2021. április 22. csütörtök

ápr. 22
10:36
Milliárdokból bővíti kapacitását a japán élelmiszeripari vállalat (vg.hu)
A kecskeméti élelmiszeripari vállalatnak a kapacitásbővítéséhez a kormány félmilliárd forint támogatást biztosít.
ápr. 22
10:39
A stratégiai cégek közé kerültek a kiadók is (MMonline)
A hazai médiapiaci szereplők számára fontos változást hozott a tegnapi Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendelet, ugyanis többek között a kiadói tevékenységet végző vállalkozások is bekerültek a stratégiai jelentőségű társaságok közé. A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatár
ápr. 22
10:39
Több milliárdos beruházás Kecskeméten (Demokrata)
Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a Nissin Foods bővítése 320 magyar munkahelyet véd meg, és húsz újat teremt.
ápr. 22
10:42
Úgy néz ki, beperli az Európai Bizottság az AstraZenecát (Portfolio)
Az AstraZeneca elleni jogi eljáráson dolgozik az Európai Bizottság, miután a cég csökkentette vakcinaszállítását az EU-ba – írja a Reuters.
ápr. 22
10:48
Terasznyitás, védettségi igazolvány: perceken belül megszólal a kormány (Portfolio)
Ma 10.30-ra hirdette meg szokásos heti online sajtótájékoztatóját a kormány. A Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által tartandó eseményről a Portfolio élőben tudósít.
ápr. 22
10:48
Ma van a Föld napja – ugyan mit tehetek én? (Agroinform)
Április 22-én ünnepeljük a Föld napját, Magyarországon immár 31. alkalommal, világszerte pedig az 51. alkalommal.
ápr. 22
10:48
Stratégiai megállapodást köt a kormány a Fudan Egyetemmel (vg.hu)
A kormánybiztos azóta tárgyalásra hívta az érintett feleket, és úgy fogalmazott, olyan ajánlatot tesz nekik, ami pestiesen szólva, nem lesz semmi.
ápr. 22
10:50
Extra szabadnapot kapnak az Erste Banknál azok, akik beoltatják magukat (Portfolio)
Az Erste Bank plusz szabadnapot ad minden dolgozójának, aki beoltatja magát a koronavírus ellen - közölte a bank.
ápr. 22
10:50
Magyar erősítést kap a világ egyik legnépszerűbb mezőgazdasági alkalmazása (Agroinform)
Nem sokkal azután, hogy magyar nyelven is elérhetővé tette a termőterületek folyamatos monitorozását segítő alkalmazását, a svájci-fehérorosz alapítású OneSoil bejelentette: az Almaz Capital és társbefektetője, az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion együtt összesen 5 millió dolláros befektetéssel segítik a cég további fejlődését.
ápr. 22
10:51
Magyar gazdálkodókat támogat a Kifli.hu (MMonline)
Folytatódik a Kifli.hu Frissen szedett projektje, melynek keretében magyar beszállítókat támogat a vállalat. A „frissen szedett” címkés gyümölcsök és zöldségek különlegessége, hogy akár a szedés napján házhoz is szállítják. A Frissen szedett embléma mögött, hazai beszállítók 30 különböző szezonális zöldsége és gyümölcse található meg az első idősza
ápr. 22
10:54
Egyéni vállalkozók, őstermelők: ezzel kell kiegészíteni az adóbevallást (Piac és Profit)
Az idén 225 ezren kérték az szja-tervezet postázását, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA-oldalára mintegy 2,5 milliószor kattintottak az ügyfelek - közölte az adóhivatal.
ápr. 22
10:54
Súlyos veszteséget jelentett a Credit Suisse (vg.hu)
Részvénnyé alakítható kötvényeket bocsát ki a svájci bank, hogy ellensúlyozza tőkehelyzetének romlását.
