2021. március 12. péntek

márc. 12
11:45
Jogsítvány és kötelező is kell a drónokhoz – pont, mint az autóknál (Agroinform)
Az üzemeltetés szabályai számos területen megegyeznek a gépjárművekre vonatkozó előírásokkal. Az alapképzés és a vizsga nemcsak a biztonságos üzemeltetés miatt fontos, de a biztosítási kártérítésnek is elengedhetetlen feltétele – idézi az IoT Zóna a Groupama Biztosítót.
márc. 12
11:51
116 millió bírság, 839 tonna termék – sűrű év van a Nébih mögött (Piac és Profit)
Tavaly is kiemelt hangsúlyt kapott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál a csalások, hamisítások, valamint a feketegazdaság elleni küzdelem - hangsúlyozta a 2020-as évet értékelve a hatóság.
márc. 12
11:53
Nagy béremelkedés jöhet a járványhelyzet után (Piac és Profit)
A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, amelyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt. 2021 második felére a legtöbben visszatérhetnek eredeti foglalkozásukhoz, ami újabb munkaerőhiányt hoz l
márc. 12
12:06
Gyorsabb tempóban szívja fel a kötvényeket az EKB (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank tegnap bejelentette, hogy a Pepp keretrendszer rugalmasságát kihasználva a második negyedévben nagyobb értékben fognak visszavásárolni kötvényeket, mint azt tették ebben a negyedévben.
márc. 12
12:18
Hogyan találhatjuk meg azokat a coinokat, amik a következő hetekben megtöbbszörözhetik az értéküket? (Kripto Akadémia)
A jelenlegi pozitív piaci hangulatban már egy kisebb hír is elegendő lehet ahhoz, hogy egy altcoin megsokszorozza az értékét. A CoinMarketCal nevű oldalon különböző feltételek szerint szűrhetünk rá a közelgő bejelentésekre, amelyekből egy kis szerencsével mi magunk is profitálhatunk. Ha…
márc. 12
12:21
Habzsolja a magyar az építőanyagot, pontosan tudni, miért (Infostart)
A felfutás hátterében az otthonteremtési program áll.
márc. 12
12:21
Tűz ütött ki a Tesla gyárában, akár a termelést is érintheti (Portfolio)
Tegnap tűz ütött ki a Tesla kaliforniai üzemében, amit még aznap sikeresen eloltottak a tűzoltók. A balesetben a jelenlegi információk alapján senki sem sérült meg. A tüzet olvadt alumínium okozhatta, ami meggyújtotta a hidraulikaolajat. A termelésre is kihathat az eset egyes spekulációk szerint.
márc. 12
12:27
A szigorítás alatt is lehet látogatni az idősotthonok lakóit? (Menedzsment Fórum)
Lapunk birtokába jutott egy levél, amelyben az egyik vidéki idősotthon vezetője arról tájékoztatja a hozzátartozókat, hogy az intézmény fenntartójával és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal történt egyeztetés nyomán, előzetes időpontegyeztetést követően ismét meg lehet látogatni azokat, akiket már beoltottak. Ugyanakkor egy másik vidéki idősotthon
márc. 12
12:33
A hitelpiac a járvány ellenére kiemelkedően teljesített (Infostart)
A lakosság hitelállománya elsősorban a babaváró kölcsönök és a lakáshitelek erőteljes kibocsátásának, valamint a moratórium törlesztéseket visszafogó hatásának köszönhetően bővült.
márc. 12
12:36
A Renault kiszállt a Daimlerből, eladta összes részvényét (ProfitLine)
A Renault tegnap gyorsított könyvépítéssel értékesítette 1,5%-os részesedését a Daimlerben.
márc. 12
12:36
Az EU mégsem fogadja el kínai és az orosz oltást a közös igazolásánál (Pénzcentrum)
A korábbi információkkal ellentétében úgy tűnik, az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak - számol be az Euronews. Mégsem kaphatnak uniós védettségi igazolást
márc. 12
12:45
Veszélyben a kajszibarack és a meggy – permetezni kell! (Agroinform)
A szomjazó kerteknek jó hír, hogy a hétvégén némi csapadék érkezik. Azonban, aki nemakar kockáztatni, annak a kajszit, majd a meggyet is meg kell permeteznie a virágfertőző monília ellen – figyelmeztet Zsigó György növényorvos.
márc. 12
12:51
Operatív törzs: ne gyülekezzünk március 15-én! (Menedzsment Fórum)
A rendőrség is látja a facebookos felhívásokat, az ilyesmi nem jó ötlet, magyarázta Kiss Róbert rendőr alezredes.
