Éles ellentétek láthatóak a világgazdaságban: a koronavírus-járvány okozta sokk után megindult az élénkülés, a fejlett országokban a szolgáltatások kaptak nagy lendületet, a fejlődő gazdaságok közül pedig az exportorientáltaknak kedvez a helyzet. Ugyanakkor a tempós növekedésnek gátat szabnak az ellátási és termelési láncokon belül kialakult problé
A nyersanyaghiány és a kínálat csökkenése okozta válsághelyzetben hosszú távon csak az EU-ba irányuló alapanyagimport feltételeinek könnyítésével orvosolható a drasztikus acél építőanyag-áremelkedés a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno szerint. Bár bizonyos építőipari alapanyagok elérhetősége és ára esetében már érezhető ném
Még szeptemberben tartotta szokásos éves vándorgyűlését a Magyar Közgazdasági Társaság, a járványhelyzet miatt még részben online. Az esemény egyik panelbeszélgetése olyanra volt képes, amire kevesen az elmúlt húsz évben: összeültették a régió összes jegybankjának alelnökét, hogy az euróbevezetés kilátásairól beszélgessenek. A kétórás beszélgetésen
A KSH adatai szerint a járvány ellenére 2020-ban folytatódott a háztartások jövedelmének növekedése. Miközben például a lisztre fordított összeg a pánikvásárlások miatt 18 százalékkal nőtt, zöldségfélékből pedig 15 százalékkal ettünk többet.
Befejeződött az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. 2020-ban elindított, 3,4 millió euró értékű fejlesztési projektje. A saját forrásból megvalósult fejlesztéseket a vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából adták át Törökszentmiklóson, és a projekt keretében áts
Mindeddig azok a britek, akik nyugdíjcélú megtakarításokban helyezték el a pénzüket, 55 éves koruk elérésekor rendelkezhettek az addig összegyűjtött megtakarításuk sorsáról, tehát akár a teljes összeget is kivehették. Egy új törvénymódosítás alapján azonban nemcsak, hogy növelték ezt a korhatárt 57 évre, hanem azt a kiskaput is bezárták, hogy más n
6804 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 892 164 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 83 beteg, így az elhunytak száma 31 184 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu kormányzati portál.
A munkavállalók átlagosan 57 éves korukban szeretnének nyugdíjba vonulni, 9 évvel korábban, mint amit valószínűnek tartanak jelenlegi tudásuk szerint - derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készült kutatásból.
2021-ben az egy főre jutó átlagos vásárlóerő Európában 15.055 euró. A 42 vizsgált ország között azonban jelentős különbségek vannak a rendelkezésre álló nettó jövedelem tekintetében: Liechtenstein, Svájc és Luxemburg messze az élen jár, míg Koszovóban, Moldovában és Ukrajnában a legalacsonyabb a vásárlóerő. A liechtensteini lakosoknak például több,
Októberben 12 040 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly októberi szinthez képest 6,2 százalékos növekedést jelent. A JóAutók.hu várakozása szerint éves szinten a használtautó-behozatal volumene a tavalyi érték felett alakul majd.
A nyitást követő egy hónap elteltével a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonja már százezredik látogatóját fogadta, ezzel az eredménnyel bekerült a 2020-as kiállítás legnépszerűbb pavilonjai közé. Újabb mérföldkőhöz érkezett a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonja. A 15 legkülönlegesebb épület közé beválasztott pavilon a napokban fogadhatta száz
Új magasságokban a világpiaci árbarométer: 2011 júliusa óta nem látott szintet regisztráltak az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szakértői.
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon.
Ed Sheeran, az Imagine Dragons, a YUNGBLUD, a Griff és a girl in red is csatlakozik a 2021-es MTV EMA fellépőihez. A zene globális ünnepét november 14-én, vasárnap, az MTV csatornáin közel 180 országban közvetítik Budapestről. A korábban bejelentett zenei nagyágyúk között olyan ikonikus előadók szerepelnek, mint Maluma, Måneskin, Kim Petras és Sawe
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány november 22. és 28. között oltási akcióhetet rendez a kórházi oltópontokon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
A kilenc legnagyobb hazai bank közül hatnál drágábban vehetünk fel lakáshiteleit novembertől. Szakértők számítása szerint a drágulás miatt egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitelre havi 6 ezer forinttal kell többet fizetni.
A hazai kiskereskedelmi piac az agglomerációs és a vidéki kereskedelmi parkokban, valamint a megújuló vidéki plázákban fejlődhet a leglátványosabban. A járvány és az elektronikus kereskedelem térnyerése ugyanakkor mindkét üzletközponttípusnál sokkal rugalmasabb alkalmazkodást követel bérbeadói és bérlői oldalról is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online nyomtatványkitöltőjével (ONYA) könnyen, egyszerűen, már akár kávézás közben, mobilról is beküldhetők a kérelmek a NAV-hoz.
Kevés hazai szektor mondhatja el magáról, hogy a koronavírus járvány nem hatott valamiképpen negatívan gazdasági teljesítményükre. Az állategészségügyi ágazat társas vállalkozásai szabályt erősítő kivételek.
