Novák Katalin miniszter pénteki bejelentésének megfelelően megérkeztek a hétvégén az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támogatás és a február 1-jén debütált kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön szabályaiban.
Molitórisz Károly irányításával az Univer Magyarországon az általa képviselt termékkategóriák többségében piacvezető, és exportja is dinamikusan bővül.
Az Országgyűlés előtt van a 2021-es költségvetés módosítása, amely lehetővé teszi, hogy a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források továbbra is maradéktalanul rendelkezésre álljanak. A törvényjavaslat biztosítja az ősszel bejelentett otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az ö
Legálisabb az Egyesült Államokban a fű birtoklása és kereskedelme, mint pénzügyi szolgáltatást nyújtani a fűvel foglalkozó cégeknek. A helyzet azonban változhat.
Újabb részletek derültek ki a tervezett futball Szuperligáról. A bevételmegosztás arányai mellett erős költségkontrollt tervez a tucatnyi szakadár fociklub.
Magyarországon a vállalkozások jelentős része a tulajdonosok lakcímén működik, a koronavírus-járvány alatt pedig még növekedett is az arány egyes szegmensekben.
A Duna House igazgatósága ma megtartott ülésén közgyűlési jogkörben meghozta az éves rendes közgyűlés napirendi pontjaira vonatkozó határozatokat, az igazgatóság döntött az osztalékról és a saját részvények vásárlásáról.
Az Európai Bizottság, a luxembourgi székhelyű európai nagy teljesítményű számítástechnika közös vállalkozással (EuroHPC) és Szlovénia kormányával közösen működésbe helyezte az Európai Unió első szuperszámítógépét a szlovéniai Mariborban - közölte az uniós bizottság kedden.
Míg tavaly a lakosság közel fele jutott el nyaralni a pandémia két hulláma között, az idei nyár már most kedvezőbbnek tűnik a hazai turisztikai szereplők számára. A lazító bejelentések hatása egyértelműen látszik a foglalási számokban is, napról-napra gyarapodnak a nyári előfoglalások.
Nagy mértékű nyitás várható a kormánytól, ha elérjük a négymillió magyar beoltottat, ezzel pedig a kultúra és a vendéglátás terén szinte visszakaphatjuk a régi életünket, írja a Magyar Hírlap.
Megindulhat a növekedés a használt autók magyarországi piacán a második negyedéven az első negyedévi csökkenés után, az átírások száma a minimális visszaesés ellenére az idén is megközelítheti a nyolcszázezret a Das WeltAuto várakozásai szerint. Az eladott autók kormegoszlása ugyanakkor tovább romlott az idén.
Oroszország egy hét alatt 120 ezer fölé növeli az ukrán határ mentén és az általa önkényesen megszállt Krím félszigeten összevont katonáinak a létszámát - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden, külföldi újságíróknak tartott online sajtótájékoztatóján.
Elengedhetetlen az AstraZeneca és a Janssen koronavírus elleni vakcinája a franciaországi oltási kampány céljainak eléréséhez - közölte kedden a párizsi egészségügyi tárca, annak ellenére, hogy bizonyos ritka mellékhatások miatt felülvizsgálják a készítmények felhasználásának feltételeit.
A gazdasági és költségvetési folyamatok változása miatt idénre „csak” 796,5 milliárddal magasabb, 2288 milliárd forintra emelt költségvetési hiánycél adódna, de a kormány valójában 3990 milliárdos idei deficitcélra kér parlamenti felhatalmazást a részletek kibontása nélkül, így összességében egy 1700 milliárdos csomagról dönthet majd saját hatáskör
Napjainkban nagy nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy megértsék, kezeljék és enyhítsék a COVID-19 járvány hatásait. Egy sikertelen kockázatértékelésnek vagy egy bekövetkezett kockázatnak negatív hatása lehet az üzleti célokra, árbevételre és akár a vállalati hírnévre is.
A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) megalakulásában nem érdekelt angol klubok elítélik a hat egyesületet, amelyek alapító tagjai a hétfőn életre hívott bajnokságnak.
Hollandiában jövő szerdától kezdve a kormány lazítja a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott korlátozó intézkedéseket, egyebek között megszűnik a három hónapja érvényben lévő kijárási tilalom, és megnyitnak a vendéglátóipari egységek teraszai is.
Vasárnap jelentették be, hogy 12 európai topklub otthagyná a Bajnokok Ligáját és egy külön versenysorozatot hozna létre, az Európai Szuperligát (ESL). Óriási botrányt kavart az elit liga létrehozásának a terve, a kisebb, vagy az ESL-ből kimaradó topcsapatok, a szurkolók, a politika, az érintett bajnokságok és természetesen a FIFA és az UEFA vehemen
Nemzetközi együttműködésen alapuló áramhálózat fejlesztési program indult az Északnyugat-Dunántúlon az E.ON Hungária Csoport részvételével. A százmilliárdos gigaprojekt felkészülés a jövőre, a napelemes rendszerek további térnyerésére, és válasz a térség gazdasági fejlődésével folyamatosan növekvő lakossági és vállalkozásoktól érkező energiaigények
Ausztriában 3 milliárdról 5 milliárd euróra emelik a beruházási támogatások keretösszegét - jelentette be Gernot Blümel osztrák pénzügyminiszter kedden, a kormányülést követő sajtótájékoztatón.
