Magyarország már 2020-ban gázt vásárolna a Szerbián és Bulgárián áthaladó Török Áramlat vezetékből - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Megtartotta ma éves közgyűlését a CIG Pannónia, ezen megszavazták a társaság korábban - osztalékfizetés helyett - bejelentett 3 milliárd forintos tőkeleszállítását, amivel részvényenként 31,96 forintot fizetnek majd ki (ez 7,3%-os...
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Patai Mihályt szerdán Budapesten. Patai Mihály jegybank-alelnöki kinevezésére Orbán Viktor miniszterelnök tett javaslatot márciusban az államfőnek....
Bár a Notre-Dame nem rendelkezik biztosítással a súlyos károk fedezésére, ez önmagában még nem tragédia, hiszen a francia állam tulajdonosként óriási biztosítékot jelent. Ráadásul a hétfői tűzvész után a fél világ megmozdult, és eddig 800 millió eurót ajánlott fel a székesegyház helyreállítására. De mi a helyzet a jelentős hazai egyházi épületekkel
Sztrájkot hirdetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, amire a vállalat úgy reagált, hogy a Metro három év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, ez csak az idén eddig több mint 10 százalékos...
2016-ban a bezáratott Népszabadság egyik utolsó lapszáma írta meg, hogy Matolcsy György jegybankelnök az akkori Unicredit-vezér egyik luxuslakását használja a Budai Vár oldalában.
A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak - jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai...
Sok probléma forrása, hogy a robogók azonosító jelzés nélkül vesznek részt a közlekedésben, ezért akár szabálytalankodnak, akár balesetet okoznak, nem lehet őket felelősségre vonni.
Az elemzői várakozásokat meghaladó számokat közölt a Netflix az első negyedévre az amerikai tőzsdék zárása után publikált gyorsjelentésében, az árfolyam mégis nagyot esett először, mert a menedzsment gyenge kilátásokat fogalmazott...
A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével május 6-án elindul a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, a Takarékbank Zrt. Az átállást biztosító bankszünnapok alatt, május 1-6-a között nem nyitnak ki a bankfiókok, átmenetileg nem működik a netbank és a mobilapplikáció, nem l
A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével május 6-án elindul a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, a Takarékbank Zrt. Az átállást biztosító bankszünnapok alatt, május 1-6-a között nem nyitnak ki a bankfiókok, átmenetileg nem működik a netbank és a mobilapplikáció, nem l
Hosszabb időbe is beletelhet, amíg az elektromos autók teljes egészében felváltják a belső égésűeket – értettek egyet az ágazat hazai képviselői a Privátbankár és az Mfor mai, Fókuszban a digitalizáció címmel folyó egész napos konferenciáján.
A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap.
Az Európai Unió Bírósága ítéletében megerősítette, hogy exportértékesítés esetén az adómentességnek nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása – hívta fel a figyelmet a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda.
Száguld a magyar részvénypiac, történelmi csúcsra emelkedett az elmúlt napokban a vezető hazai részvényindex, a BUX. A magyar tőzsdét egyértelműen az OTP húzza, de több kispapír is becsatlakozott a raliba. A trend felfelé van, de több...
A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka - közölte a Baromfi Termék Tanács (Btt) mezőgazdasági titkára.
A Reuters előzetesen kiszivárogtatott információnak megfelelően ismét jelentős mértékben rontotta 2019-re vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését a német kormány. A ma ismertetett, tavaszi előrejelzésben szereplő prognózis szerint...
Az OECD-térség közepes jövedelmű háztartásainak közel felének komoly anyagi nehézségei vannak hónap végére. Magyarországon azonban ennél jóval brutálisabb a helyzet, az OECD felmérése szerint a hazai középosztály 78,5 százaléka...
Az elmúlt valamivel több mint egy év alatt a kaposvári a tizedik korszerű objektum, amit átadnak a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak.
Jelentősen nőtt az elsősorban geotermikus energia termelésével és értékesítésével foglalkozó PannErgy által értékesített hőmennyiség 2019 első negyedévében összehasonlítva a 2018. év azonos időszaki adataival. A jó eredmény nagyrészt a Győri Geotermikus Projekt hatékonyságnövelésének, kapacitáskihasználtságának, valamint a kedvező időjárásnak köszö
Továbbra is töretlen a Netlfix népszerűsége, miután 9,6 millió új felhasználó iratkozott fel az online streaming szolgáltatásra az idei első negyedévben, szemben a 9 millió körüli elemzői konszenzussal.
Magyarország már 2020-ban gázt vásárolna a Szerbián és Bulgárián áthaladó Török Áramlat vezetékből - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az euró bevezetését a nyugat-európai gazdasági szint eléréséig megakadályozó nyilatkozat aláírását ajánlotta szerdán a többi nagy lengyel parlamenti frakció vezetőjének Jaroslaw Kaczynski. Az ország de facto vezetője, Orbán Viktor...
Hosszabb időbe is beletelhet, amíg az elektromos autók teljes egészében felváltják a belső égésűeket – értettek egyet az ágazat hazai képviselői a Privátbankár és az Mfor mai, Fókuszban a digitalizáció címmel folyó egész napos konferenciáján.
A Bdpst Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban - közölte a HungaroControl az MTI-vel....
A "Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon" az idei év egyik legizgalmasabb startup-eseménye volt. A 24 órán keresztül zajló agrárinnovációs ötletverseny a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal szervezésében március 22-23-án...
A "Gazdálkodj okosan! NAK Agrotech Hackathon" az idei év egyik legizgalmasabb startup-eseménye volt. A 24 órán keresztül zajló agrárinnovációs ötletverseny a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal szervezésében március 22-23-án...
A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 Takarék Szövetkezet egyesülésével 2019. május 6-án elindul a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, amely a Takarék Csoport központi bankjának vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait is átveszi. Az új Takarékbankhoz a tervek szerint októ