A múlt hét végén erőteljes lefordulást láthattunk a két leginkább sztárolt, kannabisszal foglalkozó vállalat részvényénél, tegnap azonban komoly rali bontakozott ki a papíroknál. Alapvetően az egész szektornak remek napja volt a tegnapi, több részvény esetében is két számjegyű emelkedést láthattunk.
A falusi csok és a lakásfelújítási támogatás között a felhasználást tekintve több átfedés is van, vagyis vannak sokan, akik ugyanarra a lakáscélra különböző állami támogatások közül is választhatnak. A Bank360 elemzői arra keresték a választ, hogy az arra jogosultaknak falusi csokból vagy lakásfelújítási támogatásból érdemes-e inkább nekivágni egy
Teljesen átáll elektromos autók értékesítésére a Ford 2030-ig – jelentette be a világ egyik legnagyobb autógyártója szerdán. A Ford döntését az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokkal indokolta, valamint azzal, hogy egyre több ország dönt úgy, hogy betiltja a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését az előttünk álló 10-15 évben.
Újabb 200 millió adag Pfizer/BioNTech-vakcina beszerzéséről egyezett meg az Európai Bizottság, így az Európában elérhető teljes mennyiség 500 millió dózis lesz az év végig, ha a terveknek megfelelően alakulnak a szállítások. További 100 millió adagra van opciója az EU-nak.
Magyarországon már csaknem 14 ezer áldozata van a koronavírus-járványnak a vírus tavaly tavaszi megjelenése óta. Ez olyan magas szám, amivel népességarányosan a világ legrosszabbul teljesítő országai közé tartozik.
A tejtermelő gazdaságok számára biztosított, a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítására irányuló kérelmek benyújtására biztosított határidő 2021. február 22-én lejár.
Észak-Korea bővíti rakétafejlesztő létesítményeit, de atomlétesítményeinél nem történik semmilyen tevékenység - közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium.
Félreérthető hírek jelentek meg a sajtóban. Nem oltják soron kívül semelyik élelmiszer-áruház raktárosait, az oltás az oltási terv szerint történik - közölte a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel.
Új csúcsokon a világ tőzsdéi, a befektetők extrém kockázatokat bevállalva hajszolják a hozamokat. 50 ezer dollár felett a bitcoin, szárnyalnak a kisbefektetők sztárpapírjai és üres cégekbe mennek eszement összegek a tőzsdén. Hol lesz ennek a vége? Igaza van azoknak, akik óvatosságra intenek vagy koránt sincs vége a tőzsdei őrületnek? Erre is keress
Sokan kiemelten figyelik azt, hogyan rendezi át időről időre portfólióját a világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett és csapata a Berkshire Hathaway-nél. Most megérkezett a friss lista az új befektetésekről, amik között van néhány meglepetés.
Nemsokára érkeznek itthon is a gyorsjelentések, a Moltól szerényebb, a Telekomtól jobb eredményt várnak. Az inflációs veszélyek miatt nőttek a kötvényhozamok, ez visszaüthet a részvénypiacra is. Ma azonban csak kis csökkenés látható. 50 ezer dollár felett a bitcon, szárnyal néhány energiacég, Buffett pedig átalakította portfólióját.
A tavalyi év sok szempontból az extrémitások és a bizonytalanság éve volt (elég, ha csak a koronavírus megszorításokra gondolunk), és ez alól a tőzsde sem volt kivétel: 2020 a tőzsde történelmének talán az egyik legnagyobb hullámvasútját jelentette.
A világon jelenleg 8 különböző vakcinával oltják a lakosságot: a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca, a Szuptnyik, a Covaxin és a kínai oltóanyagok. A világ átoltottsági aránya 2,2 százalék volt a tegnapi napon, Magyarországon pedig
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora múlt héten egy megdöbbentő számot közölt, becslései szerint Magyarországon már 4 millió fő áteshetett a koronavírus-fertőzésen. Az Index megkérdezte a számítási módszerről.
Szélesebb jogosítványok a hajnali rajtaütések során, lehetővé válik titkos felvételek bizonyítékként történő felhasználása, visszavonható a kötelezettségvállalást jóváhagyó határozat. Az év elejétől számos ponton változott a versenytörvény. A legfontosabb tudnivalókról a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportja tájékoztat.
Továbbra se enyhül a koronavírus-járvány Csehországban: kedden a szűrések 12 486 új fertőződést mutattak ki, ami január eleje óta a legmagasabb napi esetszám - derül ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szerdán reggel közzétett kimutatásból.