A brit kormány ősztől legalább két olyan gyógyszert szeretne forgalomba hozni, amelyek elejét veszik a koronavírus terjesztésének és felgyorsítják a fertőzöttek felépülését - mondta Boris Johnson miniszterelnök.
Az Európai Bizottság, a luxembourgi székhelyű európai nagy teljesítményű számítástechnika közös vállalkozással (EuroHPC) és Szlovénia kormányával közösen működésbe helyezte az Európai Unió első szuperszámítógépét a szlovéniai Mariborban - közölte az uniós bizottság.
Biztosításkötés előtt érdemes tájékozódni: ne fogadjuk el az első szembejövő ajánlatot, mielőtt döntenénk, hasonlítsuk össze több szolgáltató biztosítását is! Nagyon könnyen elveszhetünk a különböző ingatlanbiztosítások útvesztőiben.
Hollandiában jövő szerdától kezdve a kormány lazítja a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott korlátozó intézkedéseket, egyebek között megszűnik a három hónapja érvényben lévő kijárási tilalom, és megnyitnak a vendéglátóipari egységek teraszai is.
Több mint ezer család kapta meg az otthonfelújítási támogatást január óta - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában kedden.
Kedvezően alakultak 2021 első negyedévének álláspiaci mutatói 2020 azonos időszakával összevetve, de már a tavalyi negyedik negyedév emelkedő álláshirdetési számai jelezték a válságból kilábalás jeleit - közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.
Fontos mérföldkőhöz érkezett Közép-Európa legnagyobb, több mint egy évtizede elindított városrész-megújítási programjának központi eleme, Budapest legszélesebb és egyik leghosszabb sétálóutcája, a Corvin Sétány.Hamarosan elkészül ugyanis a Sétány utolsó lakóépülete, a Grand Corvin, amelynek homlokzatán olyan különleges fémburkolat is helyet kapott,
Az év elején indult el az Otthonfelújítási program, ami számos bel- és kültéri felújítási munka mellett napelemes rendszer telepítését is lehetővé teszi.
Az Audi Hungariánál évente több mint másfélmillió motor készül. A világ legnagyobb motorgyárában öt különböző Otto-, illetve három különböző dízelmotor-variánst, valamint egy elektromos meghajtás-családot gyártanak 63kW (86 LE) és 470kW (639 LE) teljesítményintervallumban. A Győrben készülő legkisebb méretű erőforrás egyszerre hatékony, ugyanakkor
A németek a tavalyi válságévben 1250-1750 euróval kevesebbet költöttek az előző évinél. A polgárok elsősorban a szolgáltatások igénybe vételében fogták vissza kiadásaikat a kölni IW gazdaságkutató intézet keddi jelentése szerint.
Újabb összecsapást folytattak a Bajnokok és a Kihívók az Exapontokért és a karibi élményekért. Hősies küzdelemmel a pirosak nyertek, a kékeknél robbant a bomba! EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Míg a Bajnokok ünnepeltek, a Kihívók agya eldurrant a vereség után https://tv2play.hu/exatlon/eldurrant_a_kihivok_agya_a_vereseg_utan EXATLON HUNGARY –
A kormány döntése alapján amint megvan a 3,5 millió oltott Magyarországon, másnap nyithatják újra teraszaikat és fogadhatnak vendégeket a vendéglátóhelyek – vendéglátóhelyeket kérdeztünk arról, hogy hogyan készülnek a várva-várt újranyitásra. Van, aki bizakodva zökkenőmentesen, van, aki áremeléssel. Hogy lesz-e csapolt sör, az viszont a s
A raktárak automatizálása mindig is kulcsszerepet játszott a vállalatok életében, ám az utóbbi időszak rávilágított arra, hogy aki időben lépett és fejlesztett, az egy hirtelen változó piaci helyzetben előnyt szerzett. A humán munkaerő a belső logisztikában komoly tényező, és ha bármilyen okból leállás következik be, az a teljes folyamat akadályozt
Április 28-án indul Szilágyi János műsora a 168.hu-n. A legendás rádióssal szerdánként találkozhatnak újra a nézők, a Halló, itt vagyok! onnan folytatódik, ahol 1989 decemberében véget ért. Ahogy 30 évvel ezelőtt, a műsornak most is egyszerű a koncepciója: bárki betelefonálhat, akár név nélkül is, és beszélgethet Szilágyival. A műsorvezető csak két