2019. március 5. kedd

márc. 5
9:40
Csak Frankfurt gyengélkedik Európában (vg.hu)
Frankfurt kivételével enyhe nyereségben indították a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
márc. 5
9:42
Kiderült, mely szervezeteknek adjuk adónk 1 százalékát (vg.hu)
Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-ig lehet rendelkezni.
márc. 5
9:42
Könnyebb lett tavaly a megélhetés (AQUA)
Éves összevetésben közel húszezermilliárd forintot tett ki a magyar családok háztartási célú fogyasztási kiadásainak növekedése 2018-ban.
márc. 5
9:45
Ilyen is van: a Google alulfizette a férfiakat a nőkhöz képest (Menedzsment Fórum)
Ugyanazért a munkáért.
márc. 5
9:45
Erősödéssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Ázsiában nem volt egységes irány a vezető tőzsdéken, csak a kínai részvénypiacok erősödtek azt követően, hogy az ország vezetése gazdaságélénkítő lépéseket jelentett be és jelezte, 6-6,5 százalékos gazdasági növekedésre számít...
márc. 5
9:51
Már 170 ezer magyar autósnak van E-kárbejelentője (Portfolio)
Csaknem 170 ezer letöltésnél és 1000 kárbejelentésnél tart a MABISZ által létrehozott E-kárbejelentő - ismertette előadásában Pandurics Anett, a szervezet elnöke. Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke többek...
márc. 5
9:54
Sass Dani lett az Armadillo kreatívigazgatója (Kreatív Online)
Az influencer-üzletágvezető pozícióból lépett előre.
márc. 5
9:54
KSH: Januárban 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom (AQUA)
Tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg a forgalom volumene az egy évvel korábbit.
márc. 5
9:57
Gombatermesztők: nem kell építési engedély a fóliasátorhoz (Agrofórum)
Egyszerűbbé vált a gomba fóliasátrak létesítése a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett jogszabály-módosítás nyomán.
márc. 5
10:03
Egyméteres autópályát építtetett a gyorsétkezdés román vállalkozó (hirado.hu)
A moldvai régióban eddig egyetlen méter autópálya sem épült.
márc. 5
10:03
A szokásosnál enyhébb és szárazabb volt a 2018/19-es tél (Agrofórum)
A 2018/19-es tél összességében enyhébb volt a szokásosnál, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 1,24°C, ez mintegy 1,3 fokkal haladja meg az 1981–2010-es sokéves átlagot.
márc. 5
10:09
Kijöttek a friss számok, hasít a kiskereskedelem (Infostart)
A várakozásoknál jóval gyorsabban, 5,4%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom januárban. Ez további gyorsulás a decemberi 3,8%-os növekedés után. Újdonság, hogy ezentúl a KSH már az online pénztárgépekből származó adatokkal számol majd.
márc. 5
10:09
Befészkelné magát a BUX-kosárba az AutoWallis (vg.hu)
Bekerülhetnek az AutoWallis részvényei a BUX indexbe, miután a társaság számítása szerint teljesültek az ehhez szükséges feltételek.
márc. 5
10:11
A sajtótermékek hirdetési árlistáit várja a számvevőszék (vg.hu)
Az EP-választási kampányban csak az a sajtótermék tehet közzé politikai hirdetést, amely péntekig eljuttatja hirdetési árjegyzékét az Állami Számvevőszéknek.
márc. 5
10:12
Csökkentheti a sertésfertőzések terjedését egy magyar fejlesztésű eljárás (AQUA)
Az eljárás a betegségek hatékony felismerésén túl a háttérben álló okok feltárását is lehetővé teszi, és egyebek között kimutatja a fertőzött sertéshús minőségváltozását.
márc. 5
10:15
MNB: nő a biztosítási piac, de lemaradtunk az öngondoskodásban (Portfolio)
Az MNB friss adatai szerint 7,1%-os díjbevétel-növekedéssel és magas, 24,0%-os tőkearányos megtérüléssel zárta 2018-at a magyar biztosítási szektor - derült ki a Portfolio mai Biztosítás 2019 konferenciáján a felügyelet főosztályvezetőjének...
márc. 5
10:15
Gyermekeknek és állatmenhelyeknek adjuk az egy százalékot (hirado.hu)
Az szja egy százalékával támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben a felajánlás csak néhány perc figyelmet igényel a bevallásnál.
márc. 5
10:15
Gázvezeték miatt aggódik Oroszország (NRGreport)
Oroszország garanciát követel az Európai Bizottságtól a Török Áramlat orosz-török gázvezeték Bulgárián áthaladó tranzitágának megvalósításához - közölte Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök kétnapos szófiai tárgyalásain az MTI híre szerint.
márc. 5
10:15
Magyar bor: ezentúl személyesen (Agrofórum)
Újszerű kezdeményezés, és ezzel együtt a hozzá kapcsolódó arculat is bemutatkozott március 1-jén, a Borjog és Bormarketing 2019 konferencián – írta turizmus.com.
márc. 5
10:21
Túl az 1000 milliárdon: hogyan tovább, magyar biztosítók? (Portfolio)
Több mint 7%-os éves növekedéssel átlépte tavaly az 1000 milliárd forintot a magyar biztosítási piac díjbevétele, de nem lehet maradéktalanul elégedett a biztosítási piac, az öngondoskodási termékek ugyanis alulteljesítenek az elvárhatóhoz...
márc. 5
10:42
Tovább dagad a Quaestor-ügy (vg.hu)
A Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben megtörtént az ügyegyesítés.
márc. 5
10:44
Jó évet zárt a biztosítási piac – de jönnek új kihívások (vg.hu)
A biztosítói piac – fióktelepek nélkül mért – díjbevétele tavaly 1081 milliárd forint volt, a növekmény 86 milliárd forint, ami 7 százalékos növekedést jelent.
márc. 5
10:45
Kiderült, mire megy el az adónk 1%-a (Portfolio)
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát, amelyről május 20-ig lehet rendelkezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel. Felajánlásokat...
márc. 5
10:46
Emelkedhet az államtitkárok, biztosok fizetése (vg.hu)
A munkáltatói döntések folyamatban vannak a politikusok béréről. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan kinek mekkora lesz az illetménye.
márc. 5
10:47
A merészen digitalizálódó biztosítók hódítják meg a piacot (Portfolio)
A digitális biztosítás-értékesítés javítja a termékek árazását, a rajtuk elérhető nyereséget, és az ügyfélmegmaradást is - mondta el Oskar Sokolinski, a McKinsey partnere a Portfolio Biztosítás 2019 konferenciáján. A szakember úgy...
márc. 5
10:57
Erősödik a forint, újabb mélységben a Waberer’s (Privátbankár)
Újra nekiveselkedik a forint, hogy megostromolja a 315-ös eurónkénti szintet, eközben tovább esik az arany. Bekerülhet az AutoWallis a BUX indexbe, új csúcson az OTP, emelkedik a Mol és a Richter, a Waberer’s ára viszont tovább hanyatlik.
márc. 5
10:57
Aláírásbajnokságot rendeztek Yamatóban? (Kreatív Online)
Ezt állítja a Cofidis újabb reklámja. De ez az állítás sem biztos, hogy igaz.
márc. 5
11:03
Nagy terveket jelentett be a Széchenyi Tőkealap-kezelő: 70 milliárdot adnának magyar kiscégeknek (Portfolio)
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között az általa kezelt öt tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki a hazai kis- és középvállalkozásokhoz - hangzott el a társaság mai sajtótájékoztatóján. Idén az alapkezelő...
márc. 5
11:03
Holland idénymunka magyaroknak: 3 hónap alatt rommá keresheted magad (Pénzcentrum)
Majd minden negyedik magyar szívesen menne külföldre dolgozni hosszabb vagy rövidebb időre. A Pénzcentrum most egy rövidtávú hollandiai munkalehetőséget szúrt ki, ami alatt bruttó 1 millió 400 ezer forintot is megkereshetsz, és még a szállás...
márc. 5
11:09
Nagy terveket jelentett be a Széchenyi Tőkealap: 70 milliárdot adnának magyar kiscégeknek (Portfolio)
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között az általa kezelt öt tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki a hazai kis- és középvállalkozásokhoz - hangzott el a társaság mai sajtótájékoztatóján. Idén az alapkezelő...
márc. 5
11:12
Jól megy a felcsúti cégeknek, bőséges adót fizetnek a településnek (Menedzsment Fórum)
Nagyságrendileg 20 százalékkal emelkedik a helyi cégek adóbefizetése idén.
márc. 5
11:15
Európai recessziót jósol a magyar GDP-adat (Portfolio)
Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet az OTP elemzési központja a múlt héten megjelent, magas magyar GDP-növekedési adat kapcsán. A növekedés egyik fő hajtóereje a készletezés volt, aminek hatására az ipari készletek szintje új...
márc. 5
11:15
Változik a homeopátiás szerek kiváltása (vg.hu)
A hónap közepétől a homeopátiás gyógyszer mellé tájékoztatót is kell adnia a patikusnak a gyógyszer kiváltásakor.
márc. 5
11:17
Jól halad az agrártámogatás-védő aláírásgyűjtés (vg.hu)
Teljes mellszélességgel támogatja az agrártárca a NAK és a Magosz által indított aláírásgyűjtést az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért.
márc. 5
11:21
Pálya szélére küldik külföldről a magyar biztosítókat? (Portfolio)
Lesznek olyan piacra lépő innovatív cégek, amelyek a magyar biztosítók mostani költségszintjének akár a felével is működőképesek lesznek, és a pálya szélére szoríthatják a meglévő piaci szereplőket - hangzott el a Portfolio Biztosítás...
márc. 5
11:27
A Volkswagen 1,5 millió forintos bónuszt fizet a dolgozóinak (Portfolio)
A Volkswagen 4 750 eurós bónuszt fizet közel 100 ezer alkalmazottjának a sikeres 2018-as pénzügyi éve után, utoljára 2015-ben kaptak hasonlóan magas összeget a német autógyártó dolgozói, akkor 5 900 eurós bónuszt vihettek haza. ...
