2021. május 18. kedd

máj. 18
7:06
Rekordszámú ellenőrzést végzett az ÁSZ (ProfitLine)
A számvevőszék 2020-ban minden eddiginél nagyobb számú, több mint 1500 szervezetet ellenőrzött javaslataival előmozdítva a közpénzügyi helyzet javítását - mondta a gazdasági bizottság ülésén Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke hétfőn.
máj. 18
7:12
Ellenzéki fellegvárak is kapnak pénzt az IPA pótlására (Privátbankár)
A kormány korábban a helyi iparűzési adó (HIPA) kapcsán könnyítés bevezetését írta elő a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Ezt sok ellenzéki önkormányzat a kivéreztetésükként kommentálta. Egy friss kormányhatározat szerint azonban nem csak kormánypárti városokat kompenzálnak.
máj. 18
7:12
Macron ötmilliárd dolláros adósságot engedett el Szudánnak (Portfolio)
Franciaország elengedi Szudán csaknem ötmilliárd dolláros (1450 milliárd forint) adósságát - közölte hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a Párizsban tartott szudáni segélykonferencia zárónapján. A francia elnök szerint a cél a kelet-afrikai ország adósságterhének mérséklése.
máj. 18
7:15
K&H;: rekordot értek el a fiatalok? Mennyien várnak fizetésemelést? (Márkamonitor)
A 19-29 éves korosztály a koronavírus-járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban. A K&H ifjúsági indexéből az derül ki, hogy amellett, hogy 61 százalékuk stabilnak látja munkahelyét, 49 százalékuk megbecsültnek is érzi ott magát. Ezt a pozitív hozzáállást fokozhatja az is, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka a járvány utá
máj. 18
7:18
Ma hosszabbítja meg a koronavírus-törvényt az országgyűlés (Portfolio)
Az Országgyűlés ma szavaz a koronavírus-törvény hatályának meghosszabbításáról. A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, amit határozathozatalok követnek.  A képviselők ekkor fogadhatják el a kabinet azon javaslatát, amely a Ház őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig meghosszabb
máj. 18
7:21
Egyre több ügyet intéznek a magyar elektronikusan (vg.hu)
Már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet egyszerű ügyintézést a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai.
máj. 18
7:24
Minden tizedik hagyományos boltra jut egy webáruház (Infostart)
2020-ban 113 millió alkalommal vásároltunk webáruházakban, és több mint másfél ezer milliárd forintot költöttünk el náluk.
máj. 18
7:27
Hét hiba, amit ne kövess el, ha katásként eléred a 3 milliót (Forbes)
Számos körülményt és adottságot végig kell gondolni, hogy a vállalkozó jó döntést hozzon a katával kapcsolatban.
máj. 18
7:30
Több 100 kiló kokain volt a brazil húsban (Portfolio)
A koszovói rendőrség 400 kilogramm kokaint foglalt le egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban - közölték a helyi hatóságok hétfőn. A 24 millió dollár (7 milliárd forint) értékű kábítószer ügyében az olasz és az albán hatóságokkal együttműködve hét embert vettek őrizetbe. A rendőrség szerint a drogszállítmányhoz köthető további gyanúsítottak még
máj. 18
7:33
Elhunyt Szeremley Huba, az utolsó magyar dzsentri (Mezőhír)
A mennyet és a poklot is megjárt borász 81 éves korában távozott.
máj. 18
7:36
Adózási határidők 2021. május 24-30. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
máj. 18
7:39
Egyre több ügyet intéznek a magyarok elektronikusan (vg.hu)
Már mintegy 4,7 millió embernek jelenthet egyszerű ügyintézést a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai.
máj. 18
7:42
Ilyen intézkedések mellett tartható idén ballagás (Menedzsment Fórum)
A friss közlönyben megjelentek szerint nem csak virtuális ballagásra kerülhet sor, ám szigorú szabályok vannak.
