2021. január 6. szerda

jan. 6
10:20
Vége a kivárásnak az ingatlanpiacon! (TőzsdeFórum)
Átárazzák az ingatlanpiacot a támogatások.
jan. 6
10:21
400 ezer forint közelébe ért a bruttó átlagfizetés tavaly októberben (Privátbankár)
8,8 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi.
jan. 6
10:22
Ideértek az októberi keresetek (TőzsdeFórum)
397 400 forint volt a bruttó átlagkereset tavaly októberben.
jan. 6
10:24
Remek hangulatban indul a reggel Európában (TőzsdeFórum)
Erősödtek a nyugat-európai tőzsdék nyitásban.
jan. 6
10:30
5,5 százalékkal emelkedtek tavaly novemberben az ipari termelői árak (Menedzsment Fórum)
Elsősorban a forint gyengülése miatt.
jan. 6
10:33
Hűtheti a pezsgőt Biden – demokratapárti győzelmek lehetnek Georgiában (Privátbankár)
Az már szinte biztos, hogy az egyik szenátusi hely a demokratáké lesz a hagyományosan republikánus tagállamban, és a másik hely megszerzésére is komoly esélyük van. Ha mindkettőt behúzzák, átveszik az irányítást a Szenátusban.
jan. 6
10:36
Hosszú távú gazdasági növekedés, az ökológiai szempontokra egyaránt figyelve (Portfolio)
Gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint a hosszú távú eredményes felzárkózás alapja a termelékenység növelése. A cikksorozat előbbi részeiben foglalkoztunk a munkatermelékenységgel, az innovációs és a digitalizációs hatékonysággal, most a cikksorozat záró részében az ökológiai hatékonyságot tekintjük át. Míg korábban szinte kizárólag a munkatermelé
jan. 6
10:36
A Volkswagen adta el a legtöbb villanyautót Magyarországon (newtechnology.hu)
2020 az elektromos forradalom éve volt a Volkswagennél, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly a világ vezető autógyártójának zászlós márkája, a Volkswagen adta el a legtöbb villanyautót Magyarországon. 2020-ban a hazai vásárlók összesen 547 villanyhajtású Volkswagen modell mellett döntöttek, ezzel a márka piacvezetővé vált a magyarországi
jan. 6
10:38
Az ABB ipari robotjai megkapják a Wizard Easy Programming szoftvert (newtechnology.hu)
Az ABB kiterjeszti az egyszerű programozási környezetet ipari robotpalettájára, ezzel megkönnyíti a robotok telepítését, programozását és kezelését különösebb képzettség nélkül. Az ABB elindította a Wizard Easy Programming szoftverjét az IRB 1100 sorozatú ipari robotjain, így lehetővé válik a szoftvert első alkalommal használók számára, hogy minden
jan. 6
10:42
Rengeteg a változás Magyarország agráregyeteme körül – megszólaltak az új vezetők (Agroinform)
2021. január 5-én, a Kuratórium tagjai, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektorával közösen tartott online sajtótájékoztatójukon felvázolták elképzelésüket az Egyetem jövőjét, illetve az Egyetemmel történő együttműködést illetően.
jan. 6
10:45
Tavaly novemberben 5,5 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak (Privátbankár)
Elsősorban a forint gyengülése miatt.
jan. 6
10:48
A bíróság sem hitt a civil vadkárbecslésben, most új világ jön (Mezőhír)
Eddig a bíróság sem hitt a civil vadkárbecslőkben. Az egységes metodika és a drónok változtathatnak ezen.
jan. 6
11:00
Nagyobb volt a visszaesés az eurózóna szolgáltató szektorában decemberben, mint hittük (Portfolio)
Az előzetes adatokban szereplő 47,3 pont helyett csak 46,4 pontra emelkedett decemberben az eurózóna szolgáltatószektorbeli beszerzésimenedzser-indexe a novemberi 41,7-ről, azaz jóval nagyobb maradt az ágazat visszaesése az előzetesen beérkezett adatoknál – közölte szerdán az IHS Markit.
