Több mint kétmillióan maradhatnak áram nélkül a hétvégére Kaliforniában - figyelmeztette a lakosságot a szolgáltató, a Pacific Gas and Electric pénteken.
Alapjaiban változott meg a bankolás és a befektetések világa: ma már a felhasználói élmény és a személyreszabhatóság számít, nem pusztán a jó üzleti döntés.
Szeptemberben bejárta a sajtót Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnökének nyilatkozata, miszerint komoly jövedelmezőségi veszélyben van az ágazat, ennek okai pedig elsősorban a túltermelésben, a magas takarmány- és energiaárakban keresendők. Mint elmondta, remélhetőleg az ősz beköszöntével némileg megugrik a kereslet a víziszárnyasok iránt, ha i
Ugyan Szatmáry Kristóf tavaly év végén kiszállt a híressé vált zöldséges cégéből, az maradt családi tulajdonban. Szatmáry kiszállása után az édesanyja vitte tovább a boltot, aki nyáron a társaság végelszámolása mellett döntött.
Megtorpanhat a főváros fejlődése, illetve elszabadulhatnak Budapest kiadásai, ha Karácsony Gergely főpolgármester komolyan gondolta a kampányígéreteinek azonnali végrehajtását.
Sikeres volt az Opus Global Nyrt. zártkörű kötvénykibocsátása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramja keretében, a teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A fejlesztés során összesen csaknem 60 kilométer hosszú belvízlevezető főcsatornát újítanak meg és mintegy 85 ezer köbméter iszapot kotornak ki a mederből.
A svéd Autoliv, amely a világ legnagyobb légzsák és biztonsági öv gyártója, ismét arra kényszerült, hogy visszavágja 2019-re vonatkozó várakozásait és csökkentse dolgozóinak létszámát. Az ismert autóipari multi ugyanis azzal szembesült, hogy folytatódott a visszaesés a globális autógyártásban.
Szombat este 7 óráig lezárták a Lánchidat a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt. Reggeltől csak a gyalogosok használhatják a hidat, az autó- és buszforgalom szünetel, a buszok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Több mint 48 ezer rezsiutalvány kézbesítése volt sikertelen - mondta a Portfolio-nak Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke. Ez pedig azt jelenti, hogy több mint 400 millió forint "ragadt bent" eddig. A...
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
Kisebb meglepetésre a Microsoft információtechnológiai óriásvállalat nyerte meg az amerikai védelmi minisztérium 10 milliárd dolláros informatikai pályázatát, noha szakértők előzetesen egy másik amerikai nagyvállalatot, az Amazont tartották legesélyesebbnek a felhőalapú rendszer fejlesztésére.
A korábbi sikerek nyomán idén is startol a képzés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint újdonságként vidéken, a győri Széchenyi István Egyetemen és a fővárosban a Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) közreműködésével művészeti területen hallgató egyetemisták számára is lehetőség nyílt a részvételre. Az öthetes programra a h
Az előzetes adatok szerint 2019 első nyolc hónapjában a születések száma 1,9%-kal kevesebb, a halálozásoké 0,2%-kal több volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 4,7%-kal, 1331 fővel nőtt 2018 január-augusztusához...
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
Megtartotta utolsó kamatdöntő ülését az EKB Mario Draghi vezetésével. A kamatszint nem változott, de november elsején újraindul az eszközvásárlási program.
A világpiaci húsárak tartós drágulásától tartanak a piaci elemzők, miután az afrikai sertéspestis miatt a világ legnagyobb sertésállománya, a kínai több mint harmadával csökkent, és Peking egyre többet importál. Ráadásul a betegség egyre terjed a délkelet-ázsiai régióban.
