2021. május 18. kedd

máj. 18
8:48
Angol nyelvű sajtótájékoztatón jelentené be Karácsony Gergely, hogy nem jöhet ide a kínai egyetem (Menedzsment Fórum)
Karácsony mindent megtesz, hogy ne épüljön meg a Fudan Egyetem Budapesten, nyilatkozta a főpolgármester az ATV-n.
máj. 18
8:48
Harminc éves jelenség tűnhet el a lakáspiacról (TőzsdeFórum)
Változhat az önkormányzati bérlakásokra vonatkozó szabályozás egy, a napokban megjelent - még el nem fogadott - törvénytervezet szerint.
máj. 18
8:50
15000 forint fölött az OTP (TőzsdeFórum)
Napi Tovább szárnyalt hétfőn az OTP árfolyama, jelentős forgalom mellett érte el a 15000 forintos lélektani szintet és zárt fölé a 15045 forintos értékkel. Az emelkedésben egyelőre nem látszik törés, tegnap is napi maximuma közelében fejezte be a napot a papír. Az RSI túlvett zónába mozdulása és az árfolyam kitérése a Bollinger szalagok közül indok
máj. 18
8:52
2300 alatt torpant meg a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Nem tartotta a lépést hétfőn az OTP-vel a MOL árfolyama, kis doji gyertyával torpant meg a papír 2300 alatt, ez az ellenállás egyelőre megálljt parancsolt az erősödésnek. 2250 kisebb támasz rövidtávon, a doji érkező piros gyertya ez alá az érték alá lenne negatív fordulatra utaló jelzés. Ennek hiányában azonban maradhat nyomás alatt a 2300
máj. 18
8:54
Karácsony fellép a Fudan Egyetemmel szemben (Privátbankár)
Karácsony mindent megtesz, hogy ne épüljön meg a Fudan Egyetem Budapesten, nyilatkozta a főpolgármester az ATV-n.
máj. 18
8:54
8400 forintnál keres irányt a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Eseménytelen volt a Richter hétfői kereskedése, rendkívül alacsony forgalom mellett láttunk mérsékelt esést 8395 forintos zárással. A grafikont jelenleg meghatározó csökkenő trend egyelőre nem enged teret az emelkedésnek, ennek a megtörése nyitna utat vissza a 9000 forintos értékekhez. Alulról is hasonlóan fontos technikai szintek határolják j
máj. 18
8:56
Ugrott egyet a befektetési alapok vagyona (TőzsdeFórum)
Áprilisban 0,6 százalékkal, 44 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon a tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) a távirati irodával.
máj. 18
8:57
Kezdi kiszorítani az indiai mutáns a britet (vg.hu)
Néhány angliai körzetben most már az új típusú koronavírus indiai variánsa az új fertőzéseket okozó domináns változat.
máj. 18
8:57
Gazdasági realityt indított a Trend FM (MMonline)
A koronavírus-járvány és a gazdasági válság még a stabil háttérrel rendelkező cégeket is váratlan kihívások elé állította. A kis-és középvállalkozások számára most különösen fontosak az olyan hívószavak, mint a vállalati stratégia, üzleti tervezés, kockázatmenedzsment, tudásfejlesztés, márkaépítés. A Trend FM egyedülálló műsora, a Mentor című gazda
máj. 18
8:58
Karnyújtásnyira mindenkori csúcsától a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Az OTP emelkedése diktálta a tempót a magyar piac számára, a bankpapír emelkedésének köszönhetően a BUX is szép zöld gyertyával zárta a kereskedést 45862 pontnál. Karnyújtásnyira kerültünk a 46230-nál található mindenkori csúcstól, ezt az ellenállást próbálhatja tesztelni a folytatásban az index, ha a 46000 pontos lélektani szint nem fog ki ra
máj. 18
9:06
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint! (ProfitLine)
Erősödött, idei legerősebb árfolyamát érte el a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn és kedden.
