Nem tervezi Németország megtorolni az amerikai szankciókat, melyek az Északi Áramlat 2 gázvezetéket kivitelező cégeket sújtják – mondta Angela Merkel kancellár a mai nap a CNBC beszámolója szerint.
A fehérjék daganatos elváltozások kialakulásában betöltött szerepét is vizsgálják a pécsi és a debreceni egyetem munkacsoportjai egy 1,3 milliárd forintos uniós támogatású kutatás keretében - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csütörtökön.
Az úgynevezett GAFA (vagy a Microsofttal együtt GAFAM, vagyis a Google, Apple, Facebook, Amazon) az adatvédők és a versenyhatóságok célkeresztjébe került, de közülük is a Facebook szinte már a pofozóbábu szerepét tölti be. Nem kell azért persze sajnálni, mert adott rá elég okot. Őt vette célba az osztrák joghallgató és adatvédelmi aktivista, Maximi
A FlixBus, amely a 2013-ban indult startupból mára vezető globális távolsági közlekedési szolgáltatóvá vált, most újabb területen próbálja ki sikeres foglalási rendszerét.
Néhány hónap pihenő után új, saját szakmai műhely kiépítésébe kezdett Konkoly Miklós. A befektetési szakember, aki két évtizede dolgozik a magyar bankszektorban (többek között a Citibanknál, a Budapest Alapkezelőnél, a Generali Csoportnál töltött be vezető pozíciókat), és több helyen is oktat, szeptembertől egyfajta vagyontervezési mentorként ad ta
Az MKB változtatott az Alteora vonatkozó modelljén a társaság Növekedési Kötvényprogramba való részvétele és a november 25-én a Portfolio klubon kihirdetett új stratégiájának következtében. A korábbi 1049 forintról 1070 forintra emelte célárát az elemző az Alteora vonatkozóan. Az eredeti közlemény a BÉT honlapján olvasható.
A nélkülözhetetlennek ítélt szolgáltatások, szokások listáján az ajándékozásnál csak a TV és internet előfizetés, illetve a telefon szerzett előkelőbb helyet.
A Portfolio Csoporthoz tartozó Property Forum a világ vezető proptech-portáljával, az Unissu-val közösen útjára indítja Connect nevű globális rendezvényt. A Connect célja, hogy 180 ingyenesen megtekinthető, TED Talk stílusú videót hozzon létre és tegyen elérhetővé világszerte bárki számára, aki érdeklődik az ingatlanpiac jövője és a legújabb techno
A hazai startupok nemzetközi piacra lépését segítő megállapodást írt alá egymással a KKM háttérintézményeként működő Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (Hepa), a Hello Tomorrow, a Hiventures, az MVM- Smart Future Lab, a Startup Campus, a Tungsram és a Valor Hungariae. A december 18-án, a Budapesti Corvinus Egyetemen a Hepa és a Startup Campus közös
Látványos növekedési folyamaton ment keresztül a magyar filmipar a rendszerváltás óta: a fejlődés motorja a külföldi filmek bérgyártása, amiket magyar producerek és adókedvezmények csábítanak Budapestre. A támogatási rendszer kidolgozásában a kezdetektől részt vett Radnai Károly, az OrienTax Adótanácsadó Zrt. partnere, akit arról kérdeztünk, mennyi
Ez a cikk már több, mint egy éve áll megjelenésre készen, de új, a téma felderítését segítő információk felbukkanásának reményében hónapról hónapra halogattuk a publikálását. De nem várunk tovább. Ha valaki ennél pontosabb vagy bővebb információval rendelkezik az olajfinomítás energiaigényével kapcsolatosan, az ossza meg azt velünk hozzászólás form
A 2018. október 15-e után megkötött szerződést létesítőt egy friss kormányrendelet módosítása szerint 2020. január 1-jétől külön díj, költség is terhelheti, amennyiben a lakáskölcsönét az eredetinél magasabb összeggel törlesztené, vélhetően azzal a céllal, hogy mielőbb megszabaduljon az adósságától.
