Miközben a brexit minden idők legrosszabb politikai és gazdasági döntésének tűnik az Egyesült Királyság számára, az energiaszektor átalakításában úgy tűnik: lefőzhetik Németországot, ha sikerül a rendszert a nulla szén-dioxid-kibocsátásra 2025-ben előkészíteniük.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a horvátországi Dubrovnikba utazik, ahol részt vesz a nyolcadik "16+1" csúcstalálkozón, amely Közép- és Kelet-Európa, valamint Kína vezetőinek legfelsőbb szintű gazdasági együttműködési...
A hetilap a kiperelt szerződés szövegértelmezése után arra jutott, hogy egy ponton, még minden következmény nélkül ki lehet ugrani az új paksi atomerőmű építési beruházásból.
Folytatódik a kormány építőipari technológiakorszerűsítési programja, az idén 6 milliárd forinttal támogatják az építésgazdasági kis- és középvállalkozások termelékenységét növelő technológiai korszerűsítést - mondta György...
Hivatalosan is megnyílt a Meininger hálózat első magyarországi szállodája. A budapesti egységet továbbiak követhetik. Szalagátvágás volt ma a fő menü a fővárosi 1-es számú Vásárcsarnok mögötti Meininger hotelben. Ahogy korábban...
7637 milliárd forintot tett ki a lakossági állampapírok teljes állománya az első negyedév végére. A Babakötvény 50 százalékos növekedési üteme volt a legkiemelkedőbb az elmúlt három hónapban.
Nincs alternatívája a személyi hiteleknek, a szabad felhasználású jelzáloghitel gyakorlatilag eltűnt a piacról. A személyi hitelezés bővülése még jóideig kitart, miközben alig van esély arra, hogy kétszámjegyűvé nőjenek a kamatok....
A szerdia Magyar Közlönyben jött ki, hogy a terveknek megfelelően módosítják a lakástakarékpénztárakról szóló törvényt annak érdekében, hogy a jövőben itt is elérhetőek legyenek a lakossági állampapírok. Ennek érdekében a törvényt...
Hivatalosan is megnyílt a Meininger hálózat első magyarországi szállodája. A budapesti egységet továbbiak követhetik. Szalagátvágás volt ma a fő menü a fővárosi 1-es számú Vásárcsarnok mögötti Meininger hotelben. Ahogy korábban...
A Tesla több mint 3 százalékot esett az amerikai részvénypiacok nyitása előtti kereskedési szakaszban annak hatására, hogy a vállalat jelezte, a visszaeső autóeladások miatt a terveivel ellentétben nem bővíti tovább a Gigafactory gyártókapacitását....
Egyre nagyobb az érdeklődés a személyi kölcsönök iránt Magyarországon, valószínű, hogy a piac a következő években is kétszámjegyű növekedést fog produkálni a digitalizációs csatornák előretörésének köszönhetően. Közben...
Nem valószínű a következő 2-3 évben a kereslet visszaesése, árcsökkenés és hozamemelkedés a magyar ingatlan- és benne az irodapiacon, a magas árszint azonban fékezi az akvizíciós tevékenységet - derült ki a Portfolio Hitelezés 2019...
A mentorprogram januárban meghirdetett pályázatára az Egyesült Államokból, Észtországból, Dániából, Svédországból és az Egyesült Királyságból, valamint Indiából és Kínából is érkezett jelentkezés.
Ősszel kerülhet piacra a nyugdíjcélú állampapír, a bevezetés részleteit a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Napi.hu hírportál konferenciáján.
2019 is munkaerőhiánnyal indult a boltos világban: a létszám alig változott. A legnagyobb gond jelenleg a fluktuáció. Pedig emelkedtek bérek. Jelenleg a Dunántúlon pontosan annyian dolgoznak a boltokban, mint az ország túlsó felén. A...
Új történelmi rekordot ért el 2018 decemberében az Egyesült Államok olajtermelése, a kormányzati energiainformációs hivatal (EIA) pedig ismét emelte a 2019-es termelésbővülésre vonatkozó várakozását.
Egyre nagyobb az érdeklődés a személyi kölcsönök iránt Magyarországon, valószínű, hogy a piac a következő években is kétszámjegyű növekedést fog produkálni a digitalizációs csatornák előretörésének köszönhetően. Közben...
