Európában tavaly 4199 alkalommal vontak be tőkét startupokba, ami 15 százalékos emelkedést jelent az azt megelőző évhez képest, a befektetések értéke 11 százalékkal nőtt, és átlépte a 21 milliárd eurót - közölte az EY tanácsadó cég szerdán az MTI-vel az európai startup-piacot vizsgáló tanulmánya (EY Start-Up-Barometer) alapján.
Az önkormányzatok nélkül számolt államháztartásról van szó. 142 milliárd forint hiányzott a központi alrendszerből az első negyedévben - tavaly ez az érték 872 milliárdos volt.
A Wizz Air összes utasa, még ha nem is vásárol semmilyen kiegészítő szolgáltatást, egy darab kézipoggyászt garantáltan felvihet minden járat fedélzetére.
Az önkormányzatok nélkül számolt államháztartásról van szó. 142 milliárd forint hiányzott a központi alrendszerből az első negyedévben - tavaly ez az érték 872 milliárdos volt.
Sokadszorra is tovább csúszik a szlovákiai mohi atomerőmű új blokkjainak átadása és ezzel egyidejűleg tovább nőnek a tervezettet többszörösen átlépő költségek.
Időarányosan jól halad a kormány hét évre szóló, pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiájának megvalósítása, azonban látszik, hogy szükség van az ismeretek, információk koordinálására.
A horvát állampolgárok 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését, 39,9 százalékuk a valuta bevezetése mellett áll, míg 7,3 százalék bizonytalan - derült ki a Vecernji List című horvát napilap által szerdán közzétett, a HRejting...
Az Alphabet egyik leányvállalata, a Wing lett az első drónos kiszállító cég, amely engedélyt kapott az amerikai szövetségi repülési hivataltól, ami azt jelenti, hogy elkezdheti üzletszerűen a kiszállítást az amerikai háztartásokba...
Az ember azt gondolná, hogy ha valamire nincs szüksége a bolygónak, az még több műanyag – de nem mindegy, milyen műanyagról van szó. A szelektív gyűjtés csak egy lépés a sok közül, az újrahasznosítás ugyanis drága, a műanyag fajtájától függően pedig különböző akadályokba ütközhet – a festékek és egyéb vegyi anyagok miatt ugyanis csak csekély hányad
Míg egy kisvárosban egy új otthon árának akár hatvan százalékát is kiteheti a csok, Budapesten legfeljebb a vételár harmadát adja a három gyermek esetén járó kedvezmény.
Égetően hiányzik a fiatal korosztály az oktatásból. 2017-re 13 százalékra csökkent a 35 év alattiak aránya az általános iskolai tanárok között a 2011-es 16 százalékról, az 55 év feletti korosztály pedig immár 27 százalékos arányt...
A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre, amelynek nagyobb részét, 1800 milliárdot a hazai költségvetésből biztosítja a fejlesztésekhez - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért...
Az eddiginél lényegesen korszerűbb és megbízhatóbb műszeres leszállító berendezést kap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II. futópályája a 13L pályavégen is - emiatt két hónapra le kellett zárni a futópályát. A több mint egymilliárd...
Bill de Blasio, New York polgármestere egy hétfői televíziós interjúban az acélból és üvegből épülő felhőkarcolók betiltását ígérte - adta hírül az MTI.
A fejlesztések adat- és forrásigénye miatt az új technológiai forradalom éllovasa várhatóan továbbra is a nagy, egységes piacokkal rendelkező USA és Kína marad.
Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing üzemi eredménye az első negyedévben. Az adatokról szóló jelentés kapcsán számoltak be a szerencsétlenségek miatt földre parancsolt Boeing 737 MAX-okkal kapcsolatos fejleményekről.
Visszavonta az idei évre korábban megfogalmazott eredményvárakozását a Boeing menedzsmentje a 737 Max repülőgépek körüli problémákra hivatkozva - közölte a cég, miután közzétette első negyedéves eredményeit. A lezárt negyedév számai...
A mikro- és kisvállalkozások után már a közepes és a nagyvállalatok is bajban vannak az önköltséget sem fedező alacsony fuvardíjak miatt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára. Karmos Gábor hozzátette: ezért két számjegyű, körülbelül 10-20 százalékos fuvardíj emelésre lenne szükség.
A pénzügyi döntések megalapozottságának fejlesztése érdekében a Pénzügyminisztérium saját fejlesztésű internetes honlapot indított „Okosan a pénzzel! ” címmel.
A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén.
Miközben egyre többen aggódnak az állami nyugdíjrendszerek halála miatt, melyet az aktív dolgozók csökkenése okozhat, könnyen lehet, hogy hosszú távon átveszik a járulékfizetők helyét a robotok, e jelenség miatt pedig nemhogy elmaradhat...
2019 első három hónapjában átadásra került az Airport City Logistic Park és a Prologis Park Budapest Harbor, összesen 23 740 négyzetméteren, így a budapesti és a Budapest környéki agglomeráció spekulatív ipari ingatlanállománya jelenleg...
Adathalász támadásra hívja fel a figyelmet az OTP Bank, csalók ismét a biztonsági frissítés kulcsszóval próbálnak adatot kinyerni az óvatlan ügyfelektől - írja az OTP honlapján. A bank megtette a támadás észlelésekor szokásos óvintézkedéseket....
Egy minapi Európai Parlamenti határozat nyomán még közelebb került a megvalósításhoz az InvestEU program, amely a 2021-2027-es EU-s költségvetésből elkülönített 15,2 milliárd eurónyi lehívható támogatás segítségével, és a magánszektor...
Bill de Blasio, New York polgármestere egy hétfői televíziós interjúban az acélból és üvegből épülő felhőkarcolók betiltását ígérte - adta hírül az MTI.
Adathalász támadásra hívja fel a figyelmet az OTP Bank, csalók ismét a biztonsági frissítés kulcsszóval próbálnak adatot kinyerni az óvatlan ügyfelektől - írja az OTP honlapján. A bank megtette a támadás észlelésekor szokásos óvintézkedéseket...
Új egészségkultúra, megelőzésre helyezett hangsúly, új paradigma - sorolta előadásában a kulcsszavakat Horváth Ildikó, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság konferenciáján. Ne...
Az ország állampolgárainak 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését, 39,9 százalékuk a valuta bevezetése mellett áll, míg 7,3 százalék bizonytalan.
Alaposan kidolgozott terv szerint készül Románia az euróra való áttérésre, a kitűzött határidő pedig változatlanul 2024, jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Összesen 2,63 milliárd forint támogatást osztott szét a jegybank különféle szervezeteknek 2018-ban. A pénzből jutott felsőoktatási intézményeknek, civileknek és nonprofit társaságoknak is. Legjobban a Szépművészeti Múzeum járt, 650 millió forint dotációval.