2021. április 1. csütörtök

ápr. 1
17:27
Jelentett az ÁKK az idei első negyedévről (Privátbankár)
Az ÁKK csütörtöki közleménye szerint az első negyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2021. évre vonatkozó elsődleges kibocsátási terv 37 százalékban teljesült 2021. március 31-ig. A magyar állam szabad likviditási tartalékai hozzávetőlegesen a GDP 5,5 százalékát teszik ki az első negyedév végén.
ápr. 1
17:33
Az állammal közös, új alapítványhoz kerül rengeteg Mol törzsrészvény (Infostart)
Mol-Új Európa Alapítvány néven közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam.
ápr. 1
17:33
MOL részvényekből közfeladatot ellátó alapítvány születik (ProfitLine)
A MOL bejelentette, hogy közfeladatot ellátó alapítványt hoz létre az állammal karöltve, amelybe áttranszferál közel 43 millió darab részvényt majdnem 100 milliárd forint értékben, s az állam is hasonló hozzájárulást fog tenni - áll az Erste mai elemzői anyagában.
ápr. 1
17:39
Jó hírt kapott a magyar gazdaság: ez segíthet a koronavírus utáni kilábalásban (Pénzcentrum)
Stabilra javította az eddigi negatívról több európai, köztük a magyar bankrendszer kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy az érintett országokban
ápr. 1
17:45
Franciaországban elfogadták a szigorú korlátozásokat (Portfolio)
A francia nemzetgyűlésben a kormánytöbbség jóváhagyta csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére Emmanuel Macron államfő által előző este bejelentetett országos korlátozásokat, az ellenzék azonban bojkottálta a szavazást. A kormány számítása szerint a fertőződések tetőzése 7-10 nap múlva várható, az intenzív osztályokon április végén lesz a le
ápr. 1
17:45
Kukorica: megdöbbent a piac az Usda számain (Agrárágazat)
Drágulás, csökkenő készletek lehet a vége: az Usda váratlanul csökkentette a becsléseit.
ápr. 1
17:45
Itt a szárítós, terménytárolós pályázat tervezete (Mezőhír)
Pályázónként 100 millió-egymilliárd forint a tét.
ápr. 1
17:57
Majdnem negyven éve nem látta ilyen jónak a helyzetét az amerikai ipar (Portfolio)
Az Egyesült Államok Ellátásilánc-menedzsment Intézete (Institute for Supply Management - ISM) csütörtökön azt közölte, hogy a feldolgozóipari ágazat márciusi beszerzésimenedzser-indexe (BMI) több mint 37 éve, 1983. decembere óta legmagasabb szintre, 64,7 pontra emelkedett a februári 60,8 pontról.
ápr. 1
18:03
Óriásit buktak a focitőzsde játékosai (Menedzsment Fórum)
Futballtőzsdeként érkezett 2015-ben, öt és fél évvel később piramisjáték gyanújával, valószínűleg játékosok százezreinek pénzét magával rántva süllyed el: az innovatívnak tűnő brit Football Index összeomlása a sportfogadás fekete krónikájának lapjaira kívánkozik.
ápr. 1
18:03
Meglepő bejelentés a Richtertől (ProfitLine)
A Richter tegnap jelentette be, hogy részt kíván venni a Növekedési Kötvény Programban. 10 év körüli, még nem eldöntött méretű kötvénykibocsátást fontolgatnak - áll az Erste mai elemzői anyagában.
ápr. 1
18:03
A román államfő elítélte a korlátozások ellen tüntetőket (Portfolio)
A világjárványt nem szélsőséges demonstrációkkal és erőszakkal, hanem immunizációval, minél több ember beoltásával lehet megfékezni - szögezte le csütörtökön a román államfő.
ápr. 1
18:27
Eltérő irányba mozogtak a hazai blue chipek (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,25 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 44 242,93 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
ápr. 1
18:33
Így alakult márciusban az új autók piaca (ProfitLine)
Az új személyautók forgalomba helyezése az idén márciusban 6 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly márciusinál, az elmaradás tavalyhoz képest hónapról hónapra csökken - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az MTI-vel csütörtökön.
