Története legjobb negyedévét zárta idén év elején a norvég állami olajalap - olvasható a CNBC cikkében. A világ legnagyobb állami befektetője elsősorban az amerikai techrészvényeknek köszönhette jó teljesítményét. A több mint...
Eladta az IKO Holdingban lévő 49 százalékos, és az Atmediában lévő 32,67 százalékos tulajdonrészét Rákosi Tamás, az ügyeletek a vételár megfizetésével pénteken zárultak - közölte az IKO Holding az MTI-vel.
Összesen 148 800 darab saját részvényt kapnak a Mol igazgatóságának tagjai - derül ki a cég pénteki tájékoztatásából. A Mol a BÉT honlapján jelentette be, hogy a mai napon megkapják éves részvényjuttatásukat az igazgatósági tagok....
A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését és az uniós támogatási rendszer egyszerűsítését sürgette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
A kormány konvergencia programja azzal számol, hogy 2019-2023 között a családi költekezés, a hazacipelt áruféleségek, igénybe vett szolgáltatások volumene 25 százalékkal nő az időszak egészét nézve. Az elmúlt öt esztendőben is közel...
Letették az új gumibitumen üzem alapkövét Zalaegerszegen, a Zalai Finomító területén. A 3 millárd forintos beruházás 75%-át a MOL saját forrásból biztosítja, 25%-át pedig állami támogatásból, a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében finanszírozza.
Telefonon egyeztetett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be a Fehér ház. A két vezető többek között Venezuela és Észak-Korea kérdését is megtárgyalta. Több mint egy órán keresztül beszélt...
A korábban vártnál korábban, 2023-ban tetőzhet Kína lakossága - derül ki egy friss tanulmányból. A szakértők szerint a növekedés már most is jelentősen lelassult a világ legnépesebb országában. Korábban 2029-re várták, hogy tetőzik...
Eladta az IKO Holdingban lévő 49 százalékos, és az Atmediában lévő 32,67 százalékos tulajdonrészét Rákosi Tamás, az ügyletek a vételár megfizetésével pénteken zárultak – közölte az IKO Holding az MTI-vel. Az értékesített üzletrészek a Hunmedia Befektetési Zrt. tulajdonába kerültek, az IKO Holding Kft. tulajdonosi testülete Vaszily Miklóst bízta meg
A Magyar Nemzeti Bank javaslatára a BÉT májusi közgyűlésén Patai Mihályt, az MNB alelnökét választhatják meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének. A tőzsde vezérigazgatói posztját továbbra is Végh Richárd tölti be. Az MNB elkötelezett a magyar gazdaságnak a tőkepiacon, tőzsdén keresztül történő fejlesztése iránt, az év közepétől elindítja a Növeked
Több mint 200 pontot emelkedett a pénteki kereskedés első felében a Dow Jones index, de a többi mutató is érezhető pluszban van. A technológiai papírok vezeti egyelőre az emelkedést, negatív teljesítményt csak elvétve találni. A pénteki...
Mélyebb politikai összefüggések is lehetnek az európai olajexport leállítása mögött, amelyet Fehéroroszország kezdeményezett arra hivatkozva, hogy a nyersanyag szennyezett, és ezért veszélyezteti az azt felhasználó kőolaj-finomítókat.
A következő napokban 900 ezer tonnával visszafoghatja olajtermelését Oroszország, mivel továbbra is problémák vannak a Barátság kőolajvezetékkel. A Reuters értesülései szerint a vezetéket működtető Transznyeft arra kérte az olajcégeket...
A tulajdonában lévő luxemburgi székhelyű Mangusta Invest SA. ugyanis túladott az IKO Holdingban lévő 49 és az Atmediában lévő 32,67 százalékos részesedésén.
Vállalati önellenőrzés során idegen anyagot, almakocsányt találtak egy osztrák előállítású almaporban, amelyet csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt müzlik, kekszek készítéséhez használtak fel; az esetleg szennyezett termékekből a magyar Müller üzletekbe is érkezett, a cég visszahívta a problémás élelmiszereket - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlán
A mezőgazdaság és azon belül a baromfi ágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium...
