2021. április 20. kedd

ápr. 20
13:18
Méhekre veszélyes repcetáblákat semmisített meg a Nébih (Agroinform)
Több virágzó és virágzás előtt álló repcetáblából is mintát vettek Baranya megyében. A laboratóriumi eredmények alapján öt esetben kellett a hasznos rovarok védelme érdekében elrendelni a növények megsemmisítését. A kimutatott növényvédőszer-maradék egyértelműen szabálytalan növényvédelmi technológia eredményeként jelenhetett meg.
ápr. 20
13:24
Már 280 ezren ugrottak az ingyenes internet lehetőségére a digitális oktatás jegyében (Portfolio)
A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik számára elérhetővé tett ingyenes internet szolgáltatásra eddig mintegy 280 ezer igény érkezett. A kisebb szolgáltatók mától nyújthatnak be egyedi támogatási kérelmet kiesett bevételük kompenzációjára - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (I
ápr. 20
13:30
Egy évre lakat került egy Bács-Kiskun megyei presszóra, mert újra vétettek a járványügyi szabályok ellen (Privátbankár)
Müller Cecília szerint azért javulnak a járványügyi adatok, mert egyre többen kapják meg az oltást.
ápr. 20
13:30
Hamarosan elnyeri végső formáját Budapest legszélesebb sétálóutcája (Portfolio)
Fontos mérföldkőhöz érkezett Közép-Európa legnagyobb, több mint egy évtizede elindított városrész-megújítási programjának központi eleme, a Futureal-csoport által jegyzett Corvin Sétány, hiszen hamarosan elkészül a Grand Corvin második üteme, vagyis a sétány utolsó lakóépülete is.
ápr. 20
13:33
Átadta legmodernebb és egyben legnagyobb fiókját az Erste Bank (Növekedés)
Magyarországon elsőként Debrecenben mutatkozik be az Erste Bank új generációs fiókjainak továbbfejlesztett változata. Az egységben a tanácsadásé a főszerep, a fiók a digitális technológiára támaszkodva felel meg a jövő kihívásainak és az ügyfelek modern bankokkal szemben támasztott követelményeinek. Az Erste Bank idén több mint egymilliárd forintot
ápr. 20
13:36
A korlátozások ellenére jól alakult 2021 első negyedéve a hazai álláspiacon (ProfitLine)
Jól indult az év a hazai álláspiacon, egyáltalán nem érte a 2020 márciusihoz hasonló sokként a magyar munkaerőpiacot a koronavírus második és harmadik hulláma. Már tavaly év végén a stabilizálódás biztató jelei látszottak, és 2021 első negyedévét is ez a tendencia jellemezte: Nógrád és Baranya megyében például különösen nagyot nőtt a feladott állás
ápr. 20
13:36
Elfagyhatott az idei kajszi- és őszibarack termés fele (Portfolio)
Május 17-ig jelenthetik be a gazdák az áprilisi fagykárokat - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
ápr. 20
13:36
Szakszervezeti szövetség: legyen ingyenes a COVID-teszt Magyarországon (Pénzcentrum)
A gazdaság újraindításának elengedhetetlen feltétele az ingyenes koronavírusteszt, amelyet minden magyar állampolgár számára biztosítani kell - közölte a Maszsz. Szerintük az ingyen tesztek költségére az Európai Unió újjáépítési alapja megfelelő forrást biztosít.
ápr. 20
13:42
Állig felfegyverzett katonai hajók jelentek meg Budapest körül - Itt vannak a képek (Portfolio)
Közös gyakorlatot hajtanak ma végre a magyar különleges erők az amerikai különleges erőkkel a Dunán, Budapest környékén. Elkezdtek szivárogni az eseményről készült fotók.
