A járványnak tudható be, hogy első negyedévi eredménye csak közel a fele lett az egy évvel korábbinak, de így is 6,5 milliárd forintos nyereség lett a vége.
A vártnál jobb lett az előző havihoz képest, de továbbra is mély recesszióra utal a gazdasági aktivitás mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index (BMI) az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet előzetes adatokon alapuló...
Egészen szokatlan gyorsasággal, az operatív törzs tájékoztatóját alig pár órával követően megjelent az Magyar Közlöny, amely rendelkezik az Ausztria területéről Magyarországra történő belépésről.
Június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az érvényes járványügyi előírások betartásával - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
"Az art moziknak bevétel hiányában legnagyobb gondot a bérek biztosítása, a rezsi kiegyenlítése jelenti. Különböző módon, de reagáltak a helyzetre. Elbúcsúztak a nyugdíjas dolgozóiktól, kiadták a szabadságokat, lecsökkentették...
Jelen piaci információk szerint nagyjából 25 modell esetében tudják az új elektromos autót vásárlók lehívni a támogatást az új állami e-autó támogatási programban - derül ki a Portfolio gyűjtéséből.
Áprilisban 20,6%-os visszaesést produkált a lengyel ipari termelés, ezen belül az autógyártás 80%-kal, a bútorgyártás 50%-kal esett vissza. A rendellezésre álló adatok szerint egyelőre nem látszik, hogy a május jobban alakulna.
Egészen szokatlan gyorsasággal, az operatív törzs tájékoztatóját alig pár órával követően megjelent az Magyar Közlöny, amely rendelkezik az Ausztria területéről Magyarországra történő belépésről.
Az idei év elején még azért küzdöttek a munkavállalók és az érdekképviseleteik, hogy minél magasabb béremelést csikarjanak ki, néhány hónap elteltével a munkahelyek megtartása került a fókuszban. A cégek többsége az összeomlásra leépítéssel válaszolt.
Egészen szokatlan gyorsasággal, az operatív törzs tájékoztatóját alig pár órával követően megjelent a Magyar Közlöny, amely rendelkezik az Ausztria területéről Magyarországra történő belépésről.
Az amerikai elnök felszólította a szövetségi tisztviselőket, hogy minden olyan kereskedelmi megállapodást szüntessenek meg, melynek keretében szarvasmarhákat visznek az Egyesült Államokba.
Milliárdos vesztesége lehetett az első negyedévben az egyik nagy amerikai kiskereskedelmi cégnek, a Macy’s-nek a koronavírus miatt – jelentette be a vállalat.
Bár ma általánosságban elmondható, hogy kedvezőtlen a piac hangulat, azért ma is akadnak optimisták a piaci kommentárok között, a Standard Chartered szakemberei szerint a volatilitás csökkenésével együtt a részvények árfolyama tovább emelkedhet, várakozásuk szerint az S&P 500 hamarosan átlépheti a 3 000 pontos lélektani határt.
Hamarosan jelentős fejlesztések kezdődnek a Haller Gardens irodaházban, többek között egy rugalmas bérlési opció is elérhetővé válik a bérlők számára - szerepel az IMMOFINANZ közleményében.
Új ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (Easa) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Ecdc) a légiközlekedés számára, amelyeket a koronavírus-járvány idején kell betartani.
A múlt héten újabb 2 millió 438 ezer amerikai vált munkanélkülivé a koronavírus-válság következtében, ezzel már 35,8 millióra nőtt az összes állásvesztés a járvány kitörése óta. Sokukat azonban újrafoglalkoztattak, a tartósan munkanélküliek száma ugyanis 25 millió.
Új vezetői pozíciót hozott létre a Brightly Kommunikációs Ügynökség, az üzletfejlesztési feladatokkal Polgár Pétert bízták meg, aki korábban ügyfélkapcsolati feladatokért felelt házon belül. Az új pozíciót az ügyféligények hatékonyabb kezeléséért, illetve az új és potenciális partnerekkel történő együttműködés fejlesztése érdekében hozta létre a
Horvátország még nem hirdeti ki hivatalosan a koronavírus-járvány végét, ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni - mondta újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügy-miniszter csütörtökön.
A klímacélok elérése és a villanyautózás ösztönzése érdekében új állami támogatási rendszerben kaphatnak támogatást a villanyautó-vásárlók, a jövőben 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás kérhető a 11 millió...
