Ma a hazai tőzsde kis-, és közepes részvényeinek piaca élénk, miután az eddigi Alterát feldarabolták és AutoWallis lett belőle, és most mindenki ezt akarja venni. Az Alteo is szárnyal, viszont az Est Media, Plotinus és Kartonpack ma esnek. A nagyok nem mozdulnak, csak az OTP csökken mérsékelten.
Februárban a vártnál nagyobb mértékben, több mint négy éve a legalacsonyabbra csökkent a német Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe.
Változtak a sebességmérésre vonatkozó korábbi utasítások, mégpedig úgy, hogy nem teszik közzé a rendőrség honlapján, hol és mikor tervezik mozgó traffipaxok bevetését az ország területén. A törvény szerint azonban előre nyilvánosságra...
Rengeteg húsipari dolgozót, hentest keresnek nem csak Magyarországon, de egész Nyugat-Európában is, és habár már itthon is tisztességesen lehet keresni ebben a szakmában, a nyugati bérekkel a hazai vállalatok nem tudják felvenni a versenyt:...
A virágzó időszakokat válságok követik, a válságban gyorsan kell cselekedni, a jegybankoknak és kormányoknak szoros, stratégiai szövetségben kell fellépniük - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Lámfalussy-konferencián...
2017 végén indította el a BÉT az elemzés-árjegyzési programját. A programba kibocsátói oldalon alapvetően méret, közkézhányad és likviditás alapján szelektált kis- és közepes tőzsdei vállalatok kerülhettek be, míg elemzői...
Február 10-én a svájci lakosság egy népszavazáson szavazhat arról, hogy betiltsák-e az új területek építési övezetbe való bevonását, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy nem lehetne kibővíteni a most meghatározott építési terület...
A piacokon a statisztikusok sokszor találnak olyan eseményeket, amelyek közt elvileg nincs összefüggés, mégis korrelációt mutatnak. A tőzsdeindexek és a Super Bowl mozgása között is van kapcsolat.
Az idei évtől még komolyabban lép fel a NAV az adótartozásokat felhalmozó kft.-k vezetőivel szemben, akik a közhiedelemmel ellentétben személyes vagyonukkal is felelhetnek az általuk hozott döntésekért – áll a MAZARS új elemzésében. Az adóhatóság raádásul 2019-től már perelőkészítő ellenőrzéseket is folytat majd, amikkel még egyszerűbb lesz megálla
Magyarország és Szlovénia közösen pályáz európai uniós támogatásra gázvezeték-hálózatuk összekötéséhez, amellyel lehetővé válna Magyarország számára LNG (cseppfolyós földgáz) vásárlása Olaszországból - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint tavaly megélénkült a vállalatok hiteligénylése, december végén a nem pénzügyi vállalatok hiteladóssága a belföldi pénzintézetekkel szemben 7455 milliárd forintot tett ki, ami 959 milliárddal - 14,8 százalékkal - több az egy évvel korábbinál, míg az előző évben 9,5 százalék, 564 milliárd forint volt az emel
Az elmúlt négy évben több évvel meghosszabbodott az az időszak, amelyet teljes spórolással kellene tölteni, hogy hitelmentesen tudjon valaki saját lakást vásárolni - derült ki egy friss felmérésből. Egy átlagos 22,5 millió forintos...
Varga Mihály közlése szerint Kazahsztánban jelentős igény van a magyar gyógyszerekre és vegyi termékekre, de a vízipari együttműködés is komoly lehetőségeket kínál a magyar cégek számára.
Két olyan alternatív megoldást is felvetett hétvégi cikkében Theresa May brit kormányfő a Brexit-megállapodás északír-ír tartalékmegoldása kapcsán, amely látszólag előrelépés lenne a politikai patthelyzetből, de valójában mindkettőt...
Az év első felében még 320 körül ingadozhat a forint az euróval szemben, utána viszont rekordmélységbe zuhanhat a magyar deviza - vélik a Societé Generale elemzői. A francia bank szakemberei nemrég Budapesten jártak, a tapasztalataikat...
A SET Group tájékoztatása szerint a cég igazgatósága január 31-én a társaság jövőbeli piaci pozíciójának megszilárdítsa érdekében ülésezett, amelynek keretében a SET Group igazgatósága felülvizsgálta és módosítja a cég üzletpolitikáját....
41 mikrohullámú sütőt teszteltek, és kiderült, hogy egy egyszerűbb jó mikrót akár 20 ezer forintért is beszerezhetünk, a bonyolultabb, grillezni is tudó készülékért már legalább 35 ezret kell fizetnünk, miközben ugyanezt a szintet...
A 36 milliárd forintból 92 projektet valósítanak meg a nemzeti park igazgatóságok, és mintegy 100 ezer hektáron fog javulni a természeti értékek állapota.
Bár az EU az illegális migráció megállításáról is tárgyal az arab országokkal Brüsszelben, a magyar kormány megvétózta a közös uniós álláspontot. Nem fogadja ugyanis el, hogy az hivatkozik az ENSZ migrációs csomagjára és a nemzetközi migrációs jogra. A magyar kabinet most egyedül maradt az álláspontjával. Az Orbán-kormányt a luxemburgi külügyminisz
Egyelőre nem világos, hogy a magyar kormány hosszabb távon milyen szerepet szán a szénnek a hazai energiamixben, így az sem, hogy várható-e, és ha igen, mikor jöhet egy, a németországihoz hasonló magyarországi bejelentés. A külföldi sajtóban tavaly év végén megjelent 2030-as nem hivatalos magyar céldátumról azonban már furcsa módon hallgat a kormán
2020-ig több mint 5,7 milliárd forint értékben fejleszti pécsi gépgyártó üzemét a Hauni Hungaria. A többek között magas szakképzettséget igénylő munkahelyeket teremtő beruházásokhoz a Nemzeti Befektetési Ügynökség közel egymilliárd forint támogatást nyújt.
Népszerű az elektromos autók megvásárlását támogató pályázat, az első ütem meghirdetése óta több mint 2000 gépjármű beszerzéséhez kapcsolódó igény érkezett be, minden második esetben már a kifizetés is megtörtént - mondta...
Az idei évben még gyors gazdasági növekedés lehet, jelentősen növekedhetnek a bérek is, a munkaerőpiaci fordulat azonban 2020-ban várható, és a későbbiekben lassulhat a GDP-növekedés. Az euró árfolyamában nem várható érdemi meglepetés...
Az elektromos autók vásárlását támogató pályázat részeként az első ütem meghirdetése óta több mint kétezer gépjármű beszerzéséhez kapcsolódó igény érkezett be.
Február elejétől a UPC Magyarország digitális csatornakiosztásában is elérhető a TV2 Csoport sportrajongóknak szóló csatornája, a Spíler 2 TV. Február 17-től pedig a Moziverzum prémium filmcsatornával és a klasszikus sorozatokat sugárzó Jocky TV-vel bővül a szolgáltató televíziós kínálata. Sikeresen zárultak a tárgyalások a UPC Magyarország és a TV