Megjelent pénteken a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása” című (VP2-4.1.7-21 kódszámú) felhívás – derült ki a hivatalos pályázati oldal friss híréből.
Csökkent az ukrán hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben negyedéves és éves összevetésben egyaránt - közölte az ukrán statisztikai hivatal pénteken. Előzetes számítások szerint az ukrán gazdaság teljesítménye 1,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévhez képest és 2 százalékkal esett a tavalyi első negyedévvel összevetve.
Kedden benyújtotta a kormány az egyes adótörvények módosításáról szóló T/16208. számú törvényjavaslatot. A tervezet szerint beépülne a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulási adóba, amely újabb költségcsökkenést eredményez a vállalatoknál. Az adótörvény módosítási csomag a fentieken túl inkább jogtechnikai változtatásokat tartalmaz, bár
Május 10-től már sem a köz-, sem a magánszférában működő munkáltatóknak nem kell törekednie arra, hogy a dolgozók otthonról végezzék a munkájukat. Hirtelen tömeges visszatérésre azonban egyelőre úgy tűnik, nem kell számítani: számos magyarországi nagyvállalat fokozatosan tervezi a visszaállást az irodai munkavégzésre és továbbra is hibrid modellben
Három és félszer magasabb volt a Sars-CoV-2 vírus elleni antitestek mennyisége azoknál a 80 éven felüli embereknél, akik három-négy helyett 12 hét után kapták meg a Pfizer/BioNTech-vakcina második adagját - derült ki a Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából.
Áprilisban kevesebb mint 65 ezer utas fordult meg a budapesti reptéren, ami még mindig a töredéke a járvány előtti szintnek. Az átoltottság növekedése azonban biztató, elsőként az európai járatok indulhatnak újra – véli a Budapest Airport.
Önarckép nyaklánccal – Női alkotók a műkereskedelemben címmel jelent meg Martos Gábor művészeti író legújabb könyve, amelyben ezúttal a női alkotóknak a műkereskedelemben betöltött szerepét járja körül – a műtárgy.com készített ajánlót a könyvről.
A Nébih felhívja az érintett termelők figyelmét, hogy idén is csak műszaki felülvizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih e követelmény teljesítését folyamatosan ellenőrzi, és azokkal szemben, akik e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, hatósági eljárást indíthat
Péntektől már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra – olvasható a kormányzati koronavírus-portálon megjelent bejegyzésben.
A dogecoin nagyot emelkedett pénteken, miután Elon Musk ismét tweetelt a mémcoinról, a Coinbase pedig közölte, hogy a kriptopénzt elérhetővé teszi a tőzsdei platformján.
Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára a minisztérium pénteki közleményében.
A koronavírus-járvány szélsőséges terhelés alá helyezte a hazai vállalatok informatikai részlegeit, hiszen a home office, a digitális munkavégzés és kapcsolattartás, a szolgáltatások és az ügyfélmenedzsment online térbe költözése miatt az IT-t kiemelten érintette ez az időszak. Szárnyra kapott a digitális transzformáció: a cégek sokkal nagyobb figy
Pénteki sajtóhírek szerint újfent meghosszabbodhat Magyarországon a hitelmoratórium. Érdemes lehet ugyanakkor mindenkinek végiggondolni, hogy él-e a felkínált lehetőséggel, egy újabb év törlesztési szünet ugyanis jócskán megemeli majd a teljes visszafizetendő összeget – figyelmeztet elemzésében a Bank360.
Az ABB a teljesen elektromos hajtású versenyautók ABB FIA Formula-E Világbajnokságának névadó szponzoraként a lányok szerepének erősítéséért száll síkra a motorsport globális irányító testülete (FIA) mellett.
Egyre kedvezőbb járványügyi adatok érkeznek a szomszédos országokból, és optimizmusra ad okot az utazást tervezők számára az is, hogy a határnyitást prioritáskánt kezelik a kormányok.
