2019. március 28. csütörtök

márc. 28
17:18
A pénzügyi tárca optimistább, mint a jegybank (Menedzsment Fórum)
A PM 4 százalék, az MNB 3 százalék körüli növekedésre lát esélyt a következő években.
márc. 28
17:18
Megint fejreáll a főváros: lezárják a metrót, jön a káosz az utakon (Pénzcentrum)
Szombat délután átadják az utasforgalomnak a 3-as metró felújított, északi szakaszát és április 6-án lezárják a délit, emiatt jelentős változásokra kell számítani az érintett területek közlekedési rendjében - közölte a Budapesti...
márc. 28
17:18
A foglalkoztatottság javulásával együtt kell járnia a biztonságnak (AQUA)
A kormány arra törekszik, hogy a foglalkoztatottság növekedése mellett csökkenjen a munkahelyi balesetek száma – jelentette ki a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón.
márc. 28
17:24
Holnap végső szavazás lehet Londonban - Mi várható? (Portfolio)
Pénteken ismét a brit parlament alsóháza elé kerülhet a Theresa May által tavaly összehozott Brexit-megállapodás, illetve annak egyik része, és ha ez így lesz, előfordulhat, hogy végül összejön a minimális többség annak támogatására....
márc. 28
17:24
Tovább nőtt tavaly az energiaigény (NRGreport)
A földgáz vitte a prímet az energiaigény növekményének kielégítésében, és bár nőtt a megújuló alapú termelés is, az energia előállításához kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás 1,8 százalékkal meghaladta a 2017-est a Nemzetközi Energiaügynökség felmérése szerint.
márc. 28
17:24
Matolcsy: az MNB elérte középtávú, fenntartható inflációs célját (Biztosító Magazin)
Az MNB elérte középtávú, fenntartható inflációs célját - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Matolcsy György az MTI kérdésére kiemelte: az MNB nem indít új monetáris ciklust, monetáris politikájának jellege, karaktere laza marad.
márc. 28
17:36
116 milliárdos adósságát fizette ki a magyar állam hétfőn (Menedzsment Fórum)
2019 második devizakötvény-lejárata is esedékessé vált a hét első napján, így tovább csökkent az állam adóssága és annak devizarésze is.
márc. 28
17:36
Műtárgybefektetési Indexet indított a BÁV (ProfitLine)
A műtárgy mint befektetési eszköz ismertségének növelése és népszerűsítése érdekében a BÁV Műtárgybefektetési Index néven trendkutatást indított, amely a magyar vásárlók műtárgybefektetési szándékának alakulását méri fel minden évben. A Gfk Hungáriával közösen készített reprezentatív kutatás most publikálásra kerülő első hulláma szerint 2018 decemb
márc. 28
17:36
Gion Gábor: A magyar gazdaság 4 százalék körül bővülhet a következő években is (AQUA)
A kormányzat bevételeit a béremelkedéssel támogatott fogyasztás tovább generálja, és a vállalati beruházások is hozzájárulnak a GDP-bővüléséhez – mondta az államtitkár.
márc. 28
17:42
Palackos helyett csapvizet itatnának Európával (Portfolio)
Javítani kell a csapvíz minőségét és meg kell teremteni egyetemes hozzáférhetőségét, ez ugyanis nagyban segítené a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is - hívta fel a figyelmet csütörtökön az Európai Parlament. A képviselők...
márc. 28
17:42
Jelentős változás lesz az elektromos autók hazai támogatásánál (NRGreport)
Komoly átszerveződések kezdődtek az elektromobilitás állami támogatása terén - írja a Villanyautosok.hu. Eddig a pályázatokhoz kapcsolódó összes jogkör és feladat az e-Mobihoz tartozott, a jövőben viszont ezeket az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. veszi át.
márc. 28
17:54
Kettős kockázatot lát a jegybank (Menedzsment Fórum)
Lehet egy jobb és egy rosszabb forgatókönyv is.
márc. 28
18:06
Palackos helyett csapvizet itatnának Európával - Így szorítanák vissza a műanyaghulladékot (Portfolio)
Javítani kell a csapvíz minőségét és meg kell teremteni egyetemes hozzáférhetőségét, ez ugyanis nagyban segítené a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is - hívta fel a figyelmet csütörtökön az Európai Parlament. A képviselők...
