2020. április 5. vasárnap

ápr. 5
16:18
Aligha lehet jobban kezelni a házi karantént, mint ahogy Dél-Koreában teszik (Menedzsment Fórum)
A távol-keleti állam nagyon keményen fellép a karantént megszegők ellen, cserébe olyan szinten igyekszik elviselhetővé tenni a kényszerű bezártságot, mint talán egyetlen másik ország sem.
ápr. 5
16:21
Ez már döfi, új kedvezményeket vezet be az OTP! (TőzsdeFórum)
Az OTP Bank több szolgáltatás esetében módosított.
ápr. 5
16:42
Nem kíméli a válság az infokommunikációs cégeket sem (Privátbankár)
A gazdaság digitális újraindítását támogató program azonnali megtervezését és elindítását kezdeményezi az IVSZ. „A digitalizáció nemcsak a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet enyhítésében játszhat szerepet, hanem egyedülálló lehetőséget jelent a magyar nemzetgazdaság technológia-vezérelt fejlődési pályára állítására is” – idézi a sze
ápr. 5
16:48
A Vajdaságban nemesített rezisztens szőlőfajták (2.) (Agrofórum)
Az előző részben ismertetett fajták génállományát további visszakeresztezéssel minőségi szempontból gazdagítottuk Vitis vinifera L. fajtákkal. Ennek eredménye a Xxi. század elején Szerbiában még néhány államilag minősített fajta.
ápr. 5
16:54
Jó hírek Ausztriából: a gyógyulások száma meghaladta az új megbetegedésekét (Portfolio)
Ausztriában a koronavírusfertőzések száma vasárnap 11 897-re emelkedett, de biztató, hogy a napi gyógyultak száma meghaladta az új megbetegedések számát - írja a Reuters.
ápr. 5
16:54
Növényi maradványok lebontása mikroorganizmusok által termelt enzimekkel (Agrofórum)
A búzaszalma összetételét tekintve 34-40% cellulóz, 30-35% hemicellulóz és 14-15% lignin, amelyek bonyolult szerkezetet alkotnak (Lawther 1996).
ápr. 5
16:56
Nagyon durva sokkot hozott a koronavírus: elégette a sztárbefektetők milliárdjait (Portfolio)
Letolt gatyával érte a koronavírus-pánik miatt bekövetkező tőzsdei összeomlás a világ legnagyobb hedge fundjait kezelő sztárbefektetőket: pár hét alatt dollár százmilliárdokat égettek el a traderek a piacon. A legnagyobb hedge fund, a Bridgewater nagyon csúnyán megégette magát: olyan alapjuk is van, amely 20% körüli mínuszt mutat az év eleje óta. M
ápr. 5
16:56
A mikotoxinok és a bendőműködés (Agrofórum)
A mikotoxinok penészgombák által termelt másodlagos metabolitok, melyek toxikus hatással lehetnek az élő szervezetre. A mikotoxinok jelen lehetnek a takarmányban még akkor is, ha azok szemmel láthatóan nem, vagy csak kis mennyiségű penészt tartalmaznak.
ápr. 5
17:12
A nap képe: ez a kormányfő már felvette a maszkot (Privátbankár)
Sebastian Kurz osztrák kancellár védőmaszkot viselt a parlament ülésén.
ápr. 5
17:12
Ursula von der Leyen: Hibáztunk a koronavírus válság elején, de Európa mostanra összefogott (Pénzcentrum)
Exkluzív cikket írt a koronavírus-járványról, illetve az európai összefogásról a Portfolio-nak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az anyagot az alábbiakban vágatlanul közöljük. Az elmúlt hetek fenekestül felforgatták...
ápr. 5
17:12
Online tréningek - térítésmentesen (KKV Magazin)
Az online képzési felület térítésmentes kurzusokat biztosít export, külpiaci tevékenység, menedzsment ismeretek és személyes képességfejlesztési, hatékonyságnövelési témákban.
ápr. 5
17:18
Koronavírus: fontos figyelmeztetés a Nobel díjas professzortól (Portfolio)
Aggodalmát fejezte ki Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász a vállalatok túl gyors, idő előtti újraindításával kapcsolatban. A professzor szerint jobb, ha a vállalkozások hosszabb ideig maradnak zárva, mint idő előtt újraindítani a gazdaságot azt kockáztatva ezzel, hogy még többen halnak meg és még mélyebb lesz a válság - írja a CNN.
ápr. 5
17:18
Alaposan megzúgott az USA magánszektor (TőzsdeFórum)
Alaposan megzúgott az USA magánszektor teljesítménye.
