Két számjegyű bővüléssel 44 ezer pont felett zárhatja az évet a BUX, a hazai tőzsde idei teljesítményére egy Mikulás-rali is rátehet egy lapáttal. A decemberi emelkedést a kedvező nemzetközi hangulat és a stabil céges fundamentumok is támogatják, de a korábbi tapasztalatok alapján is jók a kilátások.
A január 15-én életbe lépő szabályozás szerint a kereskedőknek ezentúl a nem előre csomagolt, friss vagy hűtött hús származási országát is fel kell tüntetniük, de nem ám olvashatatlan kis fecniken.
Távozik a Magyar Telekomtól a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese, Szabó János – jelentette be a távközlési cég. Utódja Darja Dodonova a Deutsche Telekom európai szegmensének műszaki kontrolling vezetője lesz. Ettől függetlenül a Telekom ma reggel azt is bejelentette, hogy változik a menedzsment struktúra a cégnél az év elejétől.
Végül minimális emelkedéssel zárták a hét negyedik napját a tengerentúli tőzsdék, az ázsiai részvényindexek felfelé kapaszkodtak a hét utolsó napján. Európában emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés, a határidős DAX 58 pontos plusza 0,4 százalékos emelkedést vetíthet előre a pénteki piacnyitásra.
A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz.
Októberben a német ipari termelés 1,7%-kal maradt el a szeptemberitől, így folytatódott a szektor lejtmenete. A tegnap megjelent gyenge gyáripari rendelések és múlt heti kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy Németország a negyedik negyedévet is rosszul kezdte, így recesszióközeli állapotban maradt.
Az utóbbi napokban látványos erősödésbe kapcsolt a forint az euróval szemben, így 330 közelébe esett vissza a jegyzés. Egyelőre ezt a kulcsfontosságú határt nem tudta átugrani a forint, de a következő napokban még próbálkozhat vele.
25,6 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket a szaúdi állami olajvállalat, ezzel ez az IPO lett a valaha volt legnagyobb értékű kibocsátása – írja a Bloomberg. Korábban az Alibaba internetes óriásé volt ez a cím 25 milliárd dollárral, az Aramco azonban most átvette a helyét azzal, hogy a szaúdi vezetés egy részvény árát 32 rijálban (8,53
Októberben tíz hónapja a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz képest az euróövezetben - jelentette csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
25,6 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket a szaúdi állami olajvállalat, ezzel ez az IPO lett a valaha volt legnagyobb értékű kibocsátása – írja a Bloomberg. Korábban az Alibaba internetes óriásé volt ez a cím 25 milliárd dollárral, az Aramco azonban most átvette a helyét azzal, hogy a szaúdi vezetés egy részvény árát 32 rijálban (8,53
Októberben az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 0,4%-kal elmaradt az előző havitól. A kis visszaesést nem érdemes a német gazdaság átgyűrűző hatásaira fogni, hiszen a szeptemberi jelentős ugrás (+3,1%) után mostani kis korrekció egyáltalán nem töri meg a nöbvekvő trendet.
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a pénteki kereskedés első felében, a magyar tőzsde november végi, történelmi csúcsa közelében jár, míg a blue chipek felemásan teljesítenek.
Októberében az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel
A koncertek száma 10 százalékkal csökkent egy év alatt, a digitális értékesítés viszont 800 millió forinttal nőtt. Négy éve tart a folyamatos növekedés. Idén is közé tették a szokásos, éves zeneipari jelentést, az IFPI...
A most 25 éves Eurostar példája azt mutatja, hogy ha odafigyelnek a részletekre, a vasút versenyképes alternatíva lehet, és egyre inkább azzá válik, ahogy nő a szén-dioxid-mentes közlekedés jelentősége.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Design Terminal által életre hívott Nak TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.
Októberben az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel
Nemsokára jelentős változással szembesülhetnek a hazai vásárlók, a boltok húspultjaiban ugyanis a korábbinál jóval több információt tudhatnak meg a kínált áruról.
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a pénteki kereskedés első felében, a magyar tőzsde november végi, történelmi csúcsa közelében jár, a blue chipek felemásan teljesítenek, míg a Takarék Jelzálogbank az átlagosnál lényegesen magasabb forgalom mellett nagyot emelkedett.
A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti, célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között - fogalmazott az agrárpiacér
Az egy ember által vehető szuperállampapír maximálása és a MÁP+ kamatának csökkentése – ez a két legfontosabb javaslata az IMF frissen megjelent IV. cikk szerinti országjelentésének a MÁP+-ra vonatkozólag. Az intézmény szerint a szuperállampapírral kapcsolatos célok nemesek, de lehet, hogy ezek a célok nem szolgálják a teljes megtakarítási piac ér
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar családok nyugodt ünnepi készülődése érdekében rendelte el a karácsonyi fényfüzérek országos fogyasztóvédelmi vizsgálatát. Az ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel...
Tegnapelőtt hatalmas forgalommal nagyot emelkedett az OTP. Az ilyen mozgás általában további nagy mozgások (emelkedés) előszele szokott lenni - vélik az Erste Befektetési Zrt. elemzői mai elemzésükben.
Csütörtökön Bécsben az OPEC tagok és Oroszország napi 500 ezer hordó további vágást javasolt, mellyel összesen már 1,7 millió hordó/nap lehet 2020 első negyedévében a termeléscsökkentés. Azonban csak 2020 első három hónapjára egyeznének meg a felek a javaslat szerint, és márciusban újra találkoznának egymással tárgyalni a továbbiakról. Ma kiderülhe
Az első tapasztalatok visszaigazolják, hogy a takarékszektor átalakításában óriási hatékonysági tartalékok vannak – mondta a pénzintézeti vezető a Mediaworks vidéki napilapjaiban olvasható interjúban.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta, hogy H. András jegybanki engedély nélkül portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank összességében 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a magánszemélyre a jogosulatlan tevékenységek végzéséért – áll a jegybank közleményében.
Történelmi rekordja áttörésével próbálkozhat a pénteki kereskedésben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, de sok múlik majd az OTP árfolyammozgásán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Varga Zoltán...
Korszerű, digitális megoldásokkal nyit a fiatalok és a városi lakosság felé a Takarékbank, de az átalakítások után is megőrzi hagyományos értékeit, a helyi családok, közösségek és vállalkozások bankja marad - mondta a Mediaworks vidéki napilapjaiban pénteken megjelent interjúban Vida József, az új Takarékbank elnöke.
Korszerű, digitális megoldásokkal nyit a fiatalok és a városi lakosság felé a Takarékbank, de az átalakítások után is megőrzi hagyományos értékeit, a helyi családok, közösségek és vállalkozások bankja marad - mondta a Mediaworks...
Az erősebb őszi hónapok után nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel. A Duna House adatai szerint...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) a magyar családok nyugodt ünnepi készülődése érdekében rendelte el a karácsonyi fényfüzérek országos fogyasztóvédelmi vizsgálatát.
Korszerű, digitális megoldásokkal nyit a fiatalok és a városi lakosság felé a Takarékbank, de az átalakítások után is megőrzi hagyományos értékeit, a helyi családok, közösségek és vállalkozások bankja marad - mondta a Mediaworks vidéki napilapjaiban pénteken megjelent interjúban Vida József, az új Takarékbank elnöke.