márc. 28
18:06
Ilyen nincs! Két szelvénnyel is szakított a lottón, 9 milliárdot kaszírozott (Pénzcentrum)
Egy ausztrál férfi 46,6 millió ausztrál dollárt kaszált a lottón két szelvénnyel, amelyeken ugyanazok a számok voltak - írja a CNN. A kétkezi munkából élő férfi 30 éven keresztül ezekkel a számokkal játszott. Amikor a férfi...
márc. 28
18:24
Turisztikai célú közösségi tér és településközpont létesül Egerszalókon (AQUA)
Nyitrai Zsolt Egerszalókot a régiós idegenforgalom egyik központjának, ékszerdobozának nevezve az eseményen emlékeztetett: a tavalyi rekordév volt a magyar turizmus számára.
márc. 28
18:30
A nyugdíjasok 22 ezer forint pluszt kaphatnak idén (Menedzsment Fórum)
Ha igaza lesz a Magyar Nemzeti Banknak, és annyi lesz az infláció és a GDP, mint amennyivel a ma publikált jelentésben számoltak.
márc. 28
18:36
Tovább bővül a Díjnet: már távfelügyeleti számlákat is be lehet fizetni elektronikusan (ProfitLine)
Márciustól már távfelügyeleti számlákat is be lehet fizetni a Díjneten, miután az országszerte elérhető Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt. is csatlakozott az e-számlakezelő és fizetési rendszerhez. A Díjneten tavaly több mint 50 milliárd forint értékben fizettek be lakással kapcsolatos kiadásokat elektronikusan: különböző közműcégek, telefon-
márc. 28
18:36
Minősítés jött a Takarék Jelzálogbankra (Portfolio)
"BBB" hitelminősítést kapott stabil kilátással a Takarék Jelzálogbank Nyrt. jelzáloglevél kibocsátási programja és az általa forintban és külföldi devizábankibocsátott jelzáloglevél sorozatok az S&P Global Ratings Services hitelminősítő...
márc. 28
18:42
Megszületett a döntés: jöhet a szavazás a Brexitről (Portfolio)
Vitára és szavazásra engedte a londoni alsóház elnöke a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer nagy többséggel elvetett, a kormány által azonban csütörtökön harmadszor is beterjesztett...
márc. 28
18:54
Közel háromszázmillió forintos turisztikai célú fejlesztés valósul meg Egerszalókon (AQUA)
A tavalyi rekordév volt a magyar turizmus számára, az ágazat több mint 400 ezer embernek ad munkát – emlékezetetett Nyitrai Zsolt a beruházás alapkő-letételi ünnepségén.
márc. 28
19:06
Használt vagy új? Nehéz döntés, ha ugyanannyiba kerül (ProfitLine)
A lakáskeresők néhol már azzal szembesülhetnek, hogy a használt lakások árai megközelítették az újépítésűekét, annak ellenére, hogy például a főváros egészét tekintve átlagosan másfélszer kell többet fizetni egy új lakás négyzetméteréért. A hirdetések azonban néha csalókák: amíg az egyikbe azonnal lehet költözni, addig a másikra talán még évekig ke
márc. 28
19:06
Közelebb kerültek a békekötéshez a kereskedelmi háborúban (Portfolio)
Kína új, a korábbiaknál messzebb menő javaslatokat tett egy sor témában az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon, ideértve a technológiatranszferek kikényszerítésével kapcsolatos problémakört. A tárgyalások által...
márc. 28
19:12
Palackos helyett csapvizet itatnának velünk - Így szorítanák vissza a műanyaghulladékot (Portfolio)
Javítani kell a csapvíz minőségét és meg kell teremteni egyetemes hozzáférhetőségét, ez ugyanis nagyban segítené a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is - hívta fel a figyelmet csütörtökön az Európai Parlament. A képviselők...