ápr. 5
17:24
Ezek a legfontosabb lépések a gazdaság digitális újraindításához (Piac és Profit)
A gazdaság digitális újraindítását támogató program azonnali megtervezését és elindítását kezdeményezi az IVSZ. „A digitalizáció nemcsak a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet enyhítésében játszhat szerepet, hanem egyedülálló lehetőséget jelent a magyar nemzetgazdaság technológia-vezérelt fejlődési pályára állítására is” – idézi a sze
ápr. 5
17:30
Megfojtja a coachképzést a felsőoktatási törvény módosítása (Menedzsment Fórum)
A február 15-én életbe lépett úgynevezett salátatörvény elég sok szakmának odavág, melyet a coachok is megdöbbenéssel fogadták. Erről beszélgettünk Von Bartheldné Ábri Judittal, az egyik legtapasztaltabb hazai coach szakemberrel, a Henley Business School (UK) coach tanárával, aki úgy véli, a szakmára nézve rendkívül káros, hogy a törvény szerint cs
ápr. 5
18:03
Üzleti transformers: a koronavírus teljesen átalakította az autós startupot (ProfitLine)
Tavaly még 1 milliárdos forgalmat bonyolítottak, márciusban viszont nullára esett vissza minden. A Wooww Cars egy hét leforgása alatt teljes profilváltáson ment át, jelenleg minden munkatársukat megtartva higiéniai termékekkel kereskednek. De nem ők az egyetlen cég, amely extrém sebességgel váltott a koronavírus miatt: sörgyárak kezdtek fertőtlenít
ápr. 5
18:12
Fontos szintek közé szorult a Richter (Portfolio)
Az elmúlt hetek jelentős esését követően a hazai részvényindex ezen a héten gyakorlatilag oldalazott, rövid távon pedig alighanem a koronavírus járvány, és ezzel összefüggésben a nemzetközi hangulat változása lehet majd meghatározó a hazai részvénypiac számára is. Az OTP a hét végéhez közeledve ismét felpattant, míg a Richter fontos technikai szint
ápr. 5
18:14
Kedvező jel Kínából: megnyitották a kínai nagy fal újabb szakaszát (Portfolio)
A kínai nagy fal újabb szakaszait nyitották meg a látogatók előtt szombaton, miután az új koronavírus okozta járvány lecsillapodott az országban.
ápr. 5
18:15
Lecsúszott a forgalom felugrott a mutató (TőzsdeFórum)
Csökkenő forgalomban emelkedett a részvényindex.
ápr. 5
18:17
Munkaszüneti napokon sincs kamionstop (TőzsdeFórum)
Munkaszüneti napokon sincs kamionstop - közölte ITM.
ápr. 5
18:18
Szájmaszkokkal üzletelő csalót fogtak el Budapesten (Portfolio)
Csalás gyanúja miatt letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki szájmaszkokat és kézfertőtlenítőt árult a honlapján, de azokat a vételár átutalása után nem juttatta el a vevőknek - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
ápr. 5
18:24
Parádés lépés a franciáknál: 200 ezer kényszerszabadságon lévő ember mehet ki a földekre dolgozni (Portfolio)
Sikeresnek bizonyult a francia mezőgazdasági miniszter felhívása, amely a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságon lévő és tétlenné vált embereket arra kérte, hogy "menjenek ki a földekre dolgozni", ezzel segítve az idénymunkások nélkül maradt mezőgazdaságot. A kampánynak köszönhetően néhány nap alatt 207 ezer önkéntes jelentkezett - értesült
ápr. 5
18:31
Marokkóban 5600 fogvatartottat engednek szabadon a koronavírus miatt (Portfolio)
Az új koronavírus-járvány elleni harc jegyében VI. Mohammed marokkói király megkegyelmezett több mint 5600 fogvatartottnak. Az intézkedésre az egészségügyi helyzet alakulása, továbbá a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében szükséges lépések miatt került sor - jelentette be az igazságügy-minisztérium Rabatban vasárnap.
ápr. 5
19:09
Bill Gates szerint a koronavírus járvány egy rémálom, de lehetne ennél is rosszabb (Portfolio)
A koronavírus járvány egy rémálom, ugyanis az emberről-emberre terjedő vírusok exponenciális ütemben terjedhetnek, de a halálesetek száma talán mégsem lesz olyan magas, mint azt Donald Trump vetítette elő – véli Bill Gates milliárdos.
ápr. 5
19:12
36 tonna aranyat vásároltak a jegybankok februárban (TőzsdeFórum)
A világ jegybankjai 36 tonna aranyat vásároltak februárban.
ápr. 5
19:15
Hogyan éljük túl a karantént? Profi tippek az izoláció mestereitől (Menedzsment Fórum)
Miközben a világ nagy része csak most ismerkedik az elzártsággal, néhány különleges szakma képviselői számára az izoláció életforma. Összegyűjtöttük a legjobb tippeket a professzionális karantén-túlélőktől, akik hosszú időt töltöttek extrém helyszíneken: az űrben, a Déli-sarkon és egy vulkáni kráterben.
ápr. 5
19:15
Csökkent a halottak száma, de nőtt az új fertőzötteké Olaszországban (Portfolio)
Ötszázhuszonötre csökkent az utóbbi egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely így  a járvány helyi kitörése óta elérte a 15 887-t - közölte vasárnapi esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont ismét megközelítette a háromezret.
ápr. 5
19:33
Ausztriában már 12 ezer felett a koronavírusosok száma, pozitív tendenciát emlegetnek (Portfolio)
Ausztriában vasárnapra a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma. Ez 2,1 százalékos növekedést jelent a szombati adatokhoz képest.