jan. 6
11:03
Átlagosan ennyit keresünk (Infostart)
A bruttó átlagbér már majdnem 400 ezer forint, a nettó viszont messze elmarad ettől. A KSH számai.
jan. 6
11:06
397 400 forint volt a bruttó átlagkereset októberben (ProfitLine)
Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 397 400 forint volt, éppúgy, mint szeptemberben 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban; az első tízhavi bruttó átlagkereset 395 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 900 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán a Köz
jan. 6
11:06
Gazdainfó: indul az adatszolgáltatások időszaka (Agrofórum)
Új év, új kezdet - tartja a mondás, ám a gyakorlott gazdálkodó már tudja, hogy ilyenkor bizony még a múlt év lezárásaként mindenféle jelentési kötelezettségnek eleget kell tenni. Nézzük mik is ezek!
jan. 6
11:12
Miért lenne embertelen a technológiai fejlődés? (Portfolio)
Tavaly év közben éppen a Portfolio - a koronavírus miatt - online formában megtartott konferenciáján nekem is volt szerencsém beszélni róla, hogy a járványhelyzet felpörgette a digitalizációt. A korlátozások nyomán ugrásszerűen nőtt a távmunkában dolgozók aránya, mindenki videokonferenciázik, online rendel, weboldalt fejleszt, felhőbe költözik. A j
jan. 6
11:15
Borús jövőt jósolnak a brit gazdaság számára (TőzsdeFórum)
A brit GDP 2,5 százalékkal csökken az első negyedévben - JPMorgan.
jan. 6
11:21
Hogy alakultak az ipari termelői árak? (Piac és Profit)
Tavaly novemberben az ipari termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat; az áremelkedés ütemét elsősorban a forint gyengülése befolyásolta az euróval szemben.
jan. 6
11:23
Ön is érzi? Közel 400 ezer forint a bruttó átlagkereset (Piac és Profit)
8,8 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi.
jan. 6
11:24
Delta Technologies részvényeket idegenített el a társaság felügyelőbizottsági tagjának vagyonkezelője (Portfolio)
Delta Technologies részvényeket idegenített el a társaság felügyelőbizottsági tagjának kizárólagos tulajdonában álló BF Vagyonkezelő Zrt.
jan. 6
11:26
Koronavírus: készül az indiai vakcina is (Portfolio)
Újabb koronavírus-vakcina léphet a fázis 3 vizsgálati szakaszba, ezúttal egy indiai vakcina. A Cadila Healthcare elnökének nyilatkozata szerint hamarosan elkezdik a tesztet 30 ezer önkéntes bevonásával.
jan. 6
11:28
Koronavírus: drámai halálozási adatot közöltek Magyarországról (Portfolio)
Egy hét alatt 3616 fő veszítette életét a KSH legfrissebb heti halálozási adatai szerint, a 2020-as 50. héten. Ami viszont sokkal szomorúbb, hogy a november közepi, 46. heti halálozást a KSH feljebb korrigálta, így az akkori heti halálozás 3829 fő lett, ami rendkívül szomorú rekordot jelent.
jan. 6
11:36
Izraelben eddig zártlat sem segített a helyzeten (ProfitLine)
Az eddigi zárlat nem csökkentette az aggasztóan magas koronavírus-fertőzési adatokat Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja szerdán.
