A Sandy Munronak adott interjúja során Elon Musk igazat adott néhány éles kritikának a Tesla járműveit illetően, illetve azzal kapcsolatban is adott tanácsot, hogy mikor nem érdemes Teslát venni.
Tegnap az amerikai tőzsdéken enyhén pozitív képet láthattunk, a hangulatot többek között az befolyásolta, hogy az ADP adatai szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai magánszektorban foglalkoztatottak száma januárban, a nap sztárja pedig egyértelműen a remek negyedéves gyorsjelentéssel előrukkoló Alphabet volt (a Google anyacége).
Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg.
A jegybank szerint jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért az ilyen ügyletekre vonatkozó limitek felállítását várja el a hitelnyújtóktól. Eltérő kockázatuk miatt babaváró kölcsönök összegének háromnegyede, s a vissza nem térítendő állami családi támogatások egésze elfogadható önerőké
Új bérlőkkel kötött hosszútávú irodabérleti szerződéseket a WING, melyeket az Infopark három épületének, összesen több mint 2400 négyzetméterére írtak alá.
35 millió forintot gyűjtött össze a Bátor Tábor a „Lépd meg! – égig érő bátorság” kampány keretén belül, így közösségi finanszírozásból építi meg új Bátorkodópályáját. Az E.ON 10 millió forintos kezdőlökésével indított kampányban hírességek, magánszemélyek és vállalatok fogtak össze a súlyosan beteg gyerekek élményterápiája érdekében. Októbertől
Február elsejétől a Career Sport Management látja el a világ egyik vezető úszómárkájának márkaépítési feladatait, Magyarországon. Tovább bővíti portfólióját a Career Sport Management, amely a jövőben a világ egyik vezető úszómárkájának sportmarketing ágazatáért is felel. Az 1914-ben Ausztráliában alapított Speedo olyan úszóklassisokkal működik eg
II. Erzsébet életében 1952. február 6-a hatalmas fordulópontot jelentett. Nem csak azért, mert ezen napon veszítette el édesapját, hanem mert a brit törvények értelmében trón nem állhat üresen, így ugyanezen a napon, alig 26 évesen az Egyesült Királyság uralkodója lett. A Spektrum az évforduló tiszteletére két hétig minden estéjét a brit uralkodó c
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.
Az éveken át tartó spekulációt követően, most nagyon úgy tűnik, hogy az Apple tényleg beszáll az autóiparba, hiszen a CNBC forrásai szerint a cég közel jár ahhoz, hogy véglegesítse az üzletet a Hyundai-Kiával arról szólóan, hogy egy Apple márkájú önvezető elektromos autót gyártsanak a Kia Georgiában található üzemében.
Ismét elszállt az eredetileg viccnek szánt kriptodeviza, a Dogecoin jegyzése: a percek alatt 60 százalékot ralizó árfolyam Elon Musk újabb tweetelésének köszönhető, úgy tűnik, hamar visszatért a kedden bejelentett pihenőről a világ leggazgadabb embere.
Ahogy az várható volt, az árfolyam növekedésével egyenes arányba a piac iránti érdeklődés, a befektetők száma is jelentősen nőtt 2020 decemberétől mostanáig, a bull run vége egyelőre nem látszik. Ilyenkor érdemes egy pillantást vetnünk a Bitcoin mélyebb, anatómiai részleteibe, természetesen…
Leválasztja és önálló vállalatként a frankfurti tőzsdére viszi haszongépjármű-gyártó érdekeltségét a Daimler német autógyártó vállalat még az idei évben.
Ismét elszállt az eredetileg viccnek szánt kriptodeviza, a Dogecoin jegyzése: a percek alatt 60 százalékot ralizó árfolyam Elon Musk újabb tweetelésének köszönhető, úgy tűnik, hamar visszatért a kedden bejelentett pihenőről a világ leggazgadabb embere.
Ma 11:30-kor tartja sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Az eseményen a friss adatok ismertetése és a trendek értékelés mellett az operatív törzs a továbbra is a kockázatokat hangsúlyozhatja.
Parragh László MKIK-elnök előadása után Varga Mihály beszélt az eseményen. A pénzügyminiszter mérsékelte a múlt évi gazdasági visszaesésre vonatkozó előrejelzését (6,4-6,5%-ról 5-6% közé), illetve felvázolta, milyen tempóban élénkülhet az idén a magyar gazdaság.