márc. 28
19:27
Stabilan 320 felett az euró, emeltek a Graphisoft Park értékén (Privátbankár)
A tőzsdei hangulat legalábbis bizonytalan, bár az indexek egy része emelkedni tudott. Az amerikai GDP-adatot lefelé módosították, a Brexit sem valami fáklyásmenet, de legalább Pekingből jött valami biztató hír. A forint gyengécske, az OTP és a Richter felment, a Parkot felminősítették.
márc. 28
19:30
Az MNB jóváhagyta az Opus összevont tájékoztatóját (Portfolio)
A csütörtöki piaczárást követően jelentette be az Opus a Budapesti Értéktőzsdén, hogy az MNB jóváhagyta a társaság által korábban benyújtott összevont tájékoztatóját, amely átfogó képet ad a vállalat tevékenységéről...
márc. 28
19:33
MNB: a gazdasági növekedés 2019-től fokozatosan lassul (Infostart)
A jegybank elérte az inflációs célját, a következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik, az adószűrt maginfláció az őszi hónapokig tovább emelkedik, majd 2019 végétől mérséklődik - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett legfrissebb, márciusi Inflációs jelentésében.
márc. 28
19:36
Mérsékelt pluszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,71 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 41 413,91 ponton zárt csütörtökön.
márc. 28
19:36
Durván nőhet az Erasmus támogatások összege: döntött az EP (Pénzcentrum)
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megerősítette álláspontját, amely szerint az Erasmus+ programra szánt forrásokat jelentősen növelni kell, hogy több ember is részt vehessen az oktatást segítő uniós mobilitási...
márc. 28
19:36
Feloldották a paksi beruházás szerződésének titkosítását (AQUA)
Közzétették a Paksi Atomerőmű kapacitásfenntartó beruházására vonatkozó fővállalkozói (úgynevezett EPC-) szerződést a Paks II. Zrt. honlapján.
márc. 28
20:06
Vonattal utazol a hétvégén? Erről feltétlenül tudnod kell (Pénzcentrum)
Március 31-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettő órakor háromra állítják. Az időszámítás változása néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét befolyásolja. Az óraigazítás...
márc. 28
20:06
Nincs sofőr, magától tankol a busz (NRGreport)
Tizenkét méteres, negyven ülést építenek bele, és nemcsak teljesen elektromos, de hús-vér vezetője sincs. Szingapúrban megépítették a világ első önvezető elektromos buszát. Illetve: az első kettőt.
márc. 28
20:18
Melyik időszámítást vezetik be Magyarországon? A kormány még nem foglalkozott a kérdéssel (Portfolio)
A magyar kormány egyelőre nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az óraátállítás eltörlését követően melyik időszámítást választja - számolt be az Euronews. A portál levélben feltett kérdéseire a Miniszterelnökségi Sajtóiroda...
márc. 28
20:36
Gyengült a forint árfolyama (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.
márc. 28
20:36
Jelentős új kockázatokra bukkantak a Huawei szoftvereiben (Portfolio)
Újabb jelentős technikai kockázatokat tárt fel a Huawei Technologies kínai távközlési berendezésgyártó vállalat szoftvereiben a Huawei-jel együtt évek óta működtetett, jórészt brit kormányszakértőkből álló testület. A testület...
márc. 28
21:06
Kaderják Péter: Zöld gázzá alakítható a megújuló energiaforrásokból származó energia (AQUA)
Magyarország összes energiafelhasználásának több mint egyharmadát földgázból elégíti ki, a gáz zöldítésére folynak kísérletek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
márc. 28
21:33
Közzétették az új paksi atomerőművi blokkok fővállalkozói szerződését (Infostart)
A Paks II. Zrt. közzétette honlapján a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházására vonatkozó fővállalkozói szerződést - írta a Magyar Nemzet online kiadása csütörtökön.
márc. 28
21:48
Paks 2: új részletek kerültek nyilvánosságra (Portfolio)
A Paks II. Zrt. közzétette honlapján a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházására vonatkozó fővállalkozói szerződést. A honlapon publikált dokumentumok alalpján ugyan a Magyarországnak az orosz fővállalkozóval, az Atomsztrojekszporttal...
