2019. december 13. péntek

dec. 13
10:57
Szakértő: Kisebb mértékű a szegénység Magyarországon az uniós átlagnál (AQUA)
Regős Gábor, a Századvég Alapítvány vezető kutatója kifejtette, az Eu országainak szegénységi mutatója 21,9 százalék, Magyarországon 19,6 százalék.
dec. 13
11:03
Karácsonyi vásárokon talált kisebb szabálytalanságokat a Nébih (ProfitLine)
Kisebb szabálytalanságok mellett néhány esetben szankcióval járó súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében, amely során országszerte az adventi és karácsonyi vásárokat, ünnepi rendezvényeket és azok termékeit ellenőrizték a hivatal szakemberei.
dec. 13
11:03
Lezárult egy korszak Magyarországon, vége az óriási munkaerőhiánynak (Portfolio)
Magyarországon egyre kevesebb vállalat panaszkodik arra, hogy nem találja meg a szükséges munkaerőt a legfrissebb felmérések szerint. Ez egy újabb jele annak, hogy vége lehet a hatalmas munkaerőhiány időszakának, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra minden vállalat megtalálja a számára szükséges munkavállalókat. Magyar
dec. 13
11:05
Hiánypótló kiadvány a hazai barokk freskófestészetről (Portfolio)
November 12-én egy hiánypótló könyv bemutatóján vehetünk részt. A Barokk freskófestészet Magyarországon sorozat első, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyével foglalkozó kötetének megjelenését hosszas kutatómunka és szakmai összefogás előzte meg. Az elkészült könyvet haszonnal forgathatják a szakmabeliek és a művészetkedvelő közönség is.
dec. 13
11:09
Szijjártó megnyitotta: ezentúl így segítik a magyar cégeket Moszkvában (Piac és Profit)
A külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg pénteken a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletét.
dec. 13
11:09
Így működik a Viber pénzküldő funkciója + VIDEÓ (Pénzcentrum)
A Viber felhasználói új funkciónak örülhetnek, ugyanis könnyen küldhetnek kisebb összegeket egymásnak az alkalmazáson belül elérhető, magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével. A Moneytou a világon elsőként magyar kibocsátású...
dec. 13
11:15
Brüsszel szerint is nyereséges lesz Paks 2 (Portfolio)
A kormány még kisebb kockázatot is vállalna annak érdekében, hogy hamarabb felépüljön az új atomerőmű két blokkja. Brüsszeli számítások szerint a Paks 2 beruházás 7 százalék feletti megtérüléssel kecsegtet.
dec. 13
11:17
Ábrán a kerületenkénti lakásárak változása (Portfolio)
Számos cikkben foglalkoztunk vele és mutattuk be már az elmúlt hónapokban is, hogy a jelenlegi környezetben mivel indokolható, hogy csekélyebb mértékben, de a lakásárak növekedésére, vagy legfejebb stagnálására lehet számítani, annak ellenére, hogy már sokan érzik főleg Budapesten, hogy kevesebb tranzakció megy végbe. Most megérkeztek a legfrissebb
dec. 13
11:18
Megállapodás született a karbonsemlegesség elérése érdekében (vg.hu)
Minden tagországi vezető elfogadta az uniós klímavédelmi célokat.
dec. 13
11:20
Súlyosították a Győri Törvényszék ítéletét a Vörösiszapper ügyében (vg.hu)
A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
dec. 13
11:27
Trump megint az égbe lőtte az indexeket (Privátbankár)
Sokadszor ígérte meg Donald Trump, hogy immár tényleg megállapodtak Kínával, és megkötik a kereskedelmi megállapodást, a tőzsdék pedig ismét kilőttek a hírre. Az is megnyugtathatja a befektetőket, hogy a brit választásokat követően a Brexit is lezárulhat.
dec. 13
11:27
Indul a magyar-orosz űrprogram! Lesz magyar űrhajós is (Portfolio)
Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitrij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával pénteken Moszkvában.
dec. 13
11:33
Meglódult a húzóágazat, július óta nem látott számokat produkált (Infostart)
Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ez július óta a legnagyobb ütem. Szeptemberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 3,2 százalékkal nőtt.
dec. 13
11:33
Indul a magyar-orosz űrprogram! Lesz magyar űrhajós is (Portfolio)
Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitrij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával pénteken Moszkvában.
dec. 13
11:33
20,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése októberben (ProfitLine)
Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ami július óta a legnagyobb ütem. Szeptemberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 3,2 százalékkal nőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 13
11:39
Európa egyik legnagyobb bankja jövőre karbonsemleges lesz (Portfolio)
Karbonsemlegesen fog működni 2020-ra Európa egyik legnagyobb bankja, a spanyol Banco Santander – jelentette be a bank.
dec. 13
11:39
Rajtakaptuk a bankokat: így játszanak az ügyfelek jövedelmével (Pénzcentrum)
Gyakori szóbeszéd tárgya, hogy ugyan az MNB meghatározta a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót, de a bankok ennél szigorúbb korlátot alkalmaznak. Mi erről megkérdeztük a hazai nagybankokat, és azt látjuk, hogy ez a mendemonda valójában...