Olyan lehetőség előtt áll a magyar agrárium és a vidék, mint még soha: ekkora forrás nem állt még rendelkezésre vidékfejlesztésre – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Az agrárium és az élelmiszeripar válságállóságának mibenléte, a koronavírus-járvány hatása és a generációváltás, a gazdaságátadás is szóba került az
A megfelelő digitális tudás hiánya nemcsak a gazdaság versenyképességét, de a munkavállalók szintjén a foglalkoztathatóságot is veszélyezteti. A Green Fox Academy, a HTTP Alapítvány és a Microsoft február 1-jén indított közös programjának célja, hogy felkészítse az embereket a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira azzal, hogy széles körben hozzáf
Az OTP Bank és az OTP Mobil által kialakított, azonnali fizetési rendszerre támaszkodó online QR-kódos fizetési megoldás mostantól elérhető a Raiffeisen ügyfelei számára is. Ez többek között azt jelenti, hogy online fizetéskor a Raiffeisen ügyfelei által használt mobilbanki alkalmazás is be tudja olvasni a fizetéskor generált QR-kódot, majd az ügyf
Nettó 111 ezer forintos tájékoztató árat hirdetett meg a tavaszi kalászos vetőmagokra vonatkozóan a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint idén sem várhatóak vetőmag-ellátási problémák a területen.
A 2021-es évre vonatkozó minimálbér-tárgyalások különösen hosszú ideig tartottak, és szakszervezeti nézőpontból felemás eredménnyel zárultak. A felemásság abban is megnyilvánult, hogy a munkavállalói oldal egyik fajsúlyos képviselője végül nem írta alá a megállapodást. A tárgyalások elhúzódása persze érthető. A két oldal, a munkaadók és a munkaváll
A TV2 erősen indította az évet: januárban az RTL Klubbal szemben a legnagyobb előnyt az egész napot vizsgálva a teljes lakosság körében sikerült elérni, mivel a TV2 csatornát átlagosan a 4 éves vagy annál idősebb nézők 11,6%-a választotta, addig az RTL Klubot 3,5 százalékponttal kevesebben, 8,1%, de a másik két fontos célcsoportban is a TV2 lett a
Újra emelkedik a napi fertőzések száma Csehországban: a laboratóriumi szűrések szerdán 9567 új fertőzöttet mutattak ki, ami majdnem 1100-zal több, mint egy hete volt, és 400-zal több a keddinél - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel nyilvánosságra hozott statisztikából.
Újra emelkedik a napi fertőzések száma Csehországban: a laboratóriumi szűrések szerdán 9567 új fertőzöttet mutattak ki, ami majdnem 1100-zal több, mint egy hete volt, és 400-zal több a keddinél - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel nyilvánosságra hozott statisztikából.
Ma tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését az OMV, amely nem meglepően jelentősen romló képet mutat az egy évvel korábbiakhoz képest, hiszen a koronavírus-járvány alaposan betett az olajiparnak. Ennek ellenére az osztrák társaság megemelné az osztalékait jövőre, ami magabiztosságra utal, és további jó hír, hogy jelentősen emelkedtek a földg
A piacokon kisebb idegeskedést váltott ki a kínai rövid kamatok emelkedése, de az amerikai gazdaságélénkítő csomag és a tömeges oltásokba vetett remény miatt erősödik a kockázatvállalási kedv. Az aranynak ez nem tesz jót, baljós esemény bekövetkeztét valószínűsítik a technikai elemzők. Kiderült, hogyan hatott az Unicumra a koronavírus.
A WTI 56,2 dollárra nőtt ma reggelre. A piac az Opec ígérete miatt emelkedik elsősorban: a kartell ugyanis minden megtesz, hogy a keresleti oldal bizonytalansága ellenére a kínálat mesterséges szűkítésével magasan tartsa az árakat.
Megváltozott és megújult a 168 Óra hetilap és hírportál. Az újság címlapját ezentúl magyar képzőművészek készítik, akik hétről hétre grafikáikkkal jelenítik meg gondolataikat az aktuális címlapsztoriról. Az első, új dizájnnal készült címlapon rakétaként feltűnő vakcina látható. A hetilap szinte semmit nem hozott magával a régi külsőből: a borítón k
Lassan már napi rutinná válik, hogy megemlékezünk a kannabisz-szektor vállalatainak tőzsdei teljesítményéről, a tegnapelőtti komoly rali után ugyanis tegnap sem csillapodtak a kedélyek, sőt – egy részvény esetében több, mint 40 százalékos emelkedésről számolhatunk be.
Ma 11:30-tól tartotta sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Az esemény a friss adatok ismertetésével és a trendek értékelésével kezdődött, a sajtótájékoztatón többek között kiderült, hogy megtörtént az első vendéglátóhely ideiglenes bezáratása Magyarországon, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sörözőről van szó.
A vendéglátóipari egységek járvány miatti bezárását a Zwack is megérzi – derül ki a vállalat negyedéves gyorsjelentéséből. A legnagyobb magyar égetett szeszesitalgyártónál a bevételek csökkentek az év utolsó negyedévében, bár kisebb mértékben, mint a tavaszi lezárás idején. A profit szintén esett, a teljes (2021. március végén záruló) pénzügyi évér