A nyerstej kilogrammjának országos termelői átlagára 100,48 forint volt szeptemberben; a fehérjetartalom és a zsírtartalom javulása, valamint az alapár 1 százalékos emelkedése mellett az átlagár 2 százalékkal haladta meg az augusztusit, és 8 százalékkal volt több a tavaly szeptemberinél - derül ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet tejpiaci jelentéséb
Most vasárnap újra óraátállításra kerül sor. A téli időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban azt is jelenti, hogy egy órával többet alhatunk, mivel visszafelé tekerjük az órát. Nem sokáig lesz ez így, hiszen az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Az, hogy Magyarország végül a ny
Bár az elmúlt időszakban kiemelkedően nőtt a vállalati hitelállomány Magyarországon, az OTP Business legutóbbi kutatása[1]szerint a legtöbb vállalkozás csak akkor keres fejlesztéseihez financiális megoldásokat, ha már megtervezte a beruházást. Sok társaság az egyszerű, ám praktikus, igényeihez illeszkedő megoldást keresi.
Minden Európai Unión belüli üzleti útra, konferenciára induló munkavállalónak megfelelő módon dokumentált egészségügyi biztosítással kell rendelkeznie.
Magyarország tavaly 18 ezer 900 tonna kolbászt exportált 45 országba, amivel a 12. lett a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Békéscsabai Kolbászfesztiválon.
A miniszter szerint Magyarország erejét az értékek és a hagyományok ápolása adja, a Csabai Kolbászfesztivál pedig egy igazi értéknek, egy hungarikumnak a népszerűsítését célozza.
A bűvös szám csak alig marad 20 ezer tonna alatt - derült ki a 23. Békéscsabai Kolbászfesztiválon. A számadat ismertetésének feladata a külgazdasági miniszterre hárult.
Két év után szabályozta újra a Pénzügyminisztérium a tárca munkatársainak protokolláris és reprezentációs költéseit. A 2017-es miniszteri utasításhoz képest mindössze párezer forintos növekedés tapasztalható az elköthető összegekben.
Noha magának a családvédelmi akciótervnek is vannak még olyan elemei, melyek hatályba sem léptek, a kormány további intézkedéseket tervez a családok támogatására.
Melyik utakon kell fizetni, melyek a fizetős autóutak, útszakaszok? A Győr-Moson-Sopron megyei autópálya matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes 2020-ban is. E-matrica díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok Győr-Moson-Sopron megyében térképen 2020. Jelölt Győr-Moson-Sopron megyei matricával használh
16 hete halmozódik a várható főnyeremény összege a Szerencsejáték Zrt. legismertebb játékain, az Ötös- és a Hatoslottón. Míg a hatoson jackpot csaknem 1,4 milliárd forint, addig az ötösön a héten 2 milliárd forint a tét. A Pénzcentrum...
A hazai bankok viszonylag drágán nyújtják a szolgáltatásaikat, részvényeseik jól járnak, ügyfeleik nem, a szektor a potenciálja alatt teljesít. Minél erősebb a digitalizáció, annál olcsóbban lehet szolgáltatni – állapították meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői pénteki konferenciájukon, amelyen ismertették a hazai fintech-szektor fejlesztésére
Minden Európai Unión (EU) belüli üzleti útra, konferenciára induló munkavállalónak megfelelő módon dokumentált egészségügyi biztosítással kell rendelkeznie, mivel sürgős ellátás esetén nélkülözhetetlen az A1-es dokumentum bemutatása...
Új associate partner csatlakozott Magyarország egyik vezető tanácsadó cégéhez. Ormosi Viktor az informatikai szektorban, elsősorban az üzleti transzformáció területén szerzett felsővezetői tapasztalatot, szeptember óta a digitális fejlesztésekben segíti az EY ügyfeleit.
A csok-hitel ma közel a legjobb lakáshitel Magyarországon, de érdemes pár százezer forinttal a zsebünkben nekivágni az igénylésnek. Akár 25 év futamidő, maximum 15 millió forint és legfeljebb 3 százalékos, fix kamat erre az időszakra - álomhitel a csok-támogatás mellé felvehető kölcsön, ennél már csak a kamattámogatott babaváró hitel lehet jobb, bá
Feltehetően több tízezerre tehető azon banki ügyfelek száma, akik még nem végezték el az ügyfélazonosítást, holott ezt október 31-ig kötelező megtenni - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Bankszövetség kommunikációs főtitkár-helyettese....