Szeptembertől indítja el új, Level UP! névre keresztelt utánpótlás- és gyakornoki programját a Szerencsejáték Zrt. A program célja, hogy vonzó fejlődési és karrierlehetőséget kínáljon a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak, illetve a maximum 2 éves munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőknek. Amíg a Level UP! utánpótlás ága friss diplomá
A tengerentúli tőzsdéken felemás kezdés volt látható, az esti órákra azonban javulni tudott valamelyest a hangulat: az emelkedést segíthette, hogy az IMF tegnap közzétett előrejelzése szerint az Egyesült Államok gazdasága a korábban vártnál erősebben teljesíthet idén. Az ázsiai tőzsdéken ma leginkább rossz hangulatban telt a kereskedés, mérsékelt e
Március végén az évszaknak megfelelő időjárás köszöntött be országszerte, gyakran 20 Celsius fokot is meghaladó hőmérséklettel. A mandula és a kajszi elvirágzóban van, a fagykárok gyakran 50 % vagy e fölöttiek. Fővirágzásban van az őszibarack, virágzik a szilva és a körte, piros bimbós az alma. A cseresznye és a meggy is néhány napon belül virágozn
Tegnap piaczárás után jelentették be, hogy az Opus Global egyik leányvállalata, a Mészáros M1 Nehézgépkezelő Kft. a DM-Ker többségi tulajdonának megszerzését célzó, több lépéssorozatból álló akvizíciós vételi ajánlatot tett a DM-Ker nagytulajdonosainak. A hírre ma reggel szárnyalt a DM-Ker árfolyama.
Innovációval segíti az e-kereskedelmi szektor KKV szereplőit a HD marketing. A digitális full marketing ügynökség Feed Engine néven olyan intelligens termékfeed átalakítót fejlesztett ki webáruházak számára, amely drasztikusan megnöveli a termékalapú hirdetések hatékonyságát. A bejelentett újítás különlegessége, hogy az e-commerce vállalkozás egész
Javulnak a járványmutatók Szlovákiában, a kormány azonban mégis kivár az enyhítéssel, legkorábban csak április 19-e után kerülhet rá sor – derült ki az egészségügyi miniszter napi sajtótájékoztatójából a ma7.sk tudósítása szerint.
Az ötezer fő alatti falvak vállalkozásai egyenként 2-10 millió forint összegű beruházási támogatásra pályázhatnak 25 milliárd forint keretösszegben a koronavírus okozta válság utáni újraindulás megsegítésére.
Évtizedek óta nem látott méretű, összfegyvernemi hadgyakorlatot készül végrehajtani a francia haderő 2023-ban – írja az Economist. A lap arról is ír, hogy Franciaország kifejezetten egy ellenséges ország ellen viselt háború lehetőségére rendezkedik be a 2020-as évtizedben és széles körű modernizáció veszi kezdetét a francia haderőben.
Péntektől a benzin literenkénti ára átlagban bruttó 3 forinttal emelkedik, ezzel szemben a gázolajé 3 forinttal csökken a hazai üzemanyagtöltő-állomásokon.
Péntektől a benzinért literenként átlagban bruttó 3 forinttal többet, ezzel szemben a gázolajért 3 forinttal kevesebbet kell leszurkolni a hazai üzemanyagtöltő-állomásokon.
Cirka egy hónappal az erős zárást követően kinyitottunk. Változik a boltok nyitvatartása, jön a négyzetméter szabály, és a kijárási tilalom időtartama is rövidül két órával. Ugyanakkor a szállodák és az éttermek egyelőre zárva maradnak. Sokakban felmerül, hogy akkor itthon is itt a tőzsdei száguldás ideje. Pedig nem.
Kimbal Musk, Elon Musk öccse több mint 7 millió dollárt keresett, miután opciós jogát gyakorolva Tesla részvényeket szerzett, majd még aznap értékesítette is őket, 600 dollárral magasabb áron.
Miután Orbán Viktor tegnap délután bejelentette, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat Magyarországon, ami lehetővé teszi a nyitás első lépéseit, vagyis a boltok megnyitását, a szolgáltatások újraindítását és a kijárási korlátozás rövidítését, sorra jelentik be az üzletek a változásokat. Az Aldi hosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat és ny
Egyre több az elektromos autó az utakon, ahová csak nézünk zöld rendszámot látunk az utakon, amelyeket (legalább részben) akkumulátorok és elektromos motorok hajtanak belső égésű motorok helyett. Mind a technológiai fejlődés, mind a fogyasztói szokások megváltozása, mind az egyre gyakrabban és bejelentett, szigorúbb és szigorúbb szabályozás miatt s
A Signal fejlesztői bejelentették, hogy új funkcióval bővítik ki a titkosított üzenetküldésre fókuszáló alkalmazásukat. Az app felhasználói a jövőben teljesen anonim módon küldhetnek majd pénzt egymás számára, miután elkezdődött egy lekövethetetlen tranzakciókra képes kriptovaluta, a MobileCoin integrálása a Signal telefonos…
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és ügyfélszolgálati helyein a személyesen megjelenő ügyfeleket időpontfoglalással fogadja - hívta fel a figyelmet az adóhatóság szerdai közleményében.
