Az Aramco kereskedelmi igazgatója szerint április végére jelentősen csökkenhet a félelem az olajpiacon a koronavírus által okozott hatásokkal kapcsolatban, ugyanis addigra sikerülhet világszinten megállítani a járvány terjedését.
Tovább nyomasztja a tőzsdéket a koronavírus, az európai tőzsdék jelentős eséssel vágtak neki a csütörtöki kereskedésnek, a hazai részvényindex is lejjebb került, a blue chipek többsége is esik.
7,8 millió fontnyi tőkebevonást zárt le sikeresen a B-Social, egy londoni fintechcég, amely magát „közösségi bankként” aposztrofálja – számol be a TechCrunch.
A Le Monde értesülése szerint Szaúd-Arábia titokban pénzügyi támogatást nyújt az orosz zsoldosok tevékenységéhez Líbiában. Ankara egyedül maradt a líbiai proxi háborúban. Káncz Csaba jegyzete.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint megnövekedett az egyes tartós élelmiszerek iránti kereslet az elmúlt napokban, azonban szerintük nem szükséges a felhalmozás, és nem lesz áruhiány a boltokban.
A bankoknak azonnali átutalási infrastruktúrát szolgáltatásként adó Banking Circle nevű fintech banki licencet szerzett Luxembourgban – jelentette be a cég.
Devizaalapú kölcsönszerződés esetén tisztességtelen a folyósítási jutalék felszámítása, mert nem beazonosítható az ellenszolgáltatás – döntött a Kúria gazdasági tanácsa egy egyedi ügyben meghozott határozatában, visszautalva elsőfokra az ügyet. Első olvasatra a döntés komoly kérdéseket vet fel az összes korábbi devizahitelszerződés (sőt, általában
A fizetések átlagosan 7,7 százalékkal értek többet 2019 decemberében az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők tízszázalékos további keresetemelkedést várnak 2020-ra.
Az állam újraelosztó szerepe a legtöbb európai országban csökkentette a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenséget az elmúlt 10 évben, Magyarországon ezzel szemben kiugró mértékben növelte azt. A mutató romlásáért főleg az egykulcsos személyi jövedelemadó és a rekordmagas áfa tehető felelőssé. Öröm az ürömben, hogy még ezzel együtt sem kiugró a jövedelm
Az utóbbi napok gyengülése után ismét történelmi mélypontja közelében kezdi a csütörtöki kereskedést a forint. A 340-es lélektani határ átlépéséhez alig 40 fillér kell, ha marad a rossz hangulat a piacokon, akkor ma reális esély van arra, hogy 340 feletti euróárfolyamot látunk.
Feltörték a Clearview AI, egy arcfelismeréssel foglalkozó vállalat adatbázisát illetéktelen hackerek. A startup körülbelül 3 milliárd fotót tárol emberekről – írja a The Hill.
A tavalyinál mérsékeltebb, ám uniós összehasonlításban így is erős, 3,5 százalékos gazdasági növekedés várható az idén Magyarországon a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. szerint.
Az idén januárral záruló háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A koronavírus továbbra is nyomás alatt tartja a részvénypiacokat, szerda csak egy rövidebb fellélegzésre volt jó a tőzsdéken, ma újra az eladók uralják a piacokat. Összegyűjtöttük, melyik szektor hogyan teljesít a lejtmenetben.
A legfontosabb szamócatermesztő országok – Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália – fogtak össze a termőterületeik stabilizálása érdekében. 2020. február 19-én ülésezett a franciaországi Agenban az országok termelőinek és exportőreinek szövetségi képviselőiből álló csoport.
Az IMF és a Világbank vezetői körében egyre nő az aggodalom az új koronavírus terjedése miatt és azt fontolgatják, hogy a tervezettnél jóval szerényebb létszám mellett tartanák meg a tavaszi ülésszakot, de az is elképzelhető, hogy telekonferencia keretében zajlana az ülés.
Bár egyes tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet, nem kell áruhiányra számítani, és indokolatlan a lakossági felhalmozás – hívja fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség.
Tovább nyomasztja a tőzsdéket a koronavírus, az európai tőzsdék nagyot estek a csütörtöki kereskedés első felében, a hazai részvényindex is lejjebb került, a BUX a szerdai felpattanás után ma tovább esik, a blue chipek közül a Mol teljesít a leggyengébben.
Február 26-án 0,75 százalékra emelkedett a 12 havi Bubor, ami sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét emelheti meg 1-2 ezer forinttal, mivel a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának - hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.
A 2019. november-2020. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 498 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékra emelkedett.
Világszerte nő azoknak az embereknek a száma, akik megoldásokat követelnek a politikai és gazdasági döntéshozóktól. A Greenpeace magyar oldalán megjelent írás szerint a nagyvállalatok felelőtlen hozzáállása is hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen kezdtek el összefogni és kiállni egy tisztább jövőért.
Aláírták kedden az Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. fizikai dolgozóinak egységes 10 százalékos alapbérfejlesztéséről szóló megállapodást.
Az MFB is részt vesz az alternatív üzemanyagok felhasználását és az európai vasúti forgalomirányítási rendszer telepítését támogató, összesen 198 millió eurós pályázat lebonyolításában az Európai Bizottsággal kötött keretszerződés értelmében.
Jövő hétfőn elindul az azonnali fizetési rendszer, amellyel már nemcsak a hoszú bankszámlaszámokat megadva, hanem másodlagos azonosítókra, azaz telefonszámra, e-mail címre is küldhetünk majd pénzt. Ehhez azonban regisztrálni kell majd az azonosítót a számlához, és ez a Bank360 gyűjtése szerint nem mindenhol lesz ingyenes.
Július 1-jétől életbe lép a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontja, megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az utak melletti árkokat, a vasútvonalak környékét is kötelező lesz megtisztítani, összegyűjtik az erdők, szántóföldek, települések szélére kihordott hulladékkupacokat is - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán.
A szójabab ára 0,4 százalékkal emelkedett, miközben a búza 0,1, a kukorica pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb Chicagóban. Párizsban enyhe emelkedés és stagnálás jellemezte a kereskedést.
A felszolgált étek, ital mennyisége 6,9 százalékkal, az ár 7,1 százalékkal, míg a felszolgálók bére 12 százalékkal nőtt tavaly. Mindeközben a bérelmaradás 81 ezer forint volt.
Bár a naptár még telet, az időjárás inkább kora tavaszt mutat. A talaj sem fagyott már, így semmi akadálya az ültetésnek. Praktikus vásárlói tájékoztatóval szeretné felhívni a Nébih a lakosság figyelmét azokra a szempontokra, amelyeket érdemes figyelembe venni a gyümölcs-szaporítóanyag vásárlásakor.
Kínából indult ki a koronavírus, mely jelentős nyomás alá helyezte a kőolaj árfolyamát, azonban már globális problémává eszkalálódott az új kórokozó elszabadulása. A potenciális további eséstől azonban épp Kína mentheti meg az olaj árfolyamát, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy áprilisra felpöröghet a nagy ázsiai ország kőolajkereslete, mely egyébk
Noha mindkét fél ígéretet tett rá, valójában nem valószínű, hogy az Egyesült Királyság idén megegyezik az Egyesült Államokkal egy átfogó kereskedelmi megállapodásról. Az amerikai fél figyelmét az elnökválasztás, a britekét az EU-val kezdődő tárgyalások kötik le, ráadásul több kérdésben sincs köztük egyetértés. Egy kevésbé mély megállapodás viszont
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos megbetegedés, legalábbis erről szóló minta nincsen - jelezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.