A németek több mint kétharmada szerint Angela Merkel kancellárnak a törvényhozási ciklus végéig, 2021 őszéig hivatalban kell maradnia - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. A Forsa közvélemény-kutató társaság adatai szerint...
A családok Babakötvényben tartott megtakarítása tavaly november óta 10 milliárd forinttal, 60 milliárd forintra emelkedett február végére - közölte az ÁKK. Ahogy nemrég írtunk róla, a lakás-takarékpénztári támogatás megszüntetése...
Néhány évvel ezelőtt még küzdeni kellett a hitelekért, azonban mára jelentősen növekedett a hazai pénzügyi szektor likviditása. Könnyű hitelre ennek ellenére sem számíthatnak a cégek, hiszen a 2008-as gazdasági válság hatására megnőtt a kockázatkezelők szerepe, és egyre fontosabb lett, hogy optimális finanszírozási struktúrát alakítsanak ki a válla
Naponta több bejelentés is érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez (NBSZ NKI), miszerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak...
Kiderült ki végezheti és mekkora forrásból a debreceni leendő BMW-gyár tereprendezési munkálatait, pontosabban Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat. A nyertes pályázó...
Továbbra is kiemelkedő a feldolgozóipar, és azon belül a járműgyártás szerepe: az összes beruházás 26,3 százaléka érkezett a feldolgozóiparba, ami 6,3 százalékos növekedést jelent.
Kiderült ki végezheti és mekkora forrásból a debreceni leendő BMW-gyár tereprendezési munkálatait, pontosabban Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat. A nyertes pályázó...
Februárban 13,8 százalékkal csökkentek a kínai autóeladások a korábbi év hasonló időszakához képest, a visszaesés mögött Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi konfliktusa és a kínai gazdaság lassulása húzódott meg. 13,8...
Magyarországon eddig is népszerű volt a csapatsportok támogatása, de már az egyénekkel is sokan működnek együtt: a kkv-szektor számára ebben van a jövő.
A logónk is megújult, amit az Artificial Group CGI-címlapjával avatunk fel. És még a friss számban: M+ nyertes kampánycsapatok, a brit nagykövet, a Next 9 és a Konyhakör alapítói és az Alvilág készítői!
Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, a befektetők óvatosak, mivel a vártnál gyengébb februári foglalkoztatottsági adatok felszították a világgazdasági növekedésének lassulása miatti aggodalmakat, a Boeing repülőgépgyártó részvényárfolyamának meredek csökkenése pedig a mélybe taszította a Dow Jones ipari átlagot.
Ötvenöt év után új, egységes arculatú térként újul meg Budapest egyik legforgalmasabb tere, a Blaha Lujza tér. A tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat támogatásával újul meg - derül...
Az Agrárminisztérium a Nemzeti Környezetvédelmi Program (Nkp) megvalósítására 70 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött civil szervezetek számára. A pályázatok benyújtásának határideje 2019. április 8.
Az Egyesült Államok a világ legnagyobb olajexportőrévé válhat 2024-től, megelőzve előbb Oroszországot, majd jó eséllyel Szaúd-Arábiát is - közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új jelentésében. A legutóbbi adatok ugyan a tengerentúli kutatás-termelési tevékenység gyengülését mutatják, azonban a szervezet szerint a következő öt évben a jelenle
A boltok számos apró trükkel próbálnak rávenni minket, hogy vásároljunk. Nem véletlenül vannak elhelyezve bizonyos termékek a kasszánál, vagy pont a vásárlók szemmagasságában - nem csoda, hogy olykor becsúszik még egy-két csoki, rágó...
Szerencsére Európában van még mozgástere az iparpolitikának, feltéve, hogy ebbe nem tartozik bele az a hagyományos francia megoldás, amely szerint miniszterek döntik el, hogy mely cégeknek kedveznek.
Jelentős részét megvásárolta, most teljes körűen felújítja a Szabadság téren található, részben műemléki védettség alatt álló Adria-palotát a BDPST Group. Az 1900 és 1902 között az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság...
Három konzorcium nyújtott be ajánlatot a Török Áramlat északi, Közép-Kelet-Európába irányuló gázvezeték ágának bulgáriai szakasza építésére kiírt 1,4 milliárd eurós tenderén. A Bulgartransgaz állami hálózatüzemeltető közlése szerint a konzorciumok olaszországi, magyarországi és szaúdi vállalatokból állnak.