A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett friss heti felmérése szerint jóval egy ezrelék alá csökkent a koronavírus-fertőzöttek aránya az Egyesült Királyságban. A brit egészségügyi hatóságok ugyanakkor arról számoltak be, hogy egyes gócpontokban emelkedett az új típusú koronavírus indiai variánsa okozta fertőződések száma.
Moszkva és Peking a katonai technológiák, az űrkutatás és a mesterséges intelligencia (AI) területén egyre szorosabban működik együtt. De a színfalak mögött megjelentek a Kreml jól körülírható aggodalmai. Káncz Csaba jegyzete
A társaságiadó-bevallásban tehető sportcélú felajánlás egyik feltétele a kedvezményezett célhoz kapcsolódóan kiállított igazolás – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Március után áprilisban is nőtt az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága az Egyesült Államokban, miután az ország déli részén a februári viharos időjárásban megrongálódott gyárak újraindultak, és ellensúlyozták az autóipar teljesítményének csökkenését.
Kedden benyújtotta a kormány az egyes adótörvények módosításáról szóló T/16208. számú törvényjavaslatot. A tervezet szerint beépülne a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulási adóba, amely újabb költségcsökkenést eredményez a vállalatoknál. A Niveus Consulting Group összegzése szerint az adótörvény módosítási csomag a fentieken túl inkább
A klíma három évtized alatt egy, az átlagember számára szinte elérhetetlen termékből hétköznapi megoldássá vált, hiszen 1991-ben egy split klíma készülékára mintegy 200 000 forint körül mozogott, ma pedig szinte ugyanennyi: egy belépő szintű Daikin split klíma 243 800 forintba kerül – derül ki a Daikin elemzéséből. Az átlagfizetés viszont az akkori
Négyből egy város nem engedheti meg magának a klímaváltozás elleni intézkedéseket - állapította meg a londoni központú Carbon Disclosure Project (CDP) új vizsgálata.
Péntektől már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra - közölte a koronavirus.gov.hu péntek délután.
Ma reggel írtunk arról, hogy értesülésünk szerint a törlesztési moratórium fenntartása mellett döntött a kormány, a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig maradhat velünk, ezután pedig csak azok maradnak benne, akik ezt külön kérvényezik (opt-in). A Reuters megkeresésére Varga Mihály pénzügyminiszter reagál
Országos jelentőségű, értékteremtő tevékenységnek tekinti az Agrárminisztérium (AM) a kiskertek művelését - jelentette ki a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Kiskert program 2020-2025 pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Legnépszerűbb kereskedőnk, Keny, egy élő streamet tart szombat délután 3 órakor. A szokásos piaci elemzések mellett, valószínűleg néhány infómorzsát is elejt a készülő terveinkről. A streamet Keny saját csatornáján, a Twitch-en tudod követni. Felvételről is visszanézhető lesz – egy kis…
A Generali Alapkezelő két alapja is dobogós lett a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón: a Generali Triumph B sorozat a második a Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap kategóriában, míg az Innováció Részvény Alap a harmadik a Legjobb Globális Részvény Alapok között. Az utóbbi alapot kezelő Munkácsi Dávid pedig az egyik feltörekvő portfoliómene
Ismét megnyitottak a vendéglátóegységek teraszai és a járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti a kormány. Amennyiben európai szinten is hasonló folyamat indul el, számítani lehet arra, hogy a nyár folyamán visszatérnek a turisták is az országba. Hogyan alakították az elmúlt másfél év történései, a turizmus visszaesése, az ingatlanárak konszo
Ma reggel írtunk arról, hogy értesülésünk szerint a törlesztési moratórium fenntartása mellett döntött a kormány, a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig maradhat velünk, ezután pedig csak azok maradnak benne, akik ezt külön kérvényezik (opt-in). A Reuters megkeresésére a Pénzügyminisztérium reagált az ért