dec. 13
11:39
Roham az ünnepi halakért (AQUA)
Karácsonyra a legtöbben még mindig a pontyot keresik, ebből adják el a teljes mennyiség 65-75 százalékát az árusok.
dec. 13
11:42
Tovább növekedhet a magyar energiacég, a MET (NRGreport)
A svájci központú magyar energetikai cég az elkövetkező három évben legalább 1 milliárd eurót költhet akvizíciókra, épp ezért volt szükség a Keppel tulajdonosi bevonására - fejtette ki a Reutersnek Lakatos Benjamin, a MET első embere. Mellesleg kiderült, 53 millió euróért vásárolta meg a MET 20 százalékát a Keppel - összegzi a Portfolio.
dec. 13
11:44
Hiába a klímavészhelyzet: Magyarország visszacsúszott az éghajlatvédelmi ranglistán (NRGreport)
Visszacsúszott Magyarország a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató (CCPI 2020) rangsorában. A CCPI szerint világszerte láthatók javuló tendenciák az országok teljesítményében, de számos, éghajlatvédelemben elméletileg élenjáró ország gyengén teljesít, Magyarország pedig a tavalyi 42. helyről a 47. helyre csúszott vissza. Az energiahaték
dec. 13
11:45
Rendszerszintű kockázatot jelenthet egy idő után a szuperállampapír (Menedzsment Fórum)
A MÁP Plusz kapcsán az MNB-től kezdve az IMF-en át Surányi Györgyig mindenki megnyilvánult, és minden oldalnak van igazsága. Azonban pár dolog véleményem szerint nem került kellően hangsúlyozásra.
dec. 13
11:45
Fellélegezhet Magyarország: jóval több EU-pénzt kaphatunk a brit választások miatt (Portfolio)
Az, hogy váratlanul erős felhatalmazást kapott a kormánypárt a tegnapi brit választásokon, furcsa módon remek hír Magyarországnak is, mert kevesebb EU-s pénzt bukhat a 2021 utáni időszakban, mint amit eddig tudtunk.
dec. 13
11:51
A káosz ellenére is tovább szárnyal a magyar építőipar (Piac és Profit)
Idén októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 20,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés 27 százalékkal emelkedett.
dec. 13
11:51
Szijjáró Péter: megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása (vg.hu)
Szijjártó hangsúlyozta, a megállapodás egészen új dimenziók nyit meg az egész magyar gazdaság számára.
dec. 13
11:53
Közel 40 millió forint gyűlt össze Jónak lenni jó!-nak köszönhetően (vg.hu)
Az idei adománygyűjtés december 15-én, vasárnap zárul.
dec. 13
11:55
Földi pokollá változott Róma (vg.hu)
Időjárási riasztás lépett életbe Rómában a viharos időjárás miatt, szinte minden zárva van az olasz fővárosban.
dec. 13
11:57
Hektikus tendencia: hogy áll a magyar építőipar? (Privátbankár)
Idén októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 20,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés 27 százalékkal emelkedett.
dec. 13
11:57
Felpattant a brit tőzsde a parlamenti választások eredménye után (Portfolio)
A brit parlamenti választások eredménye mellett az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos pozitív híreket jól fogadták a befektetők, az irányadó európai részvényindexek emelkednek a pénteki kereskedés első felében, a magyar tőzsde is erősödik, míg az OTP új történelmi csúcsra emelkedett.
dec. 13
12:03
Nincs vége az emelkedésnek - hogy teljesített a magyar építőipar? (Menedzsment Fórum)
Idén októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 20,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés 27 százalékkal emelkedett.
dec. 13
12:03
Nőtt a vállalkozások árbevétele Csongrád megyében (ProfitLine)
A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban 8,5 százalékkal, több mint 200 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató kiadványból, amely pénteken jelent meg.
dec. 13
12:05
A Continental okos megoldása a sofőrök orrára is odafigyel (Menedzsment Fórum)
A már kipróbált és bevált Acella nevű belső anyagot érő további fejlesztések segítségével a Continental technológiai vállalat egy úttörő megoldást dolgozott ki a sokak által kellemetlennek tartott, újonnan vásárolt autókhoz kapcsolódó illat kiküszöbölésére. A vállalat kínai, zhangjiagangi gyárának mérnökei egy olyan megoldást fejlesztettek ki, mely
dec. 13
12:12
Pluszban a fontosabb agrártermékek (Agrofórum)
A szójabab 0,6, a kukorica 1,7, a búza pedig 2,2 százalékkal drágult a chicagói árutőzsdén. Mindháromnál a friss exportkereslettel magyarázható a drágulás.
dec. 13
12:15
Kiterítette lapjait az MNB, erre készül a felügyelet a következő években (Portfolio)
Új, az elkövetkező hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé az MNB.
dec. 13
12:33
10 százalékkal nőhet a pulykahús forgalma (ProfitLine)
Mintegy 10 százalékkal bővül a pulykahús belföldi forgalma decemberben az év többi hónapjához viszonyítva a Magyar Pulykaszövetség szerint, és az exportban is hasonló mértékű növekedésre számít az év utolsó hónapjában a szakmai szervezet.
