Hagyják elszivárogni a munkaerőt az autóipari beszállítók, válaszul az ágazat lejtmenetére. A többség kivár, tömeges leépítést nem terveznek a következő fél évben, sőt, egy kis részük létszámot bővít - derült ki egy autóipari...
Bár az elmúlt hetekben sok önkormányzati EU-s projektet adtak át a híradások szerint, de jóval több lehet az, amelyet a csúszások miatt nem, vagy csak részben tudtak átadni. Arról, hogy ez miért lehet, és a pályázati kiírás tervezésétől a döntéshozatalon át a megvalósításig hány helyen adódhat össze az egyes projektek akár 2-2,5 éves csúszása, Szeb
Egy nap alatt mintegy 15 Celsius-fokot melegedett a levegő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán, ahol arról is írtak, hogy nemsokára megérkezik a "vénasszonyok nyara".
Az európai tőzsdéken jó a hangulat szerdán, a magyar tőzsde is emelkedik, azonban a Mészáros-papírok nagyot estek ma, az Opus 9 százalékkal került lejjebb, emellett a 4iG, az Appeninn, és a CIG Pannónia részvényei is lejjebb kerültek.
Összegyűjtöttük a költségvetési zárszámadásokban szereplő számokat, hogy megmutassuk, hogyan gyarapodtak az elmúlt 8 évben Magyarországon a betöltetlen háziorvosi praxisok és hogyan öregszik el a szakma.
Régóta nem volt ilyen népszerű az arany a befektetők körében, mint az elmúlt napokban, a kereskedelmi háború, a Brexit és a globális gazdasági lassulás közepette keresik a befektetők a menedéket.
Általánosan elmondhatjuk, hogy rengeteg hiteltípus létezik, és mindegyik különböző célokra lett kitalálva. A hitelek változó feltételekkel működnek, ezért a nagy választéknak köszönhetően számos lehetőség áll előttünk, amikor hitelt szeretnénk felvenni.
A brit belügyminisztérium szerdán ismertetett friss adatai szerint elérte a kétmilliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 54 ezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
A brit belügyminisztérium szerdán ismertetett friss adatai szerint elérte a kétmilliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 54 ezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
Komoly leárazásokkal találkozhatunk az őszi Glamour-napokon, és nem csak a nők örülhetnek: a Pénzcentrum most megnézte, milyen kuponokat tartogat az újság a férfiaknak! Nem csak piperét és ruhákat lehet ám venni! A nulladik "beauty"...
Vezérigazgatót keres a Renault, a Reuters arról ír, hogy a francia autógyártó új vezérigazgatójáról szóló javaslatot a cég igazgatótanácsának október 18-i ülésén terjeszthetik majd elő.
Pogácsás Tibor elmondta, hogy a magyar gazdaság teljesítményének köszönhetően tisztán költségvetési forrásból épül az M4-es gyorsforgalmi út Pest megyei szakasza.
Az M4-es út Pest megyei szakaszának újabb három kilométeres részét és egy közlekedési csomópontot adtak át szerdán, így Albertirsától Abonyig összesen 30 kilométeren lehet kétszer kétsávos gyorsforgalmi úton haladni. - hangzott el szerdán, Albertirsán, sajtótájékoztatón.
A magyar gazdaság növekedésének köszönhetően már harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek, a juttatás idén minden eddiginél magasabb összegű lesz - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Szegeden.
A jövő heti uniós csúcstalálkozó előtt, az Európai Régiók és Városok Hetében adott ki közleményt ma az Európai Bizottság, amelyben azt sürgeti, hogy másfél évi egyeztetés után a tagállami vezetők most már „nyújtsanak politikai iránymutatást és adjanak új lendületet a tárgyalásoknak annak érdekében, hogy a 2021–2027-es időszakra vonatkozóan méltányo
A Haribo Hungária Kft. önkéntesen, saját hatáskörben kivonta egyik termékét a forgalomból, minőségi kifogás miatt - tette közzé honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
A kutatás-termelés (Upstream) túlsúlyos OMV ma közzétette a főbb harmadik negyedéves termelési és működési számait, mellyel már jó következtetéseket lehet levonni a hamarosan megjelenő harmadik negyedéves gyorsjelentésben szereplő eredmények kapcsán. A Downstream működési környezete javult, mely nagyon jó hír a Mol számára is, ugyanis a magyar olaj
A napokban debütált a Magyar Sörgyártók Szövetségének legújabb kisfilmje, amelyben Tokár Tamás műsorvezető a tavalyi sikeres első rész után ezúttal feleségével, Kovács (Chloé) Dorottya youtuber szereplésével a női fogyasztókra fókuszál. A kisfilm újabb eleme a Szövetség egy éve kezdődött széleskörű, folyamatos kommunikációjának, aminek célja megrag
Tóth István, a Tungsram pénzügyi igazgatója vehette át az év pénzügyi-gazdasági vezetőjének járó díjat az idei Business and Finance Summiton. A díjról és a szakmai zsűri döntéséről Kozma Andrást, a djat alapító Magyar Credit Managament Szövetség képviselőjét kérdeztük, míg a GE Csoportból kiváló, 120 éves múltra visszatekintő Tungsram stratégiájáró
Szerdától indul az idén 49. alkalommal megrendezett Műegyetemi Állásbörze. A rendezvényen összesen 140 cég keres felsővégzettséggel rendelkező új munkavállalókat - pályakezdőket és több évnyi tapasztalattal rendelkezőket egyaránt....