ápr. 20
13:45
Tovább zsugorodik a használtautó-piac (MMonline)
Az első negyedév során összesen 184.533 használt autó cserélt gazdát Magyarországon 2021-ben, amely 4,2 százalékos visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Legtöbben Opelt vásároltak hazánkban januártól március végéig, de töretlen a népszerűsége a Volkswageneknek is. Egy százalékkal romlott az autók kormegoszlása: az átírt gépjárm
ápr. 20
13:51
Vadvirágaink ékességei (Agrofórum)
Az „Év vadvirága” közönségszavazáson alapuló megválasztása és kihirdetése 2011-óta töretlen és egyre népszerűbb esemény. Fő célja a hazánkban természetesen előforduló, esetleg kevésbé ismert, nem közönséges és védelmet igénylő növényfajok szélesebb közönséggel való megismertetése. Ezen túlmenően pedig – tágabb értelemben – a bennünket körülvevő ter
ápr. 20
13:54
Megduplázták a nemzeti oltóanyaggyárak mögötti cég tőkéjét (Menedzsment Fórum)
Ötről tízmillió forintra emelte a tőkét a Debreceni Egyetem.
ápr. 20
13:54
Javulnak az adatok – miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján? (Piac és Profit)
Müller Cecília szerint azért javulnak a járványügyi adatok, mert egyre többen kapják meg az oltást.
ápr. 20
14:03
Újgenerációs fiókot nyitott az Erste Bank (MMonline)
Magyarországon elsőként Debrecenben mutatkozik be az Erste Bank új generációs fiókjainak továbbfejlesztett változata. Az egységben a tanácsadásé a főszerep, a fiók a digitális technológiára támaszkodva felel meg a jövő kihívásainak és az ügyfelek modern bankokkal szemben támasztott követelményeinek. Az Erste Bank idén több mint egymilliárd forintot
ápr. 20
14:06
Nem lehet elkerülni - Jóval drágább lesz a hús! (ProfitLine)
A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői.
ápr. 20
14:09
Szijjártó Péter magyarországi beruházási megállapodásokat kötött Svájcban 14 milliárd forint értékben (Növekedés)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 14 milliárd forint összértékben 220 új munkahelyet létrehozó magyarországi beruházási megállapodásokat kötött kedden Svájcban. Erről a miniszter tájékoztatta az MTI-t.
ápr. 20
14:12
Zízmilliárd forintból újulnak meg Fejér megye közútjai (Portfolio)
Több mint tízmilliárd forintból újulnak meg közutak Fejér megye északkeleti részén, Bicske környékén, a Váli-völgyben és a Velencei-tó térségében - jelentette be Tessely Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden, az Etyek és az 1-es főút közötti, 8108-es számú út felújításának munkaterület-átadásán.
ápr. 20
14:12
Megérkeztek az első zivatarok – az egész országban elsőfokú riasztás van érvényben (Agroinform)
Napközben a gyorsan növekedésnek induló gomolyfelhőkből a záporok mellett előbb valószínűleg az Alföldön majd máshol is kialakulnak zivatarok.
ápr. 20
14:18
Durván összekaptak a csehek és az oroszok, az EU és benne a V4 a prágai kormány mögé állt (Portfolio)
Az Európai Unió teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Csehországot, amiért cseh diplomáciai lépésekre válaszul Oroszország 16 cseh diplomatát és négy követségi alkalmazottat nyilvánított nemkívánatos személynek - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) kedden. Még ezt megelőzően hétfőn este a visegrádi négyek többi három o
ápr. 20
14:21
A globális divatipar problémáira hívja fel a figyelmet a Fashion Revolution Week (MMonline)
Kezdetét vette a Fashion Revolution kampányhét, melynek célja, hogy különböző eseményekkel, aktivitásokkal hívja fel a figyelmet a globális divatipar visszásságaira, illetve egy átláthatóbb, fenntarthatóbb rendszert hozzon létre. Középpontjában a bangladesi Rana Plaza gyár összeomlásának évfordulója áll, ahol mintegy 5000 ember dolgozott és amely s
ápr. 20
14:21
Mezőgazdasági gépek: kezdődik a drágulás (GépMax)
A járvány miatt drágulás várható a mezőgépek piacán, kérdés, enyhítik-e az áremelkedést a támogatások.