Bár az emberek többségének csökkentek a megtakarításai a recesszió óta, mégis, a hazai fogyasztók egy része többet tud félretenni, mivel csökkentek a kiadásai, derült ki egy friss felméréséből. Európában sokan számoltak be ugyanerről
Brutális ralit produkált tegnap a Socket Mobile árfolyama azt követően, hogy nagy bejelentést tett a cég az új termékével kapcsolatban - írja a MarketWatch.
A koronavírus-járvány elleni küzdelem erősítését, a vakcinázás felgyorsítását és radikális gazdasági reformokat ígért az új olasz miniszterelnök szerdán a parlamentben kormányának programját ismertetve.
„Minden tagállamot a vaddisznóállomány szabályozásáról szóló nemzeti akcióterv összeállítására kötelezte az Eu-s afrikai sertéspestis (Asp) stratégia tavaly áprilisi módosítása. Az akcióterv célja, hogy a világszerte hatalmas kárt okozó betegséget sikerüljön ellenőrzés alatt tartani és mielőbb felszámolni az Eu területén.” -adta hírül a Nébih. Az a
Az operatív törzs mai tájékoztatóján szó esett a járványgörge enyhe emelkedéséről, a brit mutáns előretöréséről, a kínai vakcinával együtt megérkezett dokumentációról, s arról is, hogy idén, úgy tűnik, elmarad az influenzaszezon.
Többször kaptam ajándékba szobarózsát, de még soha nem sikerült hosszabb ideig életben tartanom. Hogyan gondozzam annak érdekében, hogy sokáig megtarthassam?
Jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben decemberben - közölte az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán.
A napelemes rendszerekre vonatkozó bruttó 450 ezer forint/kW értékhatár a kisebb rendszerek esetében alacsonynak bizonyulhat, míg a nagyobb teljesítményű háztartási naperőműveknél a prémium minőség, illetve „extrák” felmerülése esetén képezheti a megvalósítás akadályát. Ahhoz, hogy a támogatással megvalósított napelemes rendszerekre a szaldó elszám
Nem fél a járatlan utat választani Gere Attila, ha úgy adódik, de alapelve évtizedek óta ugyanaz: mindent a bornak kell alárendelni. A hét szőlész-borász generáción átívelő tudásra építő villányi pincészet borainak immár harminc éve folyamatosan bérelt helyük van az ország legjobbjai között.
Egy új tanulmány szerint bizonyított tény, hogy az éghajlatváltozás közvetlen szerepet játszik SARS-CoV-2, a COVID-19 járványt kiváltó vírus megjelenésében, mivel a klímaváltozás kedvező feltételeket teremt a koronavírusok legfőbb hordozójának számító denevérfajok számára.
A vállalat az elmúlt napokban legalább négy szolgáltatót keresett meg azzal, hogy közvetlenül fizetne nekik a hírtartalmakért. Közben Canberra már tárgyalja a törvényt, melyet, ha sikeresen működik, az egész világ átvehet, globálisan sarokba szorítva ezzel a Google-t és a Facebookot.
Komoly erőt tanúsít a bitcoin még mindig, szerkesztőségünk úgy hiszi, hogy akár 63 illetve 72 ezer dollárt is érinthetjük a közelgő jövőben. ◆ Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel! ◆ Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni, figyelmedbe ajánljuk a Coinmixed.eu szolgáltatását!…
A Ryanair 16 európai légitársaság ellen indított bírósági eljárást, mert megítélése szerint szabálytalan és túlzó mértékű állami támogatásban részesültek a járvány kapcsán.
A koronavírus-járvány következtében bezárni kényszerült New York-i KGB múzeum eladja teljes gyűjteményét egy aukciós vásár keretein belül. A többek között kémkamerákból, méregtartókból és Lenint megörökítő művészeti tárgyakból álló gyűjtemény árverését a Julien’s Auctions vezeti.
Januárban küldte ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az egyenlegközlő leveleket a tagjainak, és elég sok embert ért kellemetlen meglepetés – írta meg a hvg.hu. A lap szerint akadt, aki számára a tagdíjhátralék mértéke volt újdonság, mások azt sem tudták, hogy ők is tagjai az agrárkamarának.
Az Európai Unió új program létrehozásával gyorsítja fel a koronavírus-járvány elleni védekezést - jelentette be az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Új digitális innovációt lengetett be február 17-i sajtóeseményén a K&H Bank, aminek keretében elérhetővé válik a banknál egy teljesen digitális számlanyitási folyamat. A K&H Bank nettó eredménye 42,3 milliárd forint
Miközben Biden szerint idén karácsonyra normalizálódhat az élet, hiszen júliusra minden amerikai állampolgárnak elérhető lesz az oltás, amit az is alátámaszt, hogy a heti 11 millióról hamarosan 13,5 millióra növekszik a beoltottak száma, egyre többen aggódnak a várható élénkítő csomag inflációs hatásai miatt.