ápr. 22
10:54
Ha nem lépünk fel a légszennyezés ellen, a Covid után is maszkban kell majd járnunk (Márkamonitor)
Diákok fogtak össze a légszennyezés és lakossági hulladékégetés ellen. Az országosan ismert tanár, Balatoni József és diákjai is csatlakoztak a Levegő Munkacsoport „#freeAir – Ne égesd el!” kampányához, és a közismert személyiségek után most ők mondják el kisfilmben, miért kell azonnal megálljt parancsolni az illegális lakossági égetéseknek.   “Las
ápr. 22
10:56
Japán beruházás Kecskeméten – a kormány is ad támogatást (Piac és Profit)
Az instant leveseket gyártó Nissin bővít.
ápr. 22
11:00
Szombaton nyitnak a teraszok, később kezdődik a kijárási tilalom (Portfolio)
A 3,5 millió beoltott elérésével, várhatóan szombattól lehetnek nyitva a vendéglátóhelyek teraszai 21.30-ig, a kijárási tilalom kezdő időpontja pedig 22 óráról 23 órára módosul - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón. A kormány újabb, 4 millió beoltottnál várható járványügyi intézkedéseiről, például a védettségi igazolványhoz ka
ápr. 22
11:00
A hazai termékek vásárlásával támogatják a gazdaságot (vg.hu)
A kormány elkövetkező hét évben 4500 milliárd forintot fordít a magyar vidék és mezőgazdaság, valamint az élelmiszeripar fejlesztésére.
ápr. 22
11:06
4,3 milliárd forintból bővít a Nissin Foods (ProfitLine)
A kecskeméti Nissin Foods Kft. 4,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a városban, a japán tulajdonú élelmiszeripari vállalatnak a kapacitásbővítéséhez a kormány félmilliárd forint készpénztámogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
ápr. 22
11:06
Szijjártó Péter: több mint 4 milliárd forintos beruházást hajt végre a Nissin Foods (Portfolio)
A kecskeméti Nissin Foods 4,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a városban, a japán tulajdonú élelmiszeripari vállalatnak a kapacitásbővítéséhez a kormány félmilliárd forint készpénztámogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
ápr. 22
11:06
Itt a kormány bejelentése: elárulta Gulyás Gergely, mikor nyithatnak ki a teraszok (Pénzcentrum)
Szombaton nyitnak a teraszok, később kezdődik a kijárási tilalom - jelentette be az április 22-én tartott Kormányinfón Guláys Gergely. A miniszter beszélt arról is, hogy
ápr. 22
11:06
Gulyás Gergely: szombattól kinyithatnak a teraszok (vg.hu)
Hatezer milliárdos alapot hoz létre a kormány a gazdaság újraindításáért. Orosz vakcina és több mint 300 ezer Pfizer oltóanyag is érkezik.
ápr. 22
11:08
Részvényei 60 százalékát vásárolhatná vissza az Enefi (vg.hu)
Osztalékot nem fizetne az Enefi, de az igazgatóság javaslata szerint relatíve nagyon magasan állapítanák meg a visszavásárolható saját részvények relatív mennyiségét.
ápr. 22
11:09
Kizöldülő médiaeszközök – interjú Samu Tímeával (MMonline)
Akár természetbarát anyagok használatáról, akár újrahasznosíthatóságról van szó, évek óta tudatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel érdemben csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat – mondja Samu Tímea, a JCDecaux Hungary Zrt. vezérigazgatója, aki beszél arról is, hogy az out of home (OOH) piacot érintő szigorítások mennyire fogják érint
ápr. 22
11:18
A PancakeSwap holnapi megújulása problémákat okozhat a Binance Smart Chain működésében (Kripto Akadémia)
Verziót vált a PancakeSwap, a Binance Smart Chain legnagyobb decentralizált tőzsdéje. Az április 23-án, magyar idő szerint reggel 7 órakor induló V2, a dexet vezérlő okos szerződések működésében hoz változást. Ennek részeként új LP tokenek kerülnek majd kibocsátásra, amelyek megszerzéséért…
ápr. 22
11:18
Durván megütötték a befektetők Elon Musk kedvenc kriptodevizáját, emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
A hét első két napját jellemző eséseket követően pluszban zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, feljebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. A befektetők a gazdasági kilábalás miatti optimizmus és az egyes országokban növekvő koronavírusos esetszámok között ingadoznak, a tegnapi kereskedésben az előbbi hatás érvényesült inkább.