ápr. 5
19:36
Lehet, hogy nem kapjuk el a piac alját, de ideje részvényt venni? (Privátbankár)
A Klasszis 2020 díjak rendhagyó, virtuális díjátadója kapcsán portfóliómenedzsereket kértünk fel arra, értékeljék a 2019-es évet és a 2020-as kilátásokat. Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója szerint aki hosszú távon gondolkodik, annak érdemes kockázatot felvennie ebben a környezetben.
ápr. 5
19:42
Fontos kedvezményeket jelentett be az OTP (Infostart)
Az OTP Bank folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását és mindent megtesz a kockázatok csökkentése, a járvány tovább terjedésének megfékezése érdekében – áll a cég közleményében.
ápr. 5
19:57
MKIK: ezek a cégek lehetnek a nagy nyertesei a vírushelyzetnek (Portfolio)
A Magyar Kereskedelemi és Iparkamara (MKIK) által az elmúlt héten, közel 3200 fős minta alapján végzett kutatás azt támasztja alá, hogy a cégek közel egyharmada home office vagy távmunka jellegű tevékenység bevezetését rendelte el. A Modern Vállalkozások Programja által most elkészített, ráépülő felmérés szerint megállapítható, hogy egyetlen hét al
ápr. 5
20:00
Ekkorát még nem zuhant a benzin és a gázolaj ára (Infostart)
Egy hónap alatt 85, illetve 58 forintos áresés példátlan a 21. században.
ápr. 5
20:03
Amerika legkeményebb és legszomorúbb hete jön: durvább lesz mint Pearl Harbor és a 9/11 (Portfolio)
Az amerikai tisztifőorvos drámai hangvételű beszédében próbálta meg felkészíteni az Egyesült Államokban élőket a következő nehéz időszakra, illetve a következő, rendkívül keménynek ígérkező hétre.
ápr. 5
20:03
Berobbant az iráni-török gázvezeték Kelet-Törökországban, a gázszállítás szünetel (NRGreport)
Ismeretlen okból berobbant kedden az iráni-török földgázvezeték a kelet-törökországi Dogubayazit körzetben található Gürbulak határátkelőnél, a gázszállítás szünetel - jelentette az NTV török hírtelevízió. Teherán szerint terrortámadás történt.
ápr. 5
20:09
Videó: mennyivel csökkenhetnek a lakásárak a következő hónapokban? (Portfolio)
A következő 12 hónap feltehetően nagyon más lesz, mint amit az elmúlt években tapasztaltunk. Friss videónkban erről is kérdeztük Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét.
ápr. 5
20:51
Az ír miniszterelnök visszatér orvosi hivatásához, koronavírusos betegeket gyógyít (Portfolio)
Leo Varadkar ír miniszterelnök példamutatásból jelesre vizsgázik: az eredetileg orvos hivatással rendelkező politikus minden héten egy műszakot vállalva tér vissza a gyógyításhoz a koronavírus járvány miatt.
ápr. 5
21:09
A csehek nagy része elégedett a kormány intézkedéseivel (ProfitLine)
A cseh lakosság 75 százaléka megfelelőnek tartja a kormánynak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseit - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánosságra a közszolgálati hírtelevízió (CT24).
ápr. 5
21:09
Gyorsan terjed a vírus Törökországban (Portfolio)
Törökországban szombat után vasárnap is mintegy háromezer új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak - derült ki a török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján vasárnap közölt adatokból.
ápr. 5
21:27
New Yorkban lassulhatott a járvány, kevesebb halálesetet jelentettek (Portfolio)
Az amerikai halálesetek csaknem fele New Yorkban  történt - közölte Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a vasárnap tartott sajtókonferenciáján.
ápr. 5
21:57
Kevesebben haltak meg Franciaországban a járvány miatt, mint a hét többi napján (Portfolio)
Franciaországban 24 óra alatt 357-tel emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban és 161-gyel az idősotthonokban meghalt áldozatainak száma, ami az elmúlt héten a legalacsonyabb napi szintű emelkedést jelenti - közölte vasárnap este a francia közegészségügyi igazgatóság.
ápr. 5
22:03
Szlovákiában utazási korlátozásokat vezethetnek be (Portfolio)
Vasárnap is tovább nőtt az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma Szlovákiában, ahol a húsvét idejére utazási korlátozások bevezetését tervezi a kormány - ez utóbbit Igor Matovic, kormányfő orvosszakértőkkel megvalósított találkozója után jelentette be vasárnap.
ápr. 5
22:09
110 ezer liter fertőtlenítőszert szállított ki a Mol (ProfitLine)
A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
ápr. 5
22:27
Az amerikaiak szavazhatnának levélben az elnökválasztáson (Portfolio)
Az amerikaiak szavazhatnának levélben a novemberi elnökválasztáson - jelentette ki a demokraták várható elnökjelöltje. Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke vasárnap az ABC televíziónak adott interjújában.
ápr. 5
22:39
Koronavírus: kórházba szállították Boris Johnsont (Portfolio)
Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved.

Keresés