A Ryanair ma jelentette be, hogy a március végével zárult 2021-es üzleti évben 800-850 millió euró közötti veszteséget szenvedett el, ami némileg jobb, mint a korábbi 850-950 millió eurós előrejelzésük.
A koronavírus első hulláma idején tavaly májusban 760 ezer főnél érte el a csúcsát a távmunkában, vagy home office-ban dolgozók száma Magyarországon, aztán télen a második hullám idején már jóval kevesebben dolgoztak távmunkában és a számuk januárban 510 ezer fő körül tetőzhetett, aztán februárban 482 ezer főre csökkent – derül ki a KSH legfrissebb
Mindenki másképp éli meg a járványhelyzetet és a vele járó izolációt, más megküzdési módokat keresett és alakított ki magának a karanténban. A minket körülvevő bizonytalanságban sokan találtak menedéket az alkotói tevékenységben, ami nehéz helyzetekben fontos kapaszkodót jelenthet a lelki egészségünk megőrzésében. A WMN és a Canon Magyarország közö
Közel 250 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett ma hazánkba, ez csaknem 50 százalékos mennyiség növekedés a március utolsó hetében beérkezett mennyiséghez viszonyítva. Ez már a 16. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által Magyarországra szállított vakcina adagok mennyisége
Április 11-től, vasárnaponként 22:00-kor vadonatúj évaddal térnek vissza a humor nagyágyúi az RTLII-re! Ezúttal is lehet jelentkezni fellépőnek a Showder Klubba. A Showder Klub (Gyártó: Primetime Enterprises) ismert és népszerű stand up-osai teljesen új környezetben, eddig még soha nem látott és hallott produkciókkal teszik próbára a nézők rekesz
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hosszútávú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát – olvasható a jegybank közleményében. Az MNB jelen döntésével folytatta az aranytartalék 2018-as megtízszerezésével elkezdett folyamatot, aminek következtében az aranytartalék nagysága alapján
A nyár közeledtével a tagállamokban közös szabályrendszerre van szükség a turisták fogadására Massimo Garavaglia idegenforgalomért felelős olasz miniszter szerint.
Ma már nem kérdés a világ vezető vállalatai számára, hogy a klímakatasztrófa elkerülése az egyik legfontosabb cél, mivel egyszerre veszélyezteti az ökoszisztémát és a jelenlegi gazdasági, társadalmi stabilitást. Azonban nem csak a riportálás terén van még mit fejleszteni, hanem a dekarbonizációhoz vezető stratégiák elkészítése és bemutatása terén i
Nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban válna domináns logisztikai szolgáltatóvá a Waberer’s, ebben segíthetnek az új nagytulajdonosok, mint az Indotek Csoport és Wáberer György befektetési cége, a közös gondolkodás és a tervek összehangolása már most is intenzív és széles körű, mondta el a Portfolio-nak Erdélyi Barna, a Waberer’s vezérigaz
Michael Burry leginkább a Nagy dobás című filmből lehet ismerős, ahol Christian Bale alakította a gurut. A jelzálogkötvényekből gyúrt pénzügyi termékekben lufit azonosító, és azok összeomlását sikerrel meglovagló stratéga a válság után visszavonult, de az elmúlt években újra aktivizálta magát. A mögöttünk álló hónapokban ismét bőszen figyelmeztette
A keleti nyitásból a magyar gazdaság nagyon sokat profitált, Tádzsikisztánban például a Richter a legnagyobb európai gyógyszeripari szereplő, és várják egyebek között a magyar vízipari cégeket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán egy dusanbei üzleti találkozón.
13 millió forint értékben foglalt le hamis márkajelzésű táskákat a NAV. A táskák az előzetes vizsgálat szerint hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.
A sci-fi filmekben látott emberszerű, ruganyos mozgású robotok már közel sincsenek olyan távol a valóságtól, mint azt gondolnánk. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán jelenleg is folyó kutatások egy olyan új rehabilitációs eszköz kifejlesztésére irányulnak, ami a most alkalmazott, darabos mozgás helyett már valódi, élethű mozdulatsor imitálására
Rekordévet zárt a Diákhitel Központ: az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege - írta a Világgazdaság.
Kizárólag hazai beszállítóktól származó szárnyas-választékkal várja vásárlóit az ALDI Magyarország. Az áruházlánc itthoni kínálatának így már több mint fele magyar beszállítóktól érkezik.
12 007 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen - jelentette az operatív törzs. A beoltottak száma 2 432 313 fő, közülük 922 886 fő már a második oltását is megkapta.
Tavaly, ahogyan a legtöbb iparág területén, úgy az IT munkaerőpiac területén is jelentős változások történtek, ami még a 2021-es évet is meghatározza. Van-e még hiány, az AI valóban csökkenti-e az IT állások számát és mi várható idén? Íme, a Bluebird IT munkaerőpiaci körképe. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének t