2019. október 8. kedd

okt. 8
11:48
A vártnál nagyobbat fékezett a gazdaság (Infostart)
Az elemzők által vártnál nagyobb a lassulás. Ennél alacsonyabb inflációra utoljára januárban volt példa.
okt. 8
11:51
Három hónap alatt 770 millióval növelték vagyonukat a jegybanki alapítványok (Menedzsment Fórum)
Így alakult a harmadik negyedév a Pallas Athéné Alapítványok háza táján.
okt. 8
11:57
Menő dolog tőzsdén lenni, de kell, hogy legyen valamilyen fontos célja azzal a vállalatnak (Portfolio)
Nem önmagában a tőzsdei jelenlét a fontos, mert bár menő dolog a tőzsdén lenni, de kell, hogy a vállalatnak valamilyen fontos célja is legyen vele, mondta el a Portfolio-nak a BÉT 50 konferencia egyik előadója,  Krzysztof Zdanowski, a Summa Linguae Technologies elnöke.
okt. 8
11:59
Négy magyar szálloda is felkerült a legjobbak közé (Portfolio)
A  Condé Nast Traveler bejelentette idei Readers’ Choice díjának eredményeit, melyben Közép-Európa legjobb szállodáit rangsorolja. A régiós mezőny azonban ebben az évben átalakult, mivel idén a közép-európai régióhoz sorolták Svájcot is, így a régió top huszas listájának majdnem fele svájci hotelekből áll. Ennek ellenére több magyarországi hotel is
okt. 8
12:00
Az élelmiszerek és a lakbér ára nőtt leginkább az elmúlt évben (444.hu)
A sertéshús a rekorder.
okt. 8
12:03
Kiderült, mi alapján választanak munkahelyet a pályakezdők Magyarországon (Portfolio)
A rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalói számára. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztály számára - derül ki a PwC kutatásából.
okt. 8
12:03
Megdőlt a napi hidegrekord (vg.hu)
Nyírlugoson volt a leghidegebb, ott mínusz 6,2 fokig süllyedt a levegő hőmérséklete.
okt. 8
12:05
A hazai mozikba is jön Scorsese filmje, a The Irishman (vg.hu)
Három Netflix-film, köztük a The Irishman is érkezik a hazai mozikba.
okt. 8
12:09
37 szervezetet támogat 47 millió forinttal a MOL Gyermekgyógyító Program (ProfitLine)
A MOL Gyermekgyógyító Program idei felhívására 121 pályázat érkezett, hogy anyagi támogatást kapjanak a krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás programokra. A MOL Alapítvány kuratóriuma 37 szervezetet és így több mint háromezer
okt. 8
12:09
Újrahasznosítja építőkockáit a Lego (Portfolio)
Keresi műanyag építőkockái újrahasznosításának lehetőségeit a Lego, a dán játékkészítő cég az Egyesült Államokban teszteli azt, hogy vásárlói visszaküldhessék neki a feleslegessé vált kockákat, amelyeket később tovább adnak más gyermekeknek.
okt. 8
12:24
Soha nem volt még ilyen drága a párizsi - és ez még csak a kezdet (Menedzsment Fórum)
A sertéspestis miatt jósolt és várt drágulás már szeptemberben élesen megmutatkozott egyes termékek áraiban. Soha ilyen nagy összeget nem kellett kiadni sem a párizsiért, sem a sertéshúsért, mint most a kilencedik hónapban.
okt. 8
12:24
Kiderült, hol dolgoznának legszívesebben a fiatalok (Privátbankár)
37 ezer fiatalt kérdeztek meg a munkavállalási preferenciákról. A válaszokból kiderült: a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalóinak. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves
okt. 8
12:33
Nyílt napot tart az ELTE (ProfitLine)
Nyílt napot tart az Elte pénteken. Az Eltefesztre elsősorban pályaválasztás előtt álló középiskolásokat várnak - mondta Reiber Gabriella, az egyetem marketingvezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
okt. 8
12:36
Több százmilliárd többlet folyt be az államháztartásba (vg.hu)
Szeptemberben 464,4 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe.
okt. 8
12:38
Új uniós pénzügyi alap jöhet a kkv-knak (vg.hu)
Meg kell akadályozni, hogy a kkv-k, „a jövő gazdasági bajnokai” távozzanak az Európai Unióból amiatt, hogy nehezen tudnak piaci finanszírozást szerezni.
okt. 8
12:40
Egyre több nyugdíjmegtakarítás lesz összehasonlítható (vg.hu)
A felügyeleti, a díjterhelési mutatón alapuló számítások szerint az elmúlt években az önkéntes nyugdíjpénztári költségek számottevően csökkentek.
okt. 8
12:42
207,2 milliárd forint többlettel zárt szeptemberben az államháztartás (Menedzsment Fórum)
Ezzel 303,6 milliárd forintra csökkent az idei hiány a harmadik negyedév végére.
okt. 8
12:42
Kétezer vaddisznó lett sertéspestises tavaly április óta (vg.hu)
A betegséget eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti.