máj. 18
9:06
Málta füllentett a beoltottság terén, Magyarország jól áll, és nagyon jönnek fel a németek (Portfolio)
A világ legátoltottabb országává vált Málta – hirdette büszkén szombaton az egyik máltai lap és a miniszterelnök-helyettes ezt erősítő üzenetét is betették, de ez valójában nem igaz. Egy gyors ellenőrzéssel ugyanis kiderül, hogy bár Izraelt tényleg lehagyta a napokban Málta az elsőre átoltottak népességarányában (64%), de még előttük jár a Seychell
máj. 18
9:06
Ezekkel a részvényekkel most sem lehet kereskedni (Azenpenzem)
A Kartonpack és az OTT-ONE részvényekkel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intézkedése miatt továbbra sem lehet kereskedni. A kibocsátókat ismételten felszólította a jegybank, hogy lennének már szívesek tájékoztatni. Némi bírságot is kiszabtak rájuk.
máj. 18
9:08
Kiderült, mibe fektetik a leggazdagabb családok pénzét (Portfolio)
Közzétette néhány bizalmi vagyonkezelő, köztük a Duquesne, a Soros Fund Management és a Blue Pool Capital, hogy milyen befektetésben tartja a leggazdagabb családok vagyonát – számol be a hírről a Bloomberg.
máj. 18
9:09
Meglepően jó lett a GDP az első negyedévben (vg.hu)
Folytatódott a kilábalás, azonban a válság előtti teljesítményt még nem érte el a magyar gazdaság.
máj. 18
9:10
Sok zöldfülű keze megremegett, de az igazi veteránok csak még inkább betáraztak bitcoinból (Portfolio)
Az elmúlt egy hétben több mint 20 százalékot esett a bitcoin árfolyama, miután Elon Musk, a Tesla vezére hadjáratot indított a kriptopénz ellen Twitteren. Az esés - amely a mostani rali során az eddigi legnagyobb korrekció - úgy tűnik elbizonytalanította az új belépőket, míg a tapasztaltabbak keze nem remegett meg – derült ki a Glassnode új anyagáb
máj. 18
9:12
Tovább esett a magyar gazdaság (Menedzsment Fórum)
Az egy évvel korábbi számokkal összevetve az első negyedévben is csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Igaz, ebben közrejátszik a viszonylag erős bázis, hiszen tavaly a magyar GDP azon kevesek közé tartozott, amely bővülni tudott az első három hónapban.
máj. 18
9:12
2,3 százalékkal esett vissza a magyar GDP (Privátbankár)
Az egy évvel korábbi számokkal összevetve az első negyedévben is csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Igaz, ebben közrejátszik a viszonylag erős bázis, hiszen tavaly a magyar GDP azon kevesek közé tartozott, amely bővülni tudott az első három hónapban.
máj. 18
9:12
Filmstúdiót venne az Amazon (Portfolio)
Filmstúdiót vehet az Amazon.com, a hírek szerint tárgyalásokat folytat az MGM Holdings felvásárlásáról, amely többek között a James Bond-franchise mögött is áll.
máj. 18
9:12
Koronavírus: már több mint 5 millióan regisztráltak, ma újabb Pfizer-szállítmány érkezik (Pénzcentrum)
82 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 955 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 277 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 640 964 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 128 714 főre csökkent. 2197 koronavírusos beteget
máj. 18
9:14
Brutális meglepetés a magyar GDP-növekedési adatban! Meg sem kottyan a koronavírus-válság? (Portfolio)
2021 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 1,9%-kal haladta meg az előző negyedévit. Mindez óriási meglepetés, hiszen előzetesen arra lehetett számítani, hogy a második és (részben) harmadik járványhullám korlátozó intézkedéseinek hatására a bruttó hazai termék (GDP) csökkenni fog az év első hár
máj. 18
9:16
Elkezdték begyújtani a rakétákat a CIG Pannónia új vezetői? (Portfolio)
Ha nem is kimagasló, de egészen vállalható eredménnyel zárta 2021 első negyedévét a CIG Pannónia. Az adózás utáni eredmény az egy évvel korábbinak a másfélszeresére, 383 millió forintra emelkedett, a díjbevételek 19%-kal nőttek, az életbiztosítási új szerzések pedig 25%-kal bővültek az év első három hónapjában. Sokat javítottak a számokon a vállala
máj. 18
9:18
Megérkeztek a kedd reggeli magyar koronavírus-adatok: 500 alatt az új fertőzöttek száma (Portfolio)
382 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 955 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 beteg, így az elhunytak száma 29 277 főre emelkedett.
