Új névleves államfőt választott ma Észak-Korea, aki az MTI háttér összeállítása szerint Kim Dzsong Un tényleges észak-koreai vezető hűséges hívének számít, de egyúttal rajta van az Egyesült Államok szankciós listáján is. ...
Október végéig kapott haladékot az Egyesült Királyság a Brexitre, és ennek az egyik első piaci reakciója az angol font volatilitásának csökkenése volt.
A Vál-völgyi kisvasút a négynapos ünnep alatt folyamatosan közlekedik, április 20–21-én ráadásul különleges tojáskereső program, hangulatos tavaszi kirándulás várja a családokat.
Október végéig kapott haladékot az Egyesült Királyság a Brexitre, és ennek az egyik első piaci reakciója az angol font volatilitásának csökkenése volt. Természetesen ez a halasztás korántsem jelent eseménytelenséget a font szempontjából az előttünk álló hat hónapban: May miniszterelnök-asszony és az ellenzék vezére, Corbyn még ha megállapodásra is
Az OTP Bank 219 forint osztalékot fizet a részvényeseinek, erről döntöttek a részvényesek a hitelintézet pénteki közgyűlésén, Budapesten - írja az MTI. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az OTP történetének...
Október végéig kapott haladékot az Egyesült Királyság a Brexitre, és ennek az egyik első piaci reakciója az angol font volatilitásának csökkenése volt.
2015 óta, 2018 negyedik negyedévéig 35,4 százalékkal nőttek a magyar lakásárak, s ezzel az EU-s átlagot bőven kétszeresen meghaladó drágulással jelenleg 29 vizsgált európai ország között Magyarország a képzeletbeli dobogó harmadik...
Élénkül a verseny a budapesti autómegosztó piacon, ugyanis a Greengo és a Mol Limo után április végétől a BMW-hez köthető Drivenow is elindítja a szolgáltatását Budapesten. Az autómegosztó-flotta ezzel a fővárosával nagyjából harmadával nő, tehát egy jelentős piaci szereplő megjelenéséről van szó.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Sztrájkbizottsága a Metro Kereskedelmi Kft. kelet-pesti áruházában. A sztrájkot ma reggel 8 és 10 óra között tartották meg. A sztrájk...
A SET Group bejelentette, hogy a társaság leánycége, a SET Real-Estate Kft. leányvállalatot alapított Magas Orom Lakókert Kft. néven. A SET Group bejelentette, hogy a társaság leánycége, a SET Real-Estate Kft. leányvállalatot alapított...
Világszerte lázadtak ellene, mégis valódi "világbirodalommá" nőtte ki mára magát az Uber. Bár nem felhőtlen a cég múltja, bőven akadtak botrányok és perek 10 éves története alatt, nem lehet vitatni, hogy alapjaiban változtatta meg...
Birtokunkba jutott egy belsős kormányzati előterjesztés, mely óriási léptékű oktatási és innovációs fejlesztésekre tesz javaslatot a hajdúsági városban. A projektet nem más hívja életre, mint a kivándorlás-okozta munkaerőhiány, mely a BMW-gyár betelepülésével válik majd igazán látványos és az eddigieknél is égetőbb problémává. Hogy enyhítse az embe
Olcsóbb lehet a tavalyinál a belföldi termesztésű uborka; az Agárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a hazai kígyóuborka termelői ára 4 százalékkal, az úgynevezett berakó uborkáé pedig 19 százalékkal...
A Mol vételi ajánlatot tett a még nem tulajdonában lévő Slovnaft-részvényekre. A magyar olajtársaság jelenleg a Slovnaft részvényeinek 98,56 százalékával rendelkezik, a fennmaradó 1,44 százalék kisrészvényesek kezében van, akiknek...
A core rendszer cseréje óta elérhetetlen az MKB NetBankárban a betétlekötési opció. Az átállás nyáron kezdődött, a funkció így már hónapok óta nem üzemel. Megkérdeztük a bankot, hogy mikorra várható az átállás befejezése,...
