi években, ez pedig jócskán megemelte a klímára negatív hatással bíró kibocsátást, így megoldás lehetne, ha a jövőben megadóztatnák azokat a magánrepülő-járatokat, amelyek csak kisebb távolságot tesznek meg - számol be a hírről a The Guardian.
A kalászos gabonák, főképp az őszi búza növényvédelmének meghatározó eleme a lombozat, illetve a kalászok fungicides védelme. A kezelések időzítését - szerencsére – már egyre több gazdálkodó nem programszerűen, hanem az aktuális, illetve a várható fertőzések mértékét figyelembe véve végzi el. Sok esetben ugyanakkor az időjárás, illetve a kórokozók
A kerti tavak különleges biológiai és ökológiai rendszerek a kertben. Valójában attól külön állnak, mégis ahogy a kert hat a tóra, úgy egy nagyobb kerti tó is hat a kertre. Viszont az algásodási probléma sokfelé felütheti a fejét, amit érdemes időben megszüntetni.
Az egy nappal korábbi adatközléshez képest kis mértékben nőtt az új fertőzöttek száma, ugyanakkor az áldozatok száma visszaesett. Ami az oltásokat illeti, ismét nagyon sokan kapták meg a második adag vakcinát.
A batáta vagy édesburgonya (Ipomoe batatas) trópusi származású növény lévén, fejlődéséhez sok fényre, melegre és kellő mennyiségű csapadékra van szükség.
A magyar szolgáltatási szektor feltérképezése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Szolgáltatóipari Outsourcing Szövetség (HOA). A HOA saját iparági kutatásai szerint Magyarországon több mint 205 régiós és globális üzleti szolgáltatóközpont működik, mintegy 74 ezer embert foglalkoztatnak –
Az elmúlt 24 órában 396 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az országban és a betegségben 32 ember hunyt el - közölte csütörtök reggel a hivatalos kormányzati koronavírus-portál. A friss adatok szerint 1215 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 136-an vannak lélegeztetőgépen. Közben az oltási program folyamatosan zajlik és az elsőre
Az amerikai járványvédelmi központ (CDC) közölte, hogy engedélyezték a Royal Caribbean egyik hajójának, hogy júniusban újra útnak induljon. Ez lesz az első fizető utasokkal induló amerikai körutazás több mint egy évvel azután, hogy a világjárvány miatt felfüggesztették az utazásokat a tengerentúlon.
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója lett az első a „Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban” rangsorban, Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági elnöke és Guttengéber Csaba, az Atmedia Csoport ügyvezetője előtt. Általános trend, hogy növekszik a Marketing&Media magazin listáján a digitális szegmensben dolgozó v
A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,07 százalékos, a párizsi CAC40 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-index pedig 0,22 százalékos gyengüléssel nyitotta a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,05 százalék mínuszban állt a nyitásban. Az eurót 1,2200 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiac
Irán elnöke, Hassan Rouhani bejelentette a bitcoin és más kriptovaluták bányászatának betiltását, mivel a kormányzati tisztviselők az energiaigényes folyamatot okolják az áramkimaradásokért több iráni városban – írja a CNBC.
Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezerrel kevesebb volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját. Az Egészségügyi Világszervezet után az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja is igazolja, a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos.