Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás - írta csütörtökön ismertetett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koppenhágai székhelyű európai irodája.
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány, a francia kormány nem tervez lezárást, kijárási tilalmat, de szigorítja a védettségi igazolás feltételeit, Portugáliában is újabb megszorításokat rendeltek el.
„A kormány két lábbal áll a valóság talaján, semmit sem zárok ki, de minden rosszat szeretnék elkerülni” – mondta a miniszterelnök az ország lezárásával kapcsolatban.
Az ország jelentős részén az elmúlt héten is száraz, csendes, őszi időben lehetett haladni a még hátralevő talajmunkákkal. A talajok őszi feltöltődése azonban nehezen haladt eddig, a mélyebb talajrétegekben jelentős a nedvességhiány. A következő tíz nap során időjárási frontokban bővelkedő, csapadékos időszak elé nézünk, amikor már a mélyebb talajr
Globálisan 260,1 millió fertőzéses esetet, 5,2 millió halálesetet és 7,53 milliárd beadott vakcinadózist tart számon a Johns Hopkins Egyetem a koronavírussal összefüggésben, amelynek most egy afrikai eredetű, nagy mutációs képességű új variánsa miatt kezdtek el aggódni a pénz- és tőkepiacok. Pénteki járványhíreink egy cikkben.
Erős bejelentéssel indult a GSMA, Intel, 3GPP, Omdia, CCS Insight és a China Telecom részvételével megrendezett nemzetközi 5G technológiai csúcstalálkozó (5G Summit and User Congress 2021). Dr. Bai Gang, a ZTE RAN termékekért felelős alelnöke által ismertetett, az iparágban egyedülálló, mesterséges intelligencia alapú NodeEngine megoldásra épülő 5G
Erőteljes kockázatkerülés alakult ki péntek reggelre a feltörekvő piacokon a koronavírus új szupervariánsa miatt. Gyakorlatilag mindent adnak a devizapiacon, ami kockázatosnak számít, a forint is fél százalékos gyengülésben van már reggel nyolckor.
Itt minden az agrárdigitalizációról szólt, a legfontosabb magyar agrártechnológiai startupok, a meghatározó piaci szereplők és a kormányzat, mind képviseltették magukat. Mi is ott jártunk és számos interjúban, cikkben számolunk majd be mindenről a kedves olvasónak.
Gyengült péntek reggelre a forint az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben; az eurót a csütörtök este hét órai 365,91 forint után 367,16 forinton jegyezték.
Tizenkét női és tíz férfi ügyfélszolgálatost választott a zsűri, mostantól a közönség dönthet róla, kik legyenek 2021-ben az ország legszebb hangú ügyfélszolgálatosai. Indul a szavazás a Contact Center Hangszépségversenyen! A közönségszavazás vége december 6. éjfél. Az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) tizedik alkalommal rendezi meg a hagy
Eladja a taszári repülőteret a kormány, a jelenleg használaton kívül lévő katonai légibázisból kereskedelmi repülőtér lehet – derül ki a tegnap esti Magyar Közlönyből.
Rackaszőrből, majd merinógyapjúból készítették. Volt dísztelen, de hímzett, majd rátétes is. Időnként tiltották, de mit sem értek vele, egy ökröt is megadott érte a legény, ha mutatni kívánta: megteheti, dolgos ember, készen áll már a házasságra. Balladákban, népdalokban azt is megénekelték, hogyan lett a betyárok szemfedője… Kezdik már sejteni mir
Globális hangulatromlás figyelhető meg ma reggel a tőzsdéken, nagyot estek az ázsiai tőzsdék, szakadnak az amerikai határidős indexek, Európában is komoly mínuszok jöhetnek, de adják az olajat is - röviden tehát nem indul jól a nap. Az általános piaci hangulatromlás oka, hogy egy új, valószínűleg a vakcináknak ellenálló koronavírus-változat ütötte
Budapesten hozza létre legújabb nemzetközi szolgáltató központját az EY. Az EY Global Delivery Services (GDS) Magyarországon 500 munkatársat tervez felvenni a következő 3 évben az adótanácsadás, a könyvvizsgálat, az üzleti-, stratégiai és tranzakciós tanácsadás területén. A központ innovatív üzleti megoldásokat kínál az EY tagvállalatai számára sze
Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult helyzetnek számos oka van, köztük a koronavírus-járvány, amelynek hatására drasztikusan megnőtt a kereslet az elektronikai eszközök és alkatrészek iránt. A Furbify-nak, a felújított laptopok szakértőjén
Az energiaárak emelkedése számos iparágban okoz problémát. Az áram- és gázszolgáltatás sok cég számára kritikus a működése szempontjából. Ilyen – többek között – a mosodai szolgáltatás, amelynek tevékenységére erőteljesen kihat a vegyszerárak emelkedése, a szállítási költségek és a munkabérek növekedése is. Erről kérdeztük a Referencia Mosodák Zrt
A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk szerint pedig a videójátékozásban gondtalanul el lehet merülni. A gyermekük játékfüggőségétől ugyan valamelyest tartanak, ugyanakkor jó lehetőséget látnak benne a stressz levezetésére, és a reflexek fejlesztésére. Több mint 60 százalékuk egyáltalán nem
A Szupermenta termékteszten ezúttal 24 babapiskótát, illetve babapiskóta jellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak jelölési hibák.
