Előrehozott parlamenti választást tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban. A választóhelyiségek brit idő szerint 7 és 22 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között lesznek nyitva. Közvetlenül a zárás után exit poll-eredményeket tesznek közzé a nagy brit médiatársaságok az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég adatai alapján.
A július 30-án bejelentett ügylet szerint a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik.
Csütörtök reggelre sokadik nekifutásra áttörte a 330-as lélektani szintet a forint az euróval szemben, utoljára november elején volt példa erre és úgy tűnik, hogy egy többhónapos gyengülő trend is megtörhet. Persze még korai lenne ünnepelni a magyar devizát, a következő napokban dőlhet el, sikerül-e alatta maradni. Az is segíthetett a forintnak, ho
Lezárult ugyanis a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakciója, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik.
Mostanra már valószínűleg mindenki a tökéletes ajándékok beszerzésén, az ételsor megtervezésén, a karácsonyi dekoráció kialakításán gondolkodik. Olykor kicsit feszítettnek tűnhet ilyenkor a menetrend és rengetegnek a tennivaló, mégis örömteli elképzelnünk, hogy hamarosan a szeretteink, családunk, barátaink körében tölthetjük az ünnepeket. Karácsony
Magyarországi terjeszkedési céljainak megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá az AutoWallis és Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének, az idén várhatóan 19,3 milliárd forintos forgalmat elérő Iniciál Csoportnak az alapítója. Az együttműködés fő célja, hogy közösen növeljék mobilitás szolgáltatási jelenlétüket a régi
Juh- és kecskehús, valamint tejtermékek fogyasztását ösztönző kampányt indít a kormány, amelynek célja, hogy az erősen exportorientált ágazat termékei utat találjanak a magyar fogyasztókhoz is - mondta szerdán az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Budaörsön.
A kormány rendeletben hirdette ki a nyugellátások és egyes más ellátások jövő évi emeléséről szóló döntéseit. 2020. január 1-jétől az arra jogosultak esetében 2,8 százalékkal kell emelni a 2020. január 1-jét megelőző időponttól megállapított ellátásokat.
A Fed kamatdöntése után enyhe emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a Fed jegybankárjai az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtattak a kamatszinten. Az irányadó ázsiai részvényindexek többsége emelkedett a hét negyedik napján, míg az európai tőzsdék előző napi záróértékeik közelében vághatnak neki a csü
Az amerikai képviselőház óriási kiadási összegről szóló védelmi költségvetési törvényt fogadott el szerdán este, amely keretet biztosít az űrhaderő számára. Emellett a törvény szankcionálja a két új, Európába irányuló orosz gázvezetéket, az Északi Áramlat 2-t és a Török Áramlatot is.
Bár az adómentesség miatt vonzó konstrukció a tartós befektetési számla, a számuk mégis csökkent az elmúlt időszakban – derül ki a money.hu elemzéséből.
R. Miklós kérdése: Kerti birsalmáimban apró fehéres kukacokat találtam feldolgozás alatt, kívülről egészségesnek látszottak a birsek. Milyen állat károsíthatja a birs termését még ilyen későn? Jövőre is megismétlődhet?
Dolgozhat, járőrözhet-e egy biztonsági őr teljesen egyedül egy zárt néptelen objektumban (itt a padlástól a pincéig járőrt értem) 24 órás készenléti munkában? Ha igen milyen feltételekkel?
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyén. A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében megrendezett országos döntőben A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű nevű békéscsabai cs
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyén. A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében megrendezett országos döntőben A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű nevű békéscsabai cs
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a csütörtöki kereskedés első felében, a befektetők a brit parlamenti választások mellett az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére figyelnek majd. A magyar tőzsde emelkedik, a BUX történelmi csúcsa közelében jár, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
Még mindig a Facebook a legnépszerűbb marketingeszköz a kkv-k körében, ám egyre többen döntenek az Instagram mellett a hatékonysága miatt. Hiába van bénítóan sok alternatíva online eszközökből, egyre emelkednek a költségek, ezért a kkv-k keresik az ingyenes vagy olcsó eszközöket – derül ki a Marketing Commando 1250 fő megkérdezésével készült online
A jelentősen megemelkedett külföldi vendégáradat táplálta a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának csaknem 10 százalékos növekedését októberben a KSH csütörtöki jelentése szerint.
Megújuló energiát használni ma már nem csak gazdaságos, de trendi is. A cégek azonban jól teszik, ha nem ülnek fel a divat hullámaira, hanem számot vetnek az előnyökkel és az esetleges hátrányokkal, ha ebből a forrásból kívánják kielégíteni energiaigényüket. Írásunkban a napelemeket vizsgáltuk meg ezen szempontok mentén.
A parlament szerdai döntése azt jelenti, hogy 36 ezer, munkaviszonyon kívül dolgozó nyugdíjas havi nettó bére ugrik meg jelentősen és várhatóan 10-20 ezer időskorút bevonhat még a friss nyugdíjdöntés a munkaerőpiacra – értékelte a helyzetet a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.
A kormány rendeletben hirdette ki a nyugellátások és egyes más ellátások jövő évi emeléséről szóló döntéseit. 2020. január 1-jétől az arra jogosultak esetében 2,8 százalékkal kell emelni a 2020. január 1-jét megelőző időponttól megállapított ellátásokat.
Scheer Sándor márciusban vásárolta meg a McDonald’s Corporation magyarországi vállalatában meglévő teljes tulajdoni érdekeltségét. Ez azt jelenti, hogy a McDonald’s magyarországi Developmental Licensee Partnereként valamennyi, a hazai hálózatot alkotó étterem az üzletemberhez került, így ő felel a piacért, beleértve a franchise partnerekkel való eg
Rekordmennyiségű pénzt fektettek a bankok idén startupokba – írja a CNBC a CB Insights adatai alapján. A pénzintézetek olyan fintechekbe is befektetnek, melyek díjmentes szolgáltatásaikkal jelentősen rontják a marzsaikat vagy amelyek nyíltan harcolnak a hagyománsos pénzintézetek dominanciája ellen.
A legtöbb munkahelyen előfordul, hogy akár a munkavégzéshez kapcsolódóan, akár egyéb kérdések tekintetében nézeteltérés alakul ki az egyes kollégák, illetve a munkavállaló és felettese között. Ilyenkor feszült helyzetek is kialakulhatnak, amelyekben könnyen elszabadulnak az indulatok. Érdemes megvizsgálni, hogy milyen munkajogi következményei lehet
A litván jegybank egy kutatást végzett a digitális jegybankpénzről (central bank digital currency, CBDC), melyben azt vizsgálták, hogy milyen bevezethetési lehetőségei, illetve kockázatai lehetnek, és milyen hatással lehet a pénzügyi és monetáris politikai stabilitásra.
Az előző havival megegyező, másfél éves mélyponton maradt novemberben az éves összevetésű infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.
A korábban bejelentett működési hatékonyság javítás és portfolió-racionalizálási intézkedések részeként, a Magyar Telekom több ingatlanát és üdülőépületét értékesíti. A vállalat most bejelentette, hogy megállapodást írt alá balatonkenesei hotelének értékesítéséről.
A kis- és középvállalkozások adták a magyar gazdaságban megtermelt hozzáadott érték 46 százalékát és a nettó árbevétel 42 százalékát az elmúlt évben, számuk pedig 4,1 százalékkal nőtt.