márc. 5
11:29
Az innovatív gyógyszereket támogassa jobban az állam - Ezt kérik a betegek (Portfolio)
A magyarok szerint az államnak jobban kellene támogatnia az új fejlesztésű gyógyszerek árát és a betegek számára történő gyorsabb hozzáférhetőségét, melynek érdekében a jelenleginél sokkal gyakrabban kellene döntenie ezeknek a modern...
márc. 5
11:33
Kellemes meglepetés történt a magyar boltokban (Privátbankár)
Még az elemzőket is meglepete a januári kisker adat.
márc. 5
11:42
Ismét a virágosoknál a NAV (AQUA)
A hatóság munkatársai február közepén a Valentin-nap miatt vizsgálódtak legutóbb ezeknél a gazdasági szereplőknél, most pedig a március 8-i nőnap adja az apropót.
márc. 5
11:48
Tűzkár: milliónyi a védtelen otthon – pedig egy alap biztosítás is elég lenne (Menedzsment Fórum)
Sokkoló számokat tettek közzé az év elején a lakástüzek számáról. A megelőzés fontos, de az alapvető tudnivalókon kívül számos olyan dologra kell odafigyelni, ami nem annyira egyértelmű, mint hogy ne dohányozzunk az ágyban fekve; a baj még a legnagyobb körültekintés mellett is bekövetkezhet, ilyenkor pedig minden azon múlhat, volt-e megfelelő bizto
márc. 5
11:48
Jelentkezett az óriási lottónyeremény nyertese (vg.hu)
Minden idők második legnagyobb amerikai lottófőnyereménye, 1,5 milliárd dollár üti a szerencsés győztes markát.
márc. 5
11:50
Elhárul az akadály a gombatermesztők elől (vg.hu)
Egyszerűbbé vált a gomba fóliasátrak létesítése a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett jogszabály-módosítást követően.
márc. 5
11:51
Erősödéssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Ázsiában nem volt egységes irány a vezető tőzsdéken, csak a kínai részvénypiacok erősödtek azt követően, hogy az ország vezetése gazdaságélénkítő lépéseket jelentett be és jelezte, 6-6,5 százalékos gazdasági növekedésre számít...
márc. 5
11:53
Tucatnyi lépés a hatalmas reformcsomagból, melyek a te életed is gyökeresen felforgathatják (Portfolio)
Múlt héten mutatta be 330 pontos versenyképességi javaslatcsomagját az MNB, az intézkedések egy sor területen hozhatnak komoly változást. Most 12 olyan reformlépést emelünk ki, melyek a legtöbb ember mindennapi életére hatással lehetnek...
márc. 5
11:54
Az agrártárca is támogatja a kamara és a Magosz kezdeményezését (AQUA)
Nagy István miniszter kiemelte: az aláírásgyűjtés azért indult, mert az EU a szűkebb forrásokkal meggátolná az ágazat fejlődését, nehéz helyzetbe kerülhet a vidéken élők megélhetése is.
márc. 5
11:57
Gourmet szendvicsek és különleges saláták a töltőállomásokon (Márkamonitor)
Balzsamecetes-mustáros cézársaláta, kacsamájpáté briósban, tonhalsaláta és pulled pork: miután több mint 162 ezer, Palágyi Eszter által tervezett prémium szendvicset vásároltak meg a töltőállomásokon, az OMV idén márciussal megújította a koncepcióját. A gourmet szendvicsek mellett most már a Michelin-csillagos Costes séfjének salátái közül is válas
márc. 5
12:03
Három hónappal a leállása előtt kapott 752 milliós állami támogatást a Szarvasi Zrt. (Frissítve) (Menedzsment Fórum)
A Pénzügyminisztérium nem utalt pénzt, de a támogatás megkötéséről törvényi kötelezettsége közzétenni az adatokat.
márc. 5
12:03
12 lépés a hatalmas csomagból, melyek a te életed is gyökeresen felforgathatják (Portfolio)
Múlt héten mutatta be 330 pontos versenyképességi javaslatcsomagját az MNB, az intézkedések egy sor területen hozhatnak komoly változást. Most 12 olyan reformlépést emelünk ki, melyek a legtöbb ember mindennapi életére hatással lehetnek...
márc. 5
12:05
Elképesztő mennyiségű szemetet szedtek össze a Tiszánál (Portfolio)
Több mint ezer zsák hulladékot szedtek össze a Felső-Tisza magyarországi szakaszának egy kilométerén - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). A vízügyi igazgatóságok lassan állandósuló problémája az árhullámokkal...
márc. 5
12:09
Lemosó permetezés: nem lehet tovább várni (Agrofórum)
Az átlagosnál melegebb, de száraz időben jelentősen felgyorsult a gyümölcsfák fejlődése. Néhány nap alatt megduzzadtak a rügyek, elsőként a fekete ribiszkén, majd a mandula és a kajszi virágrügyei kezdtek piroslani.

Keresés