ápr. 20
14:24
Még megmenekülhet a Dunaferr, egy kazah hátterű cégben reménykednek (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt napokban azzal került a hírekbe a Dunaferr, hogy kigyúrt verőlegények próbálták elfoglalni a gyárat. A cég többségi és kisebbségi tulajdonosai között nem ez volt az első és vélhetőleg nem is az utolsó konfliktus. Közben a cég óriási problémákkal küzd, a talpon maradása is kérdéses. A hétfői hírek szerint a 24. órában érkezhet új befektető
ápr. 20
14:24
Tízmilliárd forintból újulnak meg Fejér megye közútjai (Portfolio)
Több mint tízmilliárd forintból újulnak meg közutak Fejér megye északkeleti részén, Bicske környékén, a Váli-völgyben és a Velencei-tó térségében - jelentette be Tessely Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden, az Etyek és az 1-es főút közötti, 8108-es számú út felújításának munkaterület-átadásán.
ápr. 20
14:30
Itt a kannabisz világnapja - Mégis hogyan lett egy betiltott drogból az évszázad befektetése? (Portfolio)
Április 20-a van ma, a kannabisz nemzetközi világnapja. Ennek apropóján most megnézzük, hogy miért pont ma ünneplik világszerte a kendert, miként vált a bódító hatású gyógynövény világszerte betiltott droggá, hogyan vált ezt követően a rendszer elleni lázadás egyik vezető szimbólumává, hogy állnak most a témához a jogalkotók Európában és az Egyesül
ápr. 20
14:36
Ha Ausztria tényleg a laboratóriumunk, akkor ingyenes Covid-tesztet szorgalmaz itthon is a munkavállalóknak a szakszervezet (Portfolio)
A gazdaság újraindításának elengedhetetlen feltétele az ingyenes Covid-teszt, ezt minden magyar állampolgár számára biztosítani kell – reagált keddi közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség Varga Mihálynak a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén tett hétfői bejelentésére, miszerint a kormány különféle kedvezményekkel segítené a turizmus és
ápr. 20
14:39
Elkerülhetetlennek látják a hús drágulását szakértők (Növekedés)
A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői.
ápr. 20
14:45
A tartós termékek gyártásáért kampányol a Foreo (MMonline)
A svéd FOREO beauty-tech nagyvállalat szembeszáll a fogyasztói elektronika területén elterjedt gyakorlattal, mivel a bolygónkra gyakorolt hatást nem söpörhetjük többé a szőnyeg alá. Folyamatosan érkeznek a klímaváltozásról, kipusztult fajokról, a túlhalászat miatt elnéptelenedő óceánokról és a bioszférát érő számtalan más támadásról szóló hírek. Mo
ápr. 20
14:51
Mit ültessünk a déli fekvésű balkonra? (Agrofórum)
Akinek déli fekvésű balkonja van, az gyakran küzd azzal, hogy az állandó odafigyelés mellett az öntözés, légköri aszály és a folyamatosan forrón tűző nap miatt a növényei sínylődnek. Erre hoztam pár megoldási ötletet, ami nálam már bevált az évek során egy alföldi, állandóan napsütötte ablakpárkányon, ahol a viharok is gyakran tépázzák a növényeket
ápr. 20
14:54
Három svájci hátterű beruházást jelentett be itthon összesen 14 milliárdos volumenben Szijjártó Péter (Portfolio)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 14 milliárd forint összértékben 220 új munkahelyet létrehozó magyarországi beruházási megállapodásokat kötött kedden Svájcban.