ápr. 1
18:39
Hihetetlen, de igaz - néhány kattintás és máris vehetünk autót (KKV Magazin)
A mai modern és felbolydult világban az online vásárlásokat részesítjük előnyben életünk megkönnyítése céljából: megszokottá vált, hogy házhoz rendelünk élelmiszert, háztartási kellékeket, kozmetikumokat, elektronikai eszközöket. Ám a nyugati országokban már teret hódít a digitális térben való autóvásárlás is. Elsőre talán kicsit meghökkentőnek tűn
ápr. 1
18:45
Újabb pofon a gyümölcsfáknak: a nyúl is fagyot hoz (Mezőhír)
A mai 25 fok után hatalmas pofonként térnek vissza az éjszakai fagyok.
ápr. 1
18:57
Kína vízháborút indított India és Kazahsztán ellen (Privátbankár)
Az új tibeti erőművek komoly veszélyforrást jelentenek Indiára, Kína stratégia ellenfelére. Peking 40 százalékkal kevesebb vizet enged át Kazahsztánba az Ili folyón, amely a geopolitikailag robbanásveszélyes Hszincsiang tartományban ered. Káncz Csaba jegyzete
ápr. 1
19:03
Új tisztségviselők kerültek a Diófa Alapkezelő élére (ProfitLine)
A Diófa Alapkezelő új vezérigazgatója és egyik igazgatósági tagja Oláh Márton lett, általános vezérigazgató-helyettesnek és egyben igazgatósági tagnak Mikesy Álmost nevezték ki, az igazgatóság élére Barlai Róbert került - tájékoztatta az MTI-t az alapkezelő csütörtökön.
ápr. 1
19:09
Koronavírus: Bulgária lazít a korlátozásokon (Portfolio)
Bulgária csütörtökön lazított a járványügyi korlátozásokon annak ellenére, hogy a koronavírus-fertőzések száma rekordmértékben növekszik az országban.
ápr. 1
19:51
Új vezetés a Diófa Alapkezelőnél (Privátbankár)
Megújult menedzsmenttel folytatódik a Diófa Alapkezelő piaci építkezése. Az alapkezelő a hazai piac domináns szereplőjévé kíván válni a következő években.
ápr. 1
19:51
Oroszország GDP-je tavaly 3%-kal csökkent (Portfolio)
Az orosz gazdaság 3 százalékkal csökkent tavaly, 2015 óta először jegyeztek fel visszaesést - áll az orosz statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett  második becslésében, amivel korrigálta a februári első becslésben szerepelt 3,1 százalékos csökkenésre vonatkozó adatot.
ápr. 1
19:57
Új vezetés a Diófa Alapkezelőnél (Menedzsment Fórum)
Megújult menedzsmenttel folytatódik a Diófa Alapkezelő piaci építkezése. Az alapkezelő a hazai piac domináns szereplőjévé kíván válni a következő években.
ápr. 1
19:57
Orbán Viktor sürgette az EU-t, hogy gyorsítsa fel a vakcinaelosztást (Portfolio)
A koronavírus elleni vakcina osztásának európai uniós felgyorsítását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel és Matteo Salvinival, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével tárgyalt.
ápr. 1
20:03
Pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
ápr. 1
20:03
10 éve nem volt ilyen a magyar lakáspiacon: dőltek a rekordok márcusban (Pénzcentrum)
Tovább folytatódik a lakáspiac szárnyalása Magyarországon, márciusban az elmúlt 10 évben először lépte át az adásvételek száma a 15 ezret a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint - közölte a társaság. Az
ápr. 1
20:03
Koronavírus: Brazíliában még csak most jön a neheze (Portfolio)
Brazília rendkívül súlyos járványügyi helyzetnek néz elébe - közölte csütörtökön Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik szakértője.
ápr. 1
20:09
Magyar Orvosi Kamara: Mindenki maradjon otthon húsvétkor! (Portfolio)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri az embereket, hogy a koronavírus-járvány miatt maradjanak otthon húsvétkor.
