Boris Johnson brit miniszterelnök fokozatos lazításon gondolkodik. Az éttermek és kocsmák májusban nyithatnak újra, míg a szállásadók teljes kapacitással csak júliusban nyithatnának ki - írja a Reuters.
Elkezdődtek a világban a koronavírus-oltási programok, az oltások célba juttatásához az SAP egyedi fejlesztésű rendszereit ajánlotta fel, melyek január elején Németországban már sikerrel debütáltak. A rendszer a magyarországi felhasználásra is készen áll - áll az SAP közleményében.
A “Nagy dobás” című filmből is ismert híres befektető, Michael Burry a 2008-as befektetésénél eggyel kevésbé zseniálisat húzott 2020 végén, amikor is hedge fundja, a Scion Asset Management eladta az összes általa birtokolt GameStop részvényt – éppen az őrületes rali előtt.
Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban.
Külföldi kutatók segítették megfejteni a rejtélyes tojás titkát, ám az idegen nyelvek túlságosan is összezavarták a villalakókat, majd a vaktérkép is kifogott a villalakókon. Aztán Merci és Vivi sikongatásától visszhangzott a Villa, mikor a tyúkok egyszer csak megjelentek a luxusbörtönben. Dani pedig nem igazán tudta mire vélni Vivi jelét. Most elh
Januártól jóval egyszerűbbé vált az osztatlan közös tulajdonban álló termőföldek felosztása. Az új szabályok ezenkívül megoldást adnak a beazonosíthatatlan tulajdonosok nevére bejegyzett földek helyzetére is. Az így elérni kívánt tisztább, átláthatóbb földtulajdoni struktúra ugyanakkor nemcsak a mezőgazdasági művelés hatékonyságát segítheti, de a z
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a tavalyi negyedik negyedévben 2114 milliárd forint, a negyedéves GDP 15,8 százalékát tette ki, ezzel együtt 2020-ban 3832 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékára nőtt a hiány - tette közzé szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a tavalyi negyedik negyedévben 2114 milliárd forint, a negyedéves GDP 15,8 százalékát tette ki, ezzel együtt 2020-ban 3832 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékára nőtt a hiány - tette közzé szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Kedden kivétel nélkül emelkedtek a fontosabb agrártermék kurzusai. Chicagóban a búza 3,6 százalékkal, a kukorica 2,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal lett drágább. Európában is többet adtak a nap végére a malmi búzáért, a repcéért, a kukoricáért és a takarmánybúzáért is.
A faktoring kiváló mód egy vállalkozás cash flowjának, pénzforgalmának javítására. Ez a pénzügyi megoldás lehetővé teszi a még vagy már nem hitelképes, valamint a hitelen kívül más eszközökre szoruló cégek számára a kiegyensúlyozott működést és növekedést.
Tizenöt évig tartó próbálkozás után megválik az adidas az amerikai testvérmárkájától, a Reeboktól. Az adidas közleménye szerint a vállalat vezetése a 2025-ig kitekintő stratégia kidolgozása során arra a megállapításra jutott, hogy “a Reebok és az adidas sokkal jobban ki tudja használni növekedési lehetőségeit, ha függetlenek egymástól”. Ezért az ad
Nagy bejelentés érkezett korábban a Teslától, mikor a cég közölte, hogy 1,5 milliárd dollárért vásárolt bitcoint. A bejelentést követően közel 20 százalékot ralizott a bitcoin, ami a Tesla számára is komoly hozamot jelentett, a rali pedig csak tovább eszkalálódott, így elképzelhető, hogy a Tesla már többet profitált az bitcoinból, mint az elektromo
Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban.
253 európai alap befektetési profilját változtatták meg tavaly az alapkezelők annak érdekében, hogy kiszolgálják az egyre nagyobb igényt a fenntartható befektetések iránt. Ezzel pedig az Európában kezelt ESG-alapok vagyona 1100 milliárd euróra nőtt – írja a Morningstar adataira hivatkozva a Financial Times.
Egy liter étolaj átlagosan 590 forintba, egy kilogramm alma pedig 449 forintba került decemberben. Ez 21 százalékos, illetve 30 százalékos drágulást jelentett egy év alatt. Ennek a két élelmiszernek nőtt leginkább az ára a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül.
Joe Biden egy sor kérdésre válaszolt egy Wisconsinban tartott gyűlésen, ahol szó esett többek között a koronavírus-járványról, a korlátozások tervezett feloldásáról, illetve az amerikai gazdaságot és társadalmat érintő főbb kérdésekről.
A tejtermelő gazdaságok számára biztosított, a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítására irányuló kérelmek benyújtására biztosított határidő 2021. február 22-én lejár.
Március 3-án indul a Nagy szám, az RTL Klub új, saját gyártású riportfilmsorozata, amelyben Kovács Patrícia műsorvezetésével népszerű sztárok mutatkoznak be eddig ismeretlen oldalukról, egy számukra fontos és meghatározó zeneszámon keresztül Egy adáson belül két sztár életútját kísérhetik végig a nézők számtalan izgalmas epizódon át, amelyek egy sz
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a tavalyi negyedik negyedévben 2114 milliárd forint, a negyedéves GDP 15,8 százalékát tette ki, ezzel együtt 2020-ban 3832 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékára nőtt a hiány - tette közzé szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.