máj. 18
9:20
Tányért vettél az IKEA-ban? Jól nézd meg, hogy melyiket, sérülésveszélyes lehet (Portfolio)
Az IKEA arra kéri minden vásárlóját, aki Heroisk vagy Talrika tányérokat, tálakat vagy bögréket vásárolt, hogy szüntesse be a használatukat, és vigye vissza azokat bármelyik IKEA áruházba, ahol visszakapja a termékek teljes vételárát.
máj. 18
9:21
Erősödik a BUX, zöld tartományban Európa (vg.hu)
Kedvező hangulatban zajlik a kereskedés a pesti börzén. Pozitív tartományban mozognak az európai indexek. 350 forint alatt az euró.
máj. 18
9:21
Már chatelni is tud a Telekom virtuális asszisztense (MMonline)
Vanda, a Telekom virtuális üzleti asszisztense már nemcsak a 1414-es telefonszámon, de a szolgáltató honlapjáról elérhető chat csatornán is várja az ügyfelek kérdéseit, ügyeit. A Telekom ügyfelei már megszokhatták, hogy évek óta Vanda, a virtuális asszisztens fogadja hívásaikat a 1414-es ügyfélszolgálati telefonszámon. 2018 nyara óta már minden be
máj. 18
9:23
Négyszáz alatt a napi fertőzöttek száma (vg.hu)
A elhunytak száma azonban emelkedett az egy nappal ezelőtti adatokhoz képest.
máj. 18
9:24
Megérkeztek a kedd reggeli magyar koronavírus-adatok (Portfolio)
382 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 955 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 beteg, így az elhunytak száma 29 277 főre emelkedett.
máj. 18
9:26
Veszélyes tányérokat, börgéket hív vissza az IKEA - Ne használd tovább, ha ilyet vettél (Portfolio)
Az IKEA arra kéri minden vásárlóját, aki Heroisk vagy Talrika tányérokat, tálakat vagy bögréket vásárolt, hogy szüntesse be a használatukat, és vigye vissza azokat bármelyik IKEA áruházba, ahol visszakapja a termékek teljes vételárát.
máj. 18
9:27
Több mint négyezermilliárd forintot fordíthat a vidék erősítésére a kormány (hirado.hu)
A korábbi évekkel szemben több változás is érinti az európai uniós támogatások felhasználását.
máj. 18
9:27
Hússzállítmányba rejtettek el közel féltonna kokaint (vg.hu)
A szállítmány hétmilliárd forint értékű.
máj. 18
9:29
Égési sérülés veszélye miatt hívja vissza termékét az Ikea (vg.hu)
A Heroisk és a Talrika bizonyos termékeit érinti a probléma. A vállalat azt kéri a vásárlóktól, hogy ne használják az eszközöket, az árat visszatérítik.
máj. 18
9:30
Emelkedés a tőzsdéken, fölfelé kapaszkodnak a kriptodevizák (Portfolio)
Gyengén kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A technológiai és növekedési cégek papírjai ezúttal is gyengélkedtek, míg az olajtársaságok részvényei raliztak egyet. Az általános kereskedési hangulatra azonban a magasabb infláció miatti aggodalom továbbra is rányomja a bélyegét. Az
máj. 18
9:33
Már csak néhány nap van az adóbevallás határidejéig (hirado.hu)
A munka nehezét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már megcsinálta, így az adózókra csak az átnézés, az esetleg kiegészítés és a jóváhagyás vár. Az 1+1 százalékos felajánlásokról szintén most kell dönteni!
máj. 18
9:33
Szóbeli vizsgát tehet, aki önhibáján kívül maradt le az írásbeliről (vg.hu)
A szabadtéri ballagások megszervezésére is lesz lehetőség május 25. után.
máj. 18
9:33
Rackából főznek pörköltet a halascsárdánál (videóval) (Agrárágazat)
Pillanatok alatt levágják a rackák bundáját a túrkevei birkanyírók. Az Akasztói Halascsárda bio fűnyíróiból gyakran pörkölt készül.
