Pluszban nyitottak a főbb amerikai indexek, a jó hangulat kitartott a kereskedés későbbi szakaszában is, az S&p 500 és a Nasdaq új rekord értéken zárt. A befektetők egy sor gyorsjelentést követtek nyomon: többek között a Coca Cola,...
Számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországon; a bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár...
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding BÉT-en közzétett tájékoztatása szerint változik a társaság igazgatótanácsa. Hogyan készülj fel a részvénypiacok esésére? Erről lesz szó következő klubunkon. Érdemes eljönni!ÁTTEKINTÉSJELENTKEZÉS...
Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is tavaly az Európai Unióban és az euróövezetben.
Ugyan az amerikai elnök rendszeresen kikel a magas olajár ellen, a hétfőn napvilágot látott információk szerint megint az amerikai vezetés lépés miatt ugrott meg a szénhidrogén árfolyama. Kedden ugyanis éves csúcsra emelkedett az olaj.
Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is tavaly az Európai Unióban és az euróövezetben.
A vártnál jóval jobb negyedéves számokat közölt a Twitter, miután 787 millió dolláros árbevételen (várt: 776 millió dollár) 0,37 dolláros tisztított EPS-t jelentett (várt: 0,15 dollár).
Az informatikai, a szakmunkás, az adminisztrációs és a vendéglátós állások iránt nőtt a legnagyobbat a kereslet az egy évvel korábbi adatokhoz képest - derül ki az egyik álláskereső portál 2019 első negyedéves jelentéséből. Jelentősen...
Új szektorelemzésünkben a MOL célárát 3.600 forintról 3.720 forintra emeltük, míg ajánlásunkat Felhalmozáson tartottuk - olvashatjuk az Erste elemzésében.
Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 11 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb...
Több mint kétszer annyi ideig kell dolgoznia egy budapesti fiatalnak ahhoz, hogy fizetéséből lakást vegyen, mint egy észak-magyarországinak - derült ki a Takarék Index kutatásából. A vizsgálat szerint az ingatlanárak jelentős regionális különbségei miatt a fővárosban az állami támogatások egy új lakás értékének egyharmadát, egy községben csaknem a
Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 11 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb...
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy és három hónapos futamidőn nem kötött üzletet, a hat és tizenkét hónapos lejáraton 12,2-12,2...
Miután a Facebook lassan kiterjed a világ minden szegletébe, és az összes létező nyelven kommunikálnak rajta, a cég nincs könnyű helyzetben, amikor mindenhol oda kell figyelnie, hogy a gyűlöletbeszédet és egyéb nemkívánatos tartalmat kontrollálja, ráadásul úgy, hogy ne tűnjön zavaró cenzornak.
Elbúcsúzott az Exatlon, jön viszont helyette a Bezár a bazár és A Bank. Kiderült az is, hogyan változik az RTL műsorrendje, ha véget ér a Drága örökösök.
Erős első negyedévet zárt a Lockheed Martin, miután 14,3 milliárd dolláros árbevételt ért el a várt 12,6 milliárd dollárral szemben és egész éves várakozását 56,75 és 58,25 milliárd dollár közé emelte (várt: 56,7 milliárd dollár).
Miután a Facebook lassan kiterjed a világ minden szegletébe, és az összes létező nyelven kommunikálnak rajta, a cég nincs könnyű helyzetben, amikor mindenhol oda kell figyelnie, hogy a gyűlöletbeszédet és egyéb nemkívánatos tartalmat kontrollálja, ráadásul úgy, hogy ne tűnjön zavaró cenzornak.
Az Appeninn április 23-i közgyűlése után a befektetők megismerhették a társaság 2018-as üzleti évének részletes számait, az Appeninn éves beszámolójából kiderült, hogy a társaság bevétele tavaly 42 százalékkal 7 millió euróra...
A bitcon grafikonján aranykereszt alakult ki, ami a legismertebb kriptopénz árfolyamának emelkedését jósolhatja. Kedden a bitcoin árfolyama 5500 dollár fölé emelkedett az amerikai Bitstamp kriptotőzsdén, ami 5 havi csúcsnak számít,...
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Duna House részvény az előző heti tőzsdezáráskor új történelmi csúcsot állított be, amely 4360 forintos részvényárfolyamot jelent. A társaság közgyűlése utáni részvényárfolyam csúcs az eddigi legmagasabb osztalékkifizetési határozatnak és a befektetők a cégcsoport további fejlődésébe vetett bi
Pluszban nyitottak a főbb amerikai indexek, a jó hangulat kitartott a kereskedés későbbi szakaszában is, az S&P 500 és a Nasdaq új rekord értéken zárt. A befektetők egy sor gyorsjelentést követtek nyomon: többek között a Coca Cola,...