Mélyebb politikai összefüggések is lehetnek az európai olajexport leállítása mögött, amelyet Fehéroroszország kezdeményezett arra hivatkozva, hogy a nyersanyag szennyezett, és ezért veszélyezteti az azt felhasználó kőolaj-finomítókat.
A nem kötelező jellegű javaslatokat az 5G hálózat biztonságos kiépítésével kapcsolatban, Prágában megrendezett kétnapos tanácskozás végén tették közzé.
A műanyagszennyezés jelenleg a bolygó egyik legnagyobb problémája, ehhez bőven hozzátesz a lakossági műanyaghasználat is. A biológiailag lebomló anyagokból készült zacskók ezt mérsékelni tudják, de kevesen értik, hogy ezeket a zacskókat milyen körülmények között kell hulladékká tenni – egy friss kutatás megmutatta ugyanis, hogy hagyományos módon ki
António Costa portugál miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy tájékoztatta az államfőt: lemond posztjáról, ha a parlament elfogadja a tanárok fizetésének visszamenőleges hatályú rendezését. Costa rendkívüli kormányülést hívott...
Egyelőre nem döntöttem az európai autókra kivetett vámokról - mondta pénteken Donald Trump amerikai elnök a Reuters tudósítása szerint. A politikus kiemelte: Kínával jól haladnak az egyeztetések a tarifákkal kapcsolatban. Donald Trump...
Hatalmas versenyre készülhetnek a klasszikus pénzintézetek a fintech cégeket és startupokat is helyzetbe hozó új EU-s rendelet miatt. Az első, új típusú szolgáltatást végző hazai fintech cég már meg is kapta a működési engedélyt...
Úgy tűnik hosszabb távon is a félmilliós határ alatt marad a Magyarországon működő cégek száma, ami 2019 első félévében is tovább csökkent. Az idei első negyedévben csupán három iparágban bővült a vállalkozások száma tavalyhoz...
Hatalmas versenyre készülhetnek a klasszikus pénzintézetek a fintech cégeket és startupokat is helyzetbe hozó új EU-s rendelet miatt. Az első, új típusú szolgáltatást végző hazai fintech cég már meg is kapta a működési engedélyt az MNB-től. A vállalat technikai működéséhez szükséges PSD2 tanúsítványt a Netlock adta ki, elsőként Magyarországon.
Majdnem 200 pontos pluszban zárta a napot a Dow Jones index, melynek értéke egész nap alig változott. A végére sem sok negatívum maradt 2019.05.03 22:03A Dow-komponensek között alig volt gyenge teljesítmény, a napot a Caterpillar és a techpapírok...
Megvette Szlovénia negyedik legnagyobb bankját, az SKB Bankát az OTP - írja a Portfolio. Az OTP korábban nem volt jelen Szlovéniában. Adásvételi szerződést írt alá az OTP a Societe Generale Csoport szlovén leánybankja, az SKB Banka...
Meglepetésre nem változtatott a magyar adósbesoroláson a Moody's pénteken, sőt a kilátásunkat sem javította. Péntekre volt betervezve a Moody's idei első hitelminősítői felülvizsgálata. Ezzel kapcsolatban komolyak voltak a várakozások...
A Moody's által péntekre kitűzött – végül érdemi vizsgálat nélkül eltelt – időpontban az idei első fél évre kidolgozott hitelminősítői menetrend Magyarország szempontjából véget ért.
Mi a közös a karburátorban, az áramvonalas autókban vagy éppen a bolygóműves sebességváltóban? Valamennyi, az autógyártást jelentős mértékben előmozdító találmányt magyar mérnököknek köszönheti a világ. Az egykori úttörők mai követői pedig már a károsanyagkibocsátás csökkentésén, illetve az önvezető okosjárművek fejlesztésén dolgoznak, többek közöt
Nem vizsgálták ugyanis Magyarország államadós-besorolását a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
A BRUA gázvezeték magyar-szlovák-osztrák szakaszára kiírt open season kapacitás értékesítési eljárás harmadik fázisa is sikertelenül zárult az előző héten, vagyis egyre valószínűbb, hogy a gázvezeték eredeti útvonalának eltérítését célzó magyar terv elbukik.