okt. 8
12:42
Megjelent az Agrofórum októberi lapszáma (Agrofórum)
A hónap témája ezúttal az európai uniós növényvédőszer-engedélyezés folyamata.
okt. 8
12:44
Az időjárási kilátások miatt drágult a kukorica (Agrofórum)
A kukorica 0,5 százalékkal 386,88 dollárcentre drágult vékánként, de a kereskedés közben 387,62 dollárcenten is kötöttek üzletet. Az időjárás-előrejelzések szerint az Egyesült Államokban az észak-nyugati kukoricaövezetben fagy várható, ami felfelé hajtotta az árupiaci árakat.
okt. 8
12:45
Lefordultak az európai tőzsdék (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek mérsékelt erősödéssel indították a hét második napját, a keddi piacnyitástól távolodva a kontinens börzéi lejjebb kerültek, miután a befektetőket az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseit övező bizonytalanság aggasztotta. A magyar tőzsde is lejjebb került, a hazai blue chipek a Magyar Telekom kivételével esnek.
okt. 8
12:54
Szigorítás a szuperkötvény értékesítési feltételeinél (AQUA)
A forgalmazók jövő hétfőtől nem fogadhatnak el lakossági állampapírt fedezetként semmilyen hitel-, kölcsön- vagy egyéb ügylethez (például lombardhitelhez vagy más derivatív ügyletekhez).
okt. 8
12:54
Tavaly óta mintegy kétezer vaddisznó lett sertéspestises (Agrofórum)
Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta - közölte az országos főállatorvos kedden az M1 aktuális csatornán.
okt. 8
12:57
334 fölé gyengült a forint (Portfolio)
Hétfőn újra a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben, az átmeneti visszakapaszkodás nem tartott sokáig. A reggel megjelent inflációs adat a monetáris politika mozgásterét növelte, de végül csak órákkal a statisztika közlése után indult felfelé az euró árfolyama.
okt. 8
12:59
Műtárgybefektetési konferencia harmadszor – a hazai műkereskedelem hiánypótló rendezvénye (Portfolio)
2019. november 12-én harmadik alkalommal rendezi meg a műtárgy.com a hazai műtárgypiac hiánypótló eseményét, a Műtárgybefektetési Konferenciát. A Müpa előadótermében a műkereskedelem szereplői, gyűjtők, gyűjtés iránt érdeklődők, befektetők, a műkereskedelmi szintér szereplői cserélhetnek tapasztalatot.  Az egész napos rendezvényen a legkiválóbb sza
okt. 8
13:00
Mi alapján választanak munkahelyet a fiatalok? (Menedzsment Fórum)
37 ezer fiatalt kérdeztek meg a munkavállalási preferenciákról. A válaszokból kiderült: a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalóinak. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves
okt. 8
13:00
A nap képe: ilyen vidám biztosjelöltet még nem láttunk Brüsszelben (Privátbankár)
Vera Jourovának a mogorva EP-képviselők előtt is fülig ért a szája.
okt. 8
13:02
Az USA pénzzel hozná helyzetbe a Huawei európai riválisait (Menedzsment Fórum)
Washington fizet, csak ne a kínaiak vigyék el az 5G-piacot.
okt. 8
13:09
Ötmilliárd forintra pályázhatnak a kkv-k (ProfitLine)
Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értéket termelő munkahelyek létrehozását tervezik - mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
okt. 8
13:09
A biztosítási adó fogta meg a kgfb-díjakat (vg.hu)
A biztosítási adó kgfb-díjba történő beépülése után a biztosítók visszafogottabban emelték a díjaikat, mint amit a kárköltségek növekedése szükségessé tenne.
okt. 8
13:11
Pár nap múlva kezdődnek az őszi érettségik (vg.hu)
Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgára lehetett jelentkezni.
okt. 8
13:12
Hatalmasat zuhant Magyarország áramtermelése - Már szinte csak naperőművek épülnek (NRGreport)
Míg a hazai erőművi termelés egy évtized alatt közel negyedével zuhant Magyarországon, a villamosenergia-fogyasztás és az import nőtt. A termelés visszaesése jelentős részben az erőművi termelő kapacitás zsugorodásának a következménye, és bár e téren 2015-2016-tól minimális javulás látszik, ez jórészt csak a fotovoltaikus naperőműveknek köszönhető.
okt. 8
13:18
Uniós második Magyarország a GDP bővülésében (Infostart)
A magyar gazdaság stabil lábakon áll, míg az államadósság 2011-ben a GDP 80 százaléka felett volt, legfrissebb adatok alapján a lélektani 70 százalék alatt van, június végén 68,2 százalék volt, a 2019. második negyedévi GDP-bővülés elérte az 5,2 százalékot, ezzel Magyarország az uniós rangsorban a második helyen áll - mondta Tállai András.
okt. 8
13:24
PM: Szeptemberben ismét többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere (AQUA)
Szeptemberben 207,2 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, ezzel 303,6 milliárd forintra csökkent az idei hiány a harmadik negyedév végére.