ápr. 22
11:18
Egységes vízgazdálkodási tervre lenne szükség (vg.hu)
Szakemberek szerint néhány település vízgazdálkodásának a tervezése ad hoc jellegű, hangzott el a Magyar Víz és Szennyvíztechnikai Szövetség eseményén.
ápr. 22
11:24
Több százmilliárd forintot öntenek a vidékre – mikre lehet pályázni? (Piac és Profit)
A következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően. Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került.
ápr. 22
11:24
4iG és Opus: jó eredmények (TőzsdeFórum)
Osztalék is várható a 4iG-nál, az Opusnál mérséklődött a veszteség.
ápr. 22
11:26
Már a dubai cégekre is ráláthat a NAV (Piac és Profit)
Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira. Bár még kérdéses, hogy a NAV ezeket az információkat mire fogja felhasználni, de több, előszeretettel használt adóminimalizálási módszer
ápr. 22
11:26
Múló járvány, fokozódó kereslet, növekvő albérletárak (TőzsdeFórum)
Az ingatlan bérleti díjak közel fél éves zuhanás után stabilizálódtak, de messze elmaradnak a koronavírus járvány előtti csúcstól.
ápr. 22
11:28
A szociális szövetkezeteknek is betett a járvány (Piac és Profit)
Folytatódik a szociális szövetkezetek számának csökkenése, valószínűleg a koronavírus járvány gazdasági hatása is ráerősített erre a folyamatra.
ápr. 22
11:30
Kormányinfó: szombaton nyithatnak a teraszok, 23 órától kezdődik a kijárási korlátozás (Privátbankár)
Orbán Viktor a következő napokban jelenti be az újabb kormányzati döntéseket, amelyek a 4 millió oltás elérése után nyitják tovább az országot.
ápr. 22
11:30
Szárnyal a lengyel ipar (vg.hu)
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a lengyel ipari termelés.
ápr. 22
11:36
Kína mintha egyre megengedőbb lenne a kriptopénzekkel (Kripto Akadémia)
Nagy fájdalma az egész kriptopénz piacnak, hogy Kína az elmúlt évek során kifejezetten barátsgátalan volt a területtel, szigorú szabályozás, sőt, egyenesen tiltás alá esnek a kriptopénztőzsdék, pontosabban azok használata. Ám az utóbbi időben mintha lenne némi változás a nagy szigorban,…
ápr. 22
11:36
Elindult az országos szúnyogirtás (ProfitLine)
Elkezdődött az idei szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-t.
ápr. 22
11:36
Elkerülnék a sztrájkot a fővárosi cégek (vg.hu)
Köztes megoldáson dolgoznak a bérszövetségbe tömörülő budapesti közszolgáltató cégek szakszervezetei az idei fizetésemelés érdekében.
ápr. 22
11:39
Új marketingvezető az eMAG-Extreme Digital párosnál (MMonline)
Szauter Zsoltot nevezték ki az eMAG és az Extreme Digital marketingigazgatójának, a szakember az IKEA-tól érkezett az e-kereskedelmi piac meghatározó szereplőihez. A 34 éves szakember a két piacvezető magyar e-kereskedelmi márkával kapcsolatban a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy mindkét márka képes legyen megtartani azokat a felhasználókat
ápr. 22
11:42
Elküldik a Szuperliga-alapító brit klubok vezetőit (Menedzsment Fórum)
A Premier League irányítói felszólították az Európai Szuperligába jelentkezett hat futballklub vezetőit, hogy távozzanak az angol bajnokság bizottságaiból. A Manchester Unitedtől Ed Woodward már napokkal ezelőtt közölte, hogy a szezon végével lemond.
ápr. 22
11:42
Százmilliárdok a magyar vidéknek – aki most kimarad, az lemarad (Agroinform)
A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart – közölte Nagy István agrárminiszter.