jan. 6
11:36
Megszólalt a sztárbefektető: Egyértelműen túlértékelt a Tesla (Portfolio)
Bill Gross, a világ egyik legismertebb kötvénybefektetője szerint kimondottan túlértékeltek az amerikai piacok, a tőzsdék év végén tapasztalt ralija leginkább az intenzív spekulációnak és annak a körülménynek köszönhető, hogy nulla közeli szinten vannak a reálkamatlábak. A guru szerint többek között a Tesla is egyértelműen a túlértékelt vállalatok
jan. 6
11:48
Oltásigazolással mehetünk csak tömegrendezvényekre? Ezt tudjuk eddig a magyar rendszerről (Portfolio)
A kormányközeli Ripost friss értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy sok helyre, főleg tömegrendezvényekre csak az oltással rendelkezőket és a koronavíruson már átesetteket fogják beengedni Magyarországon is. Több nemzetközi cég is szerződést kötött digitális oltásigazolások fejlesztőivel, Franciaországban pedig már a parlamentig jutottak a
jan. 6
11:57
Tilos a hálapénz! – az új logó egy háziorvos ötlete (Menedzsment Fórum)
A TILOS DOHÁNYOZNI mintájára elkészült az új logó, amelyen ez áll: TILOS A HÁLAPÉNZ. Az ötlet egy háziorvosé, aki ilyen módon is szeretné transzparenssé tenni a törvénnyel szabályozott, január 1-jével életbe lépett ’új’ világot.
jan. 6
12:00
A befektetők nem szeretik az autóipari részvényeket, aminek súlyos következményei lehetnek (Portfolio)
A hagyományos autóipar viszonylag kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess szerint.
jan. 6
12:06
Etikus hackereket képeznek a tokiói olimpiára (ProfitLine)
Több mint kétszáz informatikai szakértőt képeznek ki a nyári, tokiói olimpiára és paralimpiára, nekik az lesz a feladatuk, hogy megakadályozzák a játékok ellen irányuló esetleges kibertámadásokat.
jan. 6
12:09
Biden mindent vihet, zuhannak a technológiai részvények (Privátbankár)
Meglepetést okozott a piacokon, hogy Joe Biden és pártja nagy valószínűséggel megnyeri mindkét szenátusi helyet Georgia államban, így a megválasztott elnök könnyebben véghez viheti terveit. A fontosabb tőzsdeindexek szépen emelkednek, a technológiai részvények azonban várhatóan nagy zuhanással fognak ma nyitni, és Európában is esnek. Remek formában
jan. 6
12:12
Trágyából előállított biogázüzemű teherautókra vált egy finn tejipari óriás (Agroinform)
A finn Arla Food tejipari vállalat megkezdte a Scania biogázüzemű teherautóinak munkába állítását, ezzel jelentősen csökkentve a szén-dioxid-kibocsátását.
jan. 6
12:12
Kevésbé borúsak a magánszektor mutatói (TőzsdeFórum)
Lassult az euróövezeti magánszektor teljesítménycsökkenése decemberben.
jan. 6
12:18
Felpattant a magyar tőzsde, tépik a Mol-t (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken javarészt negatív hangulat uralkodott szerdán, miután Hongkongban több ellenzéki politikust és demokrácia-párti aktivistát letartóztattak, az európai tőzsdék viszont emelkednek a mai kereskedésben, a tengerentúlon pedig vegyes nyitás várható. A befektetők fő fókuszában az amerikai szenátusi választások vannak, ahol egyre nagyobb
jan. 6
12:21
Mennyire látszódik a magyar családok fogyasztásán a járvány? (Piac és Profit)
A korlátozások és a gazdasági visszaesés ellenére 2020-ban a fogyasztási kiadások összege nem csökkent: a 22 400 milliárdos családi költekezés értéke 500 milliárddal növekedhet idén.
jan. 6
12:30
Szlávik János reméli, hogy a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát (Portfolio)
Tavaszra mindenképpen lesz bárki számára elérhető vakcina, és reményei szerint a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Blikknek. Nem vár nagy felfutást az esetszámokban az ünnepek elmúltával.
jan. 6
12:32
Kiderült, hol épülhet fel Budapesten az új kínai egyetem (Portfolio)
A főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a Fudan Egyetem budapesti campusa - írja a Népszava.