okt. 8
13:27
Drámai a helyzet a MÁV-nál, a Volánnál és a Postánál, levelet kapnak a tulajdonosok (Portfolio)
Már a közszolgáltatás biztonságát is veszélyezteti a munkaerőhiány, ezért a bértárgyalások sürgős megkezdését, s mielőbbi béremelést szorgalmaz a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) munkavállalói oldala. A MÁV-csoportnál, Volán-társaságoknál, vízi közműveknél és a Magyar Postánál tevékenykedő szakszervezetek napokon belül elj
okt. 8
13:39
Nőtt Csehország kiskereskedelmi forgaloma, a munkanélküliség stagnál (ProfitLine)
Augusztusban éves összehasonlításban 3,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. Júliusban ez a mutató 7 százalék volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
okt. 8
13:39
Brexit: Nem lesz új brit javaslat! (Portfolio)
Brit kormányforrás szerint London nem készít új javaslatot a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni. A Downing Street tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár kedden telefonon közölte Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy a mostani brit javaslatcsomag alapj
okt. 8
13:42
Kiborulunk, ha merül a telefonunk (vg.hu)
A magyarok átlagosan 26 százalékos töltöttségi szintnél kezdenek konnektort keresni.
okt. 8
13:48
Visszatérnek hazánkba a külföldön dolgozó magyarok (AQUA)
A visszaáramlás oka egyrészt a családalapítással kapcsolatos motiváció, másrészt az, hogy a magyar bérek 77 hónapja dinamikusan nőnek.
okt. 8
13:57
Nagy átalakulás jön a Vodafone-nál, sok üzletet bezárnak (Portfolio)
Üzletei 15 százalékát zárná be Európában a Vodafone.
okt. 8
14:06
Merkel nemje után Johnson is nemet mond (Piac és Profit)
London nem készít új javaslatot a Brexit feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni. Ezt egy meg nem nevezett kormányzati illetékes az után közölte, hogy Merkel kijelentette: a jelenlegi brit javaslat alapján valószínűtlen a megállapodás.
okt. 8
14:06
Új TKM: Az MNB összehasonlíthatóvá teszi a biztosítók és nyugdíjpénztárak költségeit (Biztosító Magazin)
Önkéntes nyugdíjpénztári teljes költségmutatót vezet be az MNB, amely révén 2020-tól egyedülálló módon, első alkalommal válnak összehasonlíthatóvá két szektor, az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei az ügyfelek számára.
okt. 8
14:09
Új elektromos töltőpontokat adott át Szolnokon az E.ON (ProfitLine)
Négy új elektromos töltőállomást nyitott meg Szolnokon az E.ON, ebből kettőt a helyi önkormányzattal együttműködésben, egyet a Coop áruházzal, egyet pedig az ALDI-val közösen valósítottak meg. Az energiacég az állomások telepítésével az elektromos autózásra ösztönzi a város lakóit.
okt. 8
14:09
Akvizíciós stratégiával készül tőzsdére lépni a Gloster (Portfolio)
Azok a cégek lesznek előnyben, amelyek képesek kinevelni és megtartani a jól dolgozni akaró és tudó szakembereket - vallja a 2020 tavaszán tőzsdére lépést tervező Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa, Szekeres Viktor. Az október 17-i KKV Tőkefinanszírozás konferencia apropóján az alapítóval beszélgettünk a hazai kkv-k legfontosabb kihívásairó
okt. 8
14:12
Hogyan választ munkahelyet az Y és Z generáció? (Piac és Profit)
37 ezer fiatalt kérdeztek meg a munkavállalási preferenciákról. A válaszokból kiderült: a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalóinak. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves
okt. 8
14:12
Orbán Balázs: A falvak már több mint 21 milliárdot kaptak az életminőséget javító beruházásokra (AQUA)
A kormány idén indította el a Magyar Falu Programot, amely a kistelepülések fejlődését, népességmegtartó erejének növelését célozza.
okt. 8
14:12
A brit állami szektor forradalmi lépést tett a megújuló energia felé (NRGreport)
Az Egyesült Királyság 20 vezető egyeteme 50 millió fontos szerződést kötött arra vonatkozóan, hogy a jövőben megújuló energiát vásárolnak egyenesen szélerőművektől – írja a Guardian nyomán az Index.
okt. 8
14:15
Fiatal gazdálkodókat segít a NAK és az AGRYA (vg.hu)
A programot az AGRYA már pilot jelleggel 2016-ban elindította, amely során jól láthatóvá volt, hogy a fiatal gazdálkodók esetében hiányoznak az alapvető vállalkozói ismeretek.
okt. 8
14:17
Új szempontok alapján szabályoznák a kriptovalutákat (vg.hu)
Az Európai Uniónak a virtuális valuták szabályozása révén kell küzdenie a tisztességtelen verseny és a pénzügyi stabilitást fenyegető veszélyek ellen.
okt. 8
14:18
Történelmi csúcson a párizsi és a sertéscomb ára (Privátbankár)
A sertéspestis miatt jósolt és várt drágulás már szeptemberben élesen megmutatkozott egyes termékek áraiban. Soha ilyen nagy összeget nem kellett kiadni sem a párizsiért, sem a sertéshúsért, mint most a kilencedik hónapban.

Keresés