ápr. 22
11:48
A NAV újabb módszerrel nyomozhat a cégek után (Infostart)
Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira. Bár még kérdéses, hogy a NAV ezeket az információkat mire fogja felhasználni, de több, előszeretettel használt adóminimalizálási módszer
ápr. 22
11:54
Megvan, mikor nyithatnak a teraszok (Piac és Profit)
Orbán Viktor a következő napokban jelenti be az újabb kormányzati döntéseket, amelyek a 4 millió oltás elérése után nyitják tovább az országot.
ápr. 22
11:54
Felhőbe költözik a Magyar Államkincstár, csatlakoznak az azonnali fizetési rendszerhez (Portfolio)
Május elsején éles teszttel indul, jövő januártól pedig teljes körűvé válik a Magyar Államkincstár (MÁK) új multidevizás számlavezető rendszere - mondta a csütörtöki Világgazdaságnak Bugár Csaba, a MÁK frissen kinevezett elnöke.
ápr. 22
11:54
Stabilizálódni látszanak az albérletárak (vg.hu)
A turizmus megszűnésével az Airbnb céljára hasznosított ingatlanok iránti kereslet is a minimálisra csökkent.
ápr. 22
12:00
Itt van Magyarország nagy dobása: ráugrottak a világ leghosszabb zöld kötvényére a befektetők (Portfolio)
Az eredetileg tervezett 20 milliárd forint helyett 30 milliárdért tudott eladni az új 30 éves zöld kötvényből csütörtökön az ÁKK, a papírra jelentős kereslet volt az első aukción. A többi papír is jól fogyott, így összességében a tervezett mennyiség másfélszeresét adta el az adósságkezelő.
ápr. 22
12:06
Tovább esik az olaj árfolyama - mi áll a háttérben? (ProfitLine)
A WTI 60,9 dollárig gyengült a soron következő júniusi határidőre, miután ismét erősödtek a félelmek, hogy a koronavírus járvány következtében gyengülhet a világban a kőolaj iránti kereslet.
ápr. 22
12:06
Az ingatlanpiac láthatatlan oldala, amire csak akkor figyelünk oda, ha problémák vannak vele (Portfolio)
Irodaházakkal rendszerint azok fejlesztése, értékesítése vagy bérbeadása kapcsán foglalkozik a szakma, kevesebb szó esik azonban az épületek zavartalan működését biztosító tevékenyégről, az épületüzemeltetésről. Az alábbiakban két szakértő segítségével azt a kérdést járjuk körül, hogy mi a facility management (FM) hozzáadott értéke az irodaházaknál
ápr. 22
12:12
4 milliárd forintos japán beruházás Kecskeméten - a kormány is beszáll (Menedzsment Fórum)
Az instant leveseket gyártó Nissin bővít.
ápr. 22
12:12
Imádják a magyarok a Kádár-kockákat (Portfolio)
Becslések szerint 800 000 kockaház van ma hazánkban, és minden negyedik magyar ilyenben él: legtöbben beleszülettek, beházasodtak vagy még a szüleikkel költöztek ide. Akik pedig vásárolták, jellemzően a ház kedvező elhelyezkedése és ára miatt vették meg. Egy friss országos, reprezentatív felmérés szerint a Kádár-kockák a népszerűségi lista elején v
ápr. 22
12:12
Tizenöt évig nem dolgozott, de a fizetését felvette az olasz közalkalmazott (vg.hu)
Az olasz férfi 195 millió forint értékű gázsit vágott zsebre. A rendőrség hivatali visszaélés miatt nyomoz.
ápr. 22
12:18
Greenwashing és valós vállalások is érkeznek a pénzügyi szolgáltatóktól (FinTechRadar)
A Föld napja arra is alkalom, hogy cégek új greenwashing módszereket mutassanak be. Idén legalább két pénzintézet állt elő az újrahasznosított bankkártyák ötletével. A Visának van egy jobb ötlete.
ápr. 22
12:21
Ismét a növekedés útján a Renault (TőzsdeFórum)
A Groupe Renault honlapján csütörtökön publikált negyedéves jelentés alapján a csoport 665 ezer járművet értékesített az első negyedévben, 1,1 százalékkal többet, mint 2020 első negyedévében - adta hírül a távirati iroda.

Keresés