A bankszektor digitalizációjának ösztönzése érdekében tavaly novemberben elindult a Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy program, mely keretében a "kiemelkedő digitális hitelintézet" védjegyet másodikként a K&H Bank szerezte meg. A pénzintézet az elmúlt időszakban egyebek mellett digitális csatornákon lekérdezhető PIN-kódot vezetett be, és videóhívásos
Közel félmillió család esett késedelembe Nagy-Britanniában a lakásbérleti díja vagy a jelzáloghitel-törlesztőrészlete fizetésével a koronavírus következtében – állapította meg egy kedden megjelent jelentés, amely beavatkozást sürget a kormánytól a Financial Times cikke szerint.
Nincs megállás, folytatódik a rali a magyar tőzsdén azt követően, hogy már kedden is kifejezetten erős volt a hazai piac teljesítménye, ami részben a vártnál jobb GDP-adatnak volt köszönhető. A magyar tőzsde zászlóshajójának számító OTP ma is nagyot megy, ráadásul fontos szintet tudott áttörni az árfolyam, így lehet még lendület az emelkedésben.
Montenegró szerdán kétezer adag Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát kap Szerbiától, és további kétezer adag érkezik a szomszédos országból néhány napon belül - jelentette be Jelena Borovinic Bojovic montenegrói egészségügyi miniszter a podgoricai közszolgálati televízió internetes oldalának beszámolója szerint.
A globális pandémia miatt a T-Systems ügyfelei is elhalasztották a tervezett beruházások egy részét, emiatt estek a vállalat bevételei, ezzel párhuzamosan viszont a költségek is csökkentek, így a T-Systems eredménye kedvezően alakult az elmúlt időszakban. A következő időszak arról szól majd, hogy az elhalasztott digitalizációs projektek visszakerül
A koronavírus új, dél-afrikai változata már elterjedhetett Szlovákiában – jelentette ki kedden Boris Klempa virológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa - írja az Új Szó.
Több mint negyven éves műanyagipari és ipari gépek területén szerzett tapasztalatukkal a hátuk mögött a 2020-as válságnak sem sikerült kifognia rajtuk. A Thege Plastic Kft. –nek tavaly rekordéve volt, amelyben nagy szerepet játszottak az állam gazdaságélénkítő támogatásai. Konkoly-Thege Máté ügyvezető szerint, a hazai mikro-, kis- és középvállalkoz
A Bloomberg értesülései szerint a GameStop-őrület után több részvény kereskedését korlátozó Robinhood vezére, Vlad Tenev hotelben bújkál a dühös kisbefektetők elől, több halálos fenyegetést is kapott ugyanis a korlátozások miatt a 34 éves vezérigazgató.
Első ránézésre eseménytelen volt múlt pénteken a Fitch és a Standard & Poor’s hitelminősítői felülvizsgálata, hiszen mindkét cég változatlanul hagyta a magyar adósbesorolást és kilátást. Az S&P elemzésében azonban volt egy érdekes megjegyzés, ami arra utalhat, hogy a hitelminősítőnél az MNB esetleges devizapiaci beavatkozását kockázatként értékelné
Az Atenor megjelenik a lakóingatlanok fejlesztésének piacán, ehhez már telket is vásárolt Budapest 11. kerületében, ahol a Tóváros elnevezésű új projektben 1326 lakást alakítanak ki nyolc fázisban. A fejlesztés értéke 150-160 millió euró. A Tóváros-projekt 92 183 négyzetméteres lakóterület fejlesztésére alkalmas. Az első fázis már jogerős építési e
Az újraindításról szóló, napokon belül induló konzultáció kérdéseit ismertette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
Az újraindításról szóló, napokon belül induló konzultáció kérdéseit ismertette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
Február 22-ig igényelhetik a cégek a kutatás-fejlesztési bértámogatást; a program népszerű, és nemzetközi viszonylatban is példátlan, mert hasonló célirányos segítség egyetlen országban sincs - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
Magyarországon a rezidensek által elkölthető jövedelem összege elmarad az országban megtermelt jövedelemtől. Korábbi cikkünkben bemutattuk a különbség egyik legfontosabb tényezőjét, a profitegyenleget, míg mostani cikkünkben a jövedelemegyenleget meghatározó másik tényezőt, a kamategyenleg alakulását vesszük alaposabb vizsgálat alá. A kamategyenleg
A BudaPart beruházás első irodaépülete, a BudaPart GATE már egy éve nyitotta meg kapuit, idén nyáron pedig átadják a második irodaházat, a BudaPart CITY-t is. A BudaPart alapkoncepciója, hogy az egyik legfontosabb üzleti negyeddé váljon a budapesti irodapiacon, a közvetlen közelében lévő irodaházakkal együtt független alpiacot alkotva, létrejöjjön
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenkénti átlagára is 4 forinttal nőtt, míg a benzin átlagára nem változott.
A volt elnök személyeskedést nem nélkülöző nyilatkozatban ment neki a Szenátus kisebbségi frakciójának vezetőjének, aki szerinte alkalmatlan a Republikánus Párt vezetésére – írja a NPR.
Törvény határozza meg, melyek a létfontosságú rendszerek és létesítmények Magyarországon, az itt dolgozók előbb kaphatnak oltást a más szektorokban dolgozókhoz képest, sőt, akár az eredeti tervhez képest is előrébb kerülhetnek, ahogy az áruházlánci raktárosok ma reggel napvilágra került esete is mutatja. UPDATE: cikkünk megjelenése után cáfolta a