Az ágazat a támogatások nélkül nem lenne nyereséges, ezért a jövedelmezőség szempontjából fontos szerepük van a hazai és uniós forrásoknak – szögezte le Farkas Sándor államtitkár.
Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint.
Nincs szükség ennyi aktív betegellátást végző intézményre, ne a kapacitás, hanem az eredmények határozzák meg a finanszírozást, illetve legyen hely a krónikus beteg ápolására - fogalmazta meg erőteljes üzeneteit Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Hungaromed konferencián tartott előadásában.
Az európai tőzsdéken jó a hangulat szerdán, a magyar tőzsde is emelkedik, azonban az Opus 9 százalékkal került lejjebb, emellett a 4iG, az Appeninn, és a CIG Pannónia részvényei is esett.
A magyar és a román biztosjelöltekre vonatkozó eljárás még folyamatban van, közölte a Privátbankár.hu-val az Európai Bizottság. Ez egyben azt is jelenti, hogy Ursula von der Leyen egyelőre nem fogadta el a magyar kormány új jelöltjét, Várhelyi Olivért. Ennek hátterében ugyanakkor az új román jelöltről kirobbant vita állhat.
A műanyagmentesség és egyéb zöld fogyasztói trendek nyomán a cégek egyre nagyobb erőkkel igyekeznek azt kommunikálni magukról, hogy ők nem károsítják (annyira) a környezetet. Egy gyors válogatás a hét első két napjának híreiből vállalatok és hulladék témában:
A Silvio Berlusconi cégcsoportjához tartozó Mediaset és a Netflix megállapodást kötött egymással, a két cég hét filmet finanszíroz majd közösen. Az elkészült filmeket a Netflix kínálatában a következő évtől lesznek elérhetők, míg a Mediaset a Netflix-filmeket 12 hónappal később sugározza majd.
A kormányzat kiemelt célja a magyar munkaerőt foglalkoztató és hazai csúcstechnológiákat alkalmazó cégek támogatása – hangzott el az erdőtelki beruházás alapkőletételi ünnepségén.
A borpromóciós támogatási csomag az európai és a kontinensen túli piacokon hivatott majd népszerűsíteni a magyar borokat – mondta Feldman Zsolt államtitkár.
Újra Magyarországra érkezik Európa legnagyobb hackathon sorozata, amelyre több mint 60 országból várnak érdeklődőket. A JunctionX egy nemzetközi kezdeményezés, amelyben valós üzleti problémákat oldanak meg a versenyzők 48 óra alatt. A rendezvénynek Budapest ad otthont 2019. október 25 és 27-e között.
Egy philadelphiai bíróság 8 milliárd dollár megfizetésére ítélte a Johnson & Johnsont, mert a vállalat készítménye mellnövekedést okozott egy fiatal férfinak. A vád szerint az amerikai vállalat nem hívta fel a megfelelő mértékben a fogyasztók figyelmét arra, hogy a készítmény kellemetlen mellékhatásokkal jár, többek között mellnövekedést okozhat fé
Bár az elmúlt években több ezer milliárd forintnyi EU-pénz áramlott a gazdaságilag fejletlenebb 6 magyar régióba és Közép-Magyarországra, mégsem javult érdemben ezek relatív versenyképessége se 2016-ról 2019-re, se 2010-ről 2019-re – derült ki az Európai Bizottság most közzétett regionális versenyképességi indexéből. Ez összességében lehangoló ered
Augusztusban az export euróban számított értéke 2,6 százalékkal, az importé pedig 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Soha nem „vittek ki” még olyan sok pénzt Magyarországról a hazánkban rövid ideje dolgozó külföldiek, mint tavaly – derült ki a KSH adataiból. A jövedelmük emelkedése a bérnövekedés mellett annak köszönhető, hogy egyre több külföldi dolgozik Magyarországon.
Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint...
A recesszió-előrejelző indikátor, a fordított hozamgörbe már májusban bejelzett, viszont eddig még voltak kételyek arról, hogy vajon érdemes-e már recesszióval számolni. Most viszont a Duke Egyetem professzora, a fordított hozamgörbe indikátorának megalkotója figyelmzetet: ideje felkészülni egy válságra.
A várakozásokat jelentősen meghaladja az igény a 7 személyes, állami támogatással megvásárolható, nagycsaládos autók iránt - jelentette ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Az ágazat szereplői a kormány segítségével rugalmasan alkalmazkodtak a piac keresleti viszonyaihoz – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
Az élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelyben 4500 vállalkozás 86 ezer embernek ad munkát és megélhetést - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Békés megyei Csabacsűdön, mielőtt átadta a Szarvasi Agrár Zrt. tejfeldolgozó-üzemét.
Szeptemberben 207 milliárd forint volt a költségvetés többlete, ami a második legerősebb kilencedik havi egyenleg gyűjtésünk szerint. A büdzsé az első kilenc hónap adata alapján nagyon jól áll, de az előző hónap jó teljesítményéhez kellett az is, hogy az EU-programok egyenlege látványosan javult.
Az e-utak hozhatják el az elektromos- és önvezető járművek igazi forradalmát, hiszen megoldhatják az egyelőre elég gyér töltőállomások problémáját. Az eddigi tesztek többnyire sikertelenek voltak, egy izraeli startup viszont úgy tűnik, megtalálta a megoldást.