márc. 12
12:51
Huszár 4.0 = Huszár Aktív Plusz (Agrárágazat)
Aki ismerte és használta a Huszár Aktívot, az nyugodt szívvel cserélje le Huszár Aktív Pluszra.
márc. 12
12:51
Agrármeteorológiai információs rendszer segíti a gazdákat (Mezőhír)
Az optimális öntözővíz-mennyiség meghatározásában, a legkorszerűbb hatóanyagok kiválasztásában is segít a rendszer.
márc. 12
13:03
Rekord osztalékjavaslat a Richtertől, ismét fordult a forint iránya (Privátbankár)
A tegnapi optimizmust ma megint az aggódás váltotta fel, az európai tőzsdék mínuszban vannak, a menedéknek számító dollár erősödik. A Richter az eddigi rekordnál bő kétszer nagyobb osztalékot jelentett be, ami vonzóvá teheti a hozamvadászok számára. Az amerikai segélycsekkek a vártnál előbb juthatnak el a tőzsdére. Összeomlott a ródium árfolyama.
márc. 12
13:03
Jogosítvány és kötelező is kell a drónokhoz – pont, mint az autóknál (Agroinform)
Az üzemeltetés szabályai számos területen megegyeznek a gépjárművekre vonatkozó előírásokkal. Az alapképzés és a vizsga nemcsak a biztonságos üzemeltetés miatt fontos, de a biztosítási kártérítésnek is elengedhetetlen feltétele – idézi az IoT Zóna a Groupama Biztosítót.
márc. 12
13:03
Elárverezik a Rác fürdőt - Ennyi lesz a kikiáltási ára (Portfolio)
Nyilvános árverésen értékesítené a felújított, de soha meg nem nyitott Rác fürdőt és a mellé épített 67 szobás szállodát az ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. - írja a Népszava. Az elektronikus licit március 26-án indul és április 12-ig tart. A kikiáltási ár és egyúttal az ingat
márc. 12
13:06
Új ügyvezető igazgató a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágának élén (ProfitLine)
Március 1-től új ügyvezető igazgató vezeti a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágát, Thomas Liu három és fél év után váltja Lyon Shen-t. Az új vezető folytatja a vállalat tavaly elindított stratégiáját, amelynek köszönhetőn számos termékszegmensben jelentősen nőttek a Huawei eladásai Magyarországon és globálisan egyaránt. Miközben a Huawe
márc. 12
13:15
Új izgalmakat hoz a befektetések világába a friss EU-s szabály – Így készülnek a magyar alapkezelők (Portfolio)
Március 10-én indult útnak az EU új, fenntarthatósággal kapcsolatos (Sustainable Finance Disclosure Regulation, SFDR) szabályozása, amelynek célja, hogy átláthatóbbá, transzparensebbé tegye a fenntartható befektetéseket, nem utolsó sorban pedig gátat szabjon a csak nevükben fenntarthatónak titulált termékeknek (green wahing).  Itthon az alapkezelők
márc. 12
13:15
Ismét pályázhatnak a helyi és körzeti rádiók (MMonline)
A Médiatanács idén újra meghirdeti a helyi és körzeti rádiók műsorkészítését támogató pályázatot, ezúttal 360 millió forintos keretösszeggel, amellyel két év után ismét lehet pályázni rádió- és hangjátékokkal. Idén is meghirdeti a Médiatanács a helyi és körzeti rádióknak szóló pályázatát rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató- é
márc. 12
13:21
A gyerekek körében is gyorsan terjed a koronavírus Németországban (Portfolio)
Gyorsan tejed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) a 15 év alattiak körében Németországban - mondta a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője pénteken Berlinben.
márc. 12
13:27
A Brexit hatása: hatalmasat zuhant az EU-ba irányuló brit export (Portfolio)
Januárban 40,7 százalékkal zuhant az Európai Unió piacaira irányuló brit export értéke; az EU-ból érkező import 28,8 százalékkal csökkent - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).
márc. 12
13:29
Bevásárol az Opus a Tigázba - Gyorsértékelés (Portfolio)
Az egész hazai energetika szempontjából fontos bejelentést tett ma az Opus, a Titász mellett a Tigázban is érdekeltséget szerezhet a holdingcég egy újabb jelentős felvásárlással. Gyorsértékelünk.
