Úgy a készpénzes, ahogy a Szép-kártyás forgalom is erősnek mutatkozik húsvétkor, a béren kívüli juttatás által még több munkavállaló pihenhet szállodai körülmények között.
Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.
Vajon meddig élhet még az emberiség? Magunk forraljuk fel a bolygót, vagy csak a Nap perzsel fel minket egymilliárd év múlva? Netán azt is túléljük? Senki sem tudja, de az emberi lét elméleti maximumáról még így is lehet némi sejtésünk...
"Információs diverziók" elkövetésével vádolta meg a Reuterst és pert indít a hírügynökség oroszországi tevékenységének leállíttatása érdekében a Rosznyefty állami többségű orosz olajvállalat - közölte online kiadásában pénteken az RBK című orosz gazdasági napilap.
Négy héttel a határidő lejárta előtt már több mint 5700-an jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 134 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.
Az építőipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállalkozásokra is, hiszen a tervezőirodák...
A növekedés nem meglepő, mivel a cafeteria-rendszer év eleji átalakulása nyomán a legnépszerűbb elemek közül egyedül a SZÉP-kártya tarthatta meg adómentességét.
A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keltetőshowja, amelyet eddig már több tízezren figyeltek - mondta Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő, a Nébih állatvédelmi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keltetőshowja, amelyet eddig már több tízezren figyeltek - mondta Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő, a Nébih állatvédelmi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
A vállalkozások digitális fejlesztését, illetve a felnőttképzés kiterjesztését érintő javaslatokat vitatták meg a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) tagjai legutóbbi ülésükön.
Őrület, mi folyik a játékpiacon, ezen belül is a kerti kisházakat adják brutálisan drágán: akad olyan komoly faszerkezet is, ami félmilliónál is többe kerül. A műanyagból készült kisházak piaca elég széles, 20 és 300 ezer forint...
Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.
Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe került SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 94 százalékát - derül ki a BDO Magyarország legfrissebb összegzéséből.
Sokkal globalizáltabb lett a világ 10 év alatt, a DHL friss tanulmánya szerint 2007-ről 2017-re jelentősen megnőtt a nemzethatárokon átnyúló kereskedelem, tőke, információ és munkaerő-áramlás is. A legkiterjedtebb globális hálóval...
Nő a kereslet a minőségi termékek iránt, ami jó a gazdaságnak és a kistermelőknek is - mondta Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
A magyar gazdaság jóval az uniós átlag feletti növekedési ütemével, a csökkenő adóterhekkel és versenyképes üzleti környezetével egyre jobb lehetőségeket kínál a befektetők számára.
Horst Seehofer szerint a magyar kormányfő néha ugyan túlzásokba esik, de ettől még demokrata politikus, akinek figyelemreméltó múltja van. A német belügyminiszter, a CSU egykori elnöke a Neue Zürcher Zeitungnak arról is beszélt, hogy a menekültpolitika Európa Achilles-sarka. A német kormány a héten újabb menekültügyi szigorításokról döntött, és csö
A baromfiágazaton belül a tojástermelés a legkevésbé integrált, így a legalacsonyabb az érdekérvényesítő képessége is, ennek következtében a húsvéti időszakhoz képest szokatlanul alacsonyak az árak. A szakértők attól tartanak, hogy sokan felhagynak a termeléssel, és a következő fogyasztási csúcsnál már az import lesz az ármeghatározó.
Szinte felfoghatatlan összeg, több mint 4 milliárd forint a tét a ma esti Ötöslottó sorsoláson. A giganyeremény rengeteg magyart megmozgat, annak ellenére is, hogy a legtöbben tudják, vajmi kevés esélyük van arra, hogy behúzzák a jackpotot....
Az adatvédelmi rendelet miatt az Országgyűlés a napokban egy salátatörvényt fogadott el, mely leginkább a munka világát érinti, de emiatt szigorodhat a biometrikus adatok kezelése is - hívta fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje, Csenterics András.
Május 3. és 5. között rendezik meg a hagyományos Szentendrei Sörfesztivált a helyi Dunakorzón, ahol három nap alatt kézműves sörök és egyéb gasztronómiai élmények, könnyűzenei tehetségkutató verseny, valamint a The Carbonfools, az Omen, a Hősök és a Belmondo koncertje várja a látogatókat.
Folytatódik a kis- és középvállalatok (kkv-k) gyors növekedése, a számukra nyújtott hitelállomány az Erste Banknál 27 százalékkal gyarapodott egy év alatt, 2019 február végén meghaladta a 200 milliárd forintot - mondta Szerdahelyi Róbert, a bank kis- és középvállalatokkal foglalkozó területének igazgatója kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Összegző kereskedelmiingatlan-piaci tanulmányt készített az MNB,melyben a legfrissebb piaci trendek mellett az irodapiacon leggyakrabban előforduló kifejezéseknek is szentelt egy fejezetet. Mindez tartalmazza az egyes alpiacokat és fontosabb...
