A megújulóenergia-piacon jelentős szakmai szereplőnek számító ABO Wind AG 5,2 megawatt (MW) teljesítményű naperőmű fejlesztésbe kezd Debrecentől délre. A társaságnak ez már a második napelemes projektje Magyarországon, a beruházásban tanácsadóként a Deloitte Legal segítette a német céget.
A kőolaj globális ára az egyik legérdekesebb dolog a világon, hiszen szinte minden tényező hat rá, ami a világban számít és érdekes: a globális gazdasági növekedés, a nagyhatalmi politika, a technológiai fejlődés, a piaci spekuláció és még ezer dolog. De a kőolaj szerepe változóban van, és a leginkább az éghajlatváltozás az, ami hosszú távon korlát
Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, a felsőoktatási intézmények a december 20-án kiadott tájékoztatóban közölt adatok egy részét módosították, és új képzéseket is meghirdettek. A szeptemberi képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni.
Csütörtökön a 315-ös kulcsszintnél is járt a forint az euróval szemben, majd onnan estére korrigált kicsit vissza. Péntek reggel aztán a gyengülés felé mozdult a magyar deviza, hamar 316 fölé lökték. Nem sokáig tartott a jó hangulat...
Az Európai Unió pénzügyi támogatást nyújt a Baltic Pipe gázvezeték építéséhez, amelynek kulcsszerepet szánnak abban, hogy Lengyelország megszabaduljon az orosz gázimporttól.
Nem sikerült hibátlanra az engergetikai rendszereket is gyártó GE technológiai újítása: az új generációs, nagy teljesítményű turbina lapátjai idő előtt eltörhetnek. A hibajavítás 480 millió dolláros kasszából indul.
Az osztrák OMV az olasz Enivel közösen 5,8 milliárd dollárért együttesen 35 százalékos részesedést szerez az abu dzabi állami olajtársaság, az ADNOC finomítói üzletágában. A három érintett társaság abban is megállapodott, hogy egyenlő részesedés mellett közös kereskedelmi vállalkozást alapítanak.
Az amerikai General Electric (GE) is részt venne a második bolgár atomerőmű építésének pályázatán - mondta a bolgár energiaügyi miniszter csütörtökön a szófiai parlamentben.
Nem könnyű az OTP-ben pozíciót felvenni az elmúlt hónapokban, többször is próbálkozott kitöréssel a magyar bankpapír, de eddig mindig lefordult az új csúcsról az árfolyam. Megnéztük, hol érdemes beszállni. Nem könnyű az OTP-ben...
A CIB Bank szerverparkjának költözése miatt március első és harmadik hétvégéjén online és kártyás szolgáltatásokat érintő, néhány órás kiesés várható a pénzintézetnél - tájékoztatott a CIB sajtóközleményben. A költöztetés...
A Moody's legfrissebb közleménye szerint továbbra is magas egy megállapodás nélküli Brexit esélye, de ennek hatására a globális befektetési bankok már előre felkészültek. A hitelminősítő szerint a globális befektetési bankok már...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb adatai szerint 2018 első három negyedévében a hálózatra csatlakoztatott napelemek száma közel 7700 darabbal, beépített teljesítménye pedig 60 MW-al növekedett.
Január 30-án tartotta Old Masters Drawings aukcióját a Sotheby's. Az árverés sztártétele Peter Paul Rubens akt-tanulmánya volt. A rajz közel 200 évig volt a holland királyi gyűjtemény része, most az uralkodói család úgy döntött, hogy...
Vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az amerikai részvényindexek közül az S&P500 30 éve nem zárt ilyen erős januárt, mint idén. Az ázsiai tőzsdéken sem volt egyértelmű az irány, bár a hangulatot javítani...
A Magyarországra érkező kínai áruforgalomnak köszönhetően jelentősen nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elvégzett vámeljárások, és az ebből befolyó vámbevételek összege 2018-ban - hangzott el az MLSZKSZ konferenciáján....
Év végén újabb három lovasszakkönyv jelent meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kiadásában: Isabelle von Neumann-Cosel: A láthatatlan segítségek titka; Bozori Gabriella – Kövy András – Németh Gábor: Sportlovak és lovasterápiás lovak kiképzése; Kövy András: A lovasedző. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) egészségügyi programjának szerves
Félsz a gazdasági lassulástól vagy a Brexittől? Aggódsz, hogy visszatérnek a részvénypiaci turbulenciák? Vagy túl drágának tartod most a részvényeket? Semmi gond, vannak még jó befektetési lehetőségek a világban, egy kínai feng shui-mester...