Theresa May szerint továbbra is lehetséges a kilépés az Európai Unióból úgy, hogy az Egyesült Királyságnak nem kell részt vennie a május végi európai parlamenti választásokon. A konzervatív párti brit miniszterelnök csütörtök...
Második olvasatban is megszavazta - 27 pontosítással - csütörtökön az orosz parlament alsóháza az orosz internet stabil autonóm működtetéséről rendelkező törvénytervezetet, amely bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a web alkalmazása felett.
2018-ban átlagosan kevesebb adó és járulék terhelte a legfejlettebb gazdaságok lakóinak jövedelmét - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet évente összeállított Taxing Wages idei összeállításából. A részletekből...
Komoly akciókkal várják a nyuszit a magyar üzletek: most lesz az utolsó hétvége húsvét előtt, így érdemes most lerendezni a bevásárlást. Főképp, mert jövő pénteken is zárva lesz a legtöbb bolt. Összeszedtük a legjobb ünnep előtti...
Kormányzati célkitűzés a munkára rakódó terhek folyamatos mérséklése, és bár idehaza a nyilatkozatok és a számok alapján is azt hihetnénk, hogy nemzetközi színtéren is ér valamit a járulékcsökkentés, most kiderült: nincs ez így.
Az MNB nem tűnik túl elkötelezettnek a kamatok emelése felé. Az infláció és az alapfolyamatokat megragadó inflációs indexek azonban elkezdtek kifejezetten gyorsan emelkedni. Feltámad a Phillips-görbe és kialakul az ár-bér spirál...
Németországban a megújuló energiaforrások márciusban a nettó energiatermelés több mint felét fedték le, az első negyedév átalgát tekintve pedig több mint 45 százalékát. Új kottából játszik az energiagazdálkodás.
Már az őszi gabonák vetésekor is csapadékhiány volt a földeken, a vetés se ideális talajállapotban történt, és ez hatással volt a növények kelésére, kezdeti fejlődésére. A téli csapadék mennyisége nem pótolta a talajból hiányzó vízkészletet. Az őszi-téli időszak szokásos nitrogénmennyiségének 50-60 %-át vették csak fel az első fejtrágya előtti idős
A Mol három országban piacvezető, négy országban a második-harmadik helyen van, és az egyik legnagyobb kiskereskedelmi hálózatot működteti Közép-Európában.
Zajlik a hazai közgyűlési szezon, amely a Nyomda eseményével vette kezdetét, ma pedig a Mol közgyűlésével folytatódik. A befektetők fókuszában természetesen az osztalék áll.
Az óceán ereje – a hullámok, az árapály – rengeteg tiszta energiát szolgáltathat a leginkább rászorulóknak. Franciaország egyik szigete, Ushant hajóval körülbelül másfél órára van a kontinenstől.
7637 milliárd forintot tett ki a lakossági állampapírok teljes állománya az első negyedév végére - derül ki az Államadóssága-kezelő Központ közleményéből.
Csökkent tavaly az Oecd országokban a személyi jövedelem adó- és járulékterhelése a szervezet csütörtökön publikált Taxing Wages 2019 tanulmánya szerint. Magyarország a rangsorban a harmadik legnagyobb adócsökkentést hajtotta végre tavaly.
A bankolás jövője egyre inkább a digitális platformokon történik, egyre több bank létesít készpénzbefizető ATM-et. Van olyan nyugat-európai nagybank, ahol 10-ből 7 személyi kölcsönt online felületen helyeznek ki. A jövőben így lehet...
A SET Group bejelentette, hogy a cég igazgatósága döntött a társaság leánycégének névváltoztatásáról, a Hydro-Tár Hungary Kft-t Trust and Asset Management Kft-re nevezték át, a leánycég új feladat a vagyonkezelés lesz. A társaság...
A szakértő szerint a legjobb az lenne, ha az IMF-et egy olyan intézménnyé alakítanák, amelyet teljes a saját globális valutáján keresztül finanszíroznának.
Egy minapi kormányhatározat és a legfrissebb támogatási adatok alapján a 7 évre járó EU-pénzek teljes egészét elosztotta már a nyertesek között a magyar kormány - derül ki adatbázisunkból. Mivel a támogatói döntések bejelentése...
Fontos lenne, hogy munkahelyünkön a mentális egészségünkkel is foglalkozzanak, hiszen kiegyensúlyozottságunk a munkáltatónak is érdeke – mondta a VG.hu-nak a klinikai szakpszichológus.