A várostervezésnél akár 50-100 éves időtávokban kell gondolkodnunk, ami azt is jelenti, hogy már nem magunknak építünk, hanem a jövő társadalmának. Óriási felelősség és komoly kihívás úgy megépíteni most az épületeket, fejleszteni a várost, hogy az megfelelő alapot adjon a következő generációk számára egy élhető városhoz. Budapest nagy potenciállal
Strache pártjának és a magyar kormánypártnak is megvolt a maga Ibiza botránya, és mindegyik komoly pofont kapott a választóktól. A Szabadságpárt valószínűleg ellenzékbe szorul, Sebastian Kurz viszont továbbra is kormányzó szövetségese lehet Orbán Viktornak, mondta a Privátbankár.hu-nak Alexander Dworzak. A Wiener Zeitung szerkesztője szerint ezzel
Idén a 10. születésnapját ünnepli a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő, így a jubileumi alkalomból kétszer nagyobb összértékű nyereményekkel díjazzák az általános és középiskolások okos pénzügyi döntéseit, felkészültségét, emellett az iskolák és a felkészítők díjazását is növelték. A teljes tanéven átívelő, több versenyfordulós, játékos pé
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/42. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, így a következő héten 190 millió forint lesz a főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 4;...
A Világgazdaság megkeresésére a társaság megerősítette, hogy a nyáron megindított közbeszerzéseknek köszönhetően 638 korszerű busszal újul meg a flotta.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban novemberben alkalmazható üzemanyagárakat.
Az amerikai Duke Egyetem orvoscsoportja komoly sikereket ér el az őssejtterápiában. Most egy hároméves kislány a csecsemőkorában kialakult agykárosodásának kezelésére újszülött öccse köldökzsinórvér-őssejtmintáját kapta meg. A cerebrális parézisben szenvedő kislány kezeléséhez az őssejt-mintát egy svájci őssejtbankból szállították az Egyesült Állam
Az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójának központi témája Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnésének (Brexit) kérdése lesz, a kilépésről rendelkező új megállapodást a várhatóan éjszakába nyúló tárgyalások eredményének fényében a vezetők el is fogadhatják majd.
Magyarországon a betegek 3,5 százaléka kap kórházi fertőzést, naponta pedig több mint kétszáz, az egészségügyi ellátással összefüggő infekciót regisztrálnak.
Három ciklusban, hat százalékkal emeli a horvát kormány jövőre az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán a parlamentben.
A munkavállalók általában nem maguk döntik el, hogy hol és hogyan végezzék el a munkát. De mit tehetünk akkor, ha a főnök a „szürke”, netán a „fekete” zónában jár és tőlünk is ezt várja?
"Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!" - írta Donald Trump amerikai elnök török hivatali partnerének, Recep Tayyip Erdogannak küldött levelében, amelyben megpróbálta lebeszélni őt a szíriai kurdok elleni offenzíváról.
Miután az Apple bemutatta a legújabb iPhone telefonjait, a Samsung piacra dobta az összehajtható kijelzős készüléket és Samsung Galaxy S10, illetve Note családot, a Huawei pedig a Mate 30 készülékét, most a Google jött és megmutatta, mivel készült ő.
Az üzleti életben felmerülő kockázatokból általánosságban két fajtát azonosítunk: van külső és belső kockázat. A belső kockázatra -amelyhez a folyamat-, a szervezeti és beruházási kockázatok tartoznak – teljes hatása van a vállalkozásnak.
A megkérdezett magyar fiatalok kevesebb mint fele vásárolt hamisított terméket az elmúlt egy évben, de egyharmaduk ezt egy vagy több alkalommal is megtette. Világosan látszik, hogy az árnak domináns szerepe van a döntéseikben, több mint 90%-uk megvenné az eredeti terméket, ha az olcsóbb lenne, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (Hent) és
A világ egyik legismertebb, ikonikus olasz márkája, a S.Pellegrino 120. születésnapja alkalmából megkezdték új gyártóüzeme építési munkálatait. A díjnyertes dán építész iroda, a BIG-Bjarke Ingels Group tervezte épület a stílust, az innovációt, valamint a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot ötvözi. Az új létesítmény hozzájárul Lombardia továb
Lehet, hogy vissza kell majd vágnunk a globális növekedési előrejelzésünket - mondta a Világbank elnöke . David Malpass a kereskedelmi és befektetési bizonytalanságokra hivatkozva jelentette ki, hogy követniük kell az IMF példáját, mert az adatok azt sugalják.
Lehet, hogy vissza kell majd vágnunk a globális növekedési előrejelzésünket - mondta a Világbank elnöke . David Malpass a kereskedelmi és befektetési bizonytalanságokra hivatkozva jelentette ki, hogy követniük kell az IMF példáját, mert az adatok azt sugalják.
Az eredetileg tervezett időpontig lezárhatja a T-Systems Magyarország Zrt. megvételével kapcsolatos tárgyalásokat a 4iG Nyrt. Jászai Gellért arról is beszélt, hogy három év múlva egy évi 200-250 milliárd forint árbevételű, nemzetközi informatikai óriáscéggé válhat a 4iG.
Több száz kilométer gyaloglás után megérkezett a spanyol nyugdíjasok méltó időskori ellátását követelő menet Madridba, ahol ezrek gyűltek össze szerdán egy nagyszabású tüntetésen.
Mivel a beérkezett kölcsönök forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló 12,41 milliárd forintos keretösszeget, ezért arra figyelmeztet a Pest megyei lakossági energiahatékonysági pályázat kiírója, hogy a hitelkérelmek befogadását 2019. október 17. 16:00 órától szüneteltetni fogja.
Enyhe eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az ázsiai részvényindexek felemásan teljesítenek csütörtökön, míg Európában minimális eséssel indulhat a hét negyedik napja. Csütörtökön a vállalati gyorsjelentések mellett a Brexit-megállapodással kapcsolatos hírekre figyelnek majd a befektetők.
Gyengült csütörtök reggelre a forint az euróval szemben, így ismét eltávolodtunk a 330-as lélektani szinttől. Közben ismét bizonytalan lett a Brexit-megállapodás sorsa, ami a font gyengülését hozta magával.
Naponta nagyjából kétszázan kapnak valamilyen fertőzést a magyar kórházakban, a Nemzeti Népegészségügyi köztpont szerint összességében a betegek 3,5 százaléka kap el valamit az intézményekben. Magyarországon a betegek 3,5...
Az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben szeptemberben.
Naponta nagyjából kétszázan kapnak valamilyen fertőzést a magyar kórházakban, a Nemzeti Népegészségügyi köztpont szerint összességében a betegek 3,5 százaléka kap el valamit az intézményekben. Magyarországon a betegek 3,5...
Az idén tavalyhoz hasonlóan közepes mennyiségű, mintegy 7-7,5 ezer tonna dió teremhet az országban - mondta az Mti-nek a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, hozzátéve, hogy a dióbél az előző évek átlagánál 10-15 százalékkal többe kerül jelenleg.
Boldogabbak lesznek-e egy ország lakói, ha gazdagabbak? – tette fel a kérdést egy kutatópáros, és 100 éves könyvekben, újságokban találták meg a választ.
Az OTP 1196 forintra emelte a PannErgy célárfolyamát a korábbi 1106-os értékről, ami a tegnapi 738 forintos záróárhoz viszonyítva 62 százalékos felértékelődési potenciált jelent.