A Fed azt kockáztatja, hogy nem reagál időben az infláció emelkedésére és elkésik a kamatemeléssel - mondta Donald Brash, az új-zélandi jegybank egykori elnöke a CNBC-nek.
11 871 új fertőzöttet és 162 halálesetet regisztráltak Magyarországon az elmúlt 24 órában, az oltási akcióhét negyedik napján 139 ezer oltást adtak be. Eddig 527 ezer fő, köztük 63 ezer oltatlan ember kérte az oltást az akcióhéten, amelyet most egy héttel meghosszabbított a kormány. 6913 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 695-en vanna
Erőteljes kockázatkerülés alakult ki péntek reggelre a feltörekvő piacokon a koronavírus új szupervariánsa miatt. Gyakorlatilag mindent adnak a devizapiacon, ami kockázatosnak számít, a forint is fél százalékos gyengülésben van már reggel nyolckor.
Máig sok autós számára jelenti az új év első napja a kötelező biztosítás fordulónapját, az átkötés ideje azonban novemberre esik. A biztosítóknak legkésőbb a fordulónap előtti 30. napig meg kell kapnia a szerződés felmondásáról szóló dokumentumot, ezért összegyűjtöttük, mire kell figyelnie azoknak, akik most váltanak biztosítót.
A Magyar Közlöny 214. számában öt új kormányrendelet jelent meg, köztük a a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges helyi adó intézkedésről szóló 535/2020. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 641/2021. (XI. 25.) kormányrendelet.
Újdonság a Dreher világában, ez alkalommal azonban nem egy újabb sör kerül a polcokra. Az ismert urban designer és grafikus művész, Fork Imre tervezett kapszulakollekciót a történelmi sörgyár számára. Az egyedi streetwear darabok között pólók, pulóverek és sapka is található. A sörgyár ismét a divatipar felé vette az irányt, az egyedi darabok megte
Jelentős növekedést ért el a 4iG Nyrt. a harmadik negyedévben is, így az első 9 hónap konszolidált árbevétele meghaladta az 53 milliárd forintot, ami 58 százalékos emelkedés éves alapon - közölte a társaság
Gyengült péntek reggelre a forint az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben; az eurót a csütörtök este hét órai 365,91 forint után 367,16 forinton jegyezték.
Napi Erősen kezdte a tegnapi kereskedést az OTP árfolyama, a 20 és 50 napos mozgóátlag fölé szúrva 18500 forintig tudott emelkedni, a napközben érkező fordulat azonban 18000 alá kísérte vissza a papírt. Ezzel a soron következő ellenállások fölé zárás nem sikerült, a hosszú felső kanócos doji gyertya pedig a folytatás kapcsán is bizonytalanságot hoz
Már-már pánikszerű hangulatban indul a kereskedés a vezető európai tőzsdéken, a DAX 3,4 százalékot esett, ennél nagyobb napon belüli zuhanásra több mint 1 éve nem volt már példa. A koronavírus új szupervariánsa miatt kezdtek aggódni a befektetők, az Egyesült Királyság ideiglenesen már fel is függesztette járatait hat dél-afrikai országból. A Dél-Af
Napi Nem volt hosszú életű a MOL pozitív korrekciója, a szerdai megtorpanás után csütörtökön élesen lefelé fordult az árfolyam, nem tudta így tesztelni mozgóátlagait a 2600 forintos szinten. Ez negatív fejlemény a rövidtávú várakozások szempontjából, a folytatásban további nyomás kerülhet a 2450 forintos támaszzónára. Ez sérült az elmúlt egy hétben
Napi A Richter árfolyam egyszerre csak egy irányba szeret haladni, csütörtökön sorozatban az ötödik zöld gyertyáját produkálta, tovább erősödve 8800 felé. Ez a szint mérsékelt erejű ellenállás az útjában, pénteken megpróbálhatja leküzdeni. Kevéssé biztató, hogy a forgalom egyre inkább elfogy az emelkedésben, csütörtökön már egészen minimális volt,