ápr. 20
15:00
Koronavírus: új csúcson a járvány globális terjedési üteme, míg itthon és a régiónkban szépen enyhül (Portfolio)
Egy nap alatt 693 ezerrel 142,1 millió főre ugrott a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte és így a globális körképünk szerint a járvány trendjét jobban megragadó 7 napos mozgóátlag már csaknem 800 ezer főig emelkedett. A betegségben igazoltan elhunytak száma már kissé 3 millió fő felett jár, a gyógyultaké 81,3 millió fő felett. Ha
ápr. 20
15:02
Túl van a járvány csúcsán Ukrajna, Romániában harmadik hete lassul a fertőzések üteme (Portfolio)
Ukrajna már túljutott a járvány harmadik hullámának csúcspontján, ugyanakkor az egészségügyi miniszter szavai szerint vannak még nehéz helyzetű régiók, így például a fővárosban a legrosszabb a helyzet, továbbá Kijev megyében, valamint a déli és keleti régiókban azaz Odessza, Szumi, Mikolajiv és Harkiv megyékben. Romániában immár három hete csökken
ápr. 20
15:03
Megújult a Tesco állásportálja (MMonline)
Utazásra invitálja a látogatókat a Tesco megújult karrierportálja, amely az állásajánlatok mellett a csapatmunkára és a munkahelyi kultúrára fókuszál, közvetlen hangon szólítva meg az érdeklődőket. A nyitott pozíciók szerves részét képezik az oldalnak, ugyanakkor a vállalat fontosnak tartja, hogy a potenciális jelentkezőknek hitelesen bemutassa, mi
ápr. 20
15:03
ITM: megjelent az internetes szolgáltatók kompenzációjáról szóló felhívás (Növekedés)
A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik számára elérhetővé tett ingyenes internet szolgáltatásra eddig mintegy 280 ezer igény érkezett. A kisebb szolgáltatók mától nyújthatnak be egyedi támogatási kérelmet kiesett bevételük kompenzációjára - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
ápr. 20
15:06
2,9 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt az Otthon Centrum (ProfitLine)
Az Otthon Centrum 2,9 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjában - közölte az ingatlanközvetítő hálózat kedden az MTI-vel.
ápr. 20
15:12
Zs. Nagy István lett a Magyar Lízingszövetség elnöke (Privátbankár)
A két évtizedes lízingpiaci tapasztalattal rendelkező Zs. Nagy István, a Merkantil-csoport kockázatkezelési igazgatója lesz a Magyar Lízingszövetség elnöke, a szervezet eddigi vezetője, Nyikos Katalin továbbra is elnökségi tag marad.
ápr. 20
15:18
Optimisták az építőiparosok, de áremelésre készülnek (Menedzsment Fórum)
Túláradó optimizmust tapasztalni a hazai építőipari cégeknél a kereslet élénkülése miatt, de többségük további áremelésre készül.
ápr. 20
15:18
Nincs kizárva, hogy a kajszi- és az őszibarack fele elfagyott (Agroinform)
Május 17-ig jelenthetik be a gazdák az áprilisi fagykárokat – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
ápr. 20
15:24
Nem fogjuk megúszni: brutálisan drágulhat a hús (Piac és Profit)
A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői.
ápr. 20
15:24
Közel 10 százalékos osztalékhozamot fizet a Graphisoft (Portfolio)
Közgyűlést tartott a Graphisoft, a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben a társaság igazgatótanácsa döntött a járványhelyzet miatt, többek között az osztalékokról is. Az "A" sorozatú részvények után részvényenként 357 forint jár majd, ami több mint 9 százalékos osztalékhozam a jelenlegi árfolyam mellett.
ápr. 20
15:26
Magyar építészek nyíltan a legújabb trendekről: átalakuló irodák, felfüggesztett hotelprojektek és extra kényelem az új lakóparkokban (Portfolio)
Európa jövőformáló építészei közé választottak két magyar tervezőt, az Európai Építészeti Művészettervezési és Urbanisztikai Központ és a chicagói Athenaeum által odaítélt nemzetközi tervezői díjat, a 2020-as Europe 40 under 40®-t Magyarországról a Group Dyer vezető tervezői, Deilinger Tamás és Domokos Balázs nyerték el. Az építészek elárulták, mit
ápr. 20
15:27
A világpiaci események felviszik az építőanyagárakat (Növekedés)
Világszinten nehézségek jelentkeztek az építési vegyi anyagok gyártásához szükséges alapanyagok előállításában, a gyártási problémák nemcsak áremelkedést, hanem ellátási nehézségeket is okoznak - hívta fel a figyelmet az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. keddi közleményében.
