Eladásra ajánlja a Wizz Air részvényeit a Concorde elemzője a tegnap publikált elemzésében, a légitársaság negyedéves gyorsjelentése után. A 12 havi célár 40 font, ami 14,3 százalékkal marad el a jelenlegi árfolyamtól.
Ugyan novembertől a hitelmoratórium újabb fordulója jön, az OTP felkészült arra, hogy lesznek nemteljesítő hitelek. Ennek érdekében a harmadik negyedévben is jelentős céltartalékot képzett ilyen célokra.
Téves az az állítás, miszerint Magyarország nem csatlakozott a Glasgow-i klímacsúcson a globális erdőterület csökkenés megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz.
A Soproni Vámszakmai Napok és Üzletember Találkozó elnevezésű szakmai konferenciát 2021. november 18-19-én rendezik meg – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A biztosítótársaságok kulcsszerepet játszanak a klímasemleges technológiai innováció támogatásában - derül ki a Deloitte által a Cambridge-i Egyetemmel együttműködésben készített "Climate product Innovation in the Insurance sector" jelentésből. A riportot a XI. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencián mutatták be a Deloitte szakértői, akik többek
Mára kissé leült a hangulat Európában, de egy kisebb emelkedésre mégis futja. A BUX viszont esik, a két nagyágyú semmiképpen sem rossz jelentése ellenére. Az Airbnb-nél sokan foglaltak a nyáron, 87 százalékos emelkedést könyvelhetett el egy új tőzsdére lépő cég.
Október végén, online rendezték meg a 15. Gyermek Cochleáris Implantáció konferenciát, melynek elnöke Prof. Dr. Kiss József Géza, alelnöke pedig Prof. Dr. Rovó László volt. A Szegedi Tudományegyetem oktatói évtizedek óta élen járnak az implantátumok, műtéti és rehabilitációs technológiák fejlesztésében, amelyek évente több száz gyermek és felnőtt
Kyndryl néven folytatja eddigi tevékenységét az IBM informatikai szolgáltató központja Magyarországon, miután az amerikai Kyndryl Holding bejelentette, hogy globálisan lezárta kiválását az IBM-ből és független vállalatként megkezdődött részvényeinek kereskedése a New York-i Értéktőzsdén.
Hazánkban és a régióban is növekedett a klímaberendezések eladása az idei évben, ami részben a tavalyi 10-20%-os visszaesésnek, részben a meleg nyári hónapoknak köszönhető. A hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas levegő-víz hőszivattyúk piaca az állami és EU-s támogatásoknak köszönhetően a várakozásoknak megfelelően elkezdett növekedni. „Ezt a trend
Szájon át adagolható koronavírus-gyógyszert fejlesztett a Pfizer, amely egy széles körben használatos HIV-gyógyszerrel együtt használva 89%-kal csökkenti a magas kockázatú koronavírus-fertőzöttek súlyos fertőzöttségi és halálozási esélyeit – írja a CNBC.
Téves az az állítás, miszerint Magyarország nem csatlakozott a glasgow-i klímacsúcson a globális erdőterület-csökkenés megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz.
Kimutatták a koronavírus legújabb variánsát, az AY.4.2-t Szlovákiában. Ez a szubvarinás a delta variáns mutációja, a szlovák egészségügyi szakértők szerint 10-15%-kal fertőzőbb az "anyai ágnál".
Déli elkerülő út épül Mosonmagyaróváron 6 milliárd 209 millió forint kormányzati támogatásból, a városi forgalom tehermentesítése érdekében - jelentette be Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken.
Olvasónk kérdést tett fel a képernyő előtti munkavégzéshez szükséges szemüveg munkáltatói finanszírozásáról. Ugyan a kérdésben az egészségpénztári és a munkáltatói finanszírozási lehetőség kombinálásáról érdeklődött, de a Surányi Erzsébet okleveles közgazda szakértőnk által adott válaszból kiderült: nincs szükség az egészségpénztári megtakarításra,
A BÉT oldalán közölte az OTP, hogy a bank aláírta az ENSZ felelős banki működést előmozdító irányelveket, a fenntartható bankszektor egységes keretrendszerét, amelyet a világ különböző pontjain működő bankok és az ENSZ Környezetvédelmi Program Pénzügyi Kezdeményezése (UNEP FI) közötti partnerség keretében dolgoztak ki. A csatlakozással az OTP bank
Mert „alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetése nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát”, és a Magyar Tenisz Szövetségnek erre nincs fedezete.
A kilenc legnagyobb hazai bank közül hatnál drágábban vehetünk fel lakáshiteleit novembertől. A Bankmonitor.hu szakértőinek számítása szerint a drágulás miatt egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitelre havi 6 ezer forinttal kell többet fizetni.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a budai fonódó villamos legújabb szakasza, ugyanis elkészültek a bírálati engedélyezési és a kiviteli tervek - írja Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook oldalán.
Vas megyében 7 tonna feletti eredményeket hozott hektáronként a kukorica. A búza- és szójatermelési verseny pedig a sikeres termesztési gyakorlatok terjesztésében játszanak nagy szerepet.
„Még nem tapasztaltam ilyet, hogy a kereskedők és a vevők sorban állnak a gyárak előtt, hogy ajándékokat hozva próbáljanak anyaghoz jutni” - a Masterplast vezére szerint újabb, 20 százalékos emelés jöhet az építési alapanyagoknál az energiaárak elszállása miatt. Van olyan alapanyag, ami békeidőben 2000 dollár volt, most 18 ezer.
Szeptemberben csökkent az ipari termelés Németországban, a szűk ellátási keresztmetszetek továbbra is akadályozzák a termelés felfuttatását a legnagyobb európai gazdaságban.
Magyar technológiai innovátorként a Tungsram választ kínál Elon Musk az ENSZ Világélelmezési Programjának tett hatmilliárd dolláros kihívására, amellyel a világéhezés megszüntetését tűzte ki célul.
Szlovéniában és Horvátországban nyújt instant részletfizetési megoldást online vásárlásokhoz az ötéves Leanpay, amely egyetlen esztendő alatt megtriplázta a forgalmát. Az idén várhatóan 2 millió eurós bevétellel záró startupnak 2,5 millió eurós tőkeinjekciót szavazott meg a Lead Ventures, amelynek segítségével a fintech cég Kelet-Közép-Európa továb
A pezsgő nyári programok után november 14-től egészen az év utolsó napjáig ünnepi meghittség költözik Budapest legnagyobb tetőkertjébe. Sült gesztenye és forraltbor illatába burkolózik a jégkorcsolyapálya, ami mellett hangulatos körhinta és kézműves vásár is várja a kicsiket és nagyokat. A szabadtéri, tetőkerti esemény, a Westend Winter Wonderland
Irán fő blokklánc-szervezete szerint a hatóságok hanyagul hajtották végre a kriptovalutákkal kapcsolatos törvényeket. Az egyesület aggódik a kormány tétlensége miatt, és felajánlja segítségét a szabályozóknak, akik véleménye szerint nem eléggé felkészültek egy ilyen kihívást jelentő feladat megoldására. Abbas Ashtiani, az…
Az idei Infotér Konferencia NISZ Színpadán az e-közigazgatás jövőjéről volt szó, az itt elhangzott előadásokból megtudhattuk, hogy a Belügyminisztérium az e-közigazgatásba olyan mesterséges intelligencia elemeket épített be, és engedélyezett jogszabályokban, melyek alapkövei lehetnek a további e-ügyintézési szolgáltatásoknak. Az e-közigazgatásban a