Napi Jelentős forgalom mellett ütöttek nagyot az OTP árfolyamán, a bankpapír 5 százalékot meghaladó mértékben esett hétfőn. A 100 napos mozgóátlag nem bírta tehát sokáig a nyomást, a tegnapi eséssel pedig 17000 alá érkeztünk meg. Ez a lélektani szint jelölte az augusztus közepén látott kitörési pontot, illetve itt találjuk az elmúlt félév emelkedés
Növekedett a magyar lízingpiac az idén, a bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett.
Az Európai Központi bank elfogadott egy új felügyeleti keretrendszert a digitális fizetésekre vonatkozóan, ami magába foglalja a stablecoinok és más kriptoeszközök szigorúbb ellenőrzését is.
Ukrajna gabonakészlete 25,9 millió tonnát tett ki november 1-jén, ami 5,5 millió tonnával több, mint 2020 azonos időpontján – derült ki az Állami Statisztikai Szolgálat adataiból.
Aktivizálták magukat az ellenzéki térfélen a magyar milliárdosok. Meglepő helyről érkezik az újabb közéleti aktivitás, de csak csütörtökön derülhet ki, pontosan, mire is készülhet Gattyán.
Az Egyesült Államok várhatóan kedden jelenti be, hogy nyersolajat kölcsönöz a biztonsági készletéből annak a tervnek a részeként, amelyet az energiaárak csökkentése érdekében dolgozott ki a legnagyobb ázsiai energiafogyasztókkal - mondta egy, a helyzetet ismerő Biden-kormányzati forrás a Reutersnek.
A BlackRock és az Invesco után több nagy alapkezelő is bejelentette, hogy vizsgálja olyan befektetési alapok piacra dobását, amelyek kriptoeszközökhöz való kitettséget adnak a befektetőknek – számol be a hírről a Financial Times.
Majdnem 131 ezren mentek oltásra az oltási akcióhét első napján. Mint kiderült, 18,5 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették. Mutatjuk, mit kell tudni az oltási akcióhétről.
Az elmúlt napokban valamelyest elromlott a hangulat a tőzsdéken, Európában egyrészt a koronavírusos esetszámok emelkedése és az újabb korlátozások nyomják rá a bélyegüket a piaci hangulatra. Eközben az USA-ban az látszik, hogy beindult egy kisebb korrekció, miután például a benchmarknak számító S&P 500 a hosszabb időtávokon már túlvetté vált, illet
Az Uber felveszi a kannabiszt az alkalmazáson keresztül rendelhető termékek listájára, bár egyelőre csak a kanadai Ontario államban élő ügyfelek számára lesz elérhető a szolgáltatás. A vállalat szerint a kannabisz alkalmazásába történő bevonása segít visszaszorítani a kábítószer illegális piacát és segítene csökkenteni a marihuána hatása alatt álló
A fővárosban és környékén, valamint a legnagyobb városainkban akár kétszeres is lehet a korszerű, hűthető-fűthető, szigetelt, nagyobb belmagasságú raktárak bérleti díja, mint a 30-70 éves „ipari műemléki” őskövületeké. Országos átlagot tekintve pedig akár 66 százalékkal magasabb, négyzetméterenként 5 euró feletti áron lehet kibérelni a modernebb, ú
Az elmúlt napokban valamelyest elromlott a hangulat a tőzsdéken, Európában egyrészt a koronavírusos esetszámok emelkedése és az újabb korlátozások nyomják rá a bélyegüket a piaci hangulatra. Eközben az USA-ban az látszik, hogy beindult egy kisebb korrekció, miután például a benchmarknak számító S&P 500 a hosszabb időtávokon már túlvetté vált, illet
A Megújuló vidék, megújuló agrárium program révén az Agrárminisztérium a teljes magyar élelmiszertermelés és mezőgazdaság fejlesztését célozza az értékteremtő és hatékonyságnövelő beruházások támogatása révén – közölte Nagy István tárcavezető.
Európa legtöbb részén a szép őszi időjárás jó előrelépést tett lehetővé az őszi vetésben és a korai termésfejlődésben, de a kevés csapadék Közép- és Kelet-Európában némi aggodalomra ad okot – közölte jelentésében az Eu termésfelügyeleti szolgálata, a Mars.
A Megújuló vidék, megújuló agrárium program révén az Agrárminisztérium a teljes magyar élelmiszertermelés és mezőgazdaság fejlesztését célozza az értékteremtő és hatékonyságnövelő beruházások támogatása révén – közölte Nagy István tárcavezető.
Óriási összegű támogatásokhoz jutott a magyar gazdaság az Európai Unióhoz történő csatlakozás óta. Az utolsó tíz évet vizsgálva az MNB fizetésimérleg-adataiból az látszik, hogy 2010 és 2020 között 9200 milliárd forinttal kapott több támogatást Brüsszelből a kormányzat, mint amennyit befizetett, így az elmúlt 11 évben a magyar GDP 3,3 százalékának m
Erős teljesítményt mutat a francia gazdaság a vállalatvezetők megítélése szerint, mind a szolgáltatószektor, mind az ipar növekedni tudott az előző hónaphoz képest - derül ki a novemberi BMI-indexekből. A német index is erős gazdaságról árulkodik: az ipar és a szolgáltató szektor teljesítménye is meghaladta a várakozásokat, a szolgáltatószektor növ
Egy zsombói pecsenyekacsa állományban és egy újkígyósi tenyészlúd állományban is elsődleges madárinfluenza kitörést diagnosztizált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzést vasárnap erősítették meg a vizsgálatok, mindkét állomány felszámolása folyamatban van.