ápr. 1
20:09
Az anyai és magzati halálozás is megnőtt a Covid miatt egyes országokban (Növekedés)
Nem a védőoltás, hanem a koronavírus veszélyes a kismamákra és a magzataikra, az anyai halálozás és a halva szülés is megugrott a Covid-19 miatt sok országban – hangzott el egy szakmai fórumon. Itt azt is elmondták, hogy a mostani járványban nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek közül is többen kerülnek súlyos állapotba.
ápr. 1
20:27
Új jobboldali erő van formálódóban Európában, amelynek Orbán Viktor lehet a katalizátora (Portfolio)
A kereszténydemokratáknak jelenleg nincs megfelelő képviseletük Európában, azért dolgozunk, hogy legyen hangjuk, képviseletük és súlyuk az európai politikában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten. Az egyeztetésre azután került sor, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Orbán potenciális európai szövetségesei egyelőre
ápr. 1
20:27
Brutális a hiány kormányzati szektorban (TőzsdeFórum)
.
ápr. 1
20:29
Budapesten fejleszt a Ford (TőzsdeFórum)
A szervezeti fejlesztés a Ford globális stratégiáját tükrözi.
ápr. 1
20:33
Erősödött a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a bankközi piacon csütörtökön kora estére reggelhez képest.
ápr. 1
21:21
Több mint 218 000 AstraZeneca vakcina érkezett Magyarországra (Növekedés)
Két hónap alatt összesen 666 700 adag oltóanyagot szállított a brit-svéd vállalat hazánkba. A legújabb kutatások szerint a második dózist követően a vakcina hatékonysága a COVID19 betegség megelőzésében 76 százalékos, míg a súlyos vagy kritikus állapotú betegség kivédésében 100 százalékos.
ápr. 1
21:33
Megemelte alaptőkéjét az OTP romániai leányvállalata (ProfitLine)
Organikus növekedési stratégiájának megfelelően alaptőkét emelt március folyamán az OTP Bank Románia - közölte csütörtökön a pénzintézet.
ápr. 1
21:57
Az MNB a WWF Magyarországgal együttműködve válik karbonsemlegessé (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-től a teljes működésének szén-dioxid-terhelését élőhely-helyreállítási ökológiai beruházással kívánja kompenzálni a WWF Magyarország természetvédelmi civil szervezettel karöltve - tájékoztatta erről az MNB csütörtökön az MTI-t.
ápr. 1
22:03
Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat az SZTE kutatói (Alternatív Energia)
Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy uniós támogatással megvalósult program keretében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
ápr. 1
22:03
Új turisztikai fejlesztések Somoskőújfalun (ProfitLine)
Életmód-tanösvényt, látogatóközpontot, gazdaudvart alakítottak ki a Nógrád megyei Somoskőújfaluban, a turisztikai fejlesztésekkel törekedtek arra, hogy a látogatók megismerkedjenek a település életét megváltoztató trianoni döntéssel is - az MTI-t erről a Somosi Környezetnevelési Központ tájékoztatta csütörtökön közleményben.
ápr. 1
22:15
Több mint négymillió hektárnyi őserdő veszett oda tavaly a trópusokon (Alternatív Energia)
Mintegy 4,2 millió hektárnyi őserdő veszett oda 2020-ban a trópusokon, ami 12 százalékos növekedés az előző évhez képest - derült ki a Global Forest Watch (GFW) interneten elérhető erdőfigyelő-rendszer adatai alapján készült friss jelentésből, amely szerint Brazíliában volt a legnagyobb a pusztulás mértéke.
ápr. 1
22:21
A MÁV elszállította az illegális hulladékot az egyik legfertőzöttebb területéről (Alternatív Energia)
A MÁV elszállította a hulladékot az illegális szemétlerakás szempontjából országosan is az egyik legfertőzöttebb területének számító helyszínről, a Budapest XIV. kerület Francia útról - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 1
23:03
MOK: Aki teheti, maradjon otthon húsvétkor! (ProfitLine)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri az embereket, hogy a koronavírus-járvány miatt maradjanak otthon húsvétkor.
ápr. 1
23:33
Újabb nagy beruházás találta meg Debrecen városát (ProfitLine)
A Semcorp csoport Debrecenben építi fel új, első Kínán kívüli lítium-ion akkumulátor elválasztó fólia (LiBSF) gyártóüzemét; a leendő gyár területének végleges adásvételi szerződését csütörtökön írták alá Debrecenben - közölte az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel.