máj. 18
7:42
Katasztrofális állapotok uralkodnak Etiópiában (Portfolio)
Borzalmas állapotok uralkodnak a fegyveres konfliktus dúlta észak-etiópiai Tigré tartományban - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tigréi származású főigazgatója. Eközben a Moody's leminősítette az országot, és további rontást helyezett kilátásba.
máj. 18
7:45
Megérkezett az eMAG Benefits kampány első két filmje (Márkamonitor)
Az eMAG első két kampányfilmje május 17-től fut tévében és online. “A 2021-es benefits kampánnyal 4 kiemelt márkaelőny bemutatása a célunk. A kommunikációt az eMAG applikáció és az eMAG Easybox szpotokkal indítjuk el az év első felében, a későbbiekben pedig további két kampányfilmmel folytatjuk az előnyök ismertetését” – fogalmaz kampánybejelentőjé
máj. 18
7:51
Jelentősen javult az MNB vállalati konjunktúra indexe (vg.hu)
A nagyvállalatok és az ipar várakozásai továbbra is nagyobb optimizmust tükröztek a mikrovállalatokhoz, illetve a szolgáltató szektorhoz képest, azonban a különbség csökkent a korábbi hónapokhoz képest.
máj. 18
7:57
Javult a CIG adózott eredménye (vg.hu)
Az adózott eredmény növekedése a 2020-as évhez képest több okra vezethető vissza.
máj. 18
8:03
Ellenálló növényfajtákkal vennék fel a versenyt a szélsőséges időjárás ellen (vg.hu)
Az elmúlt évtizedekben az aszályos időszakok száma és intenzitása drámaian emelkedett Európában.
máj. 18
8:06
Nagy tervei vannak az Európai Bizottságnak 2050-re (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) villamosenergia-ellátásának negyedét szél-, hő, hullám- és árapály-energia adhatná 2050-re az Európai Bizottság hétfői javaslata szerint.
máj. 18
8:06
Emelkedés jöhet a tőzsdéken, fölfelé kapaszkodnak a kriptodevizák (Portfolio)
Gyengén kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A technológiai és növekedési cégek papírjai ezúttal is gyengélkedtek, míg az olajtársaságok részvényei raliztak egyet. Az általános kereskedési hangulatra azonban a magasabb infláció miatti aggodalom továbbra is rányomja a bélyegét. Az
máj. 18
8:09
Nem tért le a már megszokott pályáról az ALTEO az első negyedévben sem (NRGreport)
Visszaigazolták az ALTEO ESG-szemléletű stratégiájának létjogosultságát és az elmúlt időszakban meghozott befektetési döntések helyességét az első negyedév eredményei: a konszolidált EBITDA 98 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a csoport nettó eredménye 137 százalékkal nőtt – olvasható az ALTEO közleményében.
máj. 18
8:09
Terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására pályázhatunk (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium a megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében 50 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2-től lesz lehetőség - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
máj. 18
8:15
Exatlon Hungary: Könnyek és sérülés – brutális eseményeket tartogatott az Exatlon 100. adása (Márkamonitor)
Az Exatlon Hungary századik adása számos izgalmat tartogatott a nézők számára.   EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Könnyek és sérülés: Brutális eseményeket tartogatott az Exatlon 100. adása https://tv2play.hu/exatlon/konnyek_es_serules_brutalis_esemenyeket_tartogatott_az_exatlon_100_adasa   EXATLON HUNGARY – EXTRA VIDEÓ llyen nem lesz többé: Eljö
máj. 18
8:15
Hivatalos: egyesül a WarnerMedia és a Discovery (MMonline)
Az AT&T és a Discovery Inc. képviselői hivatalosan is bejelentették, hogy egyesítik a TimeWarnert és a médiavállalatot. Az ügylethez még szükség van az amerikai hatóságok jóváhagyására, a tervek szerint 2022 közepén zárulhat le a tranzakció. Az AT&T távközlési vállalatból kiválik a WarnerMedia és a Discovery-vel összevonva hoznak létre egy új cége
máj. 18
8:21
Harmincéves jelenség tűnhet el a lakáspiacról (vg.hu)
Változás várható az önkormányzati bérlakások szabályozásában.
