A 2010-es kormányváltás után legalább fél évtizedig úgy nézett ki, hogy a kormány nem akarja ösztönözni a napenergia terjedését, vagy legfeljebb csak abban az intézményi körben, amely részesülhetett az uniós támogatásokból. Az alacsony kamatok és a napelemekre 2015-ben bevezetett magas termékdíj 2018-as felére csökkentése aztán a lakossági körnek i
Méhhotel, méhlegelő és a méhekre kevésbé veszélyes növényvédő szerek alkalmazása segíti a biodiverzitás fenntartását, így a vad- és házi méhek védelmét is.
Az infláció jelenlegi mértéke indokolttá tenné, hogy kedden tovább szigorítson monetáris politikáján a Magyar Nemzeti Bank, de mivel a külső környezet a hazai folyamatok ellen dolgozik, az elemzők véleménye megoszlik arról, kép-e a jegybank.
Napok kérdése, és élesedik a szuperfegyver, amely letarolhatja a fogyasztási hitelek piacát. Azt már mindenki tudja, hogy a babaváró hitel kamata 0 százalék, azzal viszont még mindig kevesen vannak tisztában, hogy hitelbírálatra azért...
Két nagy újdonság jelenik meg július 1-jén a hitelek palettáján: a kamatmentes babaváró hitel, illetve a kamattámogatott, legfeljebb 3%-os "CSOK-hitel" használt lakásokra igénybe vehető változata. A kettő egyszerre is elérhető lesz már...
A bankszámlák azonosítására előírt június 26-iki határidő meghosszabbítását kéri a bankszövetség szeptember 30-ig - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek.
A libra nevű digitális fizetőeszköz sokkal több lehet annál, mint sokan gondolnák. Nem csak egy online vásárlási rendszer vagy egyszerű pénzküldő szolgálat, hanem világszintű globális, univerzális fizetőeszköz lehet belőle. Egész pénzügyi rendszer szerveződhet köré, amely egyszerre javítja ki a bankok és a kriptodevizák fő hibáit. Legalábbis ez a
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a fővárosi kerületi önkormányzatok együttműködésre szólították fel a fővárosi vállalkozásokat a Félévzáró „Kérdezz-Felelek!” reggelin. A rendezvény kiemelt témája volt Budapest infrastrukturális és gazdasági digitalizációja, amelyben főszerepet kaphat a Modern Vállalkozások Program közép-magyarországi régió
Első szállodáját nyitotta meg a Hilton Garden Inn Budapesten, a Magyar Állami Operháztól alig 100 méterre. A 214 szobás új szálloda a Hilton harmadik egységeként csatlakozik a lánchoz tartozó már meglévő két hotelhez - szerepel a Property...
Az infláció jelenlegi mértéke indokolttá tenné, hogy kedden tovább szigorítson monetáris politikáján a Magyar Nemzeti Bank, de mivel a külső környezet a hazai folyamatok ellen dolgozik, az elemzők véleménye megoszlik arról, kép-e a jegybank.
Az orosz Gazprom gázipari vállalat az új ukrán kormány megalakulásához köti, hogy tárgyaljon Kijevvel az Európába irányuló gáztranitról szóló, az év végén lejáró szerződés jövőjéről - jelentette ki Szvetlana Burmisztrova, a Gazprom Export vezetője.
Tízszer annyi ingatlant értékesített az Otthon Centrum a 100 millió forint feletti árkategóriában 2018-ban, mint 4 évvel korábban. Annak ellenére, hogy a vidék részesedése is folyamatosan nő, továbbra is Budapesten értékesítik a nagy...
Az EurActiv brüsszeli hírportál csütörtöki információi szerint a szociáldemokrata (S&D) és az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció megvonta támogatását a német Manfred Webertől, hogy az Európai...
Kaderják Péter elmondta: az elmúlt években a szabályozásban olyan lépéseket hoztak meg, amelyek további ösztönzést jelentenek a szektorális beruházások megvalósításához.
Megnyitották csütörtök délután a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2-es futópályát, amelyet karbantartás és a műszeres leszállító berendezés (ILS) telepítése miatt zártak le áprilisban.
Magyarország a közepes nyugdíjfelkészültségű országok közé tartozik, derül ki egy friss kutatásából. Megdöbbentő adatok is kiolvashatók a felmérés hazánkra vonatkozó részéből: csupán minden tizedik magyar biztos abban, hogy nyugdíjasként...
Miután tegnap az 1-es futópályán meghibásodás történt és az egész repteret le kellett zárni két órára, ma újabb fontos fejlemény történt a Budapest Airporton: befejezték a 2-es futópálya tavasszal elindított felújítását, így...
A Budapest Airport közleményében megköszönte Vecsés lakóinak a türelmét, akiknek a felújítás miatt ideiglenesen a megszokottnál több repülőgép elhaladásával kellett számolniuk.
Mivel folyamatosan a kezükben lévő készülék kijelzőjét bámulják, a lefelé húzó fej ellensúlyozására csontkinövések alakulnak ki, csak nem a homlokukon, hanem a koponyájuk hátulján. A modern technológia így nem csak a mindennapi életünket és a pszichénket, de a testfelépítésünket is megváltoztatja.
A paksi atomerőmű a garanciája annak, hogy a magyar lakosság és a vállalkozások áramellátása hosszú távon is olcsó, kiszámítható és biztonságos legyen – mondta Süli János miniszter.
Az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) új rendeletet adott ki, amely az eddigi tiltás után a tagállamok hatáskörébe utalja, hogy döntsenek a szénerőművek működtetéséről.
Erős kereslet jellemezte a mai államkötvény aukciókat, így az Államadósság Kezelő Központ végül 90 milliárd forintnyit adott el a papírokból. Ez úgy jött össze, hogy a délelőtti aukciókon az összesen meghirdetett 65 milliárd forintnyi...
Mind az euróövezetben, mind az unió egészében romlott a fogyasztói hangulat júniusban az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (DG EcFin) csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint.
Az elmúlt huszonnégy órában már 9360 dolláron is gazdát cserélt a Bitcoin. Ez több mint tizenöt hónapja, 2018 márciusa óta nem látott magas szint. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a tavaly decemberben 3300 dollár alatt is megfordult legismertebb kriptovaluta árfolyama már közel félig ledolgozta a 2017. decemberi 20 ezer dollárt közelítő történelmi
Az orosz Gazprom gázipari vállalat az új ukrán kormány megalakulásához köti, hogy tárgyaljon Kijevvel az Európába irányuló gáztranitról szóló, az év végén lejáró szerződés jövőjéről - jelentette ki Szvetlana Burmisztrova, a Gazprom Export vezetője.
Mérföldkő történt ma a Paks II. projekt életében, hiszen a felvonulási terület több mint 80 kiszolgáló épülete közül elindult az első épületek kivitelezése és a helyszínen megjelent Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca...
A Fidelity több mint 3000 kibocsátóból álló részvény- és kötvényuniverzumát felölelő fenntarthatósági mutató a Fidelity átfogó elemzői kapacitására és a vállalatok vezetőségével fenntartott folyamatos kapcsolatra támaszkodik, és előrejelzést ad a vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási aspektusainak jövőbeli alakulásáról. A minősíté
Lezárult a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését célozó, két éven át tartó Cselekvő közösségek projekt. A program csütörtöki záróeseményét Győrben tartották - közölte...