2021. április 2. péntek

ápr. 2
1:33
Feloldották a csónakról horgászás tilalmát a Balatonnál (ProfitLine)
Négy partszakasz kivételével feloldották a csónakról horgászás áprilisi tilalmát a Balatonnál.
ápr. 2
2:03
2020-ban rekord összeget fizettek be az OTP Egészségpénztárba (ProfitLine)
Az OTP Egészségpénztárba tavaly rekord összeget, mintegy 12,5 milliárd forintot fizettek be, ami több mint 12 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 2
3:03
Budapest ismét megnyitja a rakpartot (ProfitLine)
Ismét megnyitja a gyalogosok és a biciklisek számára a húsvéti hétvégén a pesti rakpartot a fővárosi önkormányzat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 2
3:51
Eladhatja kártevőirtó üzletágát a Bayer (Agrofórum)
A Bayer 2 milliárd euróért értékesítheti kártevőirtó üzletágát a Reuters hírügynökség értesülései szerint. Az aukció várhatóan nyár után kezdődhet, és még idén le is zárulhat – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt. A Bayer német vegyipari csoport arra készül, hogy nyáron megkezdje a Bayer Environmental Science (Bes) kártevőirtó egység ért
ápr. 2
4:03
Skandináv lottó a tuti! Miért mégis az ötös lottón játszik mindenki? (ProfitLine)
Hazánkban a lottózás nagy múltra tekint vissza, olyannyira, hogy az első ötöslottó szelvényt 1957 márciusában adhatták fel a játékosok. Aztán később, 1988 októberében megjelent a hatoslottó, míg újabb több, mint 10 év elteltével 1999-ben a skandináv lottó is debütált. Valahogy az ötöslottó a legnépszerűbb játék (vélhetően a nagy nyeremény-halmozódá
ápr. 2
4:09
Napelemes tetőcserépre is igényelhető az otthonfelújítási támogatás? (Alternatív Energia)
Ha napelemes cserepekről van szó, az utóbbi idők hírei miatt sokan a Tesla termékeire asszociálnak. Az Elon Musk vezette vállalat az elmúlt időszakban valóban látványos eredményeket ért el a tengerentúlon, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy létezik magyar gyártmányú napelemes tetőcserép is.
ápr. 2
4:09
Megkezdődtek a balatoni haltelepítések (Agrofórum)
Az idei haltelepítések is megkezdődtek, csak pontyból például már több mint 3 tonna került a Balatonba. A tervek szerint ezt további 7 tonna követi még tavasszal, azonban a saját termelésű hal zöme a telepítés fő időszakában, ősszel kerül a tóba. Szentpéteri Sándor részt vett a fonyódi haltelepítésen, ahol ezúttal 5 tonna ponty került a vízbe. […]
ápr. 2
4:39
Változások az iparban, változások a méréstechnikában (newtechnology.hu)
Az iparban nagy átalakulás van folyamatban. Gondoljunk az Ipar 4.0-ra, ahol a robotok és az automatizálás a gyártás elengedhetetlen részévé válnak és ez a tendencia megmutatkozik az ipari méréstechnikában is. Másik fontos terület az adatkezelés, hiszen az adatok már nem csak a jövő, de a jelen legértékesebb árucikkeivé váltak. A Zeiss büszke rá, ho
ápr. 2
5:03
A Generali megkezdi minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításának értékesítését (ProfitLine)
A Generalinál csütörtöktől elérhető a Magyar Nemzeti Bank minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) minősítést szerzett terméke - közölte a biztosító az MTI-vel.
ápr. 2
5:03
Drasztikusan csökkentené szén-dioxid kibocsátását Budapest 2030-ra (NRGreport)
Karácsony Gergely elfogadta az új fővárosi klímastratégiát, valamint a fenntartható energia- és klíma akciótervet, amelyekben Budapest a szén-dioxid kibocsátásának legalább negyven százalékos csökkentését tűzte ki célul 2030-ig a 2015-ös évhez képest – adta hírül az MTI.

Keresés