A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának és a szegedi Continental megállapodásának köszönhetően a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterében a Folyamatirányítás és modellezés tantárgyat a technológiai vállalat szegedi telephelyén tanulhatják az egyetem mérnökhallgatói.
Egy városban elkövetett bűnesetek száma sokféle szereplő hozzáállásán múlhat, a lakosság, az állami szervek és az egész társadalom gondolkodása talán a legnagyobb mozgatói, de akár egy várostervezőnek is lehet ráhatása, főként...
A Reputation Institute legmegbízhatóbb vállalatait rangsoroló Global RepTrak 100 2019 kiadvány szerint a Lavazza az élelmiszer- és italágazat negyedik legelismertebb vállalata (73,1 pontos eredménnyel, +2 pontot javítva a 2018-as értékhez képest). A Lavazza idén a 38. helyen szerepel a világ 100 legmegbízhatóbb vállalatainak listáján, 11 helyet jav
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket...
A jegybank szerint alapszolgáltatásként kellene biztosítani, hogy az ügyfelek a havi számlavezetési díjért korlátlan számú és összegű átutalást indíthassanak.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a magyar fél válaszára vár a Fidesz európai néppárti tagsága körüli vitában - mondta a párt főtitkára az elnökség álláspontját ismertetve.
Egyre több és több helyütt láthatunk elektromos autókat, hibrideket, nulla emissziós járműveket. Papp Tibor, az Írisz Office vezérigazgatójának segítségével körüljártuk, milyen szabályok vonatkoznak az ilyen járművek adózására és költségelszámolására.
Az Európai Bizottság mélyebb versenyjogi vizsgálatot tart szükségesnek az Elműben és az Émászban is tulajdonos Innogy E.On általi megszerzése ügyében. Aggódnak, hogy a tranzakció veszélyeztetné a versenyt - Magyarországon is.
Eredménytelen volt a vasárnap hajnali bértárgyalás is a dunaújvárosi Hankook Tire Magyarország Kft.-nél, ezért folytatódik a sztrájk – mondta Székely Tamás.
A globális vállalati hangulati mutató 2016 óta nem látott mélységbe zuhant: a vállalatok a gyengülő fogyasztással és a növekvő költségekkel küzdenek – ez derült ki a Fidelity International legfrissebb Elemzői Felméréséből.
Emelkedésre számít a jegybank, de néhány hónap múlva ismét visszafelé fogja venni az irányt az inflációs mutató. Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban - erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője...
A több mint 100 főt foglalkoztató ügynökség FMCG ügyfélköre a Storck pralinémárkájával bővült, akiknek az ismertségépítés, salience növelés és az értékesítést célzó időszakos kampányát többek között egyedi borítókkal támogatja. A Storckhoz tartozó, mintegy 100 országban megtalálható csokoládé márka a tavalyi év végén többkörös tendert hirdetett. A
Az Amazone ezennel kibővíti az Uf 02-es függesztett permetezőgép-kínálatát az Uf 1602-el, amely Isobus kompatibilis. Egy 1.600 l-es nettó tartálytérfogattal és egy tényleges 1.700 l-es tartálytérfogattal az Uf 1602-es felszerelhető az összes 15-30 m-es Super-S2-állványzatra.
A globális vállalati hangulati mutató 2016 óta nem látott mélységbe zuhant: a vállalatok a gyengülő fogyasztással és a növekvő költségekkel küzdenek, miközben egyedül az egészségügyben maradt meg az optimista hangulat - ez derült...
Októbertől évi 1,75 milliárd köbméteresre nő a Magyarország és Románia közötti gázszállító kapacitás, de a fekete-tengeri földgáz szállításához 4,4 milliárd köbméternyi képesség kellene.
Igazi különlegességnek számító, a Mesterséges Intelligencia (MI), a „deep learning” témáit, a terület kutatási eredményeit, lehetséges fejlődési irányait boncolgató konferenciát rendeznek Budapesten, március 20-22-én. Az Ericsson Magyarország szakmai irányítása és fő támogatása mellett létrejövő esemény nemcsak a hazai, de a hasonló nemzetközi rend
A műtárgy.com először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, mely nemzetközi adatbázisok, és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar művészek az itthoni és a külföldi aukciókon....
Az Alteo bejelentette, hogy a társaság meghosszabbított részvényvásárlási programja keretében pénteken 380 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén. Az Alteo bejelentette, hogy társaság 2018. június 15-én meghirdetett...
Eddig még csak erős volt a gyanú azt illetően, hogy a tizenegyedik kaszinókoncesszió melyik körhöz fog kerülni. Mára biztossá vált a kormányiroda szerződéslistájának köszönhetően.
A Rába éves rendes közgyűlésére április 11-én 10 órakor kerül majd sor a Rába kereskedelmi központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.), míg a közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlést...
A világban egyre nagyobb üzlet a sport, mind a sportolók mind a vállalatok számára. Magyarországon eddig is népszerű volt a csapatsportok támogatása, de már az egyénekkel is sokan működnek együtt: a KKV szektor számára ebben van a jövő.
2019. április 11-én délelőtt 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Rába, a társaság kereskedelmi központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt...
Több mint 16 százalékkal bővült 2018-ban az OTP Egészségpénztárhoz befolyt egyéni és munkáltatói befizetések összege az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb hazai egészségpénztár tagjai többet fordítottak egészségügyi...
Orvosok és mérnökök, tanárok és munkanélküliek egész hada állt rá a kétezres évek elején az életbiztosítások magas jutalékot ígérő, a legjobbak számára még luxusautóval is kecsegtető értékesítésére. Aztán a piaci hozamok...
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból.
A nagyfokú brit belpolitikai megosztottság miatt hétfő kora délutánig nem sikerült Brüsszelben áttörést elérnie Theresa May brit kormányfőnek a Brexit-tárgyalásokon, így jelen állás szerint lényegében ugyanazt a kilépési megállapodást...
Az e-kereskedelem területén is az a kormány célja, hogy védje a magyar fogyasztókat – jelentette ki Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán. Az emelést követően a benzin literje 364 forintra drágul, a gázolajé 392 forintra mérséklődik. Az...