márc. 12
13:33
Újabb televíziós műsorokat támogat a Médiatanács (MMonline)
Nyerteseket hirdetett a Médiatanács a helyi és körzeti televízióknak szóló támogatási programjában a hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázat negyedik fordulójában. Huszonnégy pályázó összesen 127,35 millió forint támogatást kap. A szegedi TiszapART televízió, a mohácsi Csele TV, a Magyar Telekom által bejelen
márc. 12
13:39
Jelentős a kereslet a magyar élőjuh iránt (Agroinform)
A belföldi a juhhús fogyasztás viszont nagyon alacsony.
márc. 12
13:39
Geotermális távfűtési rendszert alakítottak ki Mátészalkán (Tiszta Jövő)
Környezetbarát, geotermális energiát hasznosító távfűtési rendszer kezdi meg működését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán - közölte a szolgáltató távhőtermelői engedélyét kiadó Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel.
márc. 12
13:45
Őrségi fúrás: hol az igazság? (Infostart)
A Mol földgázt keres az Őrségben, és amint lehet, egyeztet azokkal, akik a fúrás környékén élnek. Erről tájékoztatta a társaság az InfoRádiót. Közben a Őrségvédők Civil Társasága állítja, a társaság olajfúrásokat akar végezni, amely a kutatással kapcsolatban több ponton félretájékoztatja a közvéleményt.
márc. 12
13:45
Indul a Lánchíd felújítása - Jövő szerdától két és fél évre lezárják a gyalogosok elől a hidat (Portfolio)
Elkezdődik a Lánchíd korszerűsítése, a március 17-i részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a hídjárdát is, a gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. Bár eredetileg úgy volt, hogy most hétvégén a teljes
márc. 12
13:45
Égető kérdések az új családi gazdasági és őstermelői rendszerről (Agroinform)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatót tartott az őstermelők és a családi gazdaságok működésében bekövetkezett változásokról. Az eseményt online szervezték meg, és több olyan kérdés is szóba került, amelyek eddig nem derültek ki az általános tájékoztatókból.
márc. 12
13:45
Az MME a fecskefészkek védelmére hívja fel a lakosság figyelmét a tavasz közeledtével (Tiszta Jövő)
Az elmúlt két évtizedben drasztikusan, több mint 50 százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány. A folyamat megállítása, a fecskefészkek védelme érdekében a lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
márc. 12
13:45
Nagy áremelés nélkül kivérezhet a húságazat (Agrárágazat)
Nem bírja a költségek emelkedését, áremelésre kényszerül a hús- és tejágazat.
márc. 12
13:51
46 éves az átlagos fertőzött – miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján? (Piac és Profit)
Gyülekezési, harmadik hullám, március 15. - ezek a témák is előkerültek a mai alkalmon.
márc. 12
13:51
Az USA 10 legnagyobb zöld energiát vásárló vállalata 2020-ban (Tiszta Jövő)
A REBA által kiadott jelentés kiemeli a legfontosabb szereplőket és arra világít rá, hogy az erőművi nagyságrendű napenergia volt a legkeresettebb megújuló erőforrás az ország legnagyobb vállalatainak körében.
márc. 12
13:57
Több millió vakcinán ülnek az USA-ban, máshol hiába várnak rá (Menedzsment Fórum)
Az Egyesült Államok gyártási engedéllyel rendelkező üzemeiben több millió adag olyan vakcinát tárolnak hatósági jóváhagyásra várva, amelyet az AstraZeneca brit-svéd cég az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett ki a koronavírus ellen, miközben a világ több mint 70 országában, amelyben már engedélyezték ennek az oltóanyag az alkalmazását, hiány van
márc. 12
13:57
Így áll most a karanténoktatás (MMonline)
Egy éve annak, hogy a közoktatás egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott: az iskolapadokból egycsapásra az otthoni képernyők elé költöztek a diákok és a tanárok, ezzel megszületett a karanténoktatás fogalma. A hirtelen váltás sok nehézséget okozott, mégis elmondható, hogy ezek leküzdése rengeteg pozitív tapasztalatot termelt a digitális
márc. 12
14:00
Robotokkal vizsgálják a darabokra tört óriási jéghegy környezeti hatását (Alternatív Energia)
Távirányítású vízalatti robotokkal vizsgálják brit tudósok, hogy milyen környezeti hatásai vannak az A68A elnevezésű óriási jéghegy szétdarabolódásának.