A BKK adatai szerint naponta átlagosan mindössze egyszer ragad be egy vásárló jegye vagy bérlete az automatákba. Akivel viszont ez megtörténik, azt meg is büntethetik.
A CIG Pannónia alaptőkéjének leszállítását javasolja az igazgatóság a 2019. évi rendes közgyűlésnek - közölte a társaság. A tőkeleszállítást a részvények névértékének csökkentésével vinné véghez a cég, a részvényesek...
Formális hitelbírálatot fognak végezni a bankok a július 1-jén megjelenő új, akár 10 milliós, kamatmentes babaváró hitel kihelyezésekor, amelynek során a jogszabályi feltételeknek való megfelelést mérlegelhetik - pontosította Novák...
Nem kelt el az Ötöslottó és a Hatoslottó főnyereménye, így tovább halmozódnak a toplistás főnyeremények. Ezen a héten szombaton 3,240 milliárd forint, vasárnap pedig 1,424 milliárd forint várja a játékosokat. Az Ötöslottó...
A Metro Nagykereskedelmi Kft. 2018 elején kidolgozta és elindította a Vállalati Bérfejlesztési Programját, amely az átláthatóság, tervezhetőség és az egyéni teljesítmény elismerésének alapelveire épül. A Metro ezt – a dolgozói visszajelzésekre építő, valamint a piac pontos ismerete és a vállalat növekedéséből adódó lehetőségei szerint kidolgozott
Április 11-én tartja éves rendes közgyűlését a Mol - derül ki a kiküldött közgyűlési meghívóból. A közgyűlést a Budapest Music Centerben (1093 Budapest, IX. kerület, Mátyás utca 8.) tartja az olajtársaság, 10 órakor. Határozatképtelenség...
Meleg fehér fényre cserélték a Somogy megyei Bárdudvarnok közvilágításában az E.ON munkatársai a korábbi hideg, kékes fényt. Éjszaka pedig borostyán színben világítanak a lámpák az utcákon, jelentősen csökkentve ezzel a világon mindenhol egyre jelentőseb problémát okozó fényszennyezést. Az együttműködés során Magyarországon először telepítettek oly
A Tesco megnyitotta új Üzleti és Technológiai Szolgáltatások Központját Budapesten. A döntéssel a folyamat végére 800 új munkahely jön létre Magyarországon. A Tesco Üzleti és Technológiai Szolgáltatások Központ feladata a Tesco...
A Gazprom hagyományosan dollárban és euróban árulja a gázt Európa-szerte, ám múlt héten először zártak tranzakciót rubelben az elektronikus kereskedelmi platformjukon (ESP). A mintegy 80 millió köbméternyi gáz a német NCG (NetConnect Germany) hub-ba fog megérkezni a hónap vége felé.
Októbertől évi 1,75 milliárd köbméteresre nő a Magyarország és Románia közötti gázszállító kapacitás, de a fekete-tengeri földgáz szállításához 4,4 milliárd köbméternyi képesség kellene.
Új üzleti és technológiai szolgáltató központot hoz létre a Tesco-csoport Magyarországon, ezzel 800 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A legtöbbet az Aldi kínálja továbbra is a bolti dolgozók körében. A Lildnél a 3 év múlva elérhető javadalmazást mutatják honlapjukon. A Tesco részletesen számol. A Spar ügyesen taktikázik. Éles a bérverseny a bolti eladókért...
Kérdéses az Audi TT jövője - írja az Autocar az Audi vezérigazgatójára, Bram Schotra hivatkozva. A sportautó jövője már egy ideje bizonytalan, a profitabilitással vannak gondok a kis mennyiségben eladott luxusautónál. A lap már korábban...
A központ diplomás, nyelveket beszélő fiataloknak ad munkát, a bérszámfejtés, a munkaügyi adminisztráció, a termékértékesítéshez kapcsolódó adminisztráció és az ügyfélszolgálat területén.
Kérdéses az Audi TT jövője - írja az Autocar az Audi vezérigazgatójára, Bram Schotra hivatkozva. A sportautó jövője már egy ideje bizonytalan, a profitabilitással vannak gondok a kis mennyiségben eladott sportautónál. A lap már korábban...