ápr. 20
15:30
Külföldön is bevásárolna az Otthon Centrum a friss pénzből (Privátbankár)
Egyebek mellett külföldi felvásárlásokat hajtana végre az Otthon Centrum a most kibocsátott kötvényekből bejövő pénzből.
ápr. 20
15:30
Okex bemutató (Kripto Akadémia)
Az OKEx egy 2014 óta működő kriptotőzsde. Elődje a mai napig is működő OKCoin, ami egy hétköznapi felhasználókat célzó, egyszerű kriptovaluta vásárlásra lehetőséget adó oldal. Az OKEx ehhez képest már egy sokkal komplexebb pénzügyi platform, ahol többféle tőzsdei és kamatozó…
ápr. 20
15:30
Magyar építészek a legújabb trendekről: átalakuló irodák, félbehagyott hotelek és extra kényelem az új lakóparkokban (Portfolio)
Európa jövőformáló építészei közé választottak két magyar tervezőt, az Európai Építészeti Művészettervezési és Urbanisztikai Központ és a chicagói Athenaeum által odaítélt nemzetközi tervezői díjat, a 2020-as Europe 40 under 40®-t Magyarországról a Group Dyer vezető tervezői, Deilinger Tamás és Domokos Balázs nyerték el. Az építészek elárulták, mit
ápr. 20
15:32
Paks II. beszállítója lehet egy biharkeresztesi cég (Portfolio)
Tavaly márciusban írtunk arról, hogy megvannak a pontos tervek a Paks II. beruházáshoz szükséges 156 hektáros terület beépítésére, így most Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter olyan cégeket keres fel, melyek a paksi bővítés beszállítói lehetnek majd. Ennek kapcsán legutóbb a Bayer Construct cégcsoport tagjaként
ápr. 20
15:36
A Covid-19 hatása a vállalati-szintű kockázatkezelésre (ProfitLine)
Napjainkban nagy nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy megértsék, kezeljék és enyhítsék a Covid-19 járvány hatásait. Egy sikertelen kockázatértékelésnek vagy egy bekövetkezett kockázatnak negatív hatása lehet az üzleti célokra, árbevételre és akár a vállalati hírnévre is.
ápr. 20
15:48
Nyilvánosságra hozta a Janssen-oltás gyártója, mennyit kaszált (Infostart)
A cég bevétele a március végével záródott első negyedévben alaposan meghaladta a várt 22 milliárd dollárt.
ápr. 20
15:48
Új elnök a Magyar Lízingszövetség élén (Portfolio)
A két évtizedes lízingpiaci tapasztalattal rendelkező Zs. Nagy István, a Merkantil-csoport kockázatkezelési igazgatója lesz a Magyar Lízingszövetség elnöke – közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet eddigi vezetője, Nyikos Katalin továbbra is elnökségi tag marad.
ápr. 20
15:50
Késhet a gigantikus magyar reformterv benyújtása, pénteken egyeztet Orbán Viktor és Ursula von der Leyen (Portfolio)
Az Európai Bizottság előzetes várakozásai szerint csak kb. 11 tagállam adhatja le a félhivatalos határidőig, április 30-ig, a helyreállítási pénzek lehívásához szükséges reform- és beruházási tervet (RRF) és valószínűleg a csúszva teljesítők közé fog tartozni Magyarország is – írja friss brüsszeli információi alapján az EU-Monitor. A lap tudomása s
ápr. 20
15:51
Regős Gábor: kedvező esetben 5 százalékkal nőhet idén a magyar gazdaság (Növekedés)
Tavaly a személyi jövedelemadóból származó bevételek 4,3 százalékkal nőttek, bár ezt befolyásolta a 4 gyermekes anyák szja-mentessége – mondta Regős Gábor. A Századvég Gazdaságkutató Intézet makrogazdasági üzletágvezetője szerint ez az adat is mutatja a gazdaság kettősségét: a bértömeg infláció feletti növekedése jelzi, hogy sok ágazatban mintha ne

Keresés