máj. 18
8:21
A bolygó nyersanyagainak 173 százalékát használjuk fel évente (NRGreport)
Minden egyes évben több mint másfélszer kiszipolyozzuk a Föld erőforrásait – ezt mutatta ki egy friss tanulmány, ami arra is kitért, hogy milyen óriási különbségek vannak a gazdagabb és a szegényebb országok nyersanyaghasználatában.
máj. 18
8:21
Négymilliárd forintnyi termelőkapacitás került magyar kézbe (Agrárágazat)
Az ellátási lánc rövidül, illetve gyorsul, ha egykézben vannak a folyamat elemei a termeléstől a késztermék értékesítéséig.
máj. 18
8:21
A Dachser világszerte átlátható adatintegrációt biztosít (Transpack)
A Dachser magas színtű saját és egyedi It-rendszereinek teljesítményéből Ön is profitálhat, ráadásul valós időben.
máj. 18
8:23
Ciklon borított fel egy hajót, több mint 120 utas tűnt el (vg.hu)
Az elmúlt több mint két évtized legerősebb ciklonja tombol.
máj. 18
8:24
Saját részvényeket vett a Masterplast (Portfolio)
20 ezer darab saját részvényt vásárolt tegnap a tőzsdén a Masterplast a munkavállalói résztulajdonosi programjához – tette közzé a vállalat.
máj. 18
8:24
Sosem fogják az e-autók leváltani a régi modelleket? Ez a legnagyobb gátja a változásnak (Pénzcentrum)
Ezt a gyárat a környéken lakók „Fehérvár Audijaként” is emlegetik, van aki szerint pedig a „Legjobb Japán étterem” a környéken. A DENSO Gyártó Magyarország Kft.-nél járt a HelloVidék, ahol Szincsák Attila alelnök válaszolt a  kérdéseikre.
máj. 18
8:26
Döntött a kormány az érettségiről: pótolhatnak, akik koronavírus miatt nem tudtak részt venni a vizsgán (Portfolio)
A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például COVID fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenleg folyó vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások szabadtéren történő megszervezésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisz
máj. 18
8:27
Idei csúcson a forint (vg.hu)
Idei legerősebb árfolyamát érte el a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn és kedden.
máj. 18
8:27
Milyen lesz a világ a 3G után? (MMonline)
A 3G mobilhálózatok fölött eljárt az idő, az újabb generációs hálózatok felülmúlják ezt a technológiát a felhasználói élmény, a spektrum- és energiahatékonyság szempontjából is, mégsem lehet attól egyik napról a másikra búcsút venni. Erről szólt az az online kerekasztal-beszélgetés, amelyen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a távközl
máj. 18
8:27
Digitális modellezésen alapuló növényvédelem (GépMax)
A környezetvédelemre gyakorolt pozitív hatások mellett, gazdasági előnyei is vannak az új, digitális, növényvédelmi technológiának.
máj. 18
8:30
Az OTP viszi a hátán a magyar tőzsdét, karnyújtásnyira a történelmi csúcs (Portfolio)
A vezető amerikai és nyugat-európai tőzsdéken kisebb elbizonytalanodás látszik, miután a befektetők elkezdték beárazni a megugró infláció kockázatait, eközben azonban a magyar tőzsde szárnyal, és nincs már messze a tavaly év elején beállított történelmi csúcs. Hogy ez minek köszönhető? Egyetlen papír, a BUX legnagyobb súlyú tagja, vagyis az OTP tel
máj. 18
8:32
Rosszul sikerült az első negyedév a japán gazdaságban (Portfolio)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően csökkent a japán GDP az első negyedévben.
máj. 18
8:33
Ukrajna: egymillió hektárral több napraforgó, mint kukorica (Mezőhír)
Az ukránok egész jól haladnak, az oroszoknál nagy a lemaradás a vetésben.