márc. 12
14:00
Az EU mégsem fogadja el a kínai és az orosz oltást a közös igazolásánál (Pénzcentrum)
A korábbi információkkal ellentétében úgy tűnik, az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak - számol be az Euronews. Mégsem kaphatnak uniós védettségi igazolást
márc. 12
14:06
GDP-csökkenésre számít a svájci kormány (ProfitLine)
A svájci kormány legfrissebb gazdasági előrejelzésében az szerepel, hogy az idei első negyedévben csökkenhet a GDP, majd gyors növekedésnek indul a gazdaság az év végéig.
márc. 12
14:09
Országos legalizálás jöhet Mexikóban, ismét robbannak a kannabisz részvények (Portfolio)
A tegnapi remek tőkepiaci hangulatban kimondottan jól teljesítettek a kannabisszal foglalkozó vállalatok részvényei, a stimulus  okán kialakult általános eufória mellett azonban más is hajtotta a szektor növekedését: a mexikói törvényhozók előterjesztettek egy törvényjavaslatot, amely alapján országos szinten legalizálnák a rekreációs kannabiszfogy
márc. 12
14:15
A hazai ingatlanok harmadát soha nem, vagy több mint 10 éve újították fel (Menedzsment Fórum)
A falvakban a legrosszabb a helyzet, ahol a házak 38 százaléka szorul sürgős felújításra.
márc. 12
14:15
A klímaváltozás miatt később érkezhettek az északi féltekére a növényevő dinoszauruszok (Tiszta Jövő)
Vélhetően a klímaváltozás miatt húsevő társaikhoz képest évmilliókkal később érkezhettek az északi féltekére a növényevő dinoszauruszok - állapította meg egy új kutatás.
márc. 12
14:18
Napelemparkot adtak át Nógrád megyében (Alternatív Energia)
Napelemparkot adott át Nógrád megyében a Greentechnic Hungary Kft.; a 20 megawatt teljesítményű, Mátraverebély és Bátonyterenye között kiépített napelempark 11 ezer család villamosenergia ellátását biztosítja majd legalább 25 éven keresztül.
márc. 12
14:18
Ripple v. YouTube: megegyezéssel zárult a per (Kripto Akadémia)
A Ripple vezérigazgatója Brad Garlinghouse elárulta a Twitteren, hogy befejeződött a YouTube ellen indított bírósági eljárásuk. Az ügyet egy megegyezés zárta le, amiben a két cég együttműködést vállalt egymással, hogy a csalókat eltüntessék a videómegosztóról. Tavaly áprilisban azért perelte be…
márc. 12
14:21
Biczók András elnök-vezérigazgatóként vezeti a Mavirt (Infostart)
A két poszt összevonása a rugalmasabb, hatékonyabb működés irányába mutat.
márc. 12
14:27
New York Times: a Magyarország által beszerzett kínai vakcina a világon az egyik legdrágább (Portfolio)
A New York Times összehasonlította a Magyarország által beszerzett orosz és kínai vakcinák árát az Európai Unió által beszerzett Pfizer/BioNTech és AstraZeneca oltóanyagok árával. Ezek alapján a Sinopharm oltóanyagának ára jóval magasabb, mint más vakcináké.
márc. 12
14:27
Korán kezdődött a szezon a Balatonnál (MMonline)
Az év első hónapjától kezdve jelentős fellendülés tapasztalható a Balaton déli partján és a Velencei-tó ingatlanpiacán, akkora, hogy a kínálat nehezen tud lépést tartani a kereslettel. Míg a magyar tenger közelében már minden ingatlantípus iránt megnövekedett az érdeklődés, addig az ország harmadik legnagyobb természetes tavánál a telkek népszerűsé
márc. 12
14:30
Íme két ádáz ellenség, ami könyörtelenül támadja 2021-ben a megtakarításaid (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt kibontakozott gazdasági válság és az infláció a két legfontosabb tényező, amely meghatározza, mibe érdemes fektetni a pénzünket a következő években. Szakértők segítségével mutatjuk, mik azok a befektetési
márc. 12
14:33
Bulgáriában is felfüggesztették az AstraZeneca vakcinájának alkalmazását (Portfolio)
Bojko Boriszov miniszterelnök arra utasította a bolgár egészségügyi hatóságokat pénteken, hogy függesszék fel az oltást az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat vakcinájával, amíg nem érkezik meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) írásos, pontos és világosan alátámasztott diagnózisa, amelyből kiderül, hogy használható-e ez az oltás vagy se
márc. 12
14:36
Drágultak tavaly a hazai termőföldek (ProfitLine)
Termőföld-értékesítés-statisztika Tavaly 7,3 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon

Keresés