Egy átlagos héten nagyjából 150 család asztalára kerül helyi termelőtől származó élelmiszer Nyíregyházán. A Nyíregyházi Kosár az ország egyik legnagyobb bevásárlóközössége.
Miközben világszerte vezetik be a cégek és az állami szervek a blockchain megoldásokat, globális hiány van programozókból. A blockchainfejlesztőket a világ másik végéről is keresik.
Az elektromos autótöltők létesítéséhez az üzemeltetés kezdete előtt legalább 75 nappal kell engedélyt kérni, a szabályt megszegő üzemeltető akár 100 millió forint bírságra is számíthat.
Tavaly már bemutattam az Agromediumot, amely (túlzás nélkül állítom) a legesleghasznosabb applikáció a gazdálkodók számára, hiszen segítségével gyorsan, könnyen és offline kereshető a megfelelő növényvédő szer.
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el szombattól a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Csongrád és Bács-Kiskun megyében, mert az elmúlt hetek átlagosnál melegebb és száraz időjárása miatt a két megye erdőterületein az avarréteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki.
Az Audi 15 milliárd eurós (5025 milliárd forint) költségcsökkentési programot hajt végre 2022-ig - mondta a német autógyártó társaság vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ). A lap keddi összeállítása szerint a megszorítások főleg a vállalat két hazai gyárát érinthetik.
Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
A társadalom fele nem alkalmazkodik könnyen az óraátállításhoz - mondta Pintér Ferenc meteogyógyász saját felmérésére hivatkozva az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Nagy-Britannia kiválásával gazdasági és védelempolitikai értelemben is jelentősen gyengül az Európai Unió (EU) - vélekedett Berzi Gergely külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Érdekes, az egészségügyi ellátás működésének egy szeletét érintő jogszabály-módosítás jelent meg a csütörtöki Magyar Közlönyben - szúrta ki a Portfolio. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997....
Az európai parlamenti képviselők szerint minden olyan növényvédő szer használatát korlátozni kell, amely akár közvetett, akár közvetlen módon veszélyt jelent a beporzó rovarokra.
Idén kilenc hónap alatt majdnem 1100 milliárd forinttal több adót fizettek be a vállalkozások és a magánszemélyek, mint a múlt év első háromnegyedében.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, többek között a július-szeptemberi foglalkoztatottság és munkanélküliség és az idei első nyolchavi keresetek.
Nem lesz működőképes az újépítésű ingatlanpiac az új lakások kedvezményes áfakulcsának év végi megszűnésével, az áfa 27 százalékra emelésével - állapította meg a Duna House fejlesztők és beruházók véleménye, valamint...
Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A Red Bull holland pilótája pályafutása során másodszor indulhat az első rajtkockából.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, a július-szeptemberi foglalkoztatottság és munkanélküliség, az idei első nyolchavi keresetek, a szeptemberi ipari termelői árak, valamint az augusztusi külkereskedelmi termékforgalomról szóló második becslés adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy évvel azután, hogy történelmi rekord alacsony vízállás alakult ki a Duna teljes hazai szakaszán, idén ősszel ismét feltűnően sekély a folyó vize. Magyarországon több olyan fontos erőmű működik, melyek hűtésében a folyóvíznek szerepe van, de ezek eddig a nagy szárazság okozta alacsony vízállás esetén is megoldották és megoldják a hűtést és a fol
Az aktuális előrejelzések szerint idén év végén globálisan már több mint 450 millió ember érdeklődésére számíthatnak az esport közvetítések, miközben már 1 milliárd dollár felett van az iparág bevétele. A növekedési trendeket figyelembe véve a becslések szerint jövőre érheti el a bűvös félmilliárdot a rajongók száma. Ugyanakkor a növekedés ellenére
Toborzóvideóval keres új pénzügyőröket a NAV. Most a határszolgálatra lehet pályázni, az oldalon, többek között Tiszabecsre, Röszkére, Záhonyba vagy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is várják a jövő vám- és pénzügyőri...
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Amennyiben Elon Musk állja a szavát, hamarosan végre bejelentik az első európai Tesla-gyár pontos helyszínét, amelyért korábban még Magyarország is harcba szállt. A tét hatalmas, a több milliárd euróból megvalósuló beruházás ugyanis rengeteg embernek adna munkát az autóiparban. Az európai Gigafactoryben ráadásul több modell: a Tesla Model 3 és a Mo
A közösségi média nemcsak a mentális egészségünkre, de a pénzügyeinkre is negatív hatással lehet a pszichológusok szerint. A közösségi platformokat használó fiatalok közel fele költ olyan dolgokra, amelyek számára feleslegesek, csak...
Decemberben kerül a mozikba a Star Wars: The Rise of The Skywalker. Hogy emléket állítson ennek a pillanatnak, a Levi’s összeállt a Disney-vel és a Lucasfilmmel egy olyan különleges kiadású kollekció létrehozására, mely a Star Wars epikus történetét ünnepli. A Lucasfilm és a Levi’s szomszédok San Franciscoban, ráadásul Luke Skywalker egy fehér Levi
Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Bealkonyulhat a régi rendszernek, hogy ügyvédi irodák magas óradíj alapján számolják el a végzett munkát – akkor is, ha kezdőkkel dolgoznak. Startupok technika, adatbázis segítségével kínálnak olcsóbb munkát vállalati ügyfeleiknek.
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.