Adatszolgáltatási hiba miatt jelentett reggel 107 koronavírusban elhunytat az operatív törzs, valójában azonban ennél kevesebben hugytak el a tegnapi napon.
Akár ötmillió dollárt is fizetne az amerikai külügyminisztérium annak, aki olyan információval tud szolgálni, amely a DarkSide nevű kiberbűnözői csoportban vezető pozíciót betöltő személyek azonosításához vagy tartózkodási helyéhez vezet – jelentette be Ned Price, a tárca szóvivője csütörtöki közleményében.
A biztosítótársaságok kulcsszerepet játszanak a klímasemleges technológiai innováció támogatásában - derül ki a Deloitte által a Cambridge-i Egyetemmel együttműködésben készített "Climate product Innovation in the Insurance sector" jelentésből.
November 4-én megrendezésre került az SSI Schäfer rendhagyó, zártkörű szakmai napja, amelynek a Budapesti Műszaki Egyetem, Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék, Új Bemutató Hallja adott otthont. A rendezvény célja az volt, hogy az érdeklődő logisztikai szakemberek, tervezők számukra fontos, naprakész információkat kapjanak az intralogis
A kilenc legnagyobb hazai bank közül hatnál drágábban vehetünk fel lakáshiteleit novembertől. A Bankmonitor.hu szakértőinek számítása szerint a drágulás miatt egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitelre havi 6 ezer forinttal kell többet fizetni.
Magyarországon elsőként az OTP Banknál vehetik igénybe a statisztikai értékbecslést az ügyfelek, a szolgáltatásnak köszönhetően a lakáshitel igénylési folyamat gyorsabb és költséghatékonyabb lehet. A hitelintézet becslése szerint évente több ezer ügyfél élhet a lehetőséggel, amely bizonyos esetekben kiváltja a hagyományos, helyszíni értékbecslési f
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az elmúlt héten (október 25-31.) az országban 9500 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, szemben az azt megelőző heti 12 ezer esettel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön a honlapján.
2021. november 5-től a GRÁNIT Bank elérhetővé teszi ügyfelei számára a Google Pay szolgáltatást, mely Android okoseszközökre kínál kényelmes és gyors fizetési megoldást.
Az OTP-csoport a vártnál kisebb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 120,173 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 1 százalékkal kisebb az előző negyedévinél, és 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A biztosítótársaságok kulcsszerepet játszanak a klímasemleges technológiai innováció támogatásában - derül ki a Deloitte által a Cambridge-i Egyetemmel együttműködésben készített "Climate product Innovation in the Insurance sector" jelentésből.
Napi Érdemi forgalom mellett vették meg az OTP részvényeit a negyedéves jelentés előtti napon, masszív zöld gyertyával erősödött és zárt új mindenkori csúcsra a papír. A 19400 forintos záró napi maximum, a pozitív jelentéssel megtámogatva pedig várhatóan a 20000 forintos lélektani értéket is célba veszi a folytatásban az árfolyam. A hosszú távú eme
Berobbant a negyedik hullám Magyarországon, ami a kórházakat is elérte. A Covid-betegek számának növekedése miatt előfordulhat majd, hogy az elektív műtéteket fel kell függeszteni, mert az ott dolgozó orvosok munkájára máshol van szükség.
Napi Nem vesztegeti az időt a MOL árfolyama, a gyorsjelentésre várva erősödött jelentősen a papír árfolyama, megközelítve ellenállási zónájának tetejét 2800 forint alatt. Az erős jelentés könnyen megadhatja azt a plusz lendületet, amire szüksége van a papírnak, így nem lenne meglepő, ha 2800 áttörésével zárná a hetet. Ezzel 2020 januárja óta nem lá
A magyar gazdaság szenved a többszörösére emelkedett áram- és gázárak miatt, de a lakossági rezsi fix ára biztosan fennmarad a választásokig, mert azt a kormány megvédi – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli interjújában. Mindez azt is jelenti, hogy a kormány a legmagasabb szinten is elismerte, hogy a gazdasági szereplőknek súly
Napi Mérsékelt forgalom mellett folytatta a korrekció a Richter árfolyama, tesztelve a 8800 forintos szintet. A rövidtávú mankó kitartott, 8850 forinton zárt az árfolyam. Hétfőn érkezik a vállalat harmadik negyedéves jelentése, ami könnyen eldöntheti az irányt az elmúlt hónapok 6-700 forintos tartományából. A 9105 forintos mindenkori csúcs alól érk
Napi Az OTP és a MOL emelkedése hajtotta tovább felfelé a BUX árfolyamát, erős zöld gyertyával tört új mindenkori csúcsra az index, kis híján elérve az 56000 pontos értéket is. A momentum egyértelműen a bikák oldalán, innen az emelkedő csatornában lehet tovább kapaszkodni felfelé. Az indikátorok még nem mutatnak túlvett jelzést, ez alapján is van