Az eMAG és az Extreme Digital november 19-i Black Fridayén a magyar vásárlók 10,13 milliárd forint értékben több mint 420 ezer darab terméket rendeltek, ami jelentősen felülmúlja a tavalyi év eredményeit. A legjobban a háztartási eszközök, tisztítószerek, baba-mama termékek és a laptop/IT termékek fogytak, de belföldi szállást/utat is vásároltak kö
A Coca-Cola Magyarország két évvel ezelőtti karácsonyi akciójának folytatásaként újra lehetővé teszi, hogy egy apró gesztussal segítsünk a rászorulóknak. A budapesti Szent István Téren megrendezett adventi vásár látogatói minden, a helyszínen megvásárolt Coca-Cola üdítővel azokat támogatják, akiknek leginkább szükségük van rá; a Magyar Vöröskereszt
Hétfő estére sem csillapodott a forint gyengülése, így ma reggel is 370 felett kezdi a napot az euróval szemben, a reggeli órákban pedig tovább gyengült, és már a 371-et is átvitte. A magyar deviza tegnap új történelmi mélypontra esett, és már ma is megvolt az új mélypont.
Nem öröm, ha az infláció és a folyó fizetési mérleg számok is romlást mutatnak, de érdemes a számok mögé nézni, mert akkor elkerülhetjük, hogy "akkor és ott kezdjük kongatni a harangot, amikor és ahol arra nincs szükség" - írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságban közzétett cikkében.
Erős harmadik negyedéves eredményekről számolt be múlt héten a Masterplast gyorsjelentésében, a főbb számok és a marzsok is emelkedtek. A negyedéves gyorsjelentésre reagálva az MKB elemzője megerősítette a cégre korábban megfogalmazott, 5167 forintos célárat, ami 22 százalékkal van a jelenlegi árfolyam felett, az ajánlása változatlanul vétel.
Elsősorban a kis- és középvállalkozások pénzügyi tudatosságának növelése, a számlamozgások, kiadások és bevételek áttekinthetővé tétele a célja annak az új terméknek, amely a fejlesztők ígérete szerint véget vethet a kkv-szektorra még mindig jellemző „pénzügyi vakrepülés” korszakának.
A finanszírozott összeg hiába érte el az 512 milliárd forintot, a növekedés mögött valójában az eszközök drágulása áll. Részletes elemzés a lízingpiac alakulásáról.
Elsőre több mint 40 zenekart tartalmazó nagy csomaggal jelentkezett a 2022-es Sziget. Augusztusban érkezik a Hajógyári szigetre az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon valamit Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi.
Két év kihagyás után 2022 augusztus 10-15-ig megtartják a Sziget Fesztivált. A fellépők között pedig már biztosan ott lesz az az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon is.
Napi Bár mérséklődött a forgalom, nem tudott szabadulni az eladói nyomás alól a MOL árfolyama, ezzel újabb napot zárt 2450 forint alatt. Szignifikánsnak még nem nevezhető a letörés, de egyelőre fordulatra utaló jelzésnek sincs nyoma a támaszzóna alól. Az RSI közel a 30-as értékhez, de nem beszélhetünk túladottságról még, így kérdéses, hogy innen fo
Több Fülöp-szigeteki kutatóhellyel és felsőoktatási intézménnyel is szorosabbra fűzi kapcsolatait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate). Az együttműködések keretében főként magyar vetőmagok felhasználását, közös rizsnemesítést, képzési és oktatási programok kialakítását és a helyi kistermelők nemzetközi piacra segítését támogatja a MATE.
Napi A Richter tartotta a lelket a magyar piacban, némileg bizonytalanul, de kijelenthetjük, hogy egyelőre falsnak bizonyult 8400 letörése. Hétfőn a 200 napos mozgóátlaghoz kapaszkodott vissza a papír. 8500 és 8600 forint között tömörül lényegében mindhárom főbb mozgóátlag, ezek átlépése fordítana jelentősen a technikai kép szentimentjén. A követke
Napi Az OTP vezetésével esett tovább a BUX árfolyama, 51000 alá ütötték az indexet. Az 50600-51000 pontos zóna egyelőre támaszt érdemben nem tud nyújtani, ez alapján egyelőre kérdéses a fordulat a keddi kereskedésben. A nap elején elképzelhető pozitív korrekció, de jelenleg nem látszik, hogy tartósabban át tudná venni a gyeplőt a vételi oldal. A kö
Hétfő estére sem csillapodott a forint gyengülése, így ma reggel is 370 felett kezdi a napot az euróval szemben, a reggeli órákban pedig tovább gyengült, és már a 371-et is átvitte – írja a Portfolio.hu.