Radikálisabb beavatkozásokat tart szükségesnek Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának főorvosa annál, mint amit most a kormány kihirdetett a járvány megfékezésére, írja az Index.
Fecskendőhiány kialakulásának veszélyére figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A következő évben 1-2 milliárddal kevesebb fecskendő állhat rendelkezésre, ami lassíthatja a koronavírus elleni globális oltási kampányt is.
Októberben emelkedtek a jegybank által számított inflációs alapmutatók, az indirekt adóktól szűrt maginfláció és a keresletérzékeny infláció is 4,7 százalék, miközben a ritkán változó árú termékek inflációja 5,5 százalék volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank a honlapján kedden.
Franciaországban a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét decembertől három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztettek számára - jelentette be keddi televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.
Az Európai Unió Tanácsa a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt azon országok listáját, amelyek esetében fel kell oldani az utazási korlátozásokat, és kedden törölte a jegyzékből Szingapúrt és Ukrajnát.