A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott és a hazai piacon környezetbarát hibrid elektromos autói sikerének köszönhetően már harmadik egymást követő évben látványos növekedést produkáló Toyota 20,2 százalékkal növelte értékesítéseit a 16,7 százalékkal bővülő magyarországi személyautó- és haszongépjármű-piacon. Ezzel a márka 0,2
Az egyre növekvő volumenű világkereskedelem egyik szinte kikerülhetetlen mellékhatása a kórokozók, növény- és állatfajok új területekre történő, gyorsuló ütemű, nem kívánt behurcolása. A behurcolt idegenhonos fajok között vannak olyanok, amik lassan, korlátozott ütemben terjeszkednek és/vagy sohasem válnak tömegessé.
Szinte hajszálpontosan annyi lakáshitelt, és másfélszer annyi személyi kölcsönt vett fel 2018-ban a magyar lakosság, mint a 2008-as rekordévben. Az MNB ma közzétett adatai szerint tavaly 28%-kal vettünk fel több hitelt, mint egy évvel korábban....
Az amerikai General Electric (GE) is részt venne a második bolgár atomerőmű építésének pályázatán - mondta a bolgár energiaügyi miniszter csütörtökön a szófiai parlamentben.
Az elmúlt napok hatalmas emelkedéséből visszaadott a forint egy jókorát. Esik a Mol, az OTP és a Richter egyaránt, kipukkadt a Kartonpack lufi. Jelentett az Amazon, ármozgása döntő lehet az egész amerikai piac szempontjából, lévén a harmadik legnagyobb tőzsdei cég.
Csütörtökön a 315-ös kulcsszintnél is járt a forint az euróval szemben, majd onnan estére korrigált kicsit vissza. Péntek reggel aztán hirtelen ütni kezdték a magyar devizát és 317 fölé lendültek az euróval szembeni jegyzések.318...
A Magyarországra érkező kínai áruforgalomnak köszönhetően jelentősen nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elvégzett vámeljárások, és az ebből befolyó vámbevételek összege 2018-ban – hangzott el a 10. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon.
Tenderen választotta ki új pr-partnereit az Asahi csoporthoz tartozó Dreher Sörgyárak Zrt., amelynek csapata a korábbinál intenzívebb kommunikációhoz keresett pr-ügynökségi partnereket. A komplex, vállalati, márka- és CSR-kommunikációra, valamint employer brandingre is kiterjedő tenderen végül több ügynökség között osztották szét a feladatokat, köz
A BMI szezonálisan kiigazított januári értéke 54,0 pont volt a decemberi 54,3 pont után - közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Csütörtökön a 315-ös kulcsszintnél is járt a forint az euróval szemben, majd onnan estére korrigált kicsit vissza. Péntek reggel aztán hirtelen ütni kezdték a magyar devizát és 318 fölé lendültek az euróval szembeni jegyzések.Mintaszerű...
A BMI szezonálisan kiigazított januári értéke 54,0 pont volt a decemberi 54,3 pont után - közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Sokak számára futurisztikusnak tűnhetnek a teljesen elektromos hajtású autók, de a jövő bizony már páros lábbal berúgta az ajtót: hazánkban is kaphatóak már olyan villanyautók, amelyeket az átlagos magyarok is megengedhetnek maguknak....
Újra elkezd alkoholos italokat értékesíteni az Aeroflot a járatain, azokon is, amelyeken pár évvel ezelőtt egy incidens miatt betiltotta. 2008-ban egy részeg utas megpróbált eltéríteni egy gépet, amit végül sikerült megakadályozni, de...
Kaderják Péter elmondta, hogy a kormány az energiaárak mérséklésében elért eredményeket a villamos energia és gáz piaci árának emelkedése ellenére is fenntartja az idén.
Kemény viták folynak az Európai Unióban a tehergépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának szabályozásáról. A román elnökségen a sor, hogy még az uniós választások előtt tető alá hozzon egy megállapodást. A gépjárművek károsanyag-kibocsátásának korlátozását célzó uniós jogszabályokról hagyományosan nehezen születik döntés, hiszen a kormányok sok esetben e
Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a Honda, míg a japán autógyártó bevétele csupán minimális változást mutatott a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, a Honda üzemi eredménye ugyanakkor visszaesett, jelentősen...
Vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az amerikai részvényindexek közül az S&P500 30 éve nem zárt ilyen erős januárt, mint idén. Az ázsiai tőzsdéken sem volt egyértelmű az irány, bár a hangulatot javítani...
Még mindig nyerő stratégia lehet a hosszú távú lakáskiadás, az Otthon Centrum oldalán létrejött adásvételek, illetve bérleti szerződésekben szereplő összegek alapján, több mint 6 százalékos éves hozammal számolhatnak a tulajdonosok....
A várakozásoknak megfelelően tovább csökkent az eurózóna inflációja januárban, ami újabb érvet jelenthet az EKB számára, hogy a végsőkig kitartson a monetáris szigorítás előtt. A maginfláció viszont egy kicsit emelkedett, ami óvatosságra...