máj. 18
8:34
Hiába az indiai mutáns, egyre jobban néz ki a globális járványhelyzet - kivéve néhány országban (Portfolio)
A világ közvéleménye elsősorban a gyors terjedésre képes indiai koronavírus-változat hatásait figyeli. Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs ok nagy aggodalomra: a járvány világszinten visszaszorulóban van. Néhány területen azonban még mindig erősödést láthatunk.
máj. 18
8:36
Oroszországban stabil a járványhelyzet, a népes városokat leszámítva (ProfitLine)
Oroszországban egészében véve stabil, de a nagy népsűrűségű városokban feszült a Covid-19-járványhelyzet - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.
máj. 18
8:39
Szóbeli vizsgát tehet, aki önhibáján kívül vett részt az írásbelin (vg.hu)
A szabadtéri ballagások megszervezésére is lesz lehetőség május 25. után.
máj. 18
8:39
MoszkvaTéЯ Pop-Up Garden – ikonikus fogások egy eldugott budai kertben (Márkamonitor)
A MoszkvaTéЯ nem mindennapi helyszínen nyitotta meg az idei szezont, a bisztró ikonikus fogásait májusban a Moné Gardenben találhatják meg átmenetileg az orosz konyha ízeinek rajongói.   A MoszkvaTéЯ 2020 végén búcsút vett a Belvárosi Piactól, hamarosan új helyszínen nyitja meg kapuit. Addig is májusban, a szezonra való hangolódásként a Moné Garden
máj. 18
8:42
Döntsön egy kattintással! Milliók intézik ügyeiket elektronikusan (Adózóna)
A koronavírus-járvány idején egyre népszerűbbek lettek a közigazgatás elektronikus szolgáltatásai, amely már mintegy 4,7 millió embernek jelenthetnek biztonságos, könnyű és egyszerű ügyintézést, például az szja-bevallásnál és az adó 1+1 százalékról szóló nyilatkozat beküldésénél. Utóbbit május 20-án, csütörtökön éjfélig tehetnek meg az adózók, néhá
máj. 18
8:45
Óvjuk a környezetet! – Gyűjtőpontok a növényvédő szeres göngyölegek begyűjtésére (Agrofórum)
A csávázott vetőmagzsákok és növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek leadására lehetőség van a Cseber Nonprofit Kft. gyűjtőhelyein.
máj. 18
8:47
A zengőlegyek haszna (Agrofórum)
A hasznos rovarok egyike a zengőlégy, melyről sokan megfeledkeznek. A biokert egyik hasznos élőlénye, ami sokszor inkább bosszantó, minthogy úgy jusson eszünkbe, hogy segítőnk valójában. Nézzük, mit is érdemes tudni róluk!
máj. 18
8:48
Angol nyelvű sajtótájékoztatón jelentené be Karácsony Gergely, hogy nem jöhet ide a kínai egyetem (Menedzsment Fórum)
Karácsony mindent megtesz, hogy ne épüljön meg a Fudan Egyetem Budapesten, nyilatkozta a főpolgármester az ATV-n.
máj. 18
8:54
Karácsony fellép a Fudan Egyetemmel szemben (Privátbankár)
Karácsony mindent megtesz, hogy ne épüljön meg a Fudan Egyetem Budapesten, nyilatkozta a főpolgármester az ATV-n.
máj. 18
8:57
Kezdi kiszorítani az indiai mutáns a britet (vg.hu)
Néhány angliai körzetben most már az új típusú koronavírus indiai variánsa az új fertőzéseket okozó domináns változat.
máj. 18
8:57
Gazdasági realityt indított a Trend FM (MMonline)
A koronavírus-járvány és a gazdasági válság még a stabil háttérrel rendelkező cégeket is váratlan kihívások elé állította. A kis-és középvállalkozások számára most különösen fontosak az olyan hívószavak, mint a vállalati stratégia, üzleti tervezés, kockázatmenedzsment, tudásfejlesztés, márkaépítés. A Trend FM egyedülálló műsora, a Mentor című gazda
máj. 18
9:06
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint! (ProfitLine)
Erősödött, idei legerősebb árfolyamát érte el a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn és kedden.

Keresés