márc. 28
22:00
Paks 2: új részletekre derült fény (Portfolio)
A Paks II. Zrt. közzétette honlapján a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházására vonatkozó fővállalkozói szerződést. A honlapon publikált dokumentumok alalpján ugyan a Magyarországnak az orosz fővállalkozóval, az Atomsztrojekszporttal...
márc. 28
22:06
Újabb volt orosz minisztert vontak felelősségre csalás miatt (ProfitLine)
Újabb volt orosz minisztert vettek őrizetbe Moszkvában, Viktor Isajevet azzal gyanúsítják, hogy különösen nagy értékű sikkasztást követett el a Rosznyefty állami többségű olajvállalatnál - közölte Tatyjana Petrenko, a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság szóvivője.
márc. 28
22:06
Nem semmi: ennyi munkanélküli van vidéken (Pénzcentrum)
Zala megyében 8,5 százalékkal csökkent egy év alatt az álláskeresők száma: a februári zárónapon 7116 álláskeresőt regisztráltak a Zala Megyei Kormányhivatal munkatársai, 665-el kevesebbet, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölték...
márc. 28
22:12
Erősödéssel zártak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel zártak a meghatározó tengerentúli tőzsdék csütörtökön. Az indexek a kereskedés délutáni szakaszára fordultak emelkedésbe, miután hírek szerint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások számos területén előrelépést...
márc. 28
22:30
"Zöld" gázzá alakítható megújuló energiáról beszélt az államtitkár (Portfolio)
Magyarország az összes energiafelhasználása több mint egyharmadát földgázból elégíti ki, folynak kísérletek azzal kapcsolatban, hogyan lehetne "zöldíteni" a gázt - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
márc. 28
22:36
Holnaptól életbe lép az országos tűzgyújtási tilalom (ProfitLine)
Az ország egész területére kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat péntektől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
márc. 28
22:42
Melyik időszámítást vezetik be Magyarországon? (Portfolio)
A magyar kormány egyelőre nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az óraátállítás eltörlését követően melyik időszámítást választja - számolt be az Euronews. A portál levélben feltett kérdéseire a Miniszterelnökségi Sajtóiroda...
márc. 28
23:24
Első világháborús emlékhelyeket újítanak fel Miskolcon (ProfitLine)
Miskolc több mint 200 millió forintot nyert el a Honvédelmi Minisztérium pályázatán első világháborús temetők, katonasírok rendbetételére, felújítására, az úgynevezett koleratemetőben megszépült sírokat, az egykori kápolna megújult homlokzatát csütörtökön adták át.

2019. március 29. péntek

márc. 29
0:24
Bővítették a kerékpárúthálózatot Békéscsabán (ProfitLine)
Bővítették a kerékpárúthálózatot Békéscsabán, a fejlesztésre a város több mint 810 millió forintot fordított a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében - olvasható az önkormányzat MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
márc. 29
0:30
Jelentős túljegyzéssel zárult az ALTEO zártkörű részvénykibocsátása (NRGreport)
Sikeresen lezajlott az ALTEO zártkörű tőkeemelése, amely során a társaság összesen csaknem 2 milliárd forint értékben, a korábban meghatározott ársáv felső határán bocsátott ki részvényeket. A jegyzést kiemelt befektetői érdeklődés övezte, így az eredetileg megcélzott 1,5 milliárd forint összértékű jegyzés helyett a 2,76 milliárd forintot is meghal
márc. 29
0:34
Jó minőségű atomerőmű épül Pakson - Ígéri Süli János (NRGreport)
Jó minőségben, engedélyek alapján megépíthető atomerőmű készül Pakson - mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
márc. 29
1:06
A csehek leginkább a hadseregben, legkevésbé a pártokban bíznak (ProfitLine)
Leginkább a hadseregben és a rendőrségben, legkevésbé az egyházakban és a politikai pártokban bíznak a csehek - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
márc. 29
1:36
4 százalék körül bővülhet a magyar gazdaság (ProfitLine)
A magyar gazdaság 4 százalék körül bővülhet a következő években is Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint, aki a V4+Románia befektetési szemináriumon leszögezte, a költségvetés megfelelő tartalékokkal rendelkezik arra az esetre, ha a külső kereslet visszaesne.

Keresés