A vártnál jobb lett az előző havihoz képest, de továbbra is mély recesszióra utal a gazdasági aktivitás mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index (BMI) az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet előzetes adatokon alapuló...
A múlt heti 862,7 milliárd forint után csütörtökön 751,8 milliárd forint értékben helyeztek el egyhetes betétet a bankok az MNB-nél 0,9%-os kamat mellett. Ez azt jelenti, hogy a korábbinál kisebb volt ezúttal a többletlikviditás, amit a jegybanknak kellett sterilizálni.
Horvátország még nem hirdeti ki hivatalosan a koronavírus-járvány végét, ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni - mondta újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügy-miniszter csütörtökön.
A világ energiaigényének visszaesése felülmúlta a 2008-2009-es válság hatásait, de még az I. és a II. olajválsággal kapcsolatos visszaesés mértékét is - jelentette ki Nagy Zsuzsa a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai online konferenciáján. Az E.ON Energiamegoldások Kft. villamos energia és földgáz beszerzési vezetője beszélt
A meghirdetett mennyiségnél 17 milliárd forinttal nagyobb összegben, 87 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 20...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Max-Immun Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás megalapozatlanul tulajdonít egészségre vonatkozó, illetve gyógyhatást a proinzulin C-peptidet tartalmazó termékeinek, így megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
Az elmúlt hetekhez képest kifejezetten jól mutatnak a most publikált tengerentúli munkanélküliségi számok. Ezek alapján látszólag nem romlik tovább rohamosan a helyzet. Egy dolog viszont árnyalja a képet.
A kormány felszámolja a tranzitzónákat, csak az ország határain kívül, külképviseleteken lehet menekültügyi kérelmet benyújtani - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A Gilead Sciences-hez köthető, ígéretes koronavírus elleni gyógyszerfejlesztéssel kapcsolatban csak úgy záporoztak a hírek és bejelentések az elmúlt hetekben, emellett azonban sokakat foglalkoztat, hogy a társaság pontosan hogyan árazhatja majd a remdesivir nevű gyógyszerét. Olcsóbb lehet majd, mint egy mozijegy, vagy drágább mint egy használt autó
A Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai online konferenciáján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a magyar autóipar helyzetéről, a hazai vállalkozások számára elérhető mentőcsomagról beszélt és belengette a munkahely-védelmi bértámogatás harmadik verzióját.
A feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) májusban enyhe javulást mutatott az előző hónaphoz képest, de még mindig messze van a vízválasztónak tekinthető 50-es értéktől. A szolgáltatások BMI-je viszont jelentős javulást mutat az előző hónaphoz képest, igaz, még így is alacsony.
A mostaninál súlyosabb makrogazdasági pálya esetén is kezelhető a bakrendszer tőkeigénye, azaz a bankok többsége akkor sem szorulna tőkepótlásra - ezt állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, májusi stabilitási jelentése. Nagy...
Az M3-as metró középső szakaszának felújításához kapcsolódóan, az alternatív kötöttpályás eljutási lehetőségek bővítése érdekében új villamosvágány kiépítése kezdődik meg 2020. május 23-án Ferencvárosban - a részletekről a BKK tájékoztatott.
Az elmúlt hetekhez képest kifejezetten jól mutatnak a most publikált tengerentúli munkanélküliségi számok. Ezek alapján látszólag nem romlik tovább rohamosan a helyzet. Egy dolog viszont árnyalja a képet.
Karácsony Gergely főpolgármester Budapest újraindítása kapcsán a 2007-ben béke Nobel-díjat kapott klímakutató Ürge-Vorsatz Diánával és Polyák Levente urbanistával beszélgetett arról, hogy a környezet és a gazdaság fenntarthatósága szempontjából milyen irányokat célszerű hosszabb távon is követnie Budapestnek.
Elbocsátja dolgozói közel 20 százalékát a hengerfejeket gyártó Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. A mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató, mexikói tulajdonú vállalat július végéig 180 munkatársától válik meg - közölte Mersich Gábor, a cég gazdasági igazgatója csütörtökön.
Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadóján.
Egy évben egy finnre 12 kilogrammnyi kávé fogyasztása jut, de a kávéfogyasztó országok ragsorában a dobogós helyeken csupa észak-európai ország áll. A második helyen Norvégia, majd a harmadikon Izland áll. A kávézóláncairól ismert Egyesült Államok csak huszonötödik a rangsorban.