Multinacionális vállalatoknál dolgoznának legszívesebben a HR szakos egyetemisták – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem legfrissebb kutatásából. A fiatalok többsége úgy gondolja, hogy a diploma kézhezvétele utáni három évben középvezetői pozícióig jut majd, és többször munkahelyet vált pályafutása során. A hallgatók azt is el tudják képzelni,
Több ezer pedagógus tüntetett kedden magasabb bérekért a lengyel fővárosban az oktatásügyi minisztérium előtt, ez volt a második ilyen akció a tizenöt napja tartó pedagógussztrájk keretében.
Magyarország egyik legnagyobb közlekedési vállalata, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. intelligens üzemanyagkút-rendszer üzemeltetését kezdte meg, mely biztosítja az üzemanyag útjának követhetőségét a kútra érkezéstől egészen az elégetésig. A rendszer ideális megoldás lehet a közlekedési és szállítmányozási vállalatok számára, mivel s
Komoly válságban van a hulladék újrahasznosítása az Egyesült Államokban. Az összes szemét kevesebb mint tíz százalékát hasznosítják újra, pedig évtizedek óta tartó kampányok hatására végre elkezdték nagyobb arányban szelektíven gyűjteni a szemetet. A plázákban, reptereken, iskolákban és irodaházakban is megjelentek a szelektív gyűjtőhelyek, és több
Az informatikai, a szakmunkás, az adminisztrációs és a vendéglátós állások iránt nőtt a legnagyobbat a kereslet az egy évvel korábbi adatokhoz képest – derül ki a Profession.hu 2019 első negyedéves jelentéséből.
Számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországon; a bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona - közölte a hatóság regionális sajtóreferense az MTI-vel kedden.
Sikeresen zárult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és az Enterprise Hungary kezdeményezésében indított Startup Campus BME powered by Hiventures egyetemi inkubációs program. A sajtónyilvános záró eseményen öt egyetemi csapat mutatkozott be a Hiventures nyílt befektetési ülésén, amelyből három inno
Több ponton is változott, illetve változni fog a következő időszakban az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszere (ETS). Az egyik módosítás már most is a kibocsátási egységek árának emelkedését hozta, illetve átalakul majd a térítésmentesen kiosztott kvóták rendszere is, komoly kihívást jelentve az ETS-ben való részvételre kötelezett vállalkozá
Megfogadjuk, hogy egészségesen élünk. A boltban azonban, amikor két termék között kell dönteni, elbizonytalanodunk. Melyiket és mi alapján válasszam? Erre vannak a címkék!
Hathatósabb ellenőrzést kérnek a fuvarozók az unión kívülről érkező, gyakran feketén dolgozó szállítók ellen, ellenkező esetben akár a közepes és nagyvállalatok is bajba kerülhetnek.
Rengeteg lakás van ma az ingatlanpiacon, amely még jelzáloggal terhelt. A fennálló tartozás megnehezíti az eladónak a lakás értékesítést, a vevőt pedig elriaszthatja a vételtől. Noha megvan erre a bejáratott formula, és a bankok is jól...
Több mint kétszer annyi ideig kell dolgoznia egy budapesti fiatalnak ahhoz, hogy fizetéséből lakást vegyen, mint egy észak-magyarországinak - derült ki a Takarék Index elemzőinek kutatásából. A vizsgálat szerint az ingatlanárak jelentős regionális különbségei miatt a fővárosban az állami támogatások egy új lakás értékének harmadát, egy községben ma
A Néppárt és a szocialisták megroggyanhatnak, a nacionalisták és a zöldek viszont előretörhetnek a májusi EP-választáson, tehát az új Európai Parlament az eddiginél is megosztottabb lehet – derül ki egy aktuális mandátumbecslésből. Megnéztük, mit mutatnak a hosszú távú trendek, és mi lehet a számok mögött.
Zajlik a hazai közgyűlési szezon, a blue chipek közül utolsóként kerül ma sor a Richter közgyűlésére, a befektetők számára a szokásos napirendi pontok közül az osztalékfizetés és a saját részvények vásárlása lehet a leginkább...
Csaknem három és fél milliárd forintot költ el a lakosság május és augusztus között a grillszezon termékeire, azaz grillkolbászra, -sajtra és -fűszerre.
Áprilisban a várt javulás helyett romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatósága kedden nyilvánosságra hozott felmérése alapján.
Sümegen, május 20. és 22. között rendezik meg idén az ország első számú pálinkaversenyét, ahol többek között az ország legjobb pálinkáját is kiválasztják majd. A Veszprém megyei város először ad otthont az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenynek, ahol a bírálók három napon át minősítik majd a nevezők tételeit. A versenyre meghosszabbított ha
A korábban ismeretlen kénhiányról egyre gyakrabban lehet hallani a szántóföldi növények esetében a repce, a zöldségféléknél a káposzta- és a hagymatermesztés kapcsán, de a vízkultúrás és tápoldatos termesztésben is előfordul az egyoldalú vagy aránytalan Npk:S műtrágyák alkalmazása esetén.
Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötésének tervezése, mert a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, és nem tudni, hogy a MÁV-HÉV Zrt. vagy a BKK-BKV lesz-e a projektgazda - írja a közbeszerzési értesítő alapján a Világgazdaság.