jan. 6
12:36
Koronavírus Magyarországon: közel 21 ezren kaptak már oltást (Portfolio)
Ma is megvolt az operatív törzs szokásos napi sajtótájékoztatója, amelyen elhangzott: közel 21 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be eddig. A következő körben hamarosan a szociális intézmények lakói és dolgozói jönnek, akiknek az együttműködését kérik. Az oltóanyag hetente érkezik Magyarországra, eddig három szállítmányban 79 ezer fő beoltására el
jan. 6
12:42
Közgazdasági hozzáállású agrárszakemberre van szükség (Agrárágazat)
Üzleti szemlélettel és pénzügyi menedzsmenttudással kívánja vezetni a kuratórium a gigaegyetemet.
jan. 6
12:51
Ezért nehéz a hagyományos autóipar élete? (Piac és Profit)
A hagyományos autóipar viszonylag kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess szerint.
jan. 6
13:00
Magyarországon 3,8 százalékos GDP bővülés várható (Demokrata)
Magyarország hazai összterméke (GDP) tavaly 5,9 százalékkal csökkent.
jan. 6
13:06
50 dollár felett az olaj ára - mire ez a nagy öröm? (ProfitLine)
A WTI 50,1 dollár volt ma reggel, ami azt jelenti, hogy közel 5%-kal ugrott tegnap az árfolyam. A fő hajtóerő a szaúdi bejelentés volt, mely szerint a királyság februárban és márciusban önkéntesen napi 1 millió hordós termelésvágást hajt végre.
jan. 6
13:06
Koronavírus: hamarosan indul az oltás a szociális intézményekben is (Portfolio)
86,4 millió fölé emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma a világban, közülük 48,5 millióan már meggyógyultak, a halálesetek száma pedig 1,9 millió közelébe emelkedett – mutatják a John Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai. Magyarországon, ahol hamarosan az egészségügyi dolgozók után a szociális intézményekben is elindul az oltás, az előző négy
jan. 6
13:06
Müller Cecília: indokolt lenne meghosszabbítani a védelmi intézkedéseket, de a kormány dönt majd (Pénzcentrum)
Ma ismét megszólalt az operatív törzs, ahol Müller Cecília tisztifőorvos tájékoztatta a lakosságot a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb információkról. "A háziorvosi rendelők alkalmasak a koronavírus elleni vakcina
jan. 6
13:06
A Synlab Hungary Kft. 281 millió forintot fordít laborfejlesztésekre (Demokrata)
A cég idén akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet – mondta Szijjártó Péter.
jan. 6
13:08
Családi ház garázsából indult, ma már a Suzuki stabil beszállítója a magyar cég (Portfolio)
A közel 30 éve működő Pata József Gépipari Kft. stílusosan, a családi ház garázsából indult. Innen jutott be a Suzukihoz beszállítóként. Az alapító örökségét lánya viszi tovább, de az újabb generáció is a startvonal közelében van már.
jan. 6
13:09
Tízezer tonna illegális hulladék - Tisztítsuk meg az országot! (TőzsdeFórum)
ITM: több mint tízezer tonna illegális hulladékot számoltak fel eddig.
jan. 6
13:11
A Zwack Unicum Nyrt. osztalékfizetése (TőzsdeFórum)
Az osztalékfizetés rendjéről tájékoztatta befektetőit a Zwack Unicum Nyrt.
jan. 6
13:12
Kiderült, melyek voltak a legjobb magyar borok 2020-ban (Agroinform)
Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.
jan. 6
13:13
Dividend payment by Zwack Unicum Plc. (TőzsdeFórum)
Zwack Uniqum informed its shareholders about the upcoming divident payment.
jan. 6
13:15
Rendkívüli közgyűlést tart a Zwack (TőzsdeFórum)
A közgyűléssel kapcsolatos tudnivalókról és a napirendi pontokról tett közzé tájékoztatást a kibocsátó.

Keresés