dec. 13
12:39
Ez nem sci-fi: hamarosan indul az új magyar űrhajós kiválasztása (Piac és Profit)
Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
dec. 13
12:54
Gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése (Agrofórum)
Alapvetően a gyümölcsök és a sertések drágulása miatt három hónap lassulás után októberben ismét gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) honlapján pénteken megjelent adatok szerint a szeptemberi 2,0 százalékos csökkenés után októberben a gyümölcsök felvásárlási ára átlagosan 14,6 százalékkal maga
dec. 13
12:57
Elárulta a jegybank, mire készül a következő években (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank új, az elkövetkező hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé, amelynek alapértékei a stabilitás és a bizalom a pénzügyi rendszer egészében.
dec. 13
12:57
Új felügyeleti stratégiát hirdetett meg az MNB (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank új, az elkövetkező hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé, amelynek alapértékei a stabilitás és a bizalom a pénzügyi rendszer egészében.
dec. 13
13:03
Orbán Viktor szerint Magyarország klímabajnok (Piac és Profit)
A miniszterelnök elégedettnek tűnik a brüsszeli klímavédelmi tárgyalások eredményével.
dec. 13
13:03
Indexek versenye - mi történt Budapesten és a többi városban? (ProfitLine)
Akik vállalták a kockázatot és a német, az amerikai, valamint a feltörekvő piaci részvénypiacokon próbáltak szerencsét az idén, azok két számjegyű pluszt könyvelhettek el, pedig az év elején még másra lehetett számítani – derül ki a K&H Alapkezelő összefoglalójából. Frankfurtban és New Yorkban például több mint 20 százalékos többletet lehetett elér
dec. 13
13:06
Drágulhat a szójabab: aláírhatták az első megállapodást Kínával (Agrofórum)
Várhatóan ma jelentik majd be, hogy Donald Trump amerikai elnök aláírta a megállapodást arról, hogy nem veti ki a december 15-re időzített vámokat.
dec. 13
13:09
3,7 milliárd forintos kötvénykibocsátás a Marso Kft-nél (Portfolio)
A Marso Kft. sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre, túl vagyunk az aukción, mutatjuk a részleteket.
dec. 13
13:21
Még egy kis hab a szuperkötvény-tortán: nyugdíjszámlán évi 6,6 százalékot is hozhat (Privátbankár)
Ingyenpénz? Ha még nem volt elég a szuperlatívuszokból MÁP Plusz-ügyben, számoljuk ki, hogy mekkora lesz a hozama nyugdíj-előtakarékossági számlán tartva. Az eredmény kedvező, de azért nem falrengető. A számítás egyben óv minket attól, hogy a rossz befektetésektől szja-kedvezménnyel jó hozamot várjunk.
dec. 13
13:21
Elmarad az államosítás, nagyot ugrott több brit nagyvállalat árfolyama (Portfolio)
A brit munkáspárt vezetője lemondott a súlyos választási kudarc után, ennek örülnek ma a brit nagyvállalatok befektetői.
dec. 13
13:23
Egy lépéssel közelebb került a Mol legújabb kötvényének tőzsdei bevezetése (Portfolio)
Tegnapelőtt a BÉT vezérigazgatója jóváhagyta a Mol Xbond elnevezésű multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációjához készített Információs Dokumentumot. Ma közzétette a Mol a jóváhagyott információs dokumentumot, mely a BÉT honlapján található.
dec. 13
13:30
Közzétette az MNB, hogyan képzeli a felügyeletet 2025-ig (Menedzsment Fórum)
A lapunkhoz eljuttatott dokumentum – amelynek kiemelt értékei a stabilitás és a bizalom – egyrészt a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor, másrészt a támogató, formáló, hatékonyan felügyelő MNB további fejlődése érdekében tűz ki stratégiai feladatokat.
dec. 13
13:30
Késes támadót lőttek le Párizsban (vg.hu)
Egy férfi késsel fenyegetett rendőröket.
dec. 13
13:32
Milliárdokat focizott össze magának a pályán a Fradi (Menedzsment Fórum)
Hogy anyagilag mennyire jövedelmező kijutni az európai porondra a hazai csapatoknak, akkor derül ki igazán, ha néha-néha valamelyik NBI-es gárda főtáblára focizza magát. Tavaly ez a Mol Fehérvár FC-nek sikerült, idén a Fradinak.
dec. 13
13:32
A G20-ak GDP-növekedése 0,7 százalék volt a harmadik negyedévben (vg.hu)
Kína gyengén, az Egyesült Államok közepesen India viszont kifejezetten jól teljesített.
dec. 13
13:33
Jobban a pénzváltók körmére nézne az MNB (Privátbankár)
Ez is a része az új, 2025-ig szóló felügyeleti stratégiájának. A lapunkhoz eljuttatott dokumentum – amelynek kiemelt értékei a stabilitás és a bizalom – egyrészt a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor, másrészt a támogató, formáló, hatékonyan felügyelő MNB további fejlődése érdekében tűz ki stratégiai feladatokat.

Keresés