máj. 18
9:36
Tovább esett a magyar gazdaság (Menedzsment Fórum)
Az egy évvel korábbi számokkal összevetve az első negyedévben is csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Igaz, ebben közrejátszik a viszonylag erős bázis, hiszen tavaly a magyar GDP azon kevesek közé tartozott, amely bővülni tudott az első három hónapban.
máj. 18
9:36
Pluszban indítják a napot a tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 18
9:36
Megszólalat a Pfizer magyarországi feje: általános iskolások oltása is eljöhet szeptemberre (Pénzcentrum)
A második negyedévben összesen 4,6 millió Pfizer–BioNTech oltóanyag érkezhet Magyarországra, így, ha megérkezik az Európai Gyógyszerügynökség engedélye, már csak döntés kérdése, itthon beoltják-e a 12–15 éves korosztályt – mondta el a hvg.hu-nak adott interjúban a Pfizer magyarországi ügyvezető igazgatója.
máj. 18
9:36
Veszélyes tányérokat, bögréket hív vissza az IKEA - Ne használd tovább, ha ilyet vettél (Portfolio)
Az IKEA arra kéri minden vásárlóját, aki Heroisk vagy Talrika tányérokat, tálakat vagy bögréket vásárolt, hogy szüntesse be a használatukat, és vigye vissza azokat bármelyik IKEA áruházba, ahol visszakapja a termékek teljes vételárát.
máj. 18
9:39
Nem tartott ki az optimizmus (TőzsdeFórum)
Nem tartott ki hétfőig a múlt héten csütörtökön és pénteken látott optimizmus. Az infláció emelkedésétől való félelem közepette az amerikai részvények túlnyomó többsége hétfőn ismét alacsonyabban zárt. Jó napot tudhat maga mögött azonban az energiaszektor és az arany.
máj. 18
9:39
Elérte a három és fél milliót a Magyarországra eddig érkezett Pfizer vakcinák száma (vg.hu)
Hétfő reggel ismét több, mint 330 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcinát szállítottak hazánkba.
máj. 18
9:41
Még nem sikerült kimászni a gazdasági gödörből (TőzsdeFórum)
Az előző negyedévhez képest 1,9%-kal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyított nyers adatok szerint 2,3%-kal csökkent a gazdaság teljesítménye
máj. 18
9:41
Cápa áldozata lett egy szörföző Ausztráliában (vg.hu)
A térségben emberemlékezet óta nem történt halálos cápatámadás.
máj. 18
9:42
Tovább száguld a forint! 350 alá is benézett az euró (Portfolio)
A tovább erősödő MNB kamatemelési várakozások, a letört technikai szintekből eredő hullámszerű forintvásárlás és a váratlanul kedvező magyar GDP-adat együttesen még tovább erősítette a kedd délelőtti kereskedésben a forintot. Az euróval szembeni jegyzések 350 alá is benéztek, a dollár jegyzései 287-ig estek, azaz az euróval szemben kilenchavi, a do
máj. 18
9:42
Már most károsíthat a cseresznyelégy – ideje cselekedni! (Agroinform)
Nagy figyelmet igényel most a gyümölcsös!
máj. 18
9:43
Európa-szerte remek hangulatban indult a reggel (TőzsdeFórum)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 18
9:45
Így látják a hazai vállalkozások a monatóriumot (hirado.hu)
A hitelezési moratórium az MNB számítása szerint csak 2020-ban 1100–1200 milliárd forint forrást hagyott a vállalati szektorban, míg 2021-ben mintegy 400 milliárd forint a kalkulált összeg.
máj. 18
9:45
Corteva Agriscience és Bejo megállapodás a precíziós növénynemesítés jegyében (Agrofórum)
A megállapodásban a felek megegyeztek arról, hogy a vállalat hozzáférést biztosít a Bejo számára az úttörő Crispr-Cas9 precíziós növénynemesítési technológiához.
máj. 18
9:48
Folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma (Menedzsment Fórum)
A kedd reggel publikált adatok szerint tovább csökkent az új koronavírusos betegek száma, ezzel párhuzamosan a kórházakban ápolt beteg is kevesebb lett.

Keresés