A politikusoknak és a befektetőknek is tetszik a Fiat Chrysler és a Peugeot fúziós terve, ám kérdéses, hogy tarthatók-e az ennek érdekében tett vállalások.
Mától lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Quim Torra katalán elnököt nem jogerősen másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől egy barcelonai bíróság csütörtökön, amiért a függetlenségpárti politikus nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a tavaszi parlamenti választásokat megelőzően.
A 2018. évi jogszabályváltozások hatályon kívül helyezték az úgynevezett kockázati biztosítások adómentességét. Az átmeneti rendelkezések lehetővé tették azonban az adózóknak a felkészülést, hiszen 2019-ben még a korábbi szabályozás szerint lehetett eljárni. A szakemberek javasolják, mielőbb érdemes átgondolni az egyes biztosítási konstrukciók adóz
Az ellenzéknek állítólag fontos az egészségügy, de kórházstopot hirdettek, meg akarják akadályozni a kórházépítéseket és a tb-törvény alaptalan támadásával azt is, hogy tiszta pénzügyi viszonyok legyenek az egészségügyben.
Akár Ázsiában is vehet majd bankot a jövőben az OTP, amelynek vezetését még legalább 3 évig tervezi, ötéves távon pedig szerinte további forintgyengülésre van kilátás, mivel az euróbevezetés „időpontja beláthatatlan” – mondta el a HVG-nek adott interjúban Csányi Sándor. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint nincs ingatlanbuborék Magyarországon,
Új, a meddőséget kezelő intézkedéssorozatról döntött a kormány. Ennek keretében sokkal több állami pénz megy erre a célra: januártól ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és beavatkozások, valamint ingyenes lesz jövő júliustól a meddőségi vizsgálat, a területen eltörlik a teljesítmény-volumen korlátot, nem lehetnek várólisták.
Négy év telt el azóta, hogy az ENSZ mind a 193 tagállama egyhangúlag elfogadta a fenntartható fejlődési célokat (SDG) a fenntarthatóbb életmód és működés egyetemes keretrendszereként. A 17 kitűzött cél alapozza meg az országok politikáját...
Nem alakult ki hatrozott irány ma az európai tőzsdéken, ilyen környezetben a BUX 0,6 százalékos emelkedésével felülteljesítő volt. A hazai blue chipek az OTP kivételével 1 százalék feletti emelkedést mutattak ma.
Jogsértőnek minősítette és azonnali hatállyal betiltotta egy németországi bíróság csütörtökön az Uber amerikai fuvarközvetítő cég UberX nevű szolgáltatását, amely a taxivállalatokhoz hasonlóan hivatásos sofőrökkel üzemeltetett bérautókkal működött.
Az Am Best minősítő ügynökség ismét megerősítette a Colonnade pénzügyi stabilitására vonatkozó „A-” (kiváló) és hosszú távú kibocsátói hitelminősítését értékelő „a-” (kiváló) minősítését.
Ez a cikk már több, mint egy éve áll megjelenésre készen, de új, a téma felderítését segítő információk felbukkanásának reményében hónapról hónapra halogattuk a publikálását. De nem várunk tovább. Ha valaki ennél pontosabb vagy bővebb információval rendelkezik az olajfinomítás energiaigényével kapcsolatosan, az ossza meg azt velünk hozzászólás form
Négy év telt el azóta, hogy az ENSZ mind a 193 tagállama egyhangúlag elfogadta a fenntartható fejlődési célokat (SDG) a fenntarthatóbb életmód és működés egyetemes keretrendszereként. A 17 kitűzött cél alapozza meg az országok politikáját egészen 2030-ig. Noha világszerte a tagállami kormányoké a végső felelősség a célok megvalósításáért, azok a ga
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2019. december 9-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Viagogo AG ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Minden évben ismerősök hada kezd el azon gondolkodni, hogy vajon kinek van igaza: annak, aki megveszi a műanyagból készült, messziről érkező műfenyőt, vagy annak, aki minden évben vásárol egy igazit, ugyan helyi termelőktől, de mégis csak élőt. De ki jár el valójában a legjobban?
Kissé hűl az idő a hétvégén, de többfelé még így is 10 fok felett alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.