Egy karbantartási munka miatt kedden 50 százalékkal csökkentették a Paksi Atomerőmű egyik blokkjának termelését. Korábban, húsvét vasárnap, hétfőn majd kedden is visszaesett pár órára a termelés.
Aminek eredményeként csaknem 12 milliárd forintra gyarapította aggregált, adózás előtti eredményét az elmúlt évben az előzetes, nem auditált adatok szerint.
Új történelmi mélypontra került ma az argentin peso árfolyama az amerikai dollárral szemben, miután piacnyitást követően hirtelen 5%-ot gyengült a helyi fizetőeszköz. A befektetők azért pánikolnak, mert miközben az infláció már 55%...
Németország és Lengyelország leállította a kőolajvezetéken érkező orosz kőolaj importját - közölte a Reuters. Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője szerint erre a kőolaj túl magas klórtartalma miatt volt szükség. A Barátság kőolajvezeték déli szakaszán érkező kőolaj minősége megfelel az előírásoknak, azt több szakaszon ellenőrzik
Összesen 500 darab saját részvényt vásárolt április 23-án a Duna House Holding Nyrt. - derült ki a cég BÉT-en közzétett közleményéből. A Duna House 2019. április 23-án (kedden) 500 darab saját részvényt vásárolt meg tőzsdei forgalomban...
Tengerentúli tudósok új technológiát fejlesztettek, amely a szélütés vagy más egészségügyi ok miatt beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt.
A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára....
Akár egymilliárd euró értékben valósítana meg energetikai fejlesztéseket Magyarországon a kínai China National Machinery Import&Export (CMC) nagyvállalat - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium mai közleményében. A társaság...
Andrei Verigo, a fehérorosz Gomeltransneft vezető mérnöke az elmúlt napokban többször megerősítette nyilatkozatokban, hogy nem megfelelő a Barátság kőolajvezetéken érkező olaj minősége, amivel Lengyelország, illetve Németország finomítóit látják el – írja a TASZSZ orosz hírügynökség. Mivel a helyzet időközben sem változott, a héten hivatalosan is j
Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy csütörtöki budapesti idősklub-találkozón. Novák...
Palkovics László és Ho Li-feng, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke aláírta a Digitális Selyemút együttműködési megállapodáshoz kapcsolódó akciótervet is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabo
Eséssel indították a csütörtöki kereskedést az amerikai részvényindexek, az S&P 500 és a Nasdaq azonban időközben pozitív tartományba tudott kerülni. A Dow Jones index viszont még mindig tegnapi záróértéke alatt tartózkodik, nagyrészt...
Újabb részvényfelosztásról döntött a 4iG Nyrt. csütörtöki éves rendes közgyűlése, a törzsrészvények névértéke ötödére, a jelenlegi 100 forintról 20 forintra csökken, a részvényszám pedig az ötszörösére nő majd - közölte a cég az MTI-vel.
Eséssel indították a csütörtöki kereskedést az amerikai részvényindexek, az S&P 500 és a Nasdaq azonban időközben pozitív tartományba tudott kerülni. A Dow Jones index közben tegnapi záróértéke alatt tartózkodik, nagyrészt amiatt...
Április 26-án, pénteken lép hatályba az a szabály, hogy a vásárló nem láthatja a régebbi beírásokat a panaszkönyvben, hivatalos nevén vásárlók könyvében. A boltosok szerint nem nagyon használják a vásárlók, egyébként pedig bármilyen...
A nyugdíjaskorúak közül is több tízezer ember tovább foglalkoztatható. A kormány azzal számol, hogy összességében mintegy háromszázezer ember tekinthető munkaerő-tartaléknak.
Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű sikeres és komplex tesztsorozatot követően – beleértve a KLT-40 ikerreaktorok rendszereinek tesztelését is – üzemkész.
Általánosságban elmondható, hogy az egyes eszközosztályokban az utóbbi időben jelentősen csökkent a piaci szereplők által várt volatilitás, vagyis, ha úgy tetszik, már-már gyanúsan csendessé vált a piac. Ez egyaránt tekinthető jó...
6,6 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) április 25-én megtartott évi rendes közgyűlése - közölte a hitelintézet csütörtökön az MTI-vel. A bank nyeresége az előzetes várakozásokat messze felülmúlva több mint 30 százalékkal, a mérlegfőösszeg közel 30 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez
Eséssel indították a csütörtöki kereskedést az amerikai részvényindexek, az S&P 500 és a Nasdaq azonban napközben pozitív tartományba került. A nap végére viszont elfogyott a lendület és csak a Nasdaq tudott 0,2%-os emelkedéssel zárni....
A Terrán tetőcserépgyártó piaci expanzióba fordul: kilenc országban, legutóbb Szlovákiában indult hódító útjára a magyar napelemes tetőcserép - írja a Magyar Építők.
A Masterplast Nyrt. részvényenként 34 forint osztalékot fizet 2018. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalékából, erről döntött a társaság április 25-én megtartott évi rendes közgyűlése. .
Több ponton is változott, illetve változni fog a következő időszakban az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszere (ETS). Az egyik módosítás már most is a kibocsátási egységek árának emelkedését hozta, illetve átalakul majd a térítésmentesen kiosztott kvóták rendszere is, komoly kihívást jelentve az ETS-ben való részvételre kötelezett vállalkozá
Valósággal fuldoklik az építőipar a szakemberhiánytól. Az építőipar teljesítménye miatti mai helyzet jól mutatja mi vár ránk, ha nem kerül megoldásra a szakemberutánpótlás problémája. Egyre kevesebb fiatal választja az építőipart. Vannak szakmák, ahol látótávolságba került a kihalás. A megoldáshoz a lehető legszélesebb társadalmi összefogásra van s
Egy karbantartási munka miatt kedden 50 százalékkal csökkentették a Paksi Atomerőmű egyik blokkjának termelését. Korábban, húsvét vasárnap, hétfőn majd kedden is visszaesett pár órára a termelés.
Éjszaka nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, csapadék nem várható. Pénteken nagyrészt fátyolfelhős, napos idő lesz, majd késő délutántól, estétől nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon már zápor, zivatar is kialakulhat néhol jégesővel.