Az év utolsó napjaiban és az új év első napján 300 forintra emelkedik a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton az MTI-vel.
Nemcsak azért nem ajánlott vastag kabátban vezetni, mert kényelmetlen, ha ránkmelegszik: komoly sérüléseket kockáztat, aki a téli szerelésében ül volán mögé. A teszteken is bebizonyosodott, hogy már egy 16 kilométer per órás ütközés...
Az év utolsó napjaiban és az új év első napján 300 forintra emelkedik a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton az MTI-vel.
Az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén az eva 2020. január 1-jén megszűnik. A vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti.
Ahogy közeledik az év vége, úgy kezd el a költségvetésen belül forrásokat átcsoportosítani a kormány. Ezúttal egy rendelettel 64 milliárd forintot mozgattak meg.
Több százezer magyar felhasználója van már az olcsó devizaváltással foglalkozó Revolutnak és a Transferwisenak, nemrég pedig egy teljesen új fintechcég, a Curve kártyája is elérhetővé vált hazánkban. Bár alapvetően mindhárom fintech olcsó devizaváltással és ingyenes pénzügyi szolgáltatásokkal hódít, lényeges különbségek akadnak a három cég között.
Tömeges adatvesztések és rendszerfeltörések várhatók jövőre az informatikai biztonsággal és védelemmel foglalkozó Eset legfrissebb jelentése alapján, az elemzés szerint a 2020-as amerikai elnökválasztás ráirányítja a figyelmet a választások megzavarására és manipulációjára irányuló kísérletekre is, amelyek szinte biztosra vehetők a jövő évi voksolá
Elindult a több mint négyezer óvodát érintő, mintegy 300 ezer gyermek óvodai sportolását elősegítő Ovis Labdaprogram, a kezdeményezés keretében elsőként Tiszavasváriban és Nyíregyházán adott át sportszercsomagokat a gyerekeknek...
A legfrissebb kormányzati előrejelzés szerint a magyar gazdaság idei növekedése 4,9 százalék lehet, amely a korábbi becsléseknél magasabb, illetve összhangban áll a különféle hazai és nemzetközi várakozásokkal. A költségvetési politika legfontosabb feladata továbbra is az, hogy a kormányzati ciklus végére az államháztartás egyensúlyközeli helyzetbe
A karácsonyi vásárlási dömpingre időzítve a Mol autómegosztó szolgáltatása két, nagy csomagterű modellel bővíti a Mol Limo flottát, és ezentúl 10 Mercedes-Benz Cla Coupé és 10 Mercedes-Benz Cla Shooting Brake közül is választhatnak a felhasználók. Ezeket a magasabb kategóriájú autókat havidíjas konstrukcióban 119 forintért, míg alkalmi használóként
Sokéves inaktivitás után ismét feltűnt az APT20 néven ismert kínai, vélhetőleg államilag szponzorált hackercsoport – állítja a Fox-IT, egy holland kiberbiztonsági vállalat.
Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak - közölték az MTI által megkérdezett áruházláncok.
A legfrissebb kormányzati előrejelzés szerint a magyar gazdaság idei növekedése 4,9 százalék lehet, amely a korábbi becsléseknél magasabb, illetve összhangban áll a különféle hazai és nemzetközi várakozásokkal. A költségvetési politika legfontosabb feladata továbbra is az, hogy a kormányzati ciklus végére az államháztartás egyensúlyközeli helyzetbe
Két helyen módosult szerdán a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” című uniós pályázat szabályrendszere, amelyek lényege, hogy a rendelkezésre tartási és türelmi idő kinyújtásával több idő van a projektek végrehajtására.
Megtartotta ma rendkívüli közgyűlését a CIG Pannónia. A részvényesek megszavazták az alaptőke módosítását és a saját részvények vásárlására vonatkozó határozati javaslatot.
50 forinttal drágul, 300 forintra emelkedik a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Széles alapokon nyugszik a magyar gazdasági növekedés - hangsúlyozta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában. Jelezte: a kormány azzal számol, hogy a gazdaság fehérítésével jelentős többletbevételeket ér el.
A bűnözők az ünnepekkor is gátlástalanul átverik a gyanútlan vásárlókat; legyen szó online vagy offline csalásokról, számos fondorlatos mód létezik az illegális pénzszerzésre. A Fox Business összeszedte, melyik a négy legveszélyesebb és leggyakoribb átverés, amivel találkozhatunk az ünnepek környékén.
A Peugeot szakértőinek sikerült munkára fogniuk a hangot, pontosabban a városi zajszennyezést. Párizsban felállítottak 2 különleges óriásplakátot, amely áramot termel és részben ezzel töltik az e-autókat.
Számos betegségre kínál enyhülést, gyógyulást valamelyik hazai gyógyfürdő. Nekünk magyaroknak nagy szerencsénk van azzal, hogy kis országunk több száz fantasztikus gyógyhatású fürdővel rendelkezik, így nem kell külföldre utaznunk a gyógyulásunkért, így elérhető áron jutunk hozzá a kúrához. De milyik fürdő milyen problémára kínál gyógyírt?
20%-kal nő a lottószelvények feladásának ára, vagy úgy is mondhatnánk, hogy 20%-kal növekszik az az adó, amit sokan mosolyogva és sokszor hosszú sort kiállva, önszántukból fizetnek.
Szeretek kísérletezgetni rendhagyó íz-párosításokkal, melyeknél fontos, hogy a két, látszólag egymástól teljesen idegen íz harmonizáljon egymással, ne nyomja el egyik a másikat.
Az év végére még nem szerzett elegendő lendületet a német gazdaság a DIW Berlin gazdaságkutató intézet pénteken publikált jelentése szerint ahhoz, hogy ne negyedéves GDP-csökkenéssel zárja a negyedik negyedévet. Jövő tavasszal azonban már javulás várható.
Továbbra is a zselés szaloncukor a legkedveltebb itthon, a választék ugyanakkor egyre szélesebb. Átlagosan évi egy kilogramm minden családban elfogy a szaloncukorból - ez derül ki a Magyar Édességgyártók Szövetségének adataiból.
Négy év telt el azóta, hogy az Ensz mind a 193 tagállama egyhangúlag elfogadta a fenntartható fejlődési célokat (SDG) a fenntarthatóbb életmód és működés egyetemes keretrendszereként. A 17 kitűzött cél alapozza meg az országok politikáját egészen 2030-ig. Noha világszerte a tagállami kormányoké a végső felelősség a célok megvalósításáért, azok a ga
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. is csatlakozott a Díjnet Zrt.-hez, így december közepétől a biztosító társaság több mint százezer ügyfele is fizetheti biztosítási díjait mobiltelefonon, az iCsekk megoldás segítségével - közölte a Díjnet Zrt. csütörtökön az Mti-vel.