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami tulajdonszerzéshez a társaságban - mondták el a 173. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden, miután szombaton befutott a Siófokról indult idei első személyhajó.
Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán listát állító pártok hárommillió forintért juthatnak hozzá a választók név- és lakcímadataihoz a közvetlen kampány érdekében.
Munkaerőhiány sújtja a magyar vállalatokat, ami alól az energetikai szektor sem kivétel: idősödik a szakembergárda, egyre nagyobb a verseny a fiatalokért. A rugalmasabb foglalkoztatással mozgósítható munkaerő még jelent valamekkora tartalékot, de a tartós megoldásért átfogó hatékonyságnövelésre van szükség, amiből az automatizáció sem maradhat ki.
Európa biztonsági szempontból egy rendkívül negatív spirálba került - mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Telitalálatos szelvényre bukkantak az ötös lottó 16. heti számsorsolásán, a nyertes 4 milliárd 194 millió 319 ezer 530 forinttal gazdagodott - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton. A nyerőszámok: 14, 21, 53, 60, 90. A Szerencsejáték...
Bacsó András, a Tokaj-Oremus pincészet igazgatója az 1990-es évek elején azt gondolta: 10-15 év alatt Hegyalja visszakerülhet a világ élvonalába. Ma már tudja, hogy ehhez több generáció munkája szükséges, de nyugdíjas éveire készülve az elért eredményekre büszke lehet - erről is nyilatkozott az InfoRádió Aréna című műsorában. Leginkább annak örül,
Tréfás asztrológiai elemzéssel, kártyavetéssel és számmisztikai elemzéssel is várják az állatbarátokat a szervezők az idei Belvárosi Kutyafesztiválon, amelyet a gazdátlan állatok örökbefogadásának népszerűsítésére rendeznek meg május 4-én a főváros V. kerületében.
Telitalálatos szelvényre bukkantak az ötös lottó 16. heti számsorsolásán, a nyertes 4,171 milliárd forinttal gazdagodott - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton.
A migránskártyák emelik a biztonsági kockázatot Európára nézve, hiszen az elmúlt években rengeteg ártó szándékkal érkező illegális bevándorló kapott juttatást a kártyák által - vélekedett Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.
A nurszultani divízió I/A világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott 6-1-re legyőzte az A csoportos Olaszországot szombaton Coventryben.
Négy olaszt, két dél-amerikai, egy indonéziai és egy albán felnőttet részesít a keresztség szentségében Ferenc pápa nagyszombat este a Szent Péter-bazilikában fél kilenckor kezdődő vigílián.
Jó hatással van az iskolai teljesítményre, az írás-olvasás tanulásában és a finom motorikus mozgást kívánó feladatok elvégzésében is segít a cirkuszi mutatványok gyakorlása - mondta Joó Emese cirkuszpedagógus az M1 aktuális csatornán szombaton.
A 30-50 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 90-110 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni. Ez a jelenlegi helyzet. De mi vár ránk a jövőben? Mutatjuk.
Május 9. és 13. között rendezik meg a kultúrák és vallások közti párbeszéd elősegítését szolgáló Öt templom fesztivált Győr újvárosi városrészében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Már évek óta észrevehettük akár a saját szokásainkon is, hogy egyre többet vásárolunk valamilyen internetes webáruházban. A kiskereskedelem online forgalma mind globálisan, mind hazánkban folyamatosan növekszik és egyre nagyobb részarányt...
A V4NA Nemzetközi Hírügynökség szerint a GroenLinks, vagyis a Baloldali Zöldek Judith Sargentiniről közelmúltban megjelent videója hemzseg a jogsértésektől, a holland baloldali párt egy olyan összevágott propagandaanyagot tett közzé, amelyben forrásfeltüntetés és felhasználási engedély nélkül használt fel több magyar médium, így a magyar köztévé ar
A vásárlásfüggőség bár klinikai értelemben nem számít betegségnek, mint viselkedési zavar egyre több embert érint napjaink társadalmában. A probléma hátterében ráadásul hasonló mechanizmusok állnak, mint az alkohol- vagy drogfüggőség...
Bár számos szervezet már alkalmazza az új technológiákat belső ellenőrzési, kockázatkezelési és megfelelőségi funkciói részeként, az ebből származó előnyöket mégsem sikerült teljes mértékben a digitális átalakulásba történő beruházásokkal kapcsolatos döntések szolgálatába állítani
2008 óra először 2018-ban lépte át a 100 ezret a folyósított lakáshitelek száma, összesen 108 ezer lakáshitelt engedélyeztek a bankok, ami egyébként 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A szóban forgó lakáshitelek összege 853 milliárd forintot tett ki, ami éves szinten 33 százalékos növekedést jelent, ennél magasabb összegre leg
2019 elején sem állt meg az ingatlanpiac. Magas tranzakciószámok, erős kereslet, továbbra is pörgő újépítésű szegmens jellemezte az elmúlt három hónapot. Az újépítésű ingatlant keresők már 4 fővárosi kerületben is milliós négyzetméterár feletti értékekkel találkozhatnak.