Az elmúlt másfél év tapasztalata az, hogy a stabil, strapabíró és kellően biztonságos vállalati internet nélkül nehéz reagálni a hirtelen jött kihívásokra. A többnyire mobilszolgáltatásáról ismert Telenor már nem csak vállalati vezetékes internetszolgáltatást kínál minden vállalati szegmensben, hanem havidíjas menedzselt tűzfalat is ajánl közép- és
A gyógyszeripar vezető cégeinek kutatás-fejlesztési tevékenységét már a biotechnológia határozza meg, ez az a terület, ahol valódi áttörést, innovációt tudnak létrehozni - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy a gyógyszeripari vállalat a 2019-ben bejelentett új
Számos építkezés, vagy éppen évek óta álló épület körül történhetnek mérnöki bakik, amelyek legtöbbször szerencsére „csak” anyagi kárt okoznak, ritkább esetben azonban akár emberi életeket is követelhetnek. A Viasat Explore Építési szarvashibák című nyolcrészes dokumentumsorozata ilyen katasztrófákat vizsgál szakértő szemekkel. A teleszkópos daru v
Ismét jelentkezik a Kripto Akadémia Online Meetup sorozata, ezúttal a stresszkezelés lesz a téma. Bizony ez olyasmi, amiről ritkán esik szó, azonban fontos lenne, hogy rendszeresen foglalkozzunk a témával. A stressz minden embert érint, ki jobban, ki rosszabbul kezeli. Azonban…
A legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások november 9-étől újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden.
Akik bankszámlára kapják a nyugdíjukat, azok a menetrend szerinti összeg mellett most pénteken kapják meg a visszamenőleges nyugdíjemelésből adódó többletet is.
Mára a koronavírus-járvány napi regisztrált esetszáma meghaladta a második hullám csúcsát, és látványos gyorsulást mutat. A negyedik hullám külön sajátosága az egészen erőteljes gócosodás.
A The Safer nevű olajszállító tartályhajó 2015 óta dekkol Jemen partjainál – egy akkori konfliktus miatt nem engedték tovább. Egy friss kutatás most arra figyelmeztet: milliók ivóvizét mérgezheti meg a hajó, ha nem tesznek ellene valamit.
A MicroStrategy vezérigazgatója, Michael Saylor szerint még komoly felhajtó erő lehet a legjelentősebb kriptovaluta mögött. A szoftvercég teljes bitcoin-állománya jelenleg 114 04 darab, az aktuális árfolyamon számolva ez a mennyiség nagyjából 7,6 milliárd dollárt ér.
Október első napjaiban átlépte az 1000 milliárd forintot a folyósított lakáscélú hitelek összege – erre eddig éves összevetésben sem volt még példa soha. A piacot továbbra is a használt lakások finanszírozása alakítja – 10-ből 7 hitelforint ilyen vásárlásokat finanszíroz. A money.hu értékelése szerint az új lakások vásárlásának részarányát az év vé
"A magyarországi GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítások 1990 óta nem tapasztalt magasságba, 1,61 százalékra nőttek 2020-ban. A tavaly felhasznált forrásmennyiség a 2009-es tétel több mint két és félszerese, mintegy 771 milliárd forint volt. Az állami költségvetési ráfordítások összege 2010 óta lényegében megduplázódott, az elmúlt évben már 25
Kedd éjszaka bejelentették: az amerikai hátterű DoorDash felvásárolja a finn Wolt-ot 7 milliárd euróért. A felvásárlás után a vevő abban bízik, hogy vezető helyi kereskedelmi platformmá tud fejlődni a célországokban, ami a következő években jelentős üzleti növekedést eredményez.
A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk. Mikor kezdhetjük el az etetést? Milyen eleséget kedvelnek a gyakoribb kertünkbe látogató madárfajok? Miért fontos az itatás? A tov
Kedden a vártnál magasabb inflációs adat lepte meg a piacot, ez a forint gyengülését is hozta magával, estére azonban kicsit visszakorrigált a magyar deviza. Így ma is kicsivel 360 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban az MNB jövő keddi kamatdöntésére figyelnek már.
A CEEPUS pályázatok keretében többek között Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország és Lengyelország egyetemein is tanulhatnak a hallgatók.
Megkezdte külső áramforrás nélkül működő csomagautomatáinak telepítését a Packeta Hungary Kft. Az érintésmentes és 0-24 órás küldeményátvételt biztosító automaták kihelyezése Budapesten és Pest megyében kezdődött, 2021 végére pedig országosan közel 100 egységet terveznek beüzemelni. A vállalat csomagszállítási szolgáltatása Magyarországon további t
Közel harmincéves csúcsra gyorsult az infláció Németországban októberben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közzétett végleges adatsorának tanúsága szerint. A felülvizsgálat során nem változtattak az előzetesen közölt adatsoron.
A német nemzeti járványügyi központ rekordszámú új koronavírusos megbetegedést jelentett ma. Az ország egyik vezető virológusa pedig arra figyelmeztetett, hogy újabb zárlatra lesz szükség, ha nem gyorsulnak fel gyorsan az oltások, írja a The Guardian.
Rekordszámú nevezés érkezett idén „Az Év Honlapja” versenyre, összesen 331 honlap, applikáció, kreatív és technológiai megoldás, valamint digitális marketing kampány méretteti meg magát összesen 28 kategóriában. A versenyt már 20. alkalommal rendezik meg. A Magyar Marketing Szövetség tájékoztatása szerint a kategóriák közül továbbra is a Szolgáltat
Kedd délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők. Az úgynevezett VISSZADO-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-éig kitölteni és elküldeni, akik családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők k
Kedden délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők.
Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Így a következő egy évben a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók fizetése várhatóan újra olyan ütemben nőhet, mint a járvány előtt. A középvállalkozások, illetve a mezőgazdasági cégek terveznek leginkább bé
A jövő év elejétől jelentős változás jön majd a Meta (korábban Facebook) érdekeltségébe tartozó közösségi felületek hirdetési gyakorlatában, nem lehet majd olyan célzott hirdetéseket elhelyezni, amelyek az emberek érzékeny jellemzőire vonatkoznak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vallás, politikai álláspont, etnikai hovatartozás, szexuális irá
Picit furán alakul a DAX árfolyama mostanában. Az index csúcsra emelkedett, igaz volt benne egy kis nyögve-nyelősség, de ott úgy korrigált, hogy valójában konszolidáció volt, ami pozitív jel.
Az októberben lezárult budapesti „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás után nem is tudjuk, valójában miről is szól ez a jól fialó ágazat.
Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Így a következő egy évben a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók fizetése várhatóan újra olyan ütemben nőhet, mint a járvány előtt. A középvállalkozások, illetve a mezőgazdasági cégek terveznek leginkább bé