Reggel még csaknem 3 hónapos mélypontra bukott a forint az euróval szemben, de aztán napközben kissé erősödni tudott, így 321,5 körül készül a hétvégére az árfolyam. Mindezzel párhuzamosan figyelemre méltó, hogy az euró egy hajnali...
Világszinten vezető szerepet tölt be az EY a digitális átalakulás támogatásában a Forrester független piackutató cég szerint. A szervezet legfrissebb elemzése a globális tanácsadókat, a technológiai integrátorokat és a digitális ügynökségeket értékelte ügyfélközpontúságuk és szaktudásuk alapján.
Az idei év végén 12 országban lesz jelen az OTP csoport - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a hitelintézet közgyűlését követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A Chevron 33 milliárd dollárért megvásárolná az Anadarko Petroleum nevű céget, jelentette be az egyesült államokbeli székhelyű energetikai nagyvállalat. Amennyiben megvalósul, az ügylet értéke alapján a valaha volt 11. legnagyobb energiavállalat-felvásárlás...
A Duna House bejelentette, hogy csütörtökön és pénteken összesen 1 000 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban, a cég munkavállalói résztulajdonosi programja céljából. A Duna House bejelentette, hogy a társaság 2019....
A Google anyacége, az Alphabet 18 hónapos intenzív tesztidőszak után végre megkapta az engedélyt drónfutár-szolgálatának beindításához. A világ első kereskedelmi forgalomban lévő repülő kézbesítői már nagyban szelik az ausztrál főváros, Canberra kijelölt légterét.
A vártnál jóval erősebb számokat tett közzé a J.P. Morganelső negyedéves gyorsjelentésében, ezzel kifejezetten jó alaphangot adott a jelentési szezonnak.
Családbarát streaming szolgáltatást indít a Disney, amivel nem titkolt célja, hogy megtörje a Netflix dominanciáját. A Disney szolgáltatásának előfizetése havonta 7, évente 70 dollárba kerül. Mint sok mindenre, természetesen az előfizetési...
Húsvét hétfőn egy igazi frissítő újdonság veszi kezdetét, a borimádók legnagyobb örömére. Az italvilág Ferrarija, a champagne mutatkozik be többféle formában az elegancia, a luxus és a kuriózumok kedvelőinek – mert a champagne ma már igazi életérzés
A legbiztosabb út ahhoz, hogy egy bank megalapozza a saját jövőjét, ha sikerül akvizíciókon keresztül is növekednie – indokolta az Mfornak és a Privátbankárnak adott interjúban Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója, miért érdekli őket az eladósorba került Budapest Bank. Aki szerint 2020-2021-ben már sokkal reálisabb képet ka
Nyárra akár 80 dolláros hordónkénti szintre is drágulhat a Brent típusú olaj, ami további 15 százalékos szárnyalást jelentene a jelenlegi szintről. Ez pedig a magyar autósokra is hatással lehet, folytatódhat az áremelkedés a kutakon is.
Emelkednek az amerikai tőzsdék, ami elsősorban erős vállalati gyorsjelentéseknek és érdekes vállalati sztoriknak köszönhető. A Dow 0,7, az S&P 0,4 százalékkal került feljebb. A jó hangulat elsősorban annak tudható be, hogy eddig...
Az idei év végén 12 országban lesz jelen az OTP csoport - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a hitelintézet közgyűlését követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A legkevésbé vagyonos háztartások mindössze 26 százaléka rendelkezik ingatlannal, a legvagyonosabbaknak viszont a 97 százaléka, ráadásul utóbbiak 66 százalékának több ingatlana is van. Az elmúlt években az ingatlan.com adatai szerint...
Nyárra akár 80 dolláros hordónkénti szintre is drágulhat a Brent típusú olaj, ami további 15 százalékos szárnyalást jelentene a jelenlegi szintről. Ez pedig a magyar autósokra is hatással lehet, folytatódhat az áremelkedés a kutakon is.
Családbarát streaming szolgáltatást indít a Disney, amivel nem titkolt célja, hogy megtörje a Netflix dominanciáját. A Disney szolgáltatásának előfizetése havonta 7, évente 